Szeretem az utcai motorokon alapuló versenygépeket. A Forma-1-hez hasonlóan a MotoGP nekem túl steril, a hatalmas fejlesztési költségek miatt - amit vagy sikerül a szériamotorokon visszahozni, vagy nem - kevés csapat indul. Kicsit belterjesnek is érzem, valahogy könnyebb kitalálni a végeredményt az első néhány kör után.
A Superbike-ban az erős váltógazdálkodás a jellemző. A múltkori dupla futamgyőztes pilóta most annak is örült volna, ha tizedikként befut. Többen is próbálkoznak a pályán, persze vannak különbségek a technikában (például a tavalyi világbajnok, Bayliss, valamint csapattársa, Lanzi a Ducati 999 F7-esen ül, Xaus a múlt évi Ducatival próbálkozik, de pl. a cseh Srmz a 2005-ös modellel küszködik), mégsem akkora, hogy az utolsó kutyaütőt lekörözzék.
Így aztán az izgalom garantált: sok hasonló tudású motoros sok hasonló képességű motoron. Azt hiszem, ha járművet cserélnének egymással, gyakorolnának pár napot, ugyaninnen folytatnák a műsort. Addig viszont, amíg a feszültség további fokozásához ki nem találják a motorok verseny előtti sorsolását (miszerint ott a 23 versenyző és ugyanannyi kétkerekű, és a rajt előtt kihúzzák egy kalapból, ki melyikkel indul), nézzük végig, mit produkáltak az elmúlt hétvégén Brnoban a Hondák, Suzukik, Yamahák, Ducatik, Kawasakik és az egy szál MV Agusta.
Az időmérő több felvonásos előadásának a legvégére értünk csak oda, mégsem maradtunk le semmi fontosról. A Superpole eredményei alapján régen tudjuk, hogy míg a két mért edzést szinte végiglazsálják a srácok, az egy körös utolsó esélyt erősen megragadják. Fantasztikus kört futott Bayliss, majd a suzukis Biaggi 2'00,018-es ideje megdönthetetlennek látszott, aztán Haga Yamahájával elért döbbenetes, négy tizeddel gyorsabb pályacsúcsán csak ámultunk. A pontversenyben vezető Toseland (Honda) fért még be az első négybe, bár 2'00,235-es ideje nem sok jót sejtetett.
Szerencsére ez nem olyan verseny, ahol a rajt utáni első kanyarban nagyjából eldől a másfél órával későbbi befutó sorrendje. Már az első egy-két körben kiderült, hogy a tavalyihoz hasonlóan a Ducatik most sem vitézkednek. Hiába futotta Bayliss 285 km/h-s tempóval a leggyorsabb versenysebességet, a harmadik helyről indulva folyamatosan esett vissza. Már a tisztelettudó csapattárs, Lanzi is előtte volt, meg 8 másik kollégája, amikor a további égésnek vége szakadt azzal, hogy összeakadt Muggeridge-dzsel.
Toseland bezzeg rögtön az élre ugrott, és én a 20 méteres előnyt már a rémes unalom előjelének tekintettem. Mögötte Haga, Kagayama és Biaggi idegelte egymást. Aztán összekapta magát Max, és a hetedik körben szépen utolérte és megelőzte a britet Hagával együtt, sőt, a másik suzukis, Kagayama is így cselekedett. Toseland ugyanabban a körben vette vissza az elsőséget, mint amikor Bayliss felbucskázott. Biaggi még egyszer felzárkózott rá, de komoly előzési esély nélkül. Harmadik lett Kagayama, negyedik Haga, Rolfo, a győztes csapattársa ötödik, a szintén hondás (tavaly nagyot alakító) Fabrizio hatodik, a két éve világbajnok Corser Yamaháján a hetedik, Lanzi pedig nyolcadikként, a legjobb ducatisként zárt.
A hátsó traktusban legalább ilyen izgalmas csata zajlott. A cseh közönség reményeit Srmz tartotta, hatalmasat harcolt vén Ducatiján egy kawással és egy yamahással az utolsó pontszerző helyért. Éppen a legnagyobb rajongó tábora, a C szektor előtt előzött egy pompásat, hogy a következő kanyarban azonnal le is feküdjön a kavicságyba. A hatalmas ovációt 2 másodpercen belül követte a döbbenet néma csendje. A legvégén hasonlóképpen, egy cseh és egy olasz srác küzdött, kanyarról kanyarra kerülgetve egymást. Ott meg az utolsó körben leállt a hazai versenyző, Cihak motorja.
