Egy bajnoki címet elvettek tőle, egyet pedig ajándékba adott

A volna a semmi sógora – csak téged idézlek, nemrég írtad.

Valamilyen szinten így van, ha csak az eredményeket nézzük, nyerhettem volna EB-t 2000-ben, de elhibáztuk, és harmadik lettem. Arra meg persze ki emlékszik, csak az elsőt tartja számon mindenki. Sajnos így van.

A pályafutásod során megbántál bármit?

A karrierben sok mindent. Például, hogy hazajöttem az USA-ból 2001-ben, az nagy hülyeség volt. Kanadából sem lett volna szabad eljönni 2010-ben, és 2014-ben, amikor a Magyar Bajnokságban mentem - amit meg is nyertem - volt a csapaton belül egy furkálódás, ami az akkori csapattársamtól érkezett. Emiatt megígértem a csapatvezetésnek, hogy 2015-ben nem megyek. Ezt a bajnoki címet mondhatni átadtam, miközben még szívesen megcsináltam volna. Ez viszont nem a vezetésnek szól. Lajos (Horváth Lajos, HTS KTM csapat alapító, tulajdonosa) az egyik legkorrektebb ember, akit ismerek, csak egyszerűen nem hiányzott már az a belső stressz.

Mit gondolsz, hol kellene most lenned? Vagy minden jó úgy, ahogy van.

A karrierem szempontjából nem kellett volna hazajönnöm, viszont ha az élet egyéb területeit nézzük, most nem ülnék itt, nem lenne két gyermekem és egy csodálatos feleségem. Azt hiszem, így van egyensúlyban minden.

Nemrég magad is megemlékeztél arról a 2009-ben elvett német MX1 bajnoki címről, amit végül a ma már világsztárnak számító, USA-ban motorozó Ken Roczennek adtak. Gyakorlatilag te vagy az ember, aki Roczent tíz éve még megverte, mégis egy doppingbotrány áldozatává váltál.

Jól összeszedted így az elején a pozitív dolgokat, de itt vagyok, és ez a lényeg. Persze Kent mindenki ismeri, ma már dollármilliókat csinál a csávó, de akkor kezdjük. Ennyire részletesen még nem nagyon beszéltem az esetről, úgyhogy öntsünk tiszta vizet a pohárba. 2009 februárjában egy német orvos felírt nekem egy vérnyomáscsökkentő gyógyszert, amit végig szedtem a szezon közben, majd az utolsó versenyt követően, októberben, miután bajnok lettem, doppingvizsgálaton kellett részt vennem. Itt lett egy pozitív mintám, amit egyértelműen az orvos által felírt gyógyszer okozott, de erről papírom is volt, az orvos bélyegzőjével, amit még a szezon elején leadtam a német szövetségnek. A németek ugyan elismerték, hogy nem hibáztam, de hivatalból értesítették a WADA-t, akinek a magyar képviselőivel itthon kellett találkoznom. Erre a találkozóra ügyvéd nélkül mentem, és a beszélgetés során elismerték, hogy leadott papírok alapján valóban nem doppingoltam, de nem módosítanak a döntésen, és bevonják a licenszem három hónapra. Indok, és válaszok nélkül. Megtámadni nem tudtam, jogilag kompetens személy a szóban elhangzottakat nem hallotta. Kenny addigra persze megkapta a bajnoki címet, de ha őszintének kell lennem, ezt az egész hercehurcát és eltiltást a magyaroknak köszönhetem. Végül belefáradtam, és nem tudtam harcolni az igazamért, ügyvédet sem fogadtam, bár anyagilag és morálisan is megkárosítottak. A KTM egy 35 000 eurós bónuszt nem fizetett ki nekem, amiből akkor egy lakást vehettem volna Pesten. Egyszerűen megcsömörlöttem az ügytől.

Pár évvel később, 2015-ben a fent említett okok miatt egyetlen futamon indultam itthon MX2-ben, és mit ad isten, a WADA odaért. Kérték ismét, hogy pisiljek, én pedig előre szóltam, hogy ugyanazt a gyógyszert szedem, készüljenek fel, ha pozitív lesz, nem különösebben érdekel. Mire kiderült, a gyógyszert levették a listáról, de még azt a hatóanyagot is törölték, ami miatt anno pozitív lettem.

