Megnyúztuk a Yamahákat. Rendesen

2013.08.02. 08:26

A jubileumi Belsőség-találkozó is Yamaha tesztté fajult számunkra. Négy robogó, nem is akármilyenek, de hogy jó fej legyek és még egy olvasónak jusson, felajánlottam, hogy megyek a saját motorommal. Persze benne volt a pakliban, hogy bármennyire jó robogók ezek, én inkább szeretek motorozni, kuplung, váltó, meg minden, érted. De végül is kaptam egy FZ8-at, hogy én is tesztelhessek kicsit.

Idén az Őrségbe vezetett a túra, ahol ezer éve nem jártam, de mindenki dicsérte a vidék szépségét és útjait.

Pénteken vettük át az öt Yamahát, és szombaton 10-re terveztük az indulást. Az ilyesmi mindig tökölős, de most legalább ki tudtam nyomtatni a térképet a gugliból. Nem szoktam a navigálás kérdésének nagy feneket keríteni, inkább a hagyományos, vagy ha úgy tetszik, kalandos megközelítésben hiszek: nagyjából megnézem, merre kell menni, aztán majd lesz valahogy, maximum elnézek 1-200 kilométert.

A Yamaha FZ 8 fekete-szürke fényezése mindenkinek tetszett: szerintem sokkal szebb, mint az eddigiek, főleg ezzel a lilás-kékes dekorral. A kék a Yamaha Racing Blue hivatalosan, és valamiért az az érzésem, hogy ez a színösszeállítás a 90-es évekre akar utalni: nem tudom nem látni benne az akkori superbike-ot, a cicaszemű YZF 750-et. Mintha még a faridom is annak lenne a mai értelmezése.

Kompakt motor, egy 600-as méreteivel, de, hogy ne érezzük kicsinek, a mesterségesen kövérített tank, a vaskos faridom igen jól néz ki. Amikor felültem rá, ez jutott eszembe: ez egy streetfigher. A kormány közel, az ülés kemény, a motor könnyű és nagyon jól fordul. Ilyeneket építettek régen GSX-R Suzukikból, meg mindenből, miután összetörték. Ez a gyári Yamaha kissé másképp néz ki: az FZ8 minden eleme minőségi benyomást kelt.

A nyolcszáz köbcentis blokk nincs kihegyezve. Legnagyobb teljesítménye 106 lóerő, melyhez 82 newtonméter tartozik nyolcezres fordulatszámon. Nyomatékre hangolt motort sugallnak az adatok, másrészt a befecskendező, pontosabban a motormenedzsment is gondoskodik arról, hogy mindig rángatás nélkül gyorsítson a Yamaha. Zseniálisan viselkedik: mindenhonnan, minden helyzetből húz, már harmincas tempótól rángatás nélkül megindul hatodik fokozatban, még 1000 alá (!) leesett fordulatszámnál sem kell feltétlenül visszakapcsolni. Berakod hatba és mész, ennyi. Előzéshez sem kell kapcsolgatni.

Gyakorlatilag nem tudtam 6-7 ezer fölé forgatni közúton, bőven jól ment így is. Pedig felül nyilván igencsak megjön(ne) az ereje, de azt inkább pályanapos mókánál lehet kihasználni, mert ez a motor arra is jó lehet. A százas tempó simán kibírható vele, bár ott pont herezsibbasztó rezgései vannak, amit valamiért minden Yamahán tapasztalok. A hozzám hasonló 90-130 között motorozó madaraknak is tökéletes, és mondanom sem kell, a kis tömeg és a könnyű kezelhetőség kombinációja mindenkit nagyon jó motorossá tesz. A fékek pedig egyenesen csodásak: az első kisujjal is kiválóan adagolható.
Fene gondolná, hogy az FZ sorozatban pont a középső a telitalálat: az ezres túl erős, túl hegyes,  ergo alul rángat, a hatszázast pörgetni kell. Ha ez a motor véletlenül nem sláger, akkor nem értem, hogy miért. Egyetlen negatív oldala van: utassal horror, egyszemélyes üzemre való. De az egy személyemmel átlagosan 4,6 litert fogyasztott.

