Rossi kiütötte Stonert

2011. április 4., hétfő 07:07
Felfordulás. Ezzel az egy szóval lehetne a legjobban leírni azt, ami a jerezi nagydíj versenynapján történt, miután leesett az eső. Rossi sajnálkozik, Stoner Simoncellivel dühöng, nyolc esést számlál a vasárnapi huszonhét kör. A hatalmas szívvel – és persze némi szerencsével – motorozó Jorge Lorenzo tavaly után idén is megcsinálta a hazai győzelmet.

Őrült futam. Már a reggeli bemelegítőn tudni lehetett, hogy a vizes borítás teljesen átírta az erőviszonyokat. A Hondák előnye gyakorlatilag megszűnt, felzárkóztak a Yamahák, és a nyálkás aszfalton még az a 46-os Ducati is szárnyalt, ami az időmérőn elszenvedett bukás után mindössze a 12-ik helyet tudta megszerezni.

A rajtrácsról a Simoncelli-Stoner-Lorenzo trió jött el a legjobban, de nagyot rajtolt mögöttük Dovizioso és Hayden is – előbbi pár kör alatt elvérzett, nem találta meg a legjobb beállításokat a vizes futamhoz. Valentino Rossi már az első kanyarig elment négy ember mellett, és míg az élen a két hondás elbabrált Lorenzóval, megkezdte a felzárkózást.

A Doktor mindennemű kockázatvállalás nélkül hajtott át a darálón – Haydenen, Doviziosón, Spiesen és Pedrósán – majd amikor odaért a vezető trió mögötti két másodperces vákuumba, begyújtotta a rakétákat. Megfutotta a verseny leggyorsabb körét, két rund múlva teljesen rátapadt a bolyra, a harmadikban külső ívre tette Lorenzót. Ebben a ritmusban hamar meglettek volna a többiek, de a célegyenes végi féktávon elhibázta a lépést: túl nagy sebességgel érkezett meg Stoner mellé, a Ducatinak kicsúszott az első kereke, amivel az ausztrál alól is kitorpedózta a motort. Egyikük sem sérült meg, azonban Stoner Hondáját nem tudták újraindítani – erről a mellékszálnak tűnő momentumról biztosan fogunk még hallani a közeljövőben.

Simoncellinek csak tartania kellett volna az ölébe pottyant előnyt, azonban néhány körrel a Rossi-féle baleset után ugyanabban a kanyarban ő is eldobta a Hondát. A három esés Jorge Lorenzo kezébe csúsztatta át a vezetést, akire a versenytáv feléig ijesztően kapaszkodott Pedrosa, már-már elhittük, hogy kibontakozik itt egy szép, klasszikus motorversenyzés, de Dani alkarját épp abban a periódusban hagyta el az erő, amikor ez megtörténhetett volna. A spanyol vállát egyébként pár napon belül megoperálják – ha jól sikerül a beavatkozás, Pedrosa sokkal tovább bírja majd szuflával, mint jelenleg.

Nem Rossira, a pályabírókra volt mérges

Rossi eséséről – melynél kitorpedózta Stoner alól a motort – még sokat fogunk hallani. Magáról a balesetről korrekten nyilatkozik a két sportoló – benne van a pakliban, mondják, nincs kit hibáztatni –, azonban ami az esés utáni újraindulásnál történt, az Casey-nél – és az egész Honda-vezetésnél – leverte a biztosítékot.

„Hallottam, hogy érkezik Valentino, és szerintem meglehetősen sok helyet hagytam neki, hiszen egyáltalán nem izgatott, ha a verseny ezen stádiumában megelőznek.” – mondta Stoner a nap végén. „Egy tipikus versenybaleset volt, nincs mit tenni, viszont a pályabírók egészen másképp álltak hozzá Rossihoz az újraindulásnál, és ez felettébb dühít.”

Valentino Rossi a kicsúszás közben nem engedte el a kuplungot, így motorját csak fel kellett állítani és egyből mehetett tovább. Stoner Hondája leállt – pontosabban maga az ausztrál állította le, hogy elkerüljön egy esetleges mechanika károsodást –, de nem tudta újraindítani, mert a pályabírók még akkor is Rossi hátát simogatták, amikor az olasz már útra készen volt (ez jól látszik a videón).