Pikkeltek rád valamiért?

Nem tudom, szerintem azt sem tudták, ki vagyok, bár az is lehet, hogy kipécéztek. De ha engem kérdezel, szívatnak azok mindenkit, akit csak tudnak, egyfajta igazságszolgáltatást akarnak, ami aztán vagy valós, vagy nem. Ez nekem egy bajnoki címembe és annak minden hozadékába került.

Roczennel tartod a kapcsolatot?

Nem.

Ha akkor sikerül megszerezni a bajnoki címet, más irányt vett volna a pályafutásod? Bár tény, hogy már nem a világbajnokságon mentél.

Valószínűleg nem mentem volna Kanadába. De elegem lett mindenből, és mentem.

Miért döntöttél végül egy évvel később a hazajövetel mellett? (Itt Németországra gondolok.)

A családom miatt.

Nem titok, elváltál, a fiad nem veled él. Megterhelő?

Igen eléggé, miden tekintetben. Én Frankfurt mellé költöztem, ő pedig maradt Passauban az anyukájával. Ez lelkileg nem a legjobb, és amúgy is nehéz menedzselni a vele való találkozásokat. Szóval nem a legegyszerűbb a helyzet.

Hogy lehet elviselni ennyi megpróbáltatást? Elég sok mindenen mentél keresztül az elmúlt években.

Nézd, amikor benne vagy ezekben a dolgokban, nagyon keménynek tűnnek, de ha végig hallgatod esetleg más emberek gondjait, akkor elenyészőek az enyémekhez képest. Ugyan összeszedtük így az elején a kellemetlenebb fejezeteit az életemnek, de velem egy csomó jó dolog is történt. Rengeteget kaptam, eddig fantasztikus életem volt. Bejárhattam Kanadát és az Egyesült Államokat, körbeutaztam a világot, voltam Japánban, és szponzorált versenyzőként mentem. Úgy motorozhattam, hogy közben még fizettek is érte. A legnagyobb cégek támogattak, betoltam egy bevásárlókocsit és színültig rakhattam cuccokkal. Nincs miért panaszkodnom. Ez nagyon keveseknek sikerül.

Nincs hiányérzeted?

Nincs, egy idő után megtanulod szépen elengedni ezeket a dolgokat. Amikor belekerülsz a sportba vágyakozva nézed a szponzorált versenyzőket, hogy szép sisakban, szép ruhában motoroznak, utána téged is szponzorálni kezdenek, neked is lesz szép sisakod. Majd egy idő után valami másra kezdesz vágyni, más céljaid lesznek. Ilyen az ember. Majd megtanulod szépen lassan elengedni, és ami addig fontos volt, lényegtelenné válik. Jól elvagyok.

Hogy lehet tudatosan felkészülni a civil életre, és elengedni mindent, ami addig fontos volt?

Az én esetemben a véletlen műve volt. 2016-ban megszűnt a TM-mel a szerződésem, miközben két évre szólt, és akkor úgy voltam vele, engedjük el ezt az egészet, ideje munkába állnom, mint minden normális embernek. Az életem nagy fordulópontjait mindig véletlenek alakították. Például, ha a KTM nem akarja, eszem ágába nem jutott volna Cross Country versenyen indulni, még mindig a VB-t erőltettem volna, így viszont kénytelen voltam bevállalni. Eleinte utáltam, a köveken én voltam a leglassabb, végül megszerettem és nyertem öt vagy hat bajnoki címet. Így jött a triál is. Először nagyon balfasz voltam, amikon fákon kellett átmennem, de idegesített, és addig próbáltam, amíg nem sikerült egyre jobban.

Versenyzés triálban még szóba jöhet?

Áhh, maximum amatőr szinten. A tudásom a profikhoz képest nulla. Bár lehet, hogy Németországban valami amatőr kategóriában, meg esetleg, ha jól megy, a Magyar Bajnokságban kipróbálom, de csak azért, hogy jól érezzem magam, és tapasztalatot gyűjtsek.

Volt olyan pillanat a karriered során, amikor úgy érezted, eleged van az egészből, és kiszállsz?