Nagy ívben kerültük az autópályát, de még a 7-es főutat is. A hetes sajnos élből undorítóvá válik, ahogy eléred a Velencei-tavat, mert hiába van Kati néni fagyizója féltávon, ha harminccal kell végigcsorogni, Fehérvártól pedig egyenesen agyvérzést kapok.

Ezért az egyes főúton indultunk el a Biatorbágy, majd Etyek irányába, ahol ugyan elég rossz a burkolat, de legalább nincs tele a Balaton felé áramló, potenciálisan bőrrákos népekkel.

Onnan a 811-esen el lehet jutni Székesfehérvárra, amit ki lehet kerülni azon az elkerülőn, ami a 7-es út felől véletlenül sincs kitáblázva. Tankoltunk, mert senki sem indult tele tankkal, hiszen mindenki próbálgatta már pénteken a robogóját. Innentől meg a másokét, mert itt kezdtünk el bőszen cserélgetni.

Az X-Max 125-öt tavaly kedveltem. A 250-es gyakorlatilag ugyanaz, csak nagyobb motor, kisebb szélvédő és háttámla nélküli kivitelben. A mezőny talán legkönnyebben kezelhető darabja, ideális kompromisszum a díványrobogós kényelem és a sportkategória közt. Dinamikában pont annyi többletet biztosít, ami a nyolcadliteresből hiányzott, a teljesítménye simán elég. Innen még egy hatalmas ugrást jelent az idén bemutatott X-Max 400. Az egészen más világ.

Bakos Ervin: Yamaha X-Max 250

Picit csalódott voltam, mert leginkább a T-Max-ot, vagy legalább a 400-ast szerettem volna lenyúlni, de igaza lett Kőbájkernek, az X-Max 250-nel is teljes értékű volt a hétvége, pláne, hogy kipróbálhattam az összes gépet.

A sajátomat találtam a legkönnyebben kezelhetőnek. Azonnal reagál minden mozdulatra, lehetővé téve, hogy kerülgessük a csatornafedeleket, kátyúkat, amit tanácsos is megtenni, mert a futóműve elég kemény. Stabilitásával, egyenesfutásával semmi probléma nincs, még ha el is kapott az ember egy-egy komolyabb úthibát, azokon is gond és bizonytalankodás nélkül száguldott át, akár végsebesség közelében is. Talán csak a nagyobb sebességen vett hosszú kanyarokban kezdett picit imbolyogni, de abszolút kontrollálható maradt.

A kétszázötven köbcentit és a körülbelül húsz lóerőt figyelembe véve természetesen nemcsak a városi forgalomban, de országúton is megállja a helyét, igaz két személlyel nem próbáltam – leszámítva az 5 éves lányommal azt a két kört a mélygarázsban, ami sem a plusz súly, sem a megtett távolság tekintetében nem mérvadó. A városi, illetve azon kívüli tempó könnyedén tartható, sőt, előzgetésre is futja az X-Max erejéből. A Vadása-tó felé menet bandáztunk, laza 90-100-zal, háromliteres fogyasztás mellett, de hazafelé - már egyedül - simán ráálltam a százhúszra, ahol valamivel 3,5 liter alatt fogyasztott. Ekkor már némi vibráció is érezhető volt, jelezve, hogy átléptük a száztizes tempót. Behajolva az apró szélvédő mögé megfutotta a száznegyvenet, de nyilván nem ez a természetes üléspozíció.

