Yamaha '77: felújításba kezdett az olvasó

2012.12.14. 11:38

Olvasónk, Péter izgalmas motorra tett szert, érthető, hogy a gatyába rázása mellett döntött: a veterán terepmotorok bájosak, sokunknak izgalmasak.

Helló!

Ez nem arról szól, hogy jó-e az öreg autó, vagy sem... Ezzel csupán azt szerettem volna, hogy senkinek, de tényleg senkinek eszébe se jusson hasonlót művelni, inkább nevessen a mi szívásainkon. Ez egy rövidke kis sorozat lesz a motorom restaurálásáról, illetve bocsánat, rendbehozásáról. Mert amennyit én ráfordítok, annyiból más ember bontott vízpumpát vesz a kettesgolfjára... Nos a motor egy 1977-es yamaha DT 125 E.

De szeretnék egy pár arcot is elmesélni közben akik segítenek, hátráltatnak, vagy közük van hozzá. Tehát kerek egyszázezer jómagyar királyi forintért vettem plusz egy pár évig tartó rimánkodásért az előző gazdájának. Nevezzük őt a történetben Öreg Imrének. Ahogy sejtettétek vén mint az országút, ami önmagában nem kunszt, de emberünk télen-nyáron motorral jár! Non-Stop! És aki látott már sózott utakon közlekedő motort szétszedve az sejtheti, hogy nem lehetett enni róla.

Egy szó mint száz az öreg nem Sidolozni vette. De a fényezés még gyári és egész hiánytalannak tűnt, sőt hunyorítva pár lépésről még szépnek is nevezném. (amivel a világon valószínű egyedül vagyok) Volt valami megfoghatatlan bája. Az öreg járművek lelke... Minden régi gépezet csodája... Az égett kétüteműolaj szaga, vagy a kopott kapcsolók és gyújtáskulcs millió lefutott kilométer emléke ami körüllengi?! Nem tudom.

De mikor ráültem egyből szépiában láttam a világot... Ejj akkor még minden jobb volt, vágnám rá, de nem! Az ergonómia teljes hiánya! A klasszikus Magilla Gorilla biciklizik póz. A műszerek nem a vezető felé fordulva, hanem az eget kémlelik, hogy ha pár csepp eső lehull mindenképp megálljon benne a víz és ki kelljen törölni az addig még száraz kesztyűvel. Az irányjelző kapcsoló nem old ha középen megnyomjuk, sőt kombináltfogó nélkül meglehetősen nehéz használni. Az első gumi 21 colos vágott slick, a hátsó két-három mérettel nagyobb krossz gumi. A két (igen jól hallotta mindenki, kettő darab) hátsó rugóstag nemhogy visszajelzést nem ad a hosszú elnyújtott jobb kanyarban, hanem egy rozzant görgőslábú irodaszék is jobb úttartást ad. És így tovább... Na szóval megtetszett a gép. Fontos, hogy semmiképp ne kezdj ilyen felújításba ha van: Feleség, barátnő, havercsaj, meleg élettárs... Sanszos hogy hamarabb kettesben maradsz a motorral mint hinnéd.

Azt mindenki tudja mit nézünk meg egy telefonon történő alkudozás után, amikor már megvettük a motort és el is szállították hozzád és akkor látod először? Na mit? Hogy van e szikra! Mondjuk amikor a "hogyan vásároljunk veterán motort" tanultam az iskolában épp kiestem a padból ezért csak gyorstalpalót végeztem, de asszem abban előbb kell megnézni. Elsőre a hagyományos gyertyapipa le, másik gyertya beledug és rárúg kombóval próbálkoztam. Később a végelgyengülés határán rájöttem ha kicsavarom a benne lévőt könnyebb. Mondtam már, hogy ennek a modellnek magától felcsapódik a sztendere ha csak másfél mikronnál jobban függőlegesbe állítod.... ? Végül megúsztam egy rendbeli "kezem a tank alatt-bal láb támaszkodik-jobb láb a berugókaron-sztender fölcsapódik-pofáraesek mutatvánnyal. Ez úton csókoltatom a Yamaha biztonságra törekedünk-nehogy elinduljon a motoros nyitott kitámasztóval fejlesztését.

Persze szikra nem volt. Gyújtás fedél le. Na akkor jött csak a fejvakarás! Mert én ilyet csak régi szak könyvekben láttam. Az még csak rendben, hogy megszakítós, de röpsúlyos előgyújtás szabályzás. De amit nem vett be a gyomrom, az az, hogy nincs benne állandó mágnes! Akkor honnan a viharból szerzi ez, tán a föld mágneses mezejéből?! Szerencse ennél a résznél nem hiányoztam. Így van egy icipici forgórész tekercsekkel, körülötte az állórész bazinagy tekercsekkel és olyan vezetékekkel, hogy komolyan félnék az utcán hagyni, mert ha ezt megneszelik a színesfémértékesítő svéd cserediákok, akkor járhatom végig a Méh telepeket a gyújtásom után kutatva.

Lényeg a lényeg, világossá vált 3 dolog. 1.már tudom miért nincs szikra, akku nélkül nincs gerjesztés. 2. ha kész lesz be kell szerezni egy ménkű nagy láncot ha a nyóckerben van dolgom. 3.értelmet nyer a típusjelzésben az "E" betü, hát persze Elektrik start, azaz öninduló. Azoknak akik hozzám hasonlóan abba a közös járműgépész és társas tánc levelező tagozatát végezték, ez a rendszer ha van akkumulátor és forog a motor, akkor áramot ad, ha pedig nem jár a motor és áramot kap elkezd forogni, tehát önindító. Fény gyúlt a fejemben. Akik ismernek ilyenkor bajt szimatolnak és észrevétlenül hátrálnak egy lépést. Nosza autó aksi ki. Ultrarövid bikakábel elő (kb: 1méteres) És a friss információ birtokában lerohantam a motort mint a TEK-esek. De mivel ezidáig már szinte üzemmelegre rugdostam haszontalanul, gondoltam most ravasz leszek és biztos a gyertya is rossz ezért azt kiiktatva egy csavarhúzót illesztettem a helyére és jó erősen megmarkoltam a fém részét...

Az egyik szemem sírt a másik nevetett, mert kiderült a gyújtásnak semmi baja. De aznapra felfüggesztettem a szerelést mert félő volt, hogy felrúgom mint Nagy Imre a Varsói szerződést. Ekkor olyan időket irtunk, hogy vészesen közeledett a Velodrom napja és inkább a halál mint a szégyen. Mégsem mehetek műanyag lökhárítós autóval! Hát idén nem voltam kint. Ja még valami, a fenti kis malőr miatt az vesse rám az első követ aki nem próbálta betolni a simsonját leesett gyertyapipával...

Gál Péter