Volt, egy csomó alkalommal éreztem már hasonlót, de még akkor is, amikor aktívan versenyeztem, viszont erre soha nem volt meg a lehetőségem. Csak ehhez értek: mihez kezdenék?! Ez az egyetlen, ami megélhetést biztosít.

Milyen a kapcsolatod a német szövetséggel?

Semmilyen, igazából soha nem is voltunk kapcsolatban, de az ADAC-val jóban vagyok.

És a régi csapatoddal, a Sarholz-cal?

Velük remek, nemrég vettem tőlük motort.

Miért maradtál Németországban?

'98-ban és '99-ben Németországban motoroztam, aztán itthon, majd jött az USA, utána újra itthon, közben a VB-n, végül 2004-ben nem volt pénz befejezni a világbajnokságot, és 2005-ben ismét elszerződtem Németországba. Azóta gyakorlatilag ott vagyok, ott alakult ki az életem, ott fizetem a TB-t, ottani papírjai vannak a kocsimnak, ott lakik a fiam. Szinte minden oda köt. Persze, nem állítom, hogy ettől teljesen boldog vagyok, és szívesen hazajönnék egyszer, de most túl nagy változás lenne. Még nem jött el az ideje.

Hogy jött az oktatás?

Ez is egy traumához köthető. 2012-ben sérült meg a gerincem, annyira, hogy műteni is kellett, és amikor ezt megtudta a cseh csapatom, abban a pillanatban ki is rúgtak. Ez nagyon gáz volt. Eleve visszalépésnek éreztem Kanada után a Cseh Bajnokságban motorozni. Ezt tetézte az említett gerincműtét. Amikor szóltam nekik, hogy nem tudok indulni az első versenyen a műtét miatt, közölték, hogy vigyem vissza a motort és ki vagyok rúgva. Így viszont bevétel nélkül maradtam. Németországban pedig, amíg rehabilitáción vagy, elvileg nem hagyhatnád el az épületet, csak úgy fizeti a kezelést az állam. Nekem viszont meg kellett szöknöm a rehabról edzést tartani, hogy enni tudjak adni a családomnak. Kényszerhelyzet szülte. Elég para időszak volt. Végül nagyon megszerettem. Egy csomó sikerélményem volt benne, és a gyerekek is kedvelnek. Jó érzés végre átadni a tudást a fiataloknak, hiszen a jövő előttük áll.

Gondolom Németországban erre nagyobb a fizetőképes kereslet.

Kint többen vannak, itthon, Magyarországon viszont sokkal nagyobb rá az igény. A különbség annyi, hogy kint már senki nem akar világbajnok lenni. Itthon még vannak a gyerekeknek álmaik.

Ott már nincsenek?

A jelenlegi rendszer úgy épül fel, hogy a sport egy másodlagos dolog. Úgy képzelik, inkább ne egyél, és azért legyél vékony, nem azért, mert edzett vagy. Azt szeretnék, hogy mindenki tanuljon, és járjon egyetemre, mert attól pörög a gazdaság, és az termeli az államnak is a bevételt. Egy élsportoló csak viszi a pénzt.

Hogy tudsz azonosulni ezzel a mentalitással?

Szerencsére megtalálnak még ott is azok az emberek, akik ezzel nem értenek egyet, és másként gondolkodnak.

A versenyzéssel miért hagytál fel teljesen?

Munka mellett már nagyon nehéz volt összeegyeztetni a kettőt. 2017-ben még mentem egy német bajnokit, de már éreztem, hogy nem úgy motorozok, ahogy arra képes lennék több edzéssel. Külön edzésre nincs zseton, és dolgozni kell, mellette viszont alig marad időm bármire is. Ezért inkább úgy döntöttem, ha nem tudom kihasználni a saját képességeimet, inkább nem erőltetem. Tavaly is mentem pár versenyt, motoroztam például az izraeli bajnokságban. Ilyenkor úgy válogatom össze az időpontokat, hogy legyen időm kicsit felkészülni. Csak akkor megyek. Szerencsére még egy kis pénzt is tudtam keresni, mert a versenyek mellett dolgozni is maradt idő.

Tavaly volt egy óriási műtéted, ami már évek óta húzódott.