Városban, lámpától lámpáig lazán lehagyjuk az autókat, nem kell a robogókon szokásos csutka gázt húzni hozzá. A fogyasztás levihető bőven három liter alá, akkor is mi érünk elsőként a következő lámpához. Az X-Max kasztnija egyébként elég széles, óvatosan kell lavírozni az autók között, ha előre akarunk csorogni a forgalomban.
A 176 centis magasságommal csak lábujjhegyen pipiskedve értem el a talajt. Ez a két sisakot befogadó csomagtérnek köszönhető, amiért viszont hálás voltam, mert simán elnyelte a sátor, laticel, hálózsák kombót.
Nagyon jól használható, kényelemes robogóról van szó. A kinézetéről nem is beszélve, főleg ebben a MOMO Design kivitelben. Ha hosszabb utakat akarunk megtenni, netán két személlyel túráznánk, talán érdemesebb a nagyobbak közül választanunk, de városi használatra, esetleg a város környékéről ingázni kiválóan megfelel a kettőötvenes X-Max.

A 8-as főúton lehet eljutni Veszprémig, és ezzel túlléptünk a kritikus ponton, megvan a Balaton, innen már arra mész, amerre akarsz, nem lesz gáz. Mi a Balaton-felvidéki, Nagyvázsonyt érintő utat választottuk, amiről sok jót hallottam, de motoros szempontból azért nem olyan nagy szám. Kapolcson éppen zajlott a Művészetek Völgye, ami engem, motoros bunkót nem izgatott annyira, hogy megálljunk matyómintát nézni, de az úton áramló tömegen lassan áthaladva azért érdekes volt látni, ahogy a házakat és udvarokat hevenyészett fesztiválhelyszínné alakították.

Tapolcán megint tankolni kellett, onnan Keszthelyig a főúton legalább a Balatont láttuk. Zalaegerszeg, majd Körmend, ahonnan már egy köpésre van Hegyhátszentjakab és a Vadása-tó. Persze nem találtuk meg rögtön, mert ilyen részletes térképet már nem nyomtattam, ráadásul amikor Hegyhátszentjakabot keresel a táblákon, biztos hogy Vadása-tó lesz kiírva, amit pont nem fogsz fel, mert már nem is emlékszel, hova jöttél.

Az X-Max 400 telitalálat. Szépen fordul, kényelmes, mégis stabil és ami a legfontosabb: nem unod meg. Komolyan vártam, hogy legyen valami szerpentin, de sajnos nem volt.
Azt hittem, ez egy X-Max 125/250 lesz 400-as blokkal, de nem: nagyobb és a dizájn még jobb, a műszerfal prémium. Mindössze 2 kilóval drágább a kettőötvenesnél, nagy dilemma ez a potenciális vásárlóknak, de az biztos: még többet nyújt és nem csak motorerőben. A T-Maxot ezúttal nem próbáltam ki, hadd legyen mindenkinek gyereknap, de az nekem már nagyon motor akar lenni, a 400-as X-Max szimpatikusabb. A T-Max valóban csúcstechnika, de egyben luxustermék is: közlekedésre nálunk sajnos irreális hiszen több mint hárommillió forintba kerül, ami 3 db Xenter ára, sőt, 1,3 Xenterrel  drágább, mint az X-Max 400. A négyszázas azoknak is nagyot tud mutatni, akiknek nincs semmi affinitása a motorozáshoz.

Jávor Balázs: Yamaha X-Max 400

Nehéz objektív véleményt írni az X-Max 400-ról, mert hasonló nagyrobogóval nem mentem még. A 600 km-es őrségi túrán hibátlanul tette a dolgát, utassal is 4l alatt fogyasztott. Van benne erő az előzésekhez, a látványos külső komoly és kiforrott technikát takar. Műszerfala minden szükséges információt átláthatóan közöl, ülése alatt gond nélkül elfér két zárt sisak és egyebek is. 250-es testvére sportosabb, kanyarokban és vezethetőségben sokkal meggyőzőbbnek tűnt, de annak ereje már kicsit kevéske a kétszemélyes utakhoz. A négyszáz köbcentis változat városban nagy és nehézkes a sorok közötti evickélésben, túrára sokkal alkalmasabb. Főleg kétszemélyes utakra ajánlható, városba és/vagy egy személlyel súlya és mérete miatt inkább a kettőötvenest választanám.