Mégsem zokogott a sok jó helyi szurkoló, hátravolt a második futam, ahol javíthattak még a kedvencek. Meg is tették, Srmz 3 pontot gyűjtött, Cihak pedig elorozta az utolsó előtti helyet az előbbi vetélytárstól. Mindezt óriási dudaszó és ujjongás közepette, mintha a végső trófeára esélyest fosztotta volna meg az első helytől. Elöl nemkülönben kemény harc zajlott. Bayliss újabb esélyt kapott (az edzéssorrend szerint indulnak másodszorra is), Haga szintén javíthatott. Volt egy kis szünet a kezdés előtt, némi eső ijesztgette a csapatokat és a nézőket. A kerékcserék miatt két felvezetőt és eggyel kevesebb, 19 versenykört tettek meg. Lanzi álomrajtot vett, egy körön keresztül vezetett. Aztán megint közel 20 másodperccel lemaradva végzett a hetediken. Tehát úgy egy másodperccel lassabb ezen a pályán, mint a legjobbak. Nem véletlen, hogy 150 pontjával csak a hatodik az összesítésben a nagy rajongótábort magáénak tudható olasz.
Pont előtte áll a táblázaton Corser, aki hallatlanul erősen kezdett a második futamon. Három körön keresztül a második helyen tanyázott, aztán pont az orrunk előtt, a célegyenesben hörgött le a motorja. Előtte Haga ment sokáig (2-12. körökben), Toseland, majd Biaggi üldözte. Biaggi végül mindent egy lapra tett fel, és az ún. esős versenyt végül ő nyerte. Miért úgynevezett? Mert ebben volt gyorsabb a mezőny. Toseland lett a második, Fabrizio a harmadik, míg Haga megint a negyedikre esett vissza. Rolfo hősiesen megőrizte az ötödiket, Bayliss próbálta utolérni, de sikertelenül. Lanzi a hetedik, Nieto Kawasakival nyolcadik. Ha már fent említettem az egyetlen MV Agustát, muszáj visszatérnem hozzá. Az osztrák Zaiser próbálkozik vele, mindkétszer kiállt, összesen van egy pontja. Mindegy, el kell kezdeni valahol.
Az összesítésben Toseland megerősítette vezető pozícióját: 43-mal vezetett Biaggi előtt. Négy fordulóval, azaz nyolc futammal a vége előtt nagy esélyt kapott Toseland, meglátjuk, tud-e élni vele, vagy ismét feltámad a rutinos ducatis, netán a sokadvirágzását élő olasz suzukis? Mondanám, hogy négyesélyes még a vb, de ez már csak a szurkolót kábító csalfa remény.
Sajnos a Supersport mezőnye távol sem tartogatott ennyi érdekességet. A török Sofuoglu immáron 70 pontos előnnyel vezet, nehéz lenne bukmékert találni, aki még fizetne a végső győzelmére fogadónak. Ők ugye az egy verseny, egy helyszín szisztéma alapján mennek, tehát esélytelen behozni, hacsak nem hoznak gyorsan valami szabályt ellene, mondjuk, hogy Sofuoglunak állandó hatvanas sebességkorlátozással kell döcögnie. Most is megalázó, 11 másodperces rajt-cél győzelmet aratott. Bár közvetlen mögötte Harms és Parkes csatájából a többiek jöttek ki nyertesen (az utolsó körben ütköztek, előbbi kiesett, utóbbi a 13. helyen csorgott be), akkor is nyugodtan egykerekezhetett volna egy teljes célegyenesnyit, ha épségben beér a két vadóc.
Itt küszködik Talmácsi Gergő. Tudom, hogy súlyosan sértő, de a szponzorai nyugodtan rakhatnának kis máglyát a pénzükből. Az utolsó előtti helyről indult, onnan is állt ki fél távnál.
Következett a Superstock 1000-esek versenye. Népes mezőny ez, sok feltörekvő fiatallal. Németh Balázs a 13., tehát pontszerző helyen jött be, és külön dicséretes, hogy 12 pozíciót javított a rajtsorrendjéhez képest. A másik magyar, Kispataki Viktor már nem volt ilyen szerencsés, a 31. helyről rajtolt, huszonegyedikként ért be.
Superbike-os favoritom csúnyán leégett a hétvégén, mégsem omlottam össze. Jó versenyeket láttam, hatalmas harcot. Megérte utazni, a távoli szállás minőségén szitkozódni. Sokkal olcsóbb a jegy, mint a MotoGP-re, és ugyan itt nincs olyan sikeres magyar, mint az idősebb Talmácsi, mégsem kevésbé izgalmasak a futamok. Motorral Pestről könnyed 3,5-4 óra, jövőre is ott leszek, ha a sors is így akarja.