Olasz zászlók a japán égbolton

2003.04.08. 14:23

Az igen hosszú és hideg magyar tél után mindenki reménykedve várta, hogy legalább a TV-ben láthasson jó időben, remekül motorozó embereket. Ráadásul itt van nekünk az idei Gyorsasági Motorkerékpáros Világbajnokság két érdekes kategóriája. A 125 köbcentiben 3 magyar résztvevőért szurkolhatunk végre, míg a MotoGP-ben olyan hihetetlen motorparádé ígérkezett, mint talán soha a GP-k történelmében.

 
 

A nagy várakozást majdnem keresztül húzta a péntek-szombati pocsék időjárás Suzukában, amely a Gyorsasági VB első futamának adott helyt idén. A japán istenek azonban nem estek a fejükre, és megkegyelmeztek a versenyzőknek, vasárnapra gyönyörű napos délelőttöt produkáltak a SKYY Vodka Japán Nagydíj idejére.

 
   
   

125 köbcentis kategória
Az edzések
A pénteki időmérő edzésről már beszámoltunk korábban, és lényegében ezen a napon dőlt el a rajtsorrend is. Szombaton, a szeszélyes időjárás alaposan megtréfálta a pilótákat, mert bár Talmácsi Gábor a legjobb volt a második szabadedzésen, az időmérőn már senki sem tudott javítani köridején a nedves pályán. Így a vasárnapi rajtot Alex De Angelis várhatta az élről, Pedrosa, Cecchinello és Giansanti várakoztak még az első sorban. Talma a 23, Tóth Imi a 31, és Lénárt Péter a 35. helyről vághatott neki a versenynek.

 
   
 

A verseny
A remek verőfényes időben elsőként rajtoltak el a 2003-as GP idényben a kis darazsak 18 körös futamukra. A rajtot Pedrosa kapta el a legjobban, őt az ausztrál Stoner és Dovizioso követte. Talma rajtja jól sikerült, a 23 helyről indulva már a 15. helyen járt az első kör végén. A másik két magyar a mezőny hátsó részében, a 32-24. helyeken motoroztak a start után. Pedrosa sokáig vezette a nyolcas élbolyt, ahol mindenki keresztbe kasul előzgette egymást. Perugini a verseny féltávjánál még ennek a csoportnak a végén motorozott. Talma csapattársa, Steve Jenkner is ott volt az élmezőnyben, azonban Gábor legjobb eredménye a 11. pozíció volt Stoner, az edzéselső De Angelis és mások kiesése után. A 10. kör tájékán a Pedrosa, Giansanti, Jenkner, Cecchinello, Perugini ötös harcolt már csak a dobogós helyekért. Mirko Giansanti a 11. körben vett át a vezetést az addig élen álló Dani Pedrosától. Később Perugini, majd Cecchinello is vezette az ötös élbolyt, amiből Pedrosa egy besokalt kanyar után kiszállt.

 
   
   

A verseny végén az első négy pilóta roppant kegyetlen volt egymáshoz. Az utolsó kört Perugini, Cecchinello, Jenkner és Giansanti sorrendben kezdték meg. A pálya utolsó harmadában Cecchinellonak egyszer sikerült kifékeznie Peruginit, de honfitársa egyből visszavette a vezető helyet. Az idén átépített kanyar előtti egyenesben aztán a két pilóta mintegy 225 km/h sebességnél oldalba lökte egymást, és csak a csodának köszönhető, hogy a füves részre kipattanó Cecchinello a motoron tudott maradni, kb. 20 centivel kerülve el a pálya szélén a korlátot. Mindkét versenyző a motorján maradt, azonban az ütközést Jenkner kihasználva az élre állt, ámde az utolsó sikánban Perugini kőkeményen visszavette tőle a vezető helyét.

 
   
 

Eközben Cecchinello levágva a sikánt elsőként haladt át a célvonalon, de ezt a műveletét 30 másodperces büntetéssel jutalmazta a versenybíróság, így a veterán Perugini - 1996 óta először - megnyerte a futamot. Giansanti - Jenkner sikánban elkövetett hibája után - a második helyen érkezett a célba. Az időbüntetés Cecchinellonak a 8. helyet jelentette volna, de később óvást nyújtott be, miszerint Perugini egyszer sárga zászló alatt előzött, ezért a versenybíróság a negyedik helyet ítélte oda a kicsit furcsa befutó után az olasznak, és 5000 svájci frankra büntette Peruginit. Sajnos Talmácsit a kissé elgyengülő motorján pár hátulról érkező gyorsabb versenyző a futam vége felé megelőzte, így csak a 14. helyen ért be, 2 pontot szerezve ezzel a világbajnokság első futamán. Reméljük, a következő versenyeken ennél sokkal jobban szerepel majd Talma. Tóth Imi a 24. helyen ért célba, Lénárt Péter a 3. körben kiesett a versenyből.