A bírókra haragszik Marco Simoncelli és az egész Gresini Honda, mondván, az olasz simán visszacsatlakozhatott volna a versenybe, de – Stonerhez hasonlóan – őt sem tolták be (igaz, a képek alapján Sic jobb oldali kormánycsutkája eltört). „A mai versenyben a pályabírók hozzáállása volt a legfelháborítóbb. Marco egyszerűen nem ugyanabban a bánásmódban részesült, mint a többiek. Nem akarok vádaskodni, de szerintem ugyanabban az elbírálásban kéne részesíteni mindenkit...” – mondta Fausto Gresini csapatfőnök, és valószínűleg Rossira gondolt, amikor a többiekről beszélt.

Rossi az esetet követően egyből átsétált bocsánatot kérni Stonertől. Az ausztrál mosolyogva fogadta az olaszt, a válla állapotáról kérdezgette, majd odadobta, hogy lelkessége felülkerekedett a tehetségén a mai napon. Rossi nem igazán értette a poént – ha egyáltalán az volt –, még egyszer bocsánatot kért, és távozott.

„A mai napon jó esélyünk volt, hogy megszerezzük az első ducatis dobogónkat, talán még a győzelem is benne volt.” – mondta Valentino. „Jól éreztem magam a motoron, és a rossz tapadási viszonyok miatt végre ott tudtam fékezni, ahol kellett, és nem ott, ahol a vállam miatt rá voltam kényszerülve. A Ducati egyszerűen repül vizes körülmények között, és sajnálom, hogy hibáztam, amivel eldobtam a mai kiváló lehetőséget.”

„Amikor megérkeztem az első kanyarba, kicsit szélesebben fordultam. Próbáltam belül tartani magam, de elcsúszott az első kerék, és sajnos nem tudtam talpon maradni. Nagyon szomorú helyzet ez, mert magammal sodortam Stonert is, amit nagyon nem akartam.”

Lorenzo végül hatalmas szívvel, precíz, hibátlan motorozással, majd' húsz másodperces előnnyel hozta be az M1-et a célba. Nem mondhatja ezt el magáról Spies, aki az utolsó körök egyikében a második helyről repült bele a kavicságyba. Az esők listájára Carel Abraham, Randy de Puniet és a Tech3 Yamaha teljes legénysége is feliratkozott – Colin Edwards a legutolsó körben bukta el a harmadik helyét. A sok kiesőnek köszönhetően Rossi a visszaállás után az ötödik helyre tudta behozni a Ducatit – csapattársa végül a harmadik lett.

Motogp 2011, Jerez eredmények:

1. Jorge Lorenzo ESP Yamaha Factory Racing 50:49.046

2. Dani Pedrosa ESP Repsol Honda Team 51:8.385

3. Nicky Hayden USA Ducati Marlboro Team 51:18.131

4. Hiroshi Aoyama JPN San Carlo Honda Gresini 51:18.597

5. Valentino Rossi ITA Ducati Marlboro Team 51:51.273

6. Hector Barbera ESP Mapfre Aspar Team 51:57.486

7. Karel Abraham CZE Cardion AB Motoracing 52:03.166

8. Cal Crutchlow GBR Monster Yamaha Tech 3 52:08.156

9. Toni Elias ESP LCR Honda MotoGP 52:31.952

10. John Hopkins USA Rizla Suzuki MotoGP 52:37.441

11. Loris Capirossi ITA Pramac Racing Team 52:40.922

12. Andrea Dovizioso ITA Repsol Honda Team 53:39.633

Nem értek célba:

Colin Edwards USA Monster Yamaha Tech 3

Ben Spies USA Yamaha Factory Racing

Randy de Puniet FRA Pramac Racing Team

Marco Simoncelli ITA San Carlo Honda Gresini

Casey Stoner AUS Repsol Honda Team

Kommentek

  • 2011.04.04 08:16:41suncow

    Edwards nem bukott,hanem beallt a motorja...

  • 2011.04.04 09:00:08gumitamin

    A Digisport meg a színvonalat ütötte ki!
    Pedig a tavalyi még egész jó volt.
    Két mondat között mostmár itt is foci van.
    Csisztu is eltűnt.
    Már csak az hiányzik, hogy a futamok alatt reklámokat tegyenek be.

