Rossi most sem megy egyedül

2010.09.15. 08:20

A cseh hétvége óta hivatalosan is mindenki tudja, ami addig is sejtettek: Valentino Rossi elhagyja a Yamahát, 2011-től Ducatival motorozik. A tizedik világbajnoki címet olasz motoron akarja megszerezni, mondja. Majdnem olyan ez, mint 2003-ban, amikor a Hondától jött el – de csak majdnem. Hiszen ez már rég nem az a mezőny.

Hét évvel ezelőtt Rossi úgy nyerte a versenyeket, ahogy épp akarta. Volt hozzá koncepció, forgatókönyv, dramaturgiai ív, kis dráma, nagy előzések, vállazások. Bár sokak szerint még mindig a kilencszeres világbajnok a MotoGP legjobb motorosa, a tisztán látók azt is elismerik, hogy páran a fejére nőttek. Egy ilyen kiélezett szituációban elhagyni a mezőny legkiegyensúlyozottabb motorkerékpárját merész húzás. Több nagyságrenddel merészebb, mint amilyen a 2003-as év végi váltás volt. Márpedig Valentino akkor sem vállalta be egyedül.

Ment vele az azóta legendássá vált mérnökzseni, Jeremy Burgess, és követte kettejüket még egy jó tucatnyi szakértő – hopp, alig egy tél alatt a semmiből hirtelen összeraktak egy, az akkori Hondához viselkedésében nagyon hasonló versenymotort. Az idei brünni futam, azaz Rossi bejelentése óta egy rakat médiahekk jelent meg Burgessről, meg az ő terveiről. Többen állították, hogy nyugdíjba vonul, a rá következő héten már a Hondával hozták összefüggésbe, egyesek Ben Spies oldalára vizionálták az ausztrált. Mostanra azonban egyértelművé vált: Jeremy követi a 46-ost, bárhová is sodorja a sors. Megy kettejükkel az egész gárda, aki eddig a Fiat-Yamaha istállóban Valentino motorján dolgozott.

Eléggé felkapott mostanában a téma, Mick Doohan is kifejtette, mennyire  kulcsfontosságú volt Burgesst leigazolni a Ducatihoz. „Ha én lennék a Yamaha, vagy mondok jobbat: a Honda, biztosan mindent megtettem volna, hogy Jeremy Burgesst bármilyen áron távol tartsam Valentino Rossitól.” - mondta az ötszörös világbajnok, aki anno szintén Burgess oldalán szerezte sikereit a Repsol Hondánál. „Egyszerűen szét kellett volna szedniük ezt a párost. Jeremy már sokszor bebizonyította, mekkora értéket képvisel. Elég sok világbajnoki cím van már a tarsolyában, gyakorlatilag az összes belé fektetett cent megtérül. Tényleg azzal spóroltak volna a legtöbbet, ha megpróbálják elszakítani Valentinótól. Ennek az egynek lett volna értelme. Ha világbajnokságot akarnak nyerni, akkor az az egy-két millió dollár, amivel Burgess leigazolása esetén túllépték volna a jövő évi büdzséjüket, már igazán nem számított volna.”

Ami a Yamahát illeti, természetesen nem járnak örömtáncot, amiért az aranytojást tojó tyúk – fészkét maga után húzva – elhagyja a baromfiudvart. Néhány héttel ezelőtt felmerült a vezetőségben, hogy Rossit a 2010-es naptári év végéig nem engedik ráülni a Ducati versenymotorjára. Az olasz értetlenül állt a dolog előtt, és bár ugyanezt eljátszotta vele a Honda 2003-ban, elmondása szerint egészen másfajta kapcsolatot ápolt a Yamahával, amibe ez a húzásuk nem fér bele.

„Ha kizárólag a szerződéseit nézzük, nem engedhetjük, hogy a valenciai zárófutam másnapján ráüljön a Ducatira.” - mondta Masao Furusawa, a Yamaha MotoGP főnöke. „Ez nem csak a Yamaháról és Valentinóról szól; rengeteg szponzor is érdekelt az ügyben, és szerintem lehetetlen lenne mindegyikükkel külön egyeztetni. Tehát elég nehéz dolga lesz Rossinak, ha Valenciában le akarja tesztelni a Desmosedicit.”

Azt persze a Yamaha is tudja, mekkora öngól lenne a motorsport legnépszerűbb alakját holmi szerződésekre hivatkozva eltiltani attól a teszttől, amire százezrek várnak augusztus óta. Félnek, nem tudják, mi legyen, ráadásul a végső döntésben biztosan meghatározó szerepe lesz annak, hogy Furusawa és Rossi gyakorlatilag barátságot kötöttek az elmúlt hét év alatt. „A nem hivatalos, személyes álláspontom az, hogy Valentino Rossi rajongó vagyok, és természetesen engedném, hadd menjen Ducatival a valenciai verseny másnapján. Azonban még semmit nem mondhatok biztosra.” – fejezte be Furusawa.