A nyögéseket nem lehet visszaadni

2009.06.16. 18:00
Óriásplakát fogadott a sajtósátorban. Az Erzberg Rodeo szervezői megköszönték az újságíróknak, hogy megpróbálják a lehetetlent, és tudósítanak a világ egyik legnehezebb és legőrültebb motorversenyéről. Ők igazán tudják, hogy miről beszélnek. Az 1300 éves, több mint egy kilométer szintkülönbségű bánya mindent elnyel: bolondozást, félelmet és fájdalmat is.

Angyalföldtől a Vashegyig mindössze 430 km a távolság – most mégis sokkal hosszabbnak tűnt a rövidke túra. Pesten a tesztmotort a napi huszonnégy órában a ház előtt parádézó rendőrökre bíztam: a szemben levő házban valaki hetek óta házi őrizetben van. Legalább négy rendőr vigyáz nyitott szemmel nappal s éjszaka – periférikus látómezejükbe belefért a Yamaha is. Kicsit azért aggódtam, de reggel is ott állt a rendőrautó, s lámpájával farkasszemet nézett a bordó Fazer.

A határ után beborult, nem sok jót jósolva: útirányunk, a hegy feketés szürkén mosódott el a háttérben. Az esőruhát már a viharos szélben magamra húztam – nyilvánvaló volt, hogy ebből csúnya zuhé lesz. Az autópályára érve elkenődött, párás folttá változott a külvilág. Úgy feszültem a narancssárga vízzáró overallomban, mint Laa-Laa a Teletubbiesból – ez kevés volt, a bőrkesztyűm kétszáz kilométeren át szivacsként szívta magába vizet.

De mit számított az én nedves kis panaszom ahhoz képest, ami a versenyzőkre várt? Ha állandósul az eső, én valahogy kibírom esernyő alatt, de a sáros hegy gyilkos meglepetéseket tartogat azoknak, akik a győzelemre hajtanak. Érkezésünk valóban szügyig érő sárban történt – az Erzberg vasércporos sara sűrű masszaként vett körbe mindent.

Senki nem mondta, hogy könnyű lesz, de azt sem, hogy ennyire durva. A csütörtöki Rocket Ride pedig egyeseknek csak játék. A két hosszú siratófalból meg egy lapos, ám rövid részből álló hegymászó verseny csak másodpercekig tart – ez csak amolyan betétfutam.

Higgyék el, ennek ellenére nem volt herevere, a majdnem függőleges kőfalon könyökkel egymásba akadva, teljes gázzal durrantak fel a motorosok, szinte felfogni sem volt idő, már át is ugrattak a célon. Nyomukban emberfej nagyságú kövek és sárdarabok repültek, hangjuk hosszan visszhangzott a bánya szövevényes kőrengetegében. A győztes a KTM-es belga, Gilles Dejong lett.

Talán a hanghullámok ébresztették fel a napot, hogy odébb piszkálja a felhőket. Utolsó, gesztusértékű jelzés volt ez aznapra: „Holnap jövök, srácok.” Ennek ellenére reggel még pár másodpercig hópelyheket is láttunk, a fenyvesbe telepített faház előtt alig volt tíz fok. Mire kilenckor megkezdődött a prológ, már valamicskét emelkedett a hőmérséklet, és a felhők is eltűntek – ennek ellenére a sziklák közül még sokáig szivárogtak vízerek, majd gyűltek tócsává, hogy a futamot nehezítsék.

Másnap a Rodeo-X Endurocross aréna is megtelt: aránylag kis alapterületen megépített akadálypálya, melyet folyamatosan körbevettek a nézők. Farönkök, bányadömperek gumiabroncsai és félembernyi sziklák nehezítették az ugratókkal tarkított arénát – rengeteg induló ezen edzette be magát a vasárnapi nagy versenyre. A viadalt idén az angolok uralták: a Shercót hajtó Graham Jarvis győzött, mögötte a Honda CR250-en motorozó Neil Flockhart és a fiatal leedsi tehetség, Ben Hemingway futott be a KTM 250 SX-en.

A péntek este a lakosoké: az ősöreg városka szűk utcáin vonulnak fel a versenyzők és a motorral jött nézők. A helyiek imádják. Öreg nénik ülnek ki székeikre, gyerekek nyújtogatják a nyakukat, ahogy dudálva, vidáman megjön a motorsereg.

Gumik égnek, vízhűtők párája száll – a kétüteműek sikítását harci dobként festik alá a durrogó négyüteműek. Maskarák, feldíszített vasak és részegek: egy órára pokollá válik Eisenerz. Vidám pokollá.

Idén több mint 1600-an vágtak neki a hegynek. Ebből ötszáz tényleg csak a vicc kedvéért húzta a gázt. Miért ne tenné, a péntek-szombati selejtező csak az időről szól, a pálya maga bármilyen motorral teljesíthető. A vasércbánya teherautói által ledöngölt úton vezetnek szerpentinszerűen felfelé, harcolni a másodpercekkel kell, nem a tereppel. A legjobbak 9-10 perc alatt felcsapatnak, de van, akiknek órákig tart. Ők azok, akik a buli miatt vannak ott. Vespa, Puch, Simson és mindenféle csotrogányok sorakoztak fel idén is. Voltak visszatérő arcok: a szőrrel borított robogósok már tavaly is mindent megtettek, a nyuszijelmezes is itt volt.