    Őrült egy futam volt.
    A pályabírók meg mondjanak le!

  • 2011.04.04 09:14:0511lyon

    Őrült futam volt! Azért jó lett volna megtudni, hogy a samponreklám Hondás csóka be tudta-e volna vinni a gépet az első helyen? Spies-t sajnálom! Kijárna már neki egy jó eredmény! Viszont még mindig nagyon kevesen vannak!

  • 2011.04.04 09:19:21-+Seth+-

    Lehet én láttam rosszul de mindenkinek a vizes aszfalton kellett mennie, a feltételek egyenlőek voltak, ez megint csak Rossi tehetségét igazolja. Ennyi. Aztán sajnos hibázott, butaság volt, ő is tudja.
    Viszont nem csak a sok kieső miatt lett ötödik, hanem azért is mert rendre jó köröket ment a bukás után is.

  • 2011.04.04 09:35:35encore

    Régen én is motoroztam, de az utóbbi időben kimaradt.
    Nem nevezem magam motorosnak, bár nagyon vonz.
    Csak annyit hogy végre úgy néz ki hogy az OLASZ motor is beérte a japánokat.
    A véleményem hogy mind technikai újításokban, szépségben, verni fogja mostantól a japánokat, ha megbízhatóságban talán nem is.

  • 2011.04.04 09:47:35gumitamin

    encore:
    Azért egy esős futam sokkal kiegyenlítettebb mint a száraz, ezt szerintem mindenki tudja.
    Ne kiabáld még el a Ducati fölényét.

    A hétvége legnagyobb vesztese egyértelműen Stoner!
    Ő nem a saját hibájából fektette el a vasat.
    A következő futam után okosabbak leszünk.

  • 2011.04.04 09:53:48encore

    gumitamin:
    Az olaszok fejlesztésben!!! mindig a topot vitték nem féltem őket, autóban, motorban is.
    A japánok vagy másolnak, vagy kínkeservesen kiizzadnak valami fejlesztést rohadt sok pénzt belefektetve. Nézd meg a forma1-et hol vannak?

  • 2011.04.04 10:51:38tutisgsxr

    verseny: Bosszant Stoner kiesése, azaz hogy Rossi kiütötte alóla a vasat, de mégbosszantóbb a pályabírók viselkedése..

    digisport: Amikor Csisztu megjelent a képernyőn, nem értettem mit keres egy tornasportban ismeretes csaj a motorsport közvetítésén. aztán ahogy telt az idő, kellemesen csalódtam a Csisztuban, nem egy zseni, de elég jól tudósít.
    Aztán jött ez a csávó aki azt se tudja hova nézzen, a kamerába vagy a vengédekre..pfuj de idegesítő!! Remélem Csisztut visszateszik a képernyőre..

  • 2011.04.04 12:19:18Peace Dog

    Elmehet a Stoner a sunyiba, hülye primadonna.

  • 2011.04.04 15:09:13gombaszedő

    Már 11 éve vagyok Rossi drukker,de ezt a féktávot szépen benézte az fix.Nem is tudom,hogy mikor láttam tőle utoljára ilyet. Dehát mint mondják ez is benne van....

    Ja,és csisztu Zsuzsival kapcs.ban: jobb lenne őt látni,,,,főleg FÉL MEZTELEN :-)

  • 2011.04.04 19:03:30Vamos

    Rossi kb. 2 x ment át a mezőnyön,majd a végén odament a boxba elnézést kérni.Ezek a tények. Ha bárki tud mást az elmúlt mondjuk 5 évben aki ezeket a dolgokat véghez vitte és ilyen gesztusokat tesz(9x világbajnokként) az szóljon.

  • 2011.04.05 11:11:23gombaszedő

    Nos, Vamos testvér,,,,, nem tudok ilyet

  • 2011.04.06 18:37:53LucziI

    Mint írta fájt a válla fékezéskor főleg. Én nem vagyok Rossi fan, de ezt lehet csak testileg nem tudta megfogni, szószerint legyűrte a fájdalaom. De a pálybírókat tényleg nem értem, Stoner-nak is segíteni kellett volna... Többet.

  • 2011.04.06 18:40:58LucziI

    Tény viszont, Rossi a motor alatt maradt, Stoner csak seggen csúszott egyet, nem hiába faggaták, jól van-e...

Hirdetés