Nekrológ: Szabó II László

Ha ő nincs, semmi nincs, amit ma a magyar motorsport történelmének hívhatnánk. Kijelölte az utat Drapálnak, Talmácsinak, és olyan békével, mégis elementáris erővel adta át a stafétabotot az őt követő nemzedéknek, mint senki más.

A Hortobágy szélén született, naponta nyolc kilométert gyalogolt, hogy iskolába járhasson. Névrokona, Szabo „Kuksi” László fertőzte meg a motorsporttal, de az álom, hogy motorversenyző legyen, elérhetetlennek tűnt, mivel csak fél szemére látott. Az Angliában élő nővérétől kapott nyersgumi talpú cipő pecsételte meg végül a sorsát. A cipő mérete nem stimmelt, ezért egy versenyzőtársa megígérte, ha neki adja, elintézi cserébe a jogosítványt. Így lett, Szabó II László pedig szinte berobbant a magyar motorsport élvonalába. Igen, Szabó II, mert ettől kezdve mindenki így ismerte, hiszen a „sima” Szabó pont az a férfi volt, aki őt megfertőzte.

Sokan úgy tartják, a földkerekség legbrahisabb versenyzője volt. Karrierje során mindvégig láthatatlan tangót járt a halállal, aki végül belátta, Szabó ellen nincs esélye, ezért inkább fanyalogva elandalgott. Nyolc évvel a hazai bemutatkozása után elverte a világbajnokság komplett mezőnyét, mégis ekkor szenvedte el karrierje legnagyobb kudarcát is egyben, amikor MZ-je megállt a cél előtt, és elbukta a győzelmet. Futva tolta be, így lett végül hetedik. A dologhoz annyit fűzött hozzá, a németek nem voltak korrektek, mert nem a legújabb, hanem az elavult technikát kapta. De a feltételes mód az ő szótárában nem szerepelt, egyszerűen tovább lépett, és roppant mód nem érdekelte, miként alakulhatott volna másként a karrierje.

Amikor Ernst Degner, az MZ egykori élmenője, a Suzuki későbbi világbajnok sztárversenyzője gyári szerződést ajánlott neki a japán csapatnál, elküldte, mondván elképzelni sem tudja, hogy nem Magyarországon él, azt pedig még kevésbé, hogy valaki korlátozza a hazautazásban. A Man-szigeti TT-n úgy állt rajthoz, hogy az ajándékba kapott zárt sisakot visszacserélte a nyitottra, mert túl zajos, párásodik, és kényelmetlen. Így lett a háromötvenesek mezőnyében nyolcadik, a százhuszonötösök között pedig a második helyről esett el. Az eső szakadt, társa addigra visszahajózott Liverpoolba, így Szabó sérülten, egy katonai táskával és a leszakadt oldalú motorral gurult a kikötőbe, hogy időben el tudja hagyni a szigetet. '73-ban, karrierjének utolsó évében - miután az idő előtt félbeszakadt egy kis híján tragikusan végződő autóbaleset következtében - Drapál János második világbajnoki futamgyőzelme után megkérte, menjen helyette az asseni versenyen, mert a tréning végén elesett, és megsérült. Egy ilyen turpisság akkoriban még bőven belefért, a versenyzők a rajtpénzből éltek. Így hát Szabó felült Drapál motorjára, arca elé húzott egy kendőt, és felállt a rajtrács elejébe. Persze fotósok és újságírók tömege vette körbe, nem győzött az idom alá kuporodni és a tankot bámulni, alig várta, hogy kezdődjön a futam. Szabó kettő kört vállalt, mikor az első kör végén megpillantotta Drapált a depóban, amint Saarinen feleségével beszélget.

És ha személyes történeteim ugyan nincsenek is róla, akad egy barátom, Paulovits Imre, akitől azért hallottam néhányat. Néhányan csak mondaként kezelik őket, de egytől egyig megtörtént esetek, még akkor is, ha súrolják a szürrealitást. Szabó II hatvanadik születésnapjára Paulovits Imre meglepetés partit szervezett a Hungaroringre, az ajándék pedig az volt, hogy a legenda mindhárom regnáló magyar bajnok motorját kipróbálhatta. Györfi Zoltán 125-ös Hondája, Székely Zsolt 250-es Hondája, Harmati Árpád 750-es Yamahája állt rendelkezésre. Szabó II nagyjából két kört ment a 125-össel, és méltatlankodott, hogy túlzottan kicsi, majd felült Harmati Yamahájára. Ezen nagyjából szintén ennyi időt töltött el, majd méltatlankodott, hogy túl nagy, és nehéz, nem versenymotornak való. Végül felült a kettőötvenesre, Neuser Lajos pedig instruálni próbálta. Szabó csak a fokozatokról érdeklődött, majd egykeréken elhagyta a depót. A következő körben rémülve hallgatták a versenyzők, hogy a célegyenes végén a Honda még vonyít, a születésnapos pedig nem fékez. Végül remegő hangon megállapították, a féktávot tőlük sokkal később kezdte. Szabó erre így reagált: „Eldöntöttem, ha kirepülök ebből a stadionból, akkor is később fogok fékezni tőletek.”

A következő emlékezetes villanása a '98-as asseni Classic futam előtt volt a Nürburgringen. A szervezők kiadták a parancsot, hogy a régi ászok milyen sorrendben érkezhetnek. Természetesen Agostini vezette a sort, őt követte Read és így tovább, a magyar talán az ötödik helyen érkezett. Mindez tartott egészen egyetlen körig, amikor Szabó túl lassúnak ítélte az előtte haladókat, a közönség pedig üvöltött a visító MZ hallattán. Ezt követte néhány héttel később az emlékezetes asseni futam, ahol Laci bácsi gyengébb gumikat rakatott fel az MZ-re, de a célegyenest megelőző sikán előtti balosban mégis úgy döntött, kívülről megelőzi Readet. Az előzés sikerült, de a tapadás elfogyott, így a sikánba már a levegőben érkezett. Azt viszont cseppet sem hiszem, hogy a fenti események különösebben megrázták volna, aki ismerte, pontosan tudta, számára az oxigént a veszély jelentette.

Úgy vélem jelenlegi távozását sem magyarázná hetekig, legfeljebb némán meghúzná a vállát, odabökne egy csontig hatoló gondolatot, mely a földi halandókat kijózanítaná, és menne tovább, mert dolga van. Hiszen Drapál, Ivy, Pasolini és Saarinen már várnak rá.

Források: Zsolt Róbert – Két keréken, Ocskay Zoltán – Szabó II László, Paulovits Imre

Ha pedig ezek után is kétségeid lennének, hogy Szabó II László volt a legnagyobb, akkor hallgasd meg ezt az öt évvel ezelőtti Égésteret, amikor bejött a studióba, mi pedig leesett állal hallgattuk. Egy jobb napján annyi minden történt vele, ami másnak egy életre is elég lett volna.