A Vadása-kempingben jópofa faházak vannak, saját fürdőszobával, ahol azonnal zuhanyozást kezdtem, és átkoztam magam, hogy csak egy váltás cuccot hoztam. Majdnem a komplett szerkesztőség itt volt, de pl. Assur hiányzott, aki a többiek szerint nem mert eljönni, valójában pedig rossz a motorja, amit ha tudok, akkor adok neki egyet az útra. Itt volt Spalya Bálint is, akivel tavaly jókat tekertünk a hegyekben, rá élből számítottam a későbbi csavargás szempontjából. (Egy rettenetesre épített Suzuki GS 750-el jött, amiről majd írok posztot.)

A bográcsos kaja még nem volt kész, ezért megkerestük a motorok letámasztási pontjától 100, a kempingtől 10 méterre található éttermet, hogy ne haljunk éhen és megigyunk egy csomó buzisört. (Citromos-alkoholmentes sör a gyengébbek és a kultúra kedvéért.)

Miközben mindenki elmerült a buliban, mi kitaláltuk, hogy szerzünk biztonsági kaját, (úgyis marhalábszárpörkölt-mérgezést kaptam nemrégiben) meg vizet és sört. Így elhúztunk Körmendre.

Már jócskán sötét volt, és itt meg kell említenem egy személyes dolgot: nem érdekel, hova megyek, nem érdekel, miért, de imádok nyárestéken motorozgatni, különösen új helyeken. És még jobb, ha van hozzá egy kis csapat. Spalya már ismerte az utat, elöl röfögött a GS-sel.

A Xenter 150 meglehetős szimpátiahátrányból indul hagyományos robogó külseje miatt, igaz, azokhoz képest masszívnak néz ki, ráadásul szemből egészen sportmotoros. Az üléspozíció mezei robogós, így sokat nem vártam tőle. Aztán ez lett a nap meglepetése.
Először is úgy megy, hogy keresni kezdtem a feliratot, hátha 250-es. Baromi mérgesen szedi a kis 16-os kerekeit. Végsebessége nem magas, száztíz és százhúsz közt lehet, de marha dinamikus és simán alázza az átlag országúti autóst. A futóműben van egy trükk: a blokk a tömegközéppontja körül fordul, amikor rugózik, így a Xenter atomstabil lesz. Árnyéka sincs a robogós billegésnek, a közeli kormány és a budi üléspozíció ellenére nyélgázon úgy fekszik bele a kanyarokba, mint a kisangyal.

Eddig csodálkoztam, hogy milyen jól tartja a tempót a többiekkel, most pedig simán vezettem a csapatot úgy, hogy néha le is maradtak. A nagyobb robogókhoz képest a Xenter fékje sokkal nyúlósabb és nagyobb kézerőt igényel. Benzint viszont még náluk is kevesebbet.

Viskovics Péter: Yamaha Xenter 125

A Xenter külsőre tetszetős, bár ebben a kategóriában nem nagyon látni új formát, legalább nem nyúltak félre a tervezői. A százötven köbcentis blokk visszafogottan adja le a teljesítményét, nincs benne fejletépés, csak buksisimogatás. Persze az autókat állva hagyja a lámpánál induláskor, a 16 packó a 136kg-os tömeget könnyedén hozza mozgásba. A gyorsulást megtartja nagyjából 100km/h-ig, utána el tud vergődni 110-ig, de a 120-hoz már lejtő kell. Városon, esetleg agglomerációból bejárni: szívesen tenném ezzel a robogóval. A fogyasztás városban 2,3 liter körül volt, az autóúton felment 3,1-re, az átlag 2,8-ra jött ki, ami szerintem teljesen vállalható, főként, hogy milyen szépen tartotta városon kívül is a tempót. Az úthibákat ügyesen nyelte el, kanyarodni jól lehet vele, szerintem ennél többet nem lehet kihozni egy ekkora robogóból. A hátsó dobfék kezdetben jól adagolható, de egy intenzívebb fékezésnél elfogy az ereje. Az első tárcsafékkel együtt már rendben van a fékezés, viszont önmagában az sem erős vagy harapós. A kezelőszervek egyszerűek, könnyen használhatók. Tetszett az index megvalósítása, de egy picit szokni kell a kinyomógombot, ami a balra-jobbra elmozduló kapcsolón volt. Az ülés nem volt kényelmetlen, de fél órá után elzsibbadt a hátsóm. Mozogni azért van hely, de kicsit előre lejt, és a hátsó ülés osztása miatt nem tudtam tetszőlegesen hátra csusszanni. A lábtartó csak derékszögű testhelyzetet enged, chopperes pozícióhoz nincs hely sajnos. Az ülés alatt meglepő módon nincs tároló, egy fél literes üdítős palackot képes csak elnyelni. Ahelyett viszont érdemes inkább egy lekváros buktát bele tenni, mert a motor közelségének köszönhetően újramelegítő funkciója van.

