Szerintem csak játsszák az amatőrt

Totalbike24: Magtár Team

2017.07.05. 14:17 Módosítva: 2017.07.05. 14:17

Az ebben a közegben hülyén hangzó név kiválasztása szándékos: mindannyian ennél a cégnél dolgozunk. Nagyvonalúan lehetővé tettük a menedzsment számára, hogy vegyenek nekünk egy versenygépet, amin aztán rendkívül értékes hirdetési felületet biztosítunk a névadó főszponzori státuszért cserébe. Végül a versenygépet magunknak kellett megvenni, a felületet mégis megkapják. Úgy látszik a verseny minden területén nagyon amatőrök vagyunk.

Bravúros üzleti húzások, komolyan vett célok – ezekkel tudnám jellemezni a csapatot. Nagy respekt, hogy mindenkinek megtalálták a megfelelő szerepkört, leginkább a mindenbe belepofázóra és utólag okoskodóra vagyok irigy.

Előre szeretnénk leszögezni, hogy tudatosan és előre megfontolt szándékkal, a versenyen a legamatőrebb csapat címére hajtunk. Senki, azaz senki nem rendelkezik a csapatból semmilyen robogós előképzettséggel, amit nem csekély összsúlyunkkal és átlag magasságunkkal sem fogunk tudni kompenzálni. A Magtár Team idei nevezése a szerencsén múlt, ugyanezt a koncepciót követjük majd a versenyen is.

Balázs (Balu) a „Vezető”: a csapat „állítólag” legmagasabban képzett tagja, mely végzettségeinek egész biztosan semmi hasznát nem vesszük majd a versenyen. Több mint 10 éve motorozik, jelenleg egy GSR600-ast nyüstöl, 195 centisen azon is nagyon hülyén néz ki, de igazán szürreális képet a Phantom nyergében fog mutatni! Nagy is, nehéz is, családja is van: nem tőle várjuk a legjobb köridőket. Felelősségi kör csapaton belül: belepofázni mindenbe, és utólag megmondani, hogy mit hogyan kellett volna.

Márkó, a „Szerelő”: Márk felel a versenytechnika üzembiztonságáért, autó- és gépszerelő technikusként ehhez minden előképzettsége megvan. Tett ő már tönkre ennél jóval bonyolultabb gépeket is, a kis Malaguti biztos nem fog ki rajta. Robogós tapasztalat zéró, de civilben egy 690-es Duke kapja tőle az ívet, aminek közúton történő vezetéséhez semmilyen hatósági engedéllyel nem rendelkezik (ezért ott nem is vezeti – muhaha). Ez a fajta huligán szemlélet Márknál egyfajta életfilozófia, így a versenypályán sem várunk tőle mást. Felelősségi kör csapaton belül : életben tartani a technikát 24 órán keresztül, és ugyanennyi időn át kibírni sör nélkül.

Ádám, a „Szervező”: ő rángatott bele mindenkit ebbe az egészbe, bármi is lesz a vége, ő felel érte! A versenygép beszerzését rábíztuk, sikerült is találnia egy főtengelyhibás Phantomot... De annyira rossz üzletet azért nem kötöttünk, mert a vételárba ügyesen belealkudta a gép házhoz szállítását. A régi tulaj gondolom azóta is visítva röhög minden alkalommal, amikor kinéz az ablakon, hiszen szembeszomszédok. Viszont Ádám a csapat legapróbb termetű versenyzője, aki ugyan robogóval képzetlen, de pályatapasztalata azért van, igaz egy 650-es V-Strommal. Köridők tekintetében sokat várunk tőle, de igyekeznie is kell, ha ki akarja javítani, amit az elején elkúrt... Felelősségi kör csapaton belül: a rossz kezdet után inkább semmi, csak javítani a többiek szánalmas köridején.

Bence, az „Újonc”: a legfiatalabb, de legnagyobb termetű harcos a csapatban. Május óta dolgozunk vele együtt, úgyhogy csapatépítő szándékkal szerveztük be, ő pedig élt a lehetőséggel. Szükség is van Márk mellett még egy jól képzett szervizesre. ETZ 250-nel biztosan jobban boldogulna, mert motoros tapasztalatait egy ilyen géppel szerezte, de most csak egy Phantomot kap, ezen kell bizonyítania. Ő is üdítő látvány lesz az apró gépen, de nem tanácsos kiröhögni, mert nagyon erős. Felelősségi kör a csapaton belül: versenyzőként és szervizesként is a legjobbat kell nyújtania, különben a próbaidő végén repül.

Pisti, a „Sajtós”: eredetileg versenyzői ülést ajánlott a csapat, hiszen Simson, MZ és NSR által kikövezett motoros múlt áll mögötte, és volt idő, amikor még a fenti fenevadak sem riaszthatták el a két keréken történő száguldozástól. De úgy tűnik, ezek az idők elmúltak, így tökösség híján ezt visszautasította. De a buliból mégsem akart teljesen kimaradni, és szerencsére a puhapöcs belépő után nem érezte cikinek elvállalni a sajtófelügyelet szerepét. Nagydumás srác, menni fog neki. Felelősségi kör a csapaton belül: vinni a sajtót, és főzni a csapatra. Tehát az összes női munka.

Legfőbb célunk a csapatépítés, a tisztes helytállás és az élményszerzés, mindezt lehetőség szerint sérülések nélkül. Ez utóbbin kívül semmit nem veszünk véresen komolyan, ugyanakkor minden valamire való csapatnak ki kell maga elé tűznie kézzel fogható célokat, ezért a következő minimális elvárásokat fogalmaztuk meg magunkkal szemben:

  • 24 órán keresztül versenyben maradni
  • ne a miénk legyen a legrosszabb köridő
  • a végső sorrendben legalább egy csapat megelőzése

Ha ezeket a viszonylag szerény célokat sikerül túlszárnyalni, az csak hab lesz a tortán. Ha nem, akkor mindenki ki lesz rúgva!

Kövesd őket Facebookon!