 
  125 köbcentis futam végeredménye:
 
  1. Stefano Perugini ITA Aprilia 40p 53.083mp
2. Mirko Giansanti ITA Aprilia +0.037mp
3. Steve Jenkner GER Aprilia +1.033mp
4. Lucio Cecchinello ITA Aprilia +6.701mp
5. Andrea Dovizioso ITA Honda +8.594mp
6. Youichi Ui JPN Aprilia +8.940mp
7. Pablo Nieto SPA Aprilia +9.083mp
8. Daniel Pedrosa SPA Honda +22.993mp
9. Thomas Luthi SWI Honda +33.708mp
10. Gino Borsoi ITA Aprilia +34.234mp

 
   
   

250 köbcentis kategória
Az edzések
A szombati edzésen a 250 köbcentis versenyzők nagy része még rosszabbul járt, mint a 125-ös társaik. Ugyanis náluk már pénteken az első időmérőn eleredt az eső, és ezután a mezőny egyik fele már nem tudott a 107%-os szabály által meghatározott szintidőn belülre kerülni. Erre a szombaton, ismét nedves pályán megtartott edzésen sem volt sok esélyük, ezért például a VB esélyesének tartott, 2001-es 125-ös világbajnok Manuel Poggiali a 23. helyről volt kénytelen startolni. Az első sorból két helyi menő, Aoyama és Nakasuga, valamint Debon és Rolfo startolhatott. A szintidőn kívüli pilóták a mezőny végéről vághattak neki a versenynek, tekintettel az edzéseken tapasztalható extrém időjárási körülményeknek.

 
   
 

A verseny
A 19 körös versenyben a legjobb rajtot a Sebastian Porto és Robelto Rolfo párostól láthattuk, őket Matsudo és Takahashi követte szorosan. Az edzésen jeleskedő két helyi japán viszont alaposan beragadt az indulásnál. Porto biztosan vezetett az első körökben, de Poggiali tudásáról valamit mutatott az a tény, hogy a 3. körben már 10. helyen járt, és ugye majdnem a mezőny végéről, a 23. pozícióból rajtolhatott csak el. Porto a verseny első harmadában magabiztosan vezetett, mögötte 4-5 másodperces hátrányban egy nyolcas üldözőboly alakult ki West, illetve Nieto váltott vezetésével. Poggiali szinte hihetetlen sebességgel érte utol a nyolcas bolyt, és a hatodik körben már a negyedik helyen motorozott. Időközben a szintén leghátsó alakzatból induló Toni Elias már a 10. helyre küzdötte fel magát, bár ő 5 körrel a vége előtt géphiba miatt kiállni kényszerült.

 
   
   

Porto előnye a fél távnál elkezdett csökkenni, mivel West vezetésével egy négyes boly megkezdte üldözését. A West-Poggiali-Aoyama-Takahashi expressz a 12. körre teljesen utolérte Portot. Egy körrel később Poggiali úgy ment el Porto mellett a gyári Aprilián a hátsó egyenesben, mintha Porto egy kategóriával kisebb motoron ülne. Később West, és a két helyi japán is megelőzte az elfáradó Portot. Miközben West, Porto és a két japán helyi menő rendesen osztotta egymást, Poggiali biztos előnyre tett szert a futam hátralévő részében, és gond nélkül nyerte meg élete első 250-es világbajnoki versenyét úgy, hogy a 23. helyről rajtolhatott csak! A második helyen az addig remekül motorozó Anthony West motorjának első kereke elvesztette a tapadását a 16. kör egyik kanyarjában, és a sóderágyban fejezte be a futamot. Aoyama az utolsó kör utolsó sikánjában kifékezte Takahashit, és a második helyen ért célba, honfitársa és Porto előtt.

 
  250 köbcentis futam végeredménye:
 
  1. Manuel Poggiali RSM Aprilia 41p 36.284mp
2. Hiroshi Aoyama JPN Honda +1.373mp
3. Yuki Takahashi JPN Honda +1.496mp
4. Sebastian Porto ARG Honda +1.700mp
5. Franco Battaini ITA Aprilia +11.771mp
6. Fonsi Nieto SPA Aprilia +13.220mp
7. Robelto Rolfo ITA Honda +13.497mp
8. Naoki Matsudo JPN Yamaha +14.027mp
9. Tekkyu Kayo JPN Yamaha +24.546mp
10. Sylvain Guintoli FRA Aprilia +42.722mp

 
   
 

