Honda CR500: Félelem és rettegés két keréken! Már egy kettőötvenes kétütemű krosszgépet sem egyszerű egy földi halandónak rendesen meghajtani, egy ötszázason pedig átélheted az igazi halálfélelmet. Ekkora elmebaj szériában már nem fog senki gyártani, szóval bérelt helye van minden ilyen listán (Bistei)

Suzuki Hayabusa: Semmi sem erősebb a szerelemnél. Kivéve a turbós Hayabusa, mert az kurva erős! De turbó nélkül is szédítő tud lenni, ahogy már alapjárat közeléből vészjósló morgással megindul az öblös négyhengeres, és szürreális gyorsasággal tekeri el az analóg sebességmérő mutatóját. Az első motorkerékpár, ami megfutotta a háromszázat, az ikonikus teljesítményhez pedig ikonikus forma is párosul (Bistei)

GSX-R1100: “Ez ma is ugyanaz az őszinte, bárdolatlan erőművész, ami megjelenésekor volt – nem csoda, hogy ikonná vált. Csillaggá, ami már sosem hull le.” - írta róla Zirig, és mennyire igaza volt! A lég-olajos, azaz 1986 és 1992 között gyártott GSX-R1100 a mai motorok mellé állítva is tud ütni, mégpedig azzal, ahogyan megindul. Ma már sok motor lelépi, de pont a számok nem adják vissza az élményt, amikor a négyhengeres teliszívja a tüdejét. Nem gyorsul, hanem teret ugrik, az egész fantasztikus - olyan előadásmódja van, hogy azt azóta sem sikerült utánoznia semminek. Meghaladni meg pláne. Minden idők legjobb léghűtéses, erős négyhengerese, ez pedig bőven elég a listánk nyolcadik helyéhez (Zomborácz)

Suter MMX500: Ha tíz versenyzőt megkérdezel, nyolc biztosan azt válaszolja majd: egy kétütemű ötszázast azért egyszer még megnyesne, úgy rendesen. Azok voltak egykor a Grand Prix versenyzés királykategóriás motorjai, és betörhetetlen mivoltuknak köszönhetően több repedt bordát okoztak, mint Vitalij Klicsko fénykorában. A legtöbb menő rettegve állt rajthoz, de azt vallják, az adrenalin, mely felszabadult versenyzés közben, nagyobb löket volt, mint bármilyen tudatmódosító egy mámoros éjszaka alatt. Nos, a motorépítő legenda, Eskil Suter ezeknek a dögöknek készítette el modern változatát, amely lényegesen felhasználóbarátabb, mint az elődök voltak, és még mindig rendelhető. Ha ne adj isten épp eladtad a lakásod, szerintem ne gondolkozz túl sokat (Guld) Fotó: Dave Roth

BMW R1250GS: A tótum-faktum. Direkt írtam a legújabb modellt, mivel elképesztő fejlődésen ment keresztül a változatlan alapokon (boxer-kardán-tele/paralver) nyugvó konstrukció. A csattógó váltós kelletlen régi boxer blokk mára egyszerre tud nyomatékot és teljesítményt, karaktert és finom működést. A köré épített hülyebiztos futómű és a modern elektronikák miatt a világ urának érzed majd magad a széles kormány mögötti trónon ücsörögve. Ahogy egy sokat látott tulaj mondta: a GS semmiben nem a legjobb, de mindenben elég közel van hozzá (Bistei) Fotó: Guld Péter / Totalbike

KTM 950/990 Adventure: Ilyen motor sem lesz már többé - a túraenduróknál ma már a kényelem és a kezesség a szempont, de a 950 Adventure-t még úgy tervezték, hogy jó versenymotor-alap legyen a Dakarra. Elképesztően kompakt és penge, és ugyan fel lehet hozni ellene a bonyolultságát és a karbantartásigényét, ekkora élményt egyetlen túraenduró sem tud. Úgy pörög fel, mint egy sportmotor, terepen a két számmal kisebb endurókkal tartja a tempót, és igazából túrázni sem annyira fárasztó vele, mint ahogy gyakran beállítják. Ráadásul zseniálisan néz ki (Zomborácz)

Honda CBX1000: Ráteszed a tüzet, és elolvadsz. Egyszerre bársonyos, mámoros és vérpezsdítő, minden fordulaton más nótát játszik, de mindegyik világsláger. Érezni rajta, hogy műszer, mintha a legjobb svájci órásmesterek tervezték és rakták volna össze, minden porcikája fantasztikus. A veteránozás nem érdekel, de a CBX1000-rel gyakran álmodom. És azok a legszebb álmaim (Zomborácz) Fotó: Csikós Zsolt / Totalbike

Kawasaki H2 (H2, H2R, H2 SX): Nagy gondban voltam, amikor láttam, hogy a kompresszoros Kawasaki a harmadik lett a listán. De helye van, mert nagyon rég nem gyárt senki más szériában feltöltéses motorkerékpárt, és valószínűleg a H2 a valaha volt legjobb a műfajban (Zomborácz) Fotó: Zomborácz Iván / Totalbike

Ducati Desmosedici RR: Csak annyit írok: Monica Bellucci. Hazudik, aki azt állítja, életében egyszer sem történt meg vele, hogy az ő képeit bámulva hergelte magát álomba. Nos, ez a motor pont ilyen. A lidérces álom, akit materializálni, beárazni teljesen felesleges, mert gondol egyet, és huss, elillan, mint a hajnali köd. Utólag vicces, mennyire bomlunk érte, hiszen a teljesítménye még a kétszáz lóerőt sem érte el, sőt, a súlya is 173 volt szárazon. Mégis olyan ez, mint egy F40, meglátod, és remegni kezdesz. Mindössze ezerötszázat gyártott a Ducati, nagyjából egy évig fogadták a rendeléseket. Sokan próbáltak már MotoGP replikát csinálni, de a Ducati volt a legtökösebb, amikor piacra dobta ezt a kísérleti V4-est. Istenem, ha az egyik hazai tulaj (állítólag ketten is vannak) olvasná ezeket a sorokat, csak írjon rám, és én repülök (Guld)

Street Triple 675 R, RX, 765 R, RS: A kis háromhengeres csupasznál kezesebb motort aligha gyártottak. Az átlagos japán csupaszokkal ellentétben nem diszkont alkatrészekre épül. A blokkját, a vázát és futóművét is rendes sportmotortól örökölte, éppen ezért kirívóan könnyed és élvezetes egyszerre. Nem ígér sokat, de rengeteget ad. Ráadásul még megbízható is, egy igazi mérföldkő a motorgyártás történetében. Nem való mindenre, de élményben ehhez mérünk mindent (Bistei) Fotó: Zomborácz Iván / Totalbike