Varázslatos szezonkezdet

2004.04.21. 18:05
Kapcsolódó cikkek (1)
Elvileg tavasz van. Erre ugyan nem a fészekre szálló gólyák számából jönnek rá, hanem a gyorsasági világbajnokság első versenyének dátumából. Mint minden szezonkezdet előtt, most is jó néhányszor elhangzott, hogy ez lesz a legizgalmasabb, legjobb és egyáltalán. Az előzetes hírek alapján meglehetősen nagy reményeket fűztünk a GP125-ös kategóriához, ahol két magyar küzd a világ legjobbjaival az év folyamán. A GP250-esek között az idei harc az Aprilia és a Honda minden eddiginél nagyobb csatájáról szólhat. Végül, de nem utolsó sorban, a MotoGP világát Valentino Rossi a Hondától a nagy rivális Yamahához történő átigazolása hozta lázba. A királykategóriában a két legnagyobb motorgyártó csatájába a tél folyamán megerősödő kisebb csapatok is beleszólhatnak. Ilyen előzmények után vágott neki a világbajnokság az első futamnak, amelyet a dél-afrikai Welkomban rendeztek meg.

GP125

A legkisebb kategóriában a téli felkészülés során az Apriliák jeleskedtek. A hondás Andrea Dovizioso és a két KTM pilóta voltak még azok, akik úgy ahogy lépést tudtak tartani a villámgyors olasz motorokkal. A magyarok közül a tavalyi év végén Apriliára váltó Tóth Imiről érkeztek kedvező hírek. Az IRTA teszteken elért jó eredményei pontszerző helyet sejtettek az első versenyen. Talmácsi Gábor új Malagutija viszont rendre megállt a tesztek alatt, így akár az első 15-be kerülése is meglepetés lett volna.

A péntek-szombati edzések nagy részében az apriliás volt világbajnok, Roberto Locatelli ment a legjobban, azonban az utolsó időmérőn Andrea Divizioso szerezte meg a pole pozíciót. Talma meglepetésre a 14. rajtkockát foglalhatta el, viszont Tóth Imi az előzetes várakozásokat kicsit alulmúlva csak a 25. pozícióból startolhatott. A 24 körös verseny remek, verőfényes dél-afrikai őszben vette kezdetét. Hector Barberát még a rajt előtt kiintették a rajtrácsról, így csak a box utcából eredhetett a mezőny nyomába. Locatelli, Dovizioso, Giansanti és Stoner volt az első négy sorrendje a rajt után. Talma jó szokásához híven remekül startolt a Malagutival. Az első pár kanyar után a 8. helyen motorozott, közvetlenül az élbolyban. Sőt, egy gyönyörű kettős előzéssel a második körben már a 6. helyen ment Talmácsi, azonban sajnos a 4. kör elején, rögtön a célegyenesben Talma feltette a kezét, jelezve, hogy motorhibája van, és kiállt a pálya szélére. Mint később kiderült, ismét a főtengely ment szét. Tóth Imi a 22. helyen állt az első kör végén.

Az élen Locatelli, Dovizioso és Stoner hamar elhúztak a mezőnytől, és biztosra vehető volt, hogy hármuk közt osztják el a dobogós helyezéseket. Később még egyedül Pablo Nieto tudott felzárkózni az élbolyra. A harc hevességére jellemző volt, hogy Locatelli verseny közben ért el hivatalos és nem hivatalos (mért köridő, de nem versenyen) körrekordot. A négyes boly váltott vezetéssel közeledett a versenytáv végéhez. Az utolsó körben Locatelli állt az élen, azonban Dovizioso az utolsó kanyarban belülről elment neki, és 71 ezredmásodperccel megnyerte az Arfika Nagydíjat, amely egyben élete első GP győzelme is volt. Az első tízben 10 Aprilia végzett, amiből már ki lehet okoskodni, hogy mi az idei márka világbajnokság esélyese. Tóth Imi a 22. helyen ért célba.

