Így kell A2-esre fojtani egy motort

2018.03.28. 06:48

Lehetetlen bürokrácia? Ezer akadály? Olvasónk megpróbálta, és sikerrel járt, eredetileg 64 lóerős motorja a végére hivatalosan is 48 lóerős lett. Ismerjétek meg a folyamatot és a vele járó költségeket!

Két éve írtam meg, hogy mennyire körülményes az A2-es, azaz a 35 kW-os/48 lóerős fojtás beépítése. Szinte az összes nagy hazai importőrrel beszéltem a cikk megírása előtt és kiderült, hogy leginkább lehetetlen maceraként élik meg az utólagos fojtást, míg a másoknál az egész sima ügy - az viszont látszott, hogy szinte minden megkérdezett fél mást tudott a folyamatról. Hogy ez valójában mennyire nem nehéz, olvasónk, Sándor bizonyította be egy Kawasaki Versys 650-nel.

Felkeresett egy Kawasaki márkaszervizt, amellyel két éve én is beszéltem és ők pedig ugyanazt vitték végig, amit nekem telefonon elmeséltek: megrendelték a fojtáshoz szükséges gázhatárolót, amely egy apró fémdarab a német Alpha Techninktől. Az alkatrész Sándor szerint jó ha egy eurót ér, a lényeg a hozzá küldött sárga TÜV-füzet. Az alkatrészt elve a motor alvázszámát leadva kell megrendelni, ami a dokumentáció minden oldalán ott van alnyomatban - tehát a papír nem típusra, hanem konkrét példányra szól. Ára 45 ezer forint volt, amire jött még négyezer forint munkadíj. Emellett a szerviz kiállított egy beépítési igazolást, rendelt egy új vázmatricát, illetve adott egy munkalapot.

Sándor a fentiekkel, a sárga TÜV-papírral és a számlákkal elment először a Mozaik utcai vizsgaállomásra, de mivel nem budapesti, hanem Pest megyei lakos, átküldték Zuglóba a Komócsy utcába - és nagyjából ennyi volt az összes bonyodalom: befizette a 11 800 forintot az átalakítási engedélyre, a 4360-at a műszaki vizsgára és még további 4600-at, ami az engedélyezett átalakítást követő első vizsgálat kiegészítő díja. Mivel ő ezzel együtt vette nevére a motort, az új forgalmi és törzskönyv árát (kétszer hatezer) amúgyis ki kellett volna fizetnie, így ezt nem tekintette plusz költségnek.

Érdekes, hogy hivatalosan kellett volna vinnie a típus COC (Certificate of Comformity) papírját, vagyis az európai megfelelőségi nyilatkozatát, és igazolást a teljesítménymérésről, de ezekkel nem rendelkezett. Viszont nem is okozott fennakadást, ezek nélkül is bejegyezték a forgalmiba a módosítást.

Egyedül az okmányirodában volt akadozás, amikor felvitték a változásokat, Sándornak szólnia kellett, hogy ne felejtsék el módosítani a súly/lóerő arányt, amely a műszaki vizsgán kiadott adatlapon is rajta volt.

Röviden ennyi a történet, a matek pedig a következő: 20 760 a papírmunka, 45 ezer volt az anyagköltség, 4 ezer a munkadíj, hat-hat ezer a forgalmi és a törzskönyv, vagyis hetvenezerbe került az átalakítás. Ez az ár típusonként változhat, hiszen ahol nem csak egy határolót, hanem elektronikát is kell cserélni, ott drágább lesz az alkatrész, de tekinthetjük ezt kiindulópontnak.

Mik az A2 átalakítás szabályai?

Mit tartalmaz a 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet 16. § (3) 2016. január 1-től hatályos szövege?

- Csak olyan motor fojtható, amelynek gyárilag van fojtott változata
- A gyári fojtott változattal megegyező motor lesz az átalakítás végére
- Járműkategóriát nem válthatunk, tehát motorkerékpárból nem lesz segédmotoros kerékpár
- A lakóhely szerinti illetékes kormányhivatalba kell menni
- Papírmunka díja: 11 800 Ft (átalakítási engedély) + 4360 Ft (vizsga) + 4 600 Ft (kiegészítő vizsgálat) = 20 760

Próbáltál már motort A2-re fojtani? Írd meg nekünk a tapasztalataidat!