Max Biaggi tarolt hazai pályán
Első verseny
Bár a versenyt nem nyerte meg – ami miatt csalódott is volt utólag az ausztrál –, mindenképp hőse a mai napnak Troy Corsert. A BMW kezd összeállni, olyannyira, hogy a tegnapi napon Troy megszerezte az S1000RR első polepozícióját. Kiváló rajtja után a táv kétharmadáig vezetni tudta a futamot, ráadásul nem defenzív, íveket lezáró, hanem roppant gyors, lendületes motorozással.
Keveset hallani Noriyuki Hagáról, aki idén már szinte biztos, hogy nem lesz világbajnok, de a második futamig általános gyengélkedésben szenvedett az egész gyári Ducati csapat. A 1198 becsületét egyedül Carlos Checa védi mostanában, ráadásul privát motorral.
Biaggi ugyan a táv jelentős részében engedte Corsert vezetni, a megfelelő pillanatban azért lecsapott. A győzelem onnan sem volt könnyű, hiszen a kiváló időket futó, és az utóbbi időben ismét, már sokadszorra magára találó Carlos Checa egy méter előnyt nem adott az olasznak. Ebből a csatából kimaradt Leon Haslam, aki elrontott rajtja után nem zökkent vissza abba a ritmusba, amit tudott volna, de hiányzott Cructhlow is, aki ugyan megelőzte Hagát, de közvetlen utána el is esett.
Corser érezte a lehetőséget, tudta, hogy benne lehet a győzelem: mindenáron vissza akart szúrni Biagginak, ám amikor elnézett egy féktávot, és lesodródott az ívről, Carlos Checa szűkebben fordult – az ausztrál innentől kezdve kibillent. Mindez elég volt ahhoz, hogy Max szusszanásnyi előnyhöz jusson, amit be is osztott a célvonalig. Addigi pontelőnyét akkor kapásból megduplázta Haslammel szemben.
Eredmények:
1. Max Biaggi ITA Aprilia Alitalia Racing RSV-4
2. Carlos Checa ESP Althea Ducati 1198 +0.387
3. Troy Corser AUS BMW Motorrad S1000RR +0.822
4. Michel Fabrizio ITA Ducati Xerox 1198 +4.911
5. Sylvain Guintoli FRA Alstare Suzuki GSX-R1000 +5.916
6. Leon Camier GBR Aprilia Alitalia Racing RSV-4 +8.658
7. Noriyuki Haga JPN Ducati Xerox 1198 +11.872
8. Leon Haslam GBR Alstare Suzuki GSX-R1000 +11.907
9. Shane Byrne GBR Althea Ducati 1198 +16.490
10. James Toseland GBR Yamaha Sterilgarda YZF R1 +18.458
11. Luca Scassa ITA Team Supersonic Ducati 1198 +18.646
12. Lorenzo Lanzi ITA DFX Ducati 1198 +19.315
13. Jonathan Rea GBR Ten Kate Honda CBR1000RR +25.405
14. Max Neukirchner GER Ten Kate Honda CBR1000RR +31.671
15. Tom Sykes GBR Kawasaki SRT ZX-10R +39.658
16. Chris Vermeulen AUS Kawasaki SRT ZX-10R +48.137
17. Roger Lee Hayden USA Team Pedercini Kawasaki ZX-10R +56.316
18. Federico Sandi ITA Gabrielli Aprilia RSV-4 +56.667
19. Matteo Baiocco ITA Team Pedercini Kawasaki ZX-10R +57.218
Második verseny
Biaggi motorhossznyi előnyt vert mindenkire a célegyenes végére a rajtnál, és a tempó, amit innentől az első ötös boly diktált, az valami eszméletlen: mindössze öt kört kellet várni, hogy Max pályacsúcsot döntsön. Ott van az élen mindenki, aki az első futamon is ott volt, csak kibővültek Fabrizióval, Haslammel és Crutchlow-val.
Corser megint felvállalta, hogy megy elöl egy ideig, mögötte Checa és Fabrizio futották a Ducati házibajnokságát – amiből Haga megint abszolút kimaradt. Jobban ment ezúttal a gyári Yamaha duó, bár Toseland a táv felénél túl nagy gázt húzott az egyik kanyarnál, nagyot katapultált.