< 125 köbcentis futam végeredménye:

1. Andrea Dovizioso Honda
2. Roberto Locatelli Aprilia
3. Casey Stoner KTM
4. Pablo Nieto Aprilia
5. Mike Di Meglio Aprilia
6. Gino Borsoi Aprilia
7. Mirko Giansanti Aprilia
8. Steve Jenkner Aprilia
9. Alvaro Bautista Aprilia
10. Hector Barbera Aprilia

GP250

A negyedlitereseknél a téli teszteket az Aprilia és a Honda viadala jellemezte. Várhatóan ez a csata folytatódik az év során a két gyár versenyzői között. Az edzéseken az apriliásoknak ment jobban, az első 6 rajtkockából csak a 4. helyre tudott beékelődni a tavalyi 125 köbcentis világbajnok, Dani Pedrosa a Hondáján. A pole pozíciót az egész hétvégén leggyorsabb Randy de Puniet szerezte meg. A 26 körös verseny rajtja utáni első kanyarban egy négyes karambol történt a középmezőnyben. Az élboly szerencsére jól jött el, Sebastian Porto, de Puniet és Manuel Poggiali (mindhárom Aprilia) startoltak a leggyorsabban.

Az élen álló Porto a 2. körben átszáguldott egy kanyar sóderágyán és a pálya külső ívén található oválpálya egyik szakaszára hajtott ki, ahonnét a 22. helyre tudott visszaállni a versenybe. Az élen ekkor Puniet vette át a vezetést, Pedrosával és Poggialival a nyomában. A tavalyi 250-es világbajnok Poggiali egyre jobban lemaradt az első kettőtől, viszont a fiatal Pedrosa Puniet üldözésébe kezdett. Ezalatt Porto hihetetlen tempóban jött fel az utolsó helyekről, alig 7 kör alatt a 4. helyre hozta vissza motorját. Pedrosa fokozatosan közelítette meg Puniet-t, és a 12. körben le is előzte őt. A 14. körben hasonló szép előzéssel vette át Porto a harmadik helyet Poggialitól.

Pedrosa ezután jócskán elhúzott Puniet-től, aki azonban körről körre ledolgozva hátrányát utolérte, sőt 5 körrel a vége előtt kezdetét vette az oda-vissza előzgetős csiki-csuki. Az utolsó körre Puniet fordult elsőként, Pedrosával a fenekében. A kör közepén egy jobb kigyorsítás után Pedrosa elment a francia pilóta mellett, aki viszont a következő kanyarban már visszavette az első helyét. Pedrosa ezután megint kihasználta Hondája jobb gyorsító képességét, de Puniet ismét visszavette az első helyet a következő kanyarban. Az utolsó fordulóban Puniet jobb felé nézett hátra, ezalatt Pedrosa balról, a belső íven elment neki és megnyerte az Afrika Nagydíjat. Pedrosa ezzel két rekordot írt át a GP versenyzés történetében: ő a legfiatalabb versenyző (18 év, 7 hónap), aki 250-es kategóriában futamot nyert, valamint szintén ő az első, aki kategóriaváltás után egyből futamot nyert a 250-esek közt.

250 köbcentis futam végeredménye:

1. Daniel Pedrosa Honda
2. Randy de Puniet Aprilia
3. Sebastian Porto Aprilia
4. Manuel Poggiali Aprilia
5. Alex de Angelis Aprilia
6. Alex Debon Honda
7. Fonsi Nieto Aprilia
8. Toni Elías Honda
9. Roberto Rolfo Honda
10. Franco Battaini Aprilia

MotoGP
Valentino Rossi távozása a Hondától, ahol háromszor nyert a királykategóriában (1x 500ccm 3, 2x MotoGP) világbajnoki címet, óriási meglepetést okozott a tavalyi év végén. Két éve a Honda RC211V gépe egyértelműen a legjobb motor a vb-n, ennek ellenére Rossi a Yamahához szerződött, ahol újabb kihívásoknak szeretne megfelelni. Az olasz világbajnok és szerelőgárdája egész télen megfeszítve dolgoztak a Yamaha YZR-M1-esen és az IRTA tesztekre ennek meglett az eredménye. Rossi a legjobb időt motorozta Barcelonában és Jerezben, így nem csoda, hogy a Honda csapatoknál kissé megzavarodott a hadrend. A Hondásoknak kiadták az egyértelmű parancsot, az első számú cél Rossit és a Yamahát legyőzni. Ráadásul a kisebb csapatok, mint a Ducati, a Suzuki és a Kawasaki is rengeteget fejlődtek a télen, így a szezon első futama adhatta meg a választ arra, hogy kinek miként sikerült a felkészülés igazándiból.

