Rézangyal

2008.06.04. 22:47

Adatlap Pannónia P10/p10h 1967 (247)

  • Hengerűrtartalom: 247 cm3
Álltam az utca végén. Kavargott a por, a szél hozta a Duna illatát. Egy évtizedek óta elfeledett gyárépület tövében állt a hórihorgas figura, és várt rám. Szakállát nyaka köré csavarta a tavaszi szél – ha nem terpesztett volna az aszfalt közepén, sosem találtam volna meg.

Az Art Deco Motorcycling nem egy fényes, kivilágított üzem. Nem állnak előtte milliós vasak, nem tapossa senki a másik lábát egy krómba merített customért. Békesség, Duna és a gépek meseszerű tisztelete: ez Szakál műhelye.

A fotóstáskát letéve azonnal sört nyom kezembe. Mindketten késünkért nyúlunk, már pattan is le a kupak, hogy a műhely elé kigurított irodaszéken jól elbeszélgethessünk. Szakál az optimista ember kisugárzásával hátradől, lábát felpakolja a bugyikék MZ-re. Nem tétovázik sokáig. Arca felderül, titokzatos mosollyal feláll.

-Most kaptam ágyaspálinkát, tölthetek, ugye? – a szemében csillogó lelkes fény nem engedi, hogy nemet mondjak. Mégis volt értelme a BKV-t választani, gondolom, miközben hosszú kezével kerülgeti a Devils Motor Show-n elnyert díjait. Best of Show, Best of Old School és Best of Szoci - útban vannak, mégis kitölti az italt. Selymesen csusszan le a pálinka, édes, de mégsem alattomos: érezni rajta, hogy szakember főzte. Minden lágysága ellenére az erő ott van benne: mikor a nyelőcsövön leér, azonnal nyitja a szemet. Elégedetten terelgetem számban az aromát.

A műhely békés rendezetlenségében minden megfér egymással: a szerszámok között ott a díjak, a több évtizedet átölelő alkatrészkupacok között kész, félkész vagy soha be nem fejezett motorok állnak. Előttem letakarva vár a díjnyertes gép. A már ismert formáit követi a takarás, így is érvényesülnek az arányos vonalak. Lekerül a vászon, a beáramló fényt tükörként veri vissza a motor. Alkatrészeivel apró pálinkalepárlóra emlékeztet a Pannónia.

A réz vagy rezelt alkatrészeken kívül csak egy szín van a gépen. –Egy motor csak háromféle lehet! – mondja Szakál. –Fekete, mattfekete vagy nagyon mattfekete. – ehhez szemmel láthatólag tartja is magát. Csupán néhány cső, egy-két fémlap, picike ülés: ennyi. A deszkapályás gépek hangulatát egy az egyben hozza, a ’10-’20-as évek gyilkos versenykulisszájába talán még bele is olvadt volna a fél évszázaddal későbbi custom.

A bakteleszkópos váz korábban egy Minarelli 50-es motorját fogta körül. A 2008-as évet a Pannónia remélt feltámadásának szentelve viszont már magyar blokkal nyitotta a motor. Ez mutatósabb és karakteresebb is, mint a picike olasz. Azzal, hogy a gép kikerült a mainzi motorépítő EB-re, történelmi esemény történt: magyar gyártmányú motor debütált a nemzetközi porondon.

Az ágyaspálinka egyre hívogatóbb az ajtón beáramló fényben. Egy srófra jár az agyunk, a mester odalép, és hatalmas mosolyával már tölti is az újabb poharat. Az élmény mit sem változott, csupán a műhelyben tűnnek fel egyre izgalmasabb dolgok. Kakasos falióra, Junak café racer és a falra feszített hatalmas vázlatrajz: Szakál új, épülő motorjának méretarányos rajza.

Csak bambán köröz a szem, hogy mindent befogadjon, ám végül visszatalál a Devils Motors Show-n fődíjas, és az Európa-bajnokságon 19. géphez. Óvatosan kérem, hogy vegyük le és vigyük ki – álljon csak a két kerék az úton, megérdemelt helyén. A természetes fényben azonnal újra kellett értelmeznem a kis rézangyalt. Szinte csak a térdemig ér, lapos és valószerűtlenül kecses. A beépített alkatrészek kavalkádja ellenére megcáfolhatatlanul Art Deco.

Hiába a kerékpárból származó első csillapítás vagy az enduro Hondából származó ujjnyi vékony DID felni, minden egyben, mohón ugrál a szem a rézről a matt feketére. Az eredeti oldaldekni a díszcsík mentén szétvágva, a kialakult helyre került rézzel futtatva az Art Deco Motorcycling felirat. Mögötte fut a primerlánc, összekötve a szárazra alakított kuplunggal. A váltó kézi kapcsolású, suicide for lovers, ahogy illik.

A P10 blokk előre bólintó formáját kiemeli a bordák szélének réz csillogása. A hengert és az egyéb alkatrészeket előbb befuttatták, majd ezt követően kapta meg a fekete festést. A szükséges részeken eltávolították a színt, ez adja a fényes részeket. A karburátoron is dominál a fekete-réz páros, a trombita tűte mesterien harmonizál a Pancsi fokozatjelző mutatójával. A kipufogó elegánsan vágva, ugyebár a megidézett korban még nem kellett E betű a dobba.

Az események az újabb és újabb pálinkák érkezésével kezdenek eltérni a hagyományos fotózós-megbeszélős riporttól. Békésen ülünk, csupán néha terít be minket porral egy-egy elhaladó teherkocsi. –Na, egyet még igyunk, aztán ideje dolgozni! – mondja, és már készségesen járulok is az asztalhoz a pohárral. Amíg én örömködöm az ízeken, Szakál beöltözik buckalakónak, és munkához lát. Arcát, nyakát és kezét bebugyolálja rongyokba és kesztyűbe. Hiába a díjak meg a rézbe álmodott motor, valamiből élni is kell, ő a polírozásból.

A prehisztorikus gép egyenletes forgása pillanatok alatt lehűtötte a kicsi fülkét. A falakon felragadva a polírozókorong és paszta keverékéből képződő dzsuva, agresszív elem, arcomat és objektívemet pillanatok alatt beborítja. A Kawasaki villát ágyékból nyomja a nagy szürkéhez. Szakál nem siet, nem az a fajta. A cucc egyre fényesebb, már csak az apró finomságok vannak hátra. Szemmel méregeti, forgatja a fény felé tartva, majd arca elől levéve a kendőt, megszólal: -Kész.

Határozottan kívánok valami folyadékot, az sem baj, ha nincs benne alkohol. Szakál műhelye viszont nem tejbár. Se szóda, se bodzaszörp, ám annál kiválóbb ágyaspálinka figyel az asztalon. Pilledve lazulunk az irodai székeken, már rég eltértünk a tárgytól. Műlegyes horgászat, elragadtatva hallgatom a számomra ismeretlen halfogási trükköket. A kézügyesség és az Art Deco érvényesül a csalik terén is, az évek óta forgalmit vesztett kombi Opel orrán szétterül a horgászmellény és egyre-másra bukkanak elő a műlegyek.

Szép lassan beesteledik, egy fél napra kiszakadhattam a valóságból. A szomszéd építkezés munkásai is hazaindulnak, én is hasonlóképpen teszem. Búcsúkoccintás és irány a busz. Még úgyis visszatérek, hisz készül az Art Deco Shovel. Nem maradhatok le. Legközelebb én viszek egy kis sárgabarackot.