Egy darabig úgy nézett ki, hogy Fabrizio megszökhet, aztán jött Baiggi, a maga fergetes tempójában, és a célegyenes végén, a rázókövön, kívülről fékezte ki Michaelt. Gyönyörű jelenetek. Max ezután rákapcsolt, pár kör alatt lerázta a komplett bolyt – az olaszt itt, ezen a pályán, ezzel a motorral nem lehetett utolérni.
A végéhez közeledve az üldözők is két részre szakadtak, Corser és Checa ezúttal nem bírták a nyomást, lassan lemorzsolódtak Crutchlow-ékről. Baiggi ment, mintha muszáj lenne, pedig nem volt az: a legnagyobb előnye talán nyolc másodpercre rúgott, amiből négyet kényelmesen eladott az utolsó körben. A dobogó maradék helyeiért elég szoros volt a befutó, Fabrizio az utolsó kanyarig ott csüngött Haslam nyakában, de kifékezni végül nem tudta. Nála is sokkal mérgesebben hagyja el Olaszországot Troy Corser, aki ötödik lehetett volna a második versenyen, de az utolsó kör felénél megint elnézett egy féktávot: kifutott a kavicságyba, igaz, visszaállt, de csak a tizedik lett.
A bajnokságot Max Biaggi vezeti 307 ponttal, második Leon Haslam (270), harmadik Carlos Checa (172), negyedik az a Jonathan Rea (158), aki ma nem tudott maradandót alkotni.
Eredmények:
1. Max Biaggi ITA Aprilia Alitalia Racing RSV-4
2. Leon Haslam GBR Alstare Suzuki GSX-R1000 +4.095
3. Michel Fabrizio ITA Ducati Xerox 1198 +4.631
4. Cal Crutchlow GBR Yamaha Sterilgarda YZF R1 +5.014
5. Carlos Checa ESP Althea Ducati 1198 +6.256
6. Sylvain Guintoli FRA Alstare Suzuki GSX-R1000 +7.677
7. Shane Byrne GBR Althea Ducati 1198 +10.144
8. Luca Scassa ITA Team Supersonic Ducati 1198 +10.942
9. Noriyuki Haga JPN Ducati Xerox 1198 +13.640
10. Troy Corser AUS BMW Motorrad S1000RR +16.279
11. Leon Camier GBR Aprilia Alitalia Racing RSV-4 +17.799
12. Jonathan Rea GBR Ten Kate Honda CBR1000RR +22.793
13. Lorenzo Lanzi ITA DFX Ducati 1198 +24.131
14. Max Neukirchner GER Ten Kate Honda CBR1000RR +28.212
15. Chris Vermeulen AUS Kawasaki SRT ZX-10R +36.551
16. Tom Sykes GBR Kawasaki SRT ZX-10R +49.636
17. Broc Parkes AUS Echo-CRS Honda CBR1000RR +50.041
18. Roger Lee Hayden USA Team Pedercini Kawasaki ZX-10R +51.246
19. Matteo Baiocco ITA Team Pedercini Kawasaki ZX-10R +58.174
20. Federico Sandi ITA Gabrielli Aprilia RSV-4 +1:10.688




Kommentek
2010.06.28 06:58:02folkmusic
Nagyon jó kis bajnokság ez az idei. Két hét múlva pedig ott leszek Brnoban. Már alig várom :)
Állítólag a Sterilgarda Yamahanál nyilatkozták, hogy az idei motor jobb mint a tavalyi. Ezek szerint tényleg jócskán benne volt a tavalyi címben a Spies-faktor. Wayne Gardner tavaly év végén tesztelte az akkori aktuális gépeket és szerinte is messze nem a Yamaha volt a legjobb gép, hanem az Aprilia.
És - még hogy egy pillanatra Spiesre térjek vissza - úgy látszik nem véletlen, hogy Ben Spies a MotoGP-ben egyre erősebb, hisz egy 3. ill. 4. helyett szerzett most zsinorban, gyári alakulatok versenyzőit megverve.
Szerintem jó húzás volt a Yamahatól, hogy hosszú távra leszerződtették.
Ami pedig az aktuális SBK bajnokságot illeti: hát, nagyon remek csata lesz ez még, bár ha Biaggi így folytatja, akkor nem lesz ellenfele és megnyeri - megérdemelten - a bajnokságot.
2010.06.28 07:57:34gumitamin
Go Max!