Igen, a könyökömmel voltak gondok elég régóta. Csontkinövések lettek rajta a rengeteg ütéstől, és már nem tudtam behajlítani. A műtét jól sikerült, valamennyire használni is tudom, ez pedig már tök jó nekem. Persze ezt is húztam, halasztottam, leginkább az időhiány miatt, mert nem fért bele a kiesés. Ha versenyző vagy, a szponzorok az ilyesmit általában nem értik meg. Egy műtét miatt sok esetben kirúgnak, szerződést bontanak veled. Az egészben ez a legrosszabb. Nem értik meg, hogy neked erre szükséged van, ha a legjobb teljesítményt akarod nyújtani. Itt is az a legtisztább, ha eurómilliomos vagy, és leszarod őket, mert megteheted, hogy azonnal reagálj a panaszaidra.

Egy magyar KTM-es szakember állította, MX3-ban jó eséllyel világbajnok lehettél volna. Nem bánod ezt utólag, hogy anno nem maradtál a kategóriában?

Ez így ebben formában azért nem igaz, mert nem született erre egy megfelelő megállapodás. Saját zsebből kellett volna finanszírozni a szezont, az pedig nem ment volna. Arra viszont nagyon büszke vagyok, hogy elvittek MX1-be. Számomra ez előrelépés volt, mert a teljesítményem alapján arra érdemesnek találtak. Inkább büszke vagyok erre.

Az utóbbi időben nagyon aktív vagy a közösségi médiában.

Zuckerberg nemrég törölt az Instáról, így elveszítettem egy 7-8000 főből álló követőtábort, őket próbálom visszaszerezni, a Facebookon meg a második gyerekkoromat élem. Nem igazán figyelek oda, milyen tartalmat posztolok, nem érdekel különösebben mások véleménye. Ugyanaz a gyerek vagyok, mint tizenhat évesen, csak van egy családom, akikre figyelnem kell. Ha nem lennének, gyanítom minden pénzem ugyanúgy elszórnám, mint régen.

Úgy tűnik a médiát távol tartod magadtól.

Egy ideig talán így volt, ennek meg érthetően az lett vége, hogy már nem is nagyon keresnek. Régebben csináltam mindent, jöttem-mentem, intézkedtem, reggeli show, mindenféle megjelenések, de csak a napom ment el ezekre, hozama ritkán lett. Ha nincs valaki, aki mellette tarhálja neked a pénzt, nem ér semmit. A szponzorok meg olyanok, ha mindent faszán csinálsz, békén hagynak, viszont ha egy nagyon picit hibázol, már rögtön keresnek, megjelennek, és szerződésbontással fenyegetnek.

Vegetáriánus vagy még?

Igen, persze, próbálom tartani. Azok a dolgok, ami miatt azzá váltam, ugyanúgy megmaradtak. Ha bemész a boltba, és veszel egy vegetáriánus lepényt, fizetsz 1,90-et (Euro), egy szelet húsért pedig 90 Centet. Mi ez? Ennyit ér egy élet? Ezt nehezen nyelem le, ennek ez a lényege. A kislányom egyébként eszik húst, a fiam nem, kényszerítve nincs a dolog senkire, de én tartom magam az elveimhez.

A dobolás, mint hobbi, megmaradt?

Alapvetően igen, de sajnos nincs nagyon lehetőségem, mert felettünk és alattunk is laknak, ez pedig nem hálós felszerelés, hanem gumis, és a lábdob, ahogy jár a lábad, elég hangos. Alattunk pedig egy nyugdíjas otthon van, úgyhogy megölnének. A parányi kutyám, Cooky, amúgy is minden reggel meg akarja enni őket, elég miatta vívni az otthonlakókkal nap mint nap. Havasi Zoli – telókirály – barátom javasolta már többször, mutassak a kutyának egy tükröt, vegye már észre, mekkora.

Még karácsony előtt megosztottál egy történetet a nagyanyádról, és a híres kaposvári halsütödéjéről. Kicsit olyan az egész családtörténet, mintha rendszerint lesújtott volna rátok valami keserűség, de mindig felálltatok a padlóról.