A másik öt-hatszáz fős csoport magának bizonyítana, nem heccből mennek Eisenerzbe, majd fel a bányába. Túraendurósok, hobbiterepesek csoportja– nem a röhögésért harcolnak, hanem a szintidőért. Az olasz Super Ténérések és Africa Twinesek egymással küzdenek, hogy aztán sör mellett szívathassák a másikat.

A profik nem viccelnek, felsorakoznak, rajtolnak, és iszonyat gyorsan felmennek – számukra a szombati-vasárnapi selejtezőn válik el, hogy a vasárnapi Hare Scramble-nek nevezett döntőn hányadik sorból rajtolhatnak. Vasárnap már nincsen laza kis hegyi kanyargás, véget ér a tréfás motorozás: az ötszáz bizony dalolva megy - a sziklák közti pokolba.

A bánya legaljáról indultak. Azonnal egy trükkös és omlós siratófal-kombináció fogadta őket, ahol nemcsak egymással, hanem a rücskös gumik által katapultált kaviccsal és fejnagyságú kövekkel is megküzdöttek. A mászás után az erdő az ellenfél, a bányát körülölelő fenyves sűrű és gyalog is nehezen járható – a kövekre ragadt sárban sokan reménytelenül próbáltak felkapaszkodni. Az Erzberg Rodeón a néző is aktív szereplő, húzza-vonja a versenyzőt és motorját, sok szakaszon nélkülük át sem jutnának.

A magyarok is felfedezték maguknak a hegyet, egyre több az induló, egyre több a néző is. A világ talán legnehezebb versenye ez, és mi benne vagyunk az élmezőnyben: Varga „Alma” Ákos a 27. lett. A Hare Scramble után elmondta, hogy ez az eredmény részben a magyar szurkolóknak köszönhető, rengeteg akadályon ők segítették át.

Mivel az Erzberg Rodeónak otthont adó bánya több kilométeres területen fekszik, nem kis távolságot kell megtenniük azoknak, akik kíváncsiak a világ legjobb terepmotorosaira. Nézzenek csak rá a térképre, a bélgilisztaként tekergő vonalak még az űrből is láthatók. Az összes ellenőrzőpontot és akadályt gyalog bejárni szinte reménytelen: én is inkább motorral vágtam neki.

Nem tudtam, hogy ez lesz a saját versenyem: meg kellett küzdenem az talajjal, hogy a Yamaha Fazer bejárja a hegyet. Az Erzbergen nincs aszfalt, egy méter sem. Murvás utak, amelyek a hegy emelkedésével egyre rosszabbak. A hátsó falaknál már kigyúrt árkok és öklömnyi kövek nehezítik a feljutást. Néha harc volt, de a széles kormány segített – sok kuplungjátékkal, de felmászott a gép mindenhova, sőt, magára a csúcsra is: 1460 méter magasra. Ez csak az utcai motornak siker, amíg én játszottam, a versenyzők akadályról akadályra szívtak és hullottak el.

Az egyik legnehezebb szakasz a Carl's Dinnernek nevezett sziklarengeteg volt. Itt csak azok tudtak valahogy átevickélni, akik korábban triáloztak – az endurósok és krosszosok majdnem megdöglöttek a méteres éles sziklák között. A terep szó szerint gyilkos volt – blokkok lyukadtak ki, kormányok szakadtak le. Varga Ákosnak egy ütéstől közel derékszögben hajlott el a hátsó lánckereke. Kövekkel kalapálták vissza a KTM alkatrészt; nem törött el, engedett az anyag, így folytathatta a versenyt.

Az Erzberg Rodeón nincs papírforma. Minden szikla meglepetés, minden farönk veszélyforrás. Ennek ellenére sokan Teddy Blazusiakra fogadtak, ő eddig kétszer indult, és kétszer nyert. A lengyel srác évekig triálozott, onnan fordult az extrém enduró felé. Idén sikerült a triplázás. Tavaly is óriási előnnyel nyert KTM-jén, de az idei 1:41-es ideje közel háromnegyed órával jobb, mint a Shercón motorozó második, Graham Jarvis ideje. Harmadik a BMW-s Andreas Lettenbichler, ő csak három perccel maradt le az ezüstéremről.

Tényleg nem lehet szóban leírni. A kép is kevés hozzá, pedig azon látszik a vér, megmutatja magát a por meg a sár. A nyögéseket nem tudom visszaadni, a sisak alatt nem látszanak a könnyek, nem hallatszik a nézők buzdítása. A szavak között nem visszhangzik a helikopter, amely sérültet visz, vagy éppen kamerával követi a motorost. Ott kell lenni, át kell élni. Ázni kell a felhők alatt, égni a napon és letüdőzni a port. Együtt inni a versenyzőkkel, és beszélgetni Cyril Despres-vel a piszoárnál. Jövőre, júniusban ismét lesz Erzberg Rodeo, már a tizenhatodik. Tessék motorra ülni, csak pár száz kilométer.