Az edzéseken egyre hűvösebb hangulat kezdett eluralkodni a Honda csapatok boxaiban. Rossi megnyert minden edzést és igaz, hogy utána egyből négy Honda következett (Gibernau, Biaggi, Hayden és Edwards), a legnagyobb motorgyártó vezetőinek arcáról kezdett lefagyni az egyenmosoly. A másik nagy meglepetést Shinya Nakano szolgáltatta, aki a 6. edzésidőt produkálta azon a Kawasakin, amely tavaly egész évben betegeskedett. A 28 körös versenyre immáron új rajtfelállásból vághatott neki a MotoGP mezőnye, ugyanis idéntől 3-3 pilóta áll fel a rajtrácsra soronként.

Rossi rajtja tökéletesen sikerült, őt Gibernau, Biaggi, Hayden, Melandri és Edwards követték. Biaggi már az első körben megelőzte Gibernau-t és Rossi nyomába eredt. Ez a három pilóta pár körön belül elhúzott a mezőnytől, jóval gyorsabbak voltak bárkinél. Biaggi rendkívül elszántan versenyzett, és már a 4. körben beszúrt Rossinak, de kicsit elszámolta magát és nem csak Rossi előzte vissza, hanem Gibernau is. Több se kellett a rómainak, kőkeményen vette vissza márkatársától a helyét a következő kanyarban. Biaggi igyekezetében megint hibázott, így Gibernau ismét elvette tőle a második helyet. Max Biaggi koncentrációját és keménységét igazolta fél körrel később, amikor egy nagyon látványos, de egyben veszélyes előzéssel újfent megszerezte 2. helyét.

Gibernau ezek után fokozatosan lemaradt, és Biaggi megkezdte több mint 20 körös csatáját Rossival. Bátran kijelenthető, hogy évek óta nem láttunk ekkora meccset két különböző márka két pilótája között. Mindkét versenyző tudásának maximumát nyújtotta. A futam nagy részében Rossi vezetett, de Biaggi centikre ott motorozott a sarkában. Biaggi 5 körrel a vége előtt szánta el magát az előzésre. A sikeres manőver után, még 2 körrel a vége előtt Rossi egy kanyarban kissé kitúrva Biaggit megint az élre állt. A hátralévő maradék két körben Rossi már nem adott több esélyt Hondás vetélytársának és elsőként futott át a célvonalon. A harmadik helyen Gibernau jött be.

Rossi szenzációsat alkotott a tavaly versenyképtelen Yamahával és megnyerte az Afrika Nagydíjat. A siker meghatotta még őt magát is, a levezető körben a gépe mellett sírt a boldogságtól. Bizony a Honda vezetői keserű szájízzel fogadták örömét, de ennek a nézők láthatják az idén a hasznát, mivel várhatóan több hasonló, óriási versenyre van kilátás. És végül, de nem utolsó sorban, azt hiszem, Bernie Ecclestonék leborulnának és megcsókolnák annak a két versenyzőnek a lábát, akik az elkövetkezendő 5 évben képesek lesznek ilyen vérre menő küzdelmet vívni az első helyért, bármely futamon a Forma-1-ben.

MotoGP futam végeredménye:

1. Valentino Rossi Yamaha
2. Max Biaggi Honda
3. Sete Gibernau Honda
4. Alex Barros Honda
5. Nicky Hayden Honda
6. Loris Capirossi Ducati
7. Colin Edwards Honda
8. Makoto Tamada Honda
9. Norick Abe Yamaha
10. Carlos Checa Yamaha