1956 a mi családunk életében is kritikus volt, és elvettek tőlünk mindent, amit csak lehetett. Előtte jómódban éltek a felmenőim, de ennek egy csapásra vége lett. A nagyapám a munkaszolgálatban halt meg, szívinfarktust kapott. A nagyanyám pedig egyedül, egymaga állt fel. Csinált egy halsütőt, fater (id. Németh Kornél, kilencszeres magyar bajnok motokrossz versenyző) pályafutását ebből szponzorálta. Régebben nem csapatok, hanem klubok voltak, és előfordult, hogy apunak nem jutott motor. Mama nem szólt semmit, viszont a karácsonyfa alatt ott állt két új Yamaha. Azokban az időkben, a kommunizmusban, amikor nem úgy volt, mint ma, hogy bemész a boltba, és veszel magadnak egy motort. Senki nem értette, de mama valahogy megoldotta.

A gyakran megnyilvánuló nemzeti identitásod is '56-nak köszönhető?

Igen, de a Trianoni békeszerződés is zavar legalább ennyire. Viszont '56-ról még mindig azt gondolom, hogy nagyon kevesen beszélnek. Egy csomó mindent elvettek, és sokan kérhetnének kártérítést. Persze volt a kárpótlási jegy, meg hasonlók, de azok messze elmaradtak a lakosságot ért károktól.

Hogy jött az életedbe Izrael?

Volt egy srác, Jakov, aki 2012-ben elkezdett e-mailekkel bombázni. Egy izraeli mondás szerint leette a fejem, mert szeretett volna egy Lick'n Love sapkát. Sapkát nem tudtam neki adni, ennek ellenére mégis Magyarországra jöttek, hogy találkozzanak velem. Elküldtem őket edzeni faterhoz, és annyira tetszett nekik az egész, hogy mindenáron ki akart vinni oktatni. Így kezdtem Izraelbe járni. Szerencsére olyan színt vittem a kinti sportba, hogy úgy érzem, a motokrosszt szerető emberek már ismerik a nevem. Az MX2 kategória első három versenyzője hozzám tartozik, nálam tanulnak. Végül a sors összehozott Roey Shlomival, aki motorozott és oktatott már előtte is, de tanítottam neki néhány trükköt, és elárultam pár titkot, ami valószínűleg tetszett neki, mert most van egy közös iskolánk Izraelben.

Rengeteget dolgozol. Meddig lehet ezt bírni?

A munka valóban sok, de azt gondolom, ha még szervezettebb lenne, jobban is tudnám csinálni, és talán ennyire megterhelő sem lenne. De nagyon nehéz megtalálni magam mellé az embereket. A haverom Tom, aki egy nagyon jó triál- és endúróversenyző például remek pályaépítő, és benne tökéletesen megbízom, de nem volt egyszerű rátalálni. Igazából, ha valamit nagyon jóra akarsz, klónoznod kellene magad, hogy a társad még jobban, vagy legalább azonos szinten tudjon dolgozni veled. De ők sok esetben a saját bizniszüket építik. Ezért nem egyszerű a feladat, de igyekszem.

Mik a távlati terveid?

Szeretnék annyi motort itthonra, hogy az oktatásokat zavartalanul meg tudjam tartani, gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt, valamint jó lenne, ha a bérbeadás is működhetne. A fater pályája a Balaton mellett az oktatásra teljesen megfelelne, de Pest környékén is szeretnék mozogni, szóval két helyszínt képzelek el. Nagyjából így tervezem a jövőt, egybekötve egy Magyarországra költözéssel. De jelenleg még várok, szeretném látni, mi fog történni az országban.

Ha nem a sportot nézzük, Németország nagyon jól működik, és sok pénz forog a környéken, jólét van, de az, mint ahogy az előbb is mondtam, nagyon aggaszt, hogy a sport mennyire kiszolgáltatott szerepben van. A lányom egyszer sportol a héten az oktatási rendszernek megfelelően, ha ezen felül szeretnél valamit, kőkeményen fizetni kell érte. Ezzel nem értek egyet. Úgyhogy készülök a jövőre, nemrég megcsináltam az edző szakvizsgát, most épp a MAMI-ba járok oktatásra, és ha minden jól megy, a magyar Enduro Bajnokságban még szívesen elindulnék.