MotoGP kategória
Az edzések
Óriási volt a várakozás a MotoGP kategóriát illetően. A 25 négyütemű, nagyrészt gyári masina hangja és látványa izgalomba hozta a még oly hűvös japánokat is. A kedélyeket egyedül a már említett, nem éppen kedvező péntek-szombati időjárás hűtötte le kissé. A pénteki edzéseken eldőlt szinte minden. Sajnos Marco Melandri is a Fortuna Yamaháján, méghozzá annyira, hogy sípcsonttörést szenvedett, és ezzel 2-3 hónapra biztosan kiesett a MotoGP versenyévadjából. Szombaton már csak az jött ki bevizezni gumiját pár kör erejéig, aki nem tudta értelmesebben eltölteni az időt a box utcában. A pénteki edzések után három Honda pilóta várhatta az élről a vasárnapi startot Valentino Rossi, Max Biaggi és Tohru Ukawa sorrendben. Az első sor utolsó kockájába a yamahás Carlos Checa állhatott fel. Az első hat rajtkockában 5 Honda RC211V foglalt helyet, amely a japán gyártó sikerét jósolta a házi pályának számító Suzukai aszfaltcsíkon.

 
   
   

A verseny
A vasárnapi futamra kisütött végre a nap, és a száraz pályán remek 21 körös versenyt láthattunk. A rajtot Carlos Checa kapta el a legjobban, mögötte Max Biaggi, Loris Capirossi, és Valentino Rossi haladt az első néhány kanyarban. Capirossi már az első kör végén átvette a Ducatival a vezetést, pedig ez a futam az olasz gyártó első MotoGP szereplése volt. Rossi a második körben Biaggit leelőzve felzárkózott Capirossira, és ez a hármas már a verseny elején elhúzott a többiektől. A 11. helyről rajtoló Kato már a 6. helyen járt a harmadik körben, amikor egy érthetetlen balesetben óriásit bukott a suzukai pálya átalakított részén. Kato komoly fej, nyak és mellkasi sérüléseket szenvedett, és eszméletlenül hevert az aszfalton. A japán fiút újra kellett éleszteni a pálya mellett, mielőtt helikopterrel a helyi kórházba szállíthatták volna. Kato jelenleg kómában van, és életveszélyes sérüléssekkel fekszik a kórházban, azonban a legkritikusabb időszakot egyelőre átvészelte, és vérnyomása, valamint pulzusa kedvezőbb, mint a kórházba szállítása után. Felépülésében az egész GP mezőny és a szurkolók csak reménykedni tudnak.

 
   
  Capirossi április 4-én, Suzukában ünnepelte 30. születésnapját.

A tragikus közjáték nem szakította félbe a futamot. Ukawa az 5. körben elrontott egy féktávot miközben Baylisst próbálta előzni és ezért kiszaladt a pályáról, de kisebb bukása után még vissza tudott állni a versenybe. Tamada viszont már nem, miután nagy igyekezetében kicsúszott az aszfaltról. Capirossi a hatodik körig bírta a két olasz Hondás nyomását, és azok kihasználva a V5-ös gépeik erejét szinte egyszerre előzték meg a célegyenesben a félreváltó Ducatis versenyzőt. Rossi innét már a saját tempójában motorozott, amelyet még Biaggi sem tudott felvenni. Elhúzott az őt követő másik két olasztól, és tisztán nyerte a 2003-as idény első MotoGP futamát a Honda RC211V nyergében.

 
   
   

Capirossi - kisebb hibája utáni hátrányát ledolgozva -, a verseny vége felé megközelítette még Biaggit, de megelőzni már nem tudta őt, így másodikként Max Biaggi, míg harmadikként Capirossi haladt át a célvonalon. Sete Gibernau 4. helyét senki sem veszélyeztette a futam végéig, Troy Bayliss a másik Ducatival, élete első MotoGP versenyén az ötödik helyen futott célba. Colin Edwards szintén remekül kormányozta be a hatodik helyre a háromhengeres Apriliát, pedig a végén Hayden már nagyon szorongatta. Nicky Hayden hatalmas hajrát produkált, az amerikai versenyző a 23. helyről rajtolva a 7. helyen ért célba. A nevesebb versenyzők közül Haga érdemel még említést, mivel bukott a sikán előtti féktávon a 10. körben, de összeszedve motorját végül is behozta az Apriliát a 12. helyre, a Melandrit helyettesítő Yamahás Abe mögött. Sajnos a Suzukik és Kawasakik nem muzsikáltak valami fényesen, mind a mezőny utolsó harmadában végeztek csak, de reméljük, idén még jobb produkciót is láthatunk tőlük.

 
  MotoGP futam végeredménye:
 
  1. Valentino Rossi ITA Honda 44p 13.182mp
2. Max Biaggi ITA Honda +6.445mp
3. Loris Capirossi ITA Ducati +8.209mp
4. Sete Gibernau SPA Honda +13.209mp
5. Troy Bayliss AUS Ducati +23.099mp
6. Colin Edwards USA Aprilia +29.040mp
7. Nicky Hayden USA Honda +29.126mp
8. Alex Barros BRA Yamaha +30.526mp
9. Shinya Nakano JPN Yamaha +33.447mp
10. Carlos Checa SPA Yamaha +40.200mp