Csittifitti géppel várják a rajtot, nyerni akarnak

Csapatbemutatkozó: Biker Boyz

2019.06.12. 16:32

Csapatunk vadi új felállásban közelíti meg Kecskemétet, patentul felkészített motorral és felszereléssel. Trash talk később...

Ez egy rohadt erős csapat. Két tagjuk is olyan, hogy tavaly még licenszprobléma miatt nem indulhatott volna, akinek pedig nincs ilyen gondja, az vagy a világ összes Aprilia RS-ét elkoptatta már pályán, vagy kérésre végigegykerekezi oda-vissza a paddockot bármilyen fos robogóval. Ugyanakkor ők voltak azok, akik ingyenes pályatréninget tartottak év közben a többi csapatnak, hogy jobban menjenek, segítettek másoknak tuti gumit szerezni Németországból, és hajtottak fel szponzort a verseny számára, hogy össze tudjuk hozni ezt a bulit. - Zombi

Idén negyedik alkalommal bizonyíthatunk a világ egyik legkeményebb versenyén. Minden évben és most is rohadtul felszívtuk magunkat, hogy igazi versenyhangulatot varázsoljunk az pályára. Nézzük a ridereket!

Sinkó #Szőke Fábian

Arra kértek, tartsam olyan hosszúra a bemutatkozóm, mint amilyen hosszan bírja Manzel Dani barátom szusszal az ágyban. Ezennel köszönöm szépen. Találkozunk a pályán. Love ya‘

Komolyra fordítva, negyedik alkalommal veszek részt a Totalbike24 megmérettetésén. Ezúttal szeretném megköszönni a TB csapatának, hogy már nem csak csokoládéfüggő vagyok, hanem TB24-es is (kössz). Főbb feladatomnak tekintettem a robogó felkészítését az idei évre. Csitti-fitti a gép, amire majd helyben lehet nálam fogadni, hogy hányadik percben dobjuk el először. Gyertek sokan, jó buli lesz!

Márki #Gyur-C György

“Bármennyire is imádok motorozni és őrültködni, sajnos a kis testem nem a robogózásra termett. De hogy minden flottul menjen, így a csapatfőnöki és a biztonságiőr feladatokat is ellátom egyszemélyben.”

Bata #Nagyszerszám Gergő

Negyedszer vágok neki ennek a #sohavégetnemérős sztorinak és minden jel azt mutatja, hogy szükségem van rá, hiszen dopaminfüggővé tett. Egy évben egyszer tévedek motorral aszfaltra (lásd:köridők), akkor is erre az egy napra. Főként az enduro szakágat erősítem, szóval ha valaki majd a füvön előz, esetleg mandínernek nézi a pálya végében lévő dombot, ne ijedjen meg, csak én vagyok! Állóképességemet endurózással gyarapítom, bátorságomat pedig a fékek ignorálásával. Maximálisan motivált vagyok, hogy szép eredménnyel zárjuk az idei versenyt is. Innen üzenem mindenkinek, hogy kössétek fel a gatyát, mert jövünk, és van két eladó Simsonom, ami nem indul be.

Taligás #Kacsa Tamás

Hajtottam a szokásos mókuskereket, amikor a haverok megleptek egy hívással, amiben a következő hangzott el: csá, vegyél jegyet, gyere haza, mert motorozunk! Később kifejtették, hogy miről is van szó, ami után csak annyit kérdeztem, mikorra kell repjegy? Aztán belül ébredtek a kérdések: mikor motoroztam utoljára pályán? Beleférek még a ruhámba? Bírni fogom szusszal? De ez mind csak rinya volt. Felkészülten várom a versenyt, újonc létemre sem állhat az utamba semmi. Találkozunk a rajtrácson!

Manzel #Manzi Dániel

Nagyon úgy fest, hogy ez az én nyári fesztiválom, ahol a részegségem kivételesen nem akasztja ki a szondát, hanem adrenalinban mérhető. Fesztiválőrültek, ti tudhatjátok igazán: minden verseny előtt azt érzem amit ti egy qrvanagy buli előtt! Essen szét a ház, maxi teljesítményen! Elég a dumából. Odatesszük magunkat, picsogás nélkül! Jó felkészülést és versenyt minden racernak!

További fontos csapattagjainkról sem feledkezünk meg, de az ő szövegükre nem maradt betű, viszont a sátrunkban megtaláltok mindenkit! Gyertek barátkozni, enni, inni, (enni hozzatok nekünk is), belépő délelőtt 1 sör, délután 2. Üdvözöl mindenkit a Biker Boyz! Tali a pályán!

Támogatók: