Úgy készültem, megcsapom Talmácsit

2014.08.17. 11:37

Kilenc éve történt, mégis, mintha ma lett volna. Ha sokan már el is feledték a magyart, a 2005-ös katari előzését nem fogják, az biztos. Az utolsó métereken előzte csapattársát, aki a végelszámolásnál pont emiatt bukta élete első világbajnoki címét. Mika Kallio örökké emlékezni fog a történtekre. A magyar versenyző azóta befejezte pályafutását, de a finn megrögzötten hajtja továbbra is élete első világbajnoki címét. Idén talán összejöhet neki, már a Moto2-es kategóriában, és legyünk őszinték, alanyi jogon jár neki, ha más nem is, mi egészen biztosan tudjuk. A Cseh Nagydíj hétvégéjén faggattuk a történtekről.

- Meséljen valamit a motoros múltjáról.

- Édesapám szintén gyorsasági motorversenyző volt, mindig elkísértem a versenyekre, a depóban nőttem fel. Beszippantott a légkör, más nem is igazán érdekelt. Ha jól emlékszem, három világbajnoki futamon indult még a nyolcvanas években, de többnyire az északi bajnokságokban motorozott.

- Hány évesen futotta az első versenyét?

- Elég későn, 1997-ben kezdtem versenyezni. Már kiskoromban, hat-hét évesen megőrültem a motorokért. Szerettem volna egyet, de a szüleim nem engedhették meg maguknak. Viszont a világbajnokságot rendszeresen néztem a tévében, és minden vágyam az volt, hogy én is motorozzak, de erre tizennégy éves koromig várni kellett. Akkor megkaptam apám öreg százhuszonötös verseny Hondáját, és belecsaptam. Nagyjából így kezdődött a pályafutásom.

- A hetvenes években nagyszerű motorversenyzőket vonultatott fel Finnország, de manapság szinte egyedül ön erősíti az élvonalhoz tartozók számát.

- Valóban így van, régebben legendásan jó versenyzőink voltak, mind a hetvenes, s még egy ideig a nyolcvanas években is. Majd eltűntek, s bár a megfelelő utánpótlást sem találtuk meg, úgy gondolom, hogy a rossz gazdasági helyzet is közrejátszhatott. Finnországban nem nagyon működik a szponzoráció, a cégeknek nincs pénze ilyenekre, legfőképpen ez okozhatta, hogy a finnek kiestek a hetvenes éveket követő tizenöt-húsz év motorsporttörténelméből.

- Ezek szerint nagy a hasonlóság e téren a kelet-európai országokkal.

- Úgy gondolom igen, kis ország vagyunk, a lakosság száma alacsony, így mindig nehezebb szponzorokat találni. Például ha részt akarunk venni az Európa bajnokságon, egy csomót kell utaznunk. Finnország mindentől messze van, s ez igencsak megnöveli a költségeket. Ettől függetlenül azért reménykedem. Tizennegyedik éve motorozok a világbajnokságon, nemrég alapítottam egy csapatot, amivel a Superbike világbajnokság betétfutamain indulunk, és bízom benne, hogy a finnek végre belátják, érdemes a motorsportba fektetni.

- Az északi időjárás nem túl barátságos, mégis rengetegen motoroznak, és remek versenyzők születtek Finnországban.

- Otthon az emberek jelentős hányada rajong a motorsportért, nem számít, hogy autó, vagy motor, így vagyunk kódolva. Másrészt a finn mentalitás különösen kedvez a technikai sportoknak. Itt nagyon fontos, hogy soha ne veszítsd el a fejed, s minden pillanatban megőrizd a koncentrációdat. Mi ilyenek vagyunk, ezért ha lecsukjuk a sisakrostélyt, semmi nem számít, ezzel együtt hidegfejűek maradunk.

- Ki volt a példaképe?

- Elsősorban apám, mindig neki szurkoltam, de ha a világbajnokságon indulókat nézzük, akkor talán Kevin Schwantz.

- Mennyire indult nehezen a pályafutása?

- Szerencsére apám mindig pontosan tudta, mit kell tennie. Amikor a testvéremmel együtt versenyezni kezdtünk, már elég tapasztalt volt ahhoz, hogy felépítsen egy csapatot és felkészítse a motorokat. Napi huszonnégy órát dolgozott megállás nélkül azért, hogy mi versenyezni tudjunk, s mindent magára vállalt, a csapat menedzselésétől kezdve a motorok szereléséig.

Viszonylag korán, tizenöt évesen befejeztem az iskolát és dolgozni mentem, hogy finanszírozni tudjam a versenyzés költségeit. Reggel hétre jártam dolgozni, három körül végeztem, majd hazamentem, hogy az otthoni műhelyben motorokat szereljek. Ez általában éjfélig tartott, alvásra alig jutott idő. Más versenyzők motorjait is szereltük, és az ebből befolyt keresetünket a saját versenyzésünkre fordítottuk. Kemény évek voltak, de ugyanakkor szép emlékeim vannak, sok mindent tanultam akkoriban, mind az életről mind a szerelésről.

- Karrierjét tekintve mi a legszebb emléke?

- Sok jó dolog történt velem, például az első győzelem a százhuszonötösöknél 2005-ben felejthetetlen élmény, vagy a 2008-as doningtoni verseny. Akkor már a kettőötvenesek között motoroztam, és emlékszem, rosszul sikerült az edzés. Hátulról rajtolhattam, mert az időmérőn bármit is próbáltunk a motoron, semmi nem jött össze. Aztán a verseny előtti éjjel néhány dolgot megváltoztattunk, és úgy ment, mint az álom. Végül még a futamot is megnyertem. Aznap tanultam meg igazán, hogy mindig hinni kell önmagunkban, nem számít, mi volt tegnap.

- És a legrosszabb?

- Ami Gáborral történt 2005-ben Katarban elég kellemetlen volt. S aztán az egész végkimenetele, hogy emiatt elveszítettem a világbajnoki címet. Mi voltunk a leggyorsabbak, és talán az volt pályafutásom legjobb éve, ezen kívül megszerezhettük volna a KTM első világbajnoki címét.

- Mit gondol Talmácsiról most?

- Semmit, régóta nem láttam, történt, ami történt, nem akarok már ezzel nagyon foglalkozni, rossz emlék.

- Mit érzett akkor?

- Úgy készültem, hogy odamegyek hozzá, és megcsapom, de valahogy sikerült türtőztetnem magam, lehiggadtam, így ez elmaradt. Attól a pillanattól kezdve nem beszéltünk egymással, nagyon haragudtam rá, ezt követően nem érdekelt, mint ember. Persze, az eset után néhány évvel, ha nagy ritkán összefutottunk köszöntem neki, és váltottunk talán néhány szót, de ennyi. Számomra ő már csak az, aki. A történet legfontosabb része, hogy Gábor a verseny előtt odajött hozzám, és megnyugtatott, ne aggódjak, végig mögöttem marad, csak koncentráljak a saját tempómra. Hallottam, hogy ott van, de mivel megbeszéltük, bíztam benne. Végül mégis homlokegyenest mást csinált. Ha odajön, és azt mondja, verseny lesz, harcolni fogunk, azzal az égvilágon semmi bajom nem lett volna, ezért ez a momentum még torzabbá teszi az egész történetet.

- Többen úgy gondolták, hogy nagyon szoros kapcsolatot ápolt a KTM legendás főmérnökével, Harald Bartollal.

- Hat évet mentem nála, ez idő alatt tényleg nagyon jó kapcsolatot alakítottunk ki egymással. Úgy gondolom, hogy kedvelt engem, és én is őt. Tudom, sokan mondták, hogy érdekes személyiség, de itt a MotoGP világában mind egyformák vagyunk. Nagyon kedveltem, ahogy dolgozott, s szinte éjjel-nappal azon agyalt, miként lehetnénk gyorsabbak. Csodás időszak volt, legfőképpen azért, mert rengeteget tanultam tőle a motor technikai felépítéséről. Utólag úgy érzem, leginkább azt értékelte, hogy olyan visszajelzéseket adtam a motorról, amelyeket fel tudott használni a fejlesztések során. Nem minden versenyzőt érdekelnek a technikai részletek, engem viszont nagyon. Külön megtiszteltetésnek éreztem, amikor néhány tanácsomat is megfogadta.

- Pedig ez mindig távol állt tőle.

- Valóban, mint mindenki, ő is a saját útját járta. Viszont ha bedobtam egy ötletet, hogy némi változtatással, és egy kicsit más kipufogóval jobb lenne a motor, először mindig nemet mondott, majd aludt rá egyet, és volt, hogy másnap jelezte, kipróbáljuk, amit javasoltam.

- Ma is tartják a kapcsolatot?

- Sajnos nem rendszeresen, néha előfordul, hogy keressük egymást, de ritkán. Én is túl elfoglalt vagyok, itt is, a magánéletben is, kevés időm marad. Ezen felül azt hiszem, ha Harald úgy döntött, hogy befejezte a pályafutását, akkor az úgy is van, és nem a motorsporttal foglalkozik, hanem élvezi az életet. Ettől függetlenül szívesen meglátogatnám egy kis csevejre.

- Értékelje a MotoGP-ben eltöltött éveit. Tapasztalatszerzés volt, vagy inkább rémálom?

- Szeretnék visszatérni a királykategóriába. Meggyőződésem, hogy többre vagyok képes, és egy versenyképes motorral jobb eredményeim lehetnének, mint amit elértem a Pramac Ducatival.

Az első szezonom, 2009-ben jól sikerült, rendszeresen a hetedik és tízedik hely között végeztem, s az év újonca címet is megszereztem. Ez akkoriban nagy szó volt. Most azért kicsit más hetediknek lenni, amikor a rajtrács fele az Open kategóriába tartozik. A következő év, 2010 már közel sem volt ennyire sikeres, mindent megváltoztattak, a motorblokkot, és a vázat is. Nem voltam összhangban a motorral, nem passzolt a stílusomhoz.

Emiatt sokat buktam, míg Le Mans-ban sikerült egy akkorát, hogy a vállam is eltörött, és elmozdult a csont. Borzasztóan fájt, de a műtétet mégsem javasolták, mert rengeteg versenyt ki kellett volna hagynom, ezért minden futam előtt fájdalomcsillapító injekciókat kaptam. Az év hátralevő része katasztrófa volt, mert a versenyek második felére már nem éreztem a karom. Kiderült, hogy az elmozdult csontok nemcsak egymáson súrlódtak, hanem az idegeket is érintették, így képtelen voltam normálisan motorozni. A szezon végén aztán megműtöttek.

- Eszébe sem jutott, hogy befejezze a versenyzést?

- De, megfordult a fejemben, hogy abbahagyom az egészet. Semmi nem működött abban az évben,  s még a sérülés is hozzájött. A motivációm elfogyott, ezért voltak pillanatok, amikor elgondolkodtam ezen a kérdésen, de szerencsére jött egy ajánlat a Marc VDS csapattól, és 2011-ben visszajöttem a Moto2-be. Más kérdés, hogy ez a szezon sem sikerült valami jól, lépésről-lépésre újra kellett építeni mindent. Eleinte nem találtam a ritmust, de akkor már semmiképp nem akartam befejezni a versenyzést, inkább hajtott, hogy újra az élmezőnyhöz tartozzak. A következő két év a folyamatos gyorsulásról szólt, most pedig ott vagyok, ahol, a bajnokság második helyén, néhány ponttal a csapattársam mögött.

- Mit gondol, megszerezheti idén az első világbajnoki címét?

- Talán igen, úgy tűnik minden lehetőségem adott, ez a legfőbb célom.

- Milyen távlati tervei vannak?

- A helyzet bonyolult, a szívem egyik fele mindenképp visszatérne a MotoGP-be, feltéve, ha találok egy ütőképes motort. Tudom, hogy ez szinte lehetetlen, főleg, hogy gyári motort kapjak, de ha jönne egy jó ajánlat, biztos megfontolnám. A szívem másik fele viszont azt diktálja, hogy jó helyen vagyok, a legjobb csapatnál versenyzek, itt kellene maradnom, és velük folytatni. Így most két lehetőség között őrlődök.

- Mit csinál szabadidejében?

- Leginkább horgászok, a vízparton mindig csend van és nyugalom, a legjobb lehetőség a kikapcsolódásra. 

Mika Kallio karrier statisztika