A TMax-ba tankolni kellett, Körmend első kútjánál megálltunk, Spalya pont elkezdte ecsetelni, hogy az a baj a GS-el, hogy mindig a vén faszok jönnek oda, nem a fiatal csajok. Azért akadt egy fülig vigyorgó anyuka, ha úgy tetszik MILF, de felülni azért nem mert. Most az egyszer nem mi voltunk a menők a Yamaha robogókkal.

Körmenden nagyjából ilyenkor semmi nincs, de nem gond, mentünk egy kört, majd a teszkó előtt   egyikünk inkább megvárta a többieket: nem mertük őrizetlenül hagyni a flottát.

Miután meglett a szajré, elindultunk vissza barátkozni a bogarakkal. Én speciel éjjel három körül aludtam el, és akkor jutott eszembe, hogy a szerkesztőség szíves invitálása ellenére egyszer sem fürödtem a tóban.

Szabó Lajos: Yamaha T-Max 530 BlackMax

A TMAX 530 BlackMax a gépátvétel során teljesen levett a lábamról. A matt fekete festés az arany betétekkel és kerekekkel nagyon szép, az ülés borítása jó anyagból van, és szépen varrott. A hátsó kereket nem egy bazi nagy hajtómű uralja, mint általában a robogóknál: a blokk elöl, a burkolat alatt lapul, a hajtást pedig egy széles fogasszíj juttatja el a kerékhez. Ezért egészen úgy viselkedik, mint egy hagyományos motorkerékpár az automata váltótól és az üléspozíciótól eltekintve. Nem olyan hajós érzés amit más robogónál éreztem. A két nap alatt kb. 550 kilométert mentünk, egyáltalán nem volt vészes hosszabb úton sem, konkrétan a két napi cuccom ásványvízzel mindennel befért az ülés alá. Így nem kellett hátizsákkal vagy málházással szenvednem. A motor ereje az automata váltóval kombinálva komoly gyorsulásra képes anélkül, hogy gépészkedni kellene rajta: nem tudtam megunni városban lámpától lámpáig, vagy a túrán, a lakott területet elhagyva, országúti tempóra gyorsítva. Ez a motor számomra egyesíti mindazt amit a motorozásban szeretek egy robogó praktikumával és kezelhetőségével.

Másnap nem sikerült hétkor kelni, de nem izgattam magam. A csapat ilyenkor átmegy egyénibe, mi Bálinttal indultunk vissza. Kicsit forszírozottabb tempót szerettem volna, minthogy százzal kelljen haladni a robogók miatt, gyorsabb úton is mentünk, a GS pedig bírta még akkor is, amikor már leállt két hengere.

Persze délután még motoroztam kicsit, bár nem sokat, de így is 850 kilométert tettem meg. Majdnem kétszer annyit, mint ha a rövid úton mentem volna a Belsőség találkozóra.

Van nálunk egy mondás, miszerint két út van: a rövid, és amikor nem a jó úton mész. Ez utóbbit nevezzük szép útnak, mert sokkal tovább tart és valamivel meg kell magyarázni. Szerintem senki sem bánta meg a csapatból, hogy velem tartott a szép úton a Yamaha robogókkal.