Hat év szenvedés ért véget a Ducatinál

MotoGP 2016: Spielberg

2016.08.18. 06:10

A MotoGP mezőnye, tizenkilenc év után ismét visszatért a szomszédos Ausztriába, ahol egy hétvége alatt szinte annyi rekord dőlt meg, hogy a Dorna statisztikafigyelői új fejezetet nyithatnak az évente megjelenő, minden adatot tartalmazó mágikus piros könyvecskébe.

A jóslatok beigazolódtak, már nem Phillip Island-en motorozik a mezőny a legnagyobb átlagsebességgel, és nem az ausztrál pályán teljesítik a legrövidebb idő alatt a teljes versenytávot. Vasárnap óta a legmagasabb, versenyen elért átlagsebesség 182,4 kilométer óránként.

Megverték az F1-et

Az osztrák futam a pályán elért sikereken túl is szép számokkal büszkélkedhetett. Bár a rendezők állítólag féltek, miután a nemrég megrendezett Formula 1-es futamra nagyjából csak nyolcvanezer néző érkezett, a MotoGP hétvégéjén nem panaszkodhattak. Összesen, kétszáztízezernél is több ember látogatott a pályára, amely egyébként is kiemelkedően jó számnak minősül.

Arról már a futam előtti osztrák teszten is meggyőződhettünk, hogy a Ducati minden bizonnyal verhetetlen lesz, az viszont erősen kétesélyes volt, hogy a bajnoki címért harcoló versenyzők közül kinek jön ki legjobban a lépés. Mindenki láthatta, hogy az elmúlt két versenyen egyik yamahás sem brillírozott, Rossi hibát hibára halmozott, Lorenzo pedig szokásos módon gyengélkedett az esőben, míg a hondás Márquez rendkívül magabiztosan építette összesített előnyét.

Így némi nyomással, de annál nagyobb elszántsággal vették fel a Yamahák a harcot a többiekkel szemben, még annak ellenére is, hogy pénteken szinte tizenöt fokkal volt hűvösebb, mint a nemrég lebonyolított teszten, a helyzetet pedig tovább nehezítette, hogy a vasárnapi verseny idejére sokan esőt jósoltak. Eső helyett szerencsére meleg levegő érkezett, így a felesleges kifogások zárt ajtók mögött maradhattak.

A legnagyobb dráma talán szombaton történt, amikor Marc Márquez akkorát bukott a délelőtti szabadedzésen, hogy kiugrott a válla, így a délutáni időmérőn és a vasárnapi futamon sérülten motorozott.

Ez volt az a pont, amikor a yamahásoknak víz helyett vért kevertek a flaskába, hiszen mindketten tudták, egyszeri esélyt kaptak a felzárkózáshoz. A pole pozíciót a teszteken is diadalmaskodó Iannone szerezte meg, és nyíltan vállalta, hogy vasárnap kizárólag a győzelemre fog koncentrálni.

Iannonéról annyit viszont érdemes tudni, hogy nem tartozik sem a különösebben okos, sem a különösebben művelt versenyzők közé, ezért amikor a rajt előtt néhány perccel alaposan összezavarta mind a saját, mind a Michelin mérnökeit, és az utolsó pillanatban közepesen lágy hátsó gumit szereltetett motorjára a mindenki által preferált kemény helyett, sokan vélték inkább okoskodásnak, mintsem bölcs döntésnek. És valahogy azt sem vették igazán figyelembe, hogy az olasz, a többiekkel ellentétben, előre már eredetileg is lágy gumikat rakatott.

Ezért kár volt bunkózni

Megdöbbentő hírt kaptunk szombat éjjel, mely szerint Valentino Rossi, Moto3-ban induló csapata, a Sky Racing Team VR46 eltiltotta a vasárnapi versenyzéstől az egyik legígéretesebb versenyzőjét, Romano Fenatit, aki egyébként a kategória első futamgyőzelmét is jegyzi. Az indoklás mindössze annyi volt, hogy az olasz nem megfelelően viselkedett a csapat többi tagjával, feltehetően a szerelőkkel. A csapat többi versenyzőjével való összetűzést viszont egyértelműen cáfolták. Néhány újságíró még fizikai tettlegességet is sejtett, bár ezek a pletykák hamar feledésbe merültek, és míg Pablo Nieto, csapatfőnök bizonytalan idejű eltiltásról beszélt, a nagyfőnök, Valentino Rossi már úgy fogalmazott, hogy kénytelenek elengedni Fenati kezét, és kudarcként élik meg a dolgot. Hivatalos megerősítés azonban még továbbra sem érkezett a folytatásról.

Egy motorverseny viszont elég őszinte dolog. Nem olyan intézmény, ahol az esetleges rossz döntések, vagy ne adj isten helyes, utolsó pillanatos rizikóvállalások következmény nélkül maradnak, így amikor Iannone, még a futam utolsó harmadában is az első helyért küzdött, mindenki tudta, az igazság ezúttal nála keresendő. Csodák pedig nincsenek, így Andrea Iannone olyan gyönyörű futamgyőzelmet aratott, amelyről a Ducati nemrég még csak álmodozhatott. Bár arra talán ők sem számítottak, hogy pont az a versenyzőjük hozza meg számukra a hat éve várt sikert, akitől év végén megszabadulnak. Tény, hogy Andrea Iannone okozott már elég kellemetlenséget a gyárnak, de ezt a győzelmet senki nem veheti el tőle, ahogy azt sem, hogy immáron nem Casey Stoner, hanem ő az a versenyző, aki a Ducatinak utoljára futamot tudott nyerni.

Más kérdés, és persze megérne egy külön vitát, ha azt firtatnánk, hogy Iannone mindig is éhesebb volt a sikerre mint csapattársa, Andrea Dovizioso, és arról is érdemes lenne elbeszélgetni, hogy Casey Stoner végül miért nem vállalta az osztrák versenyre felajánlott szabadkártyás indulást, de a konkrét tények ismeretének hiányában kár lenne ötletelni.

A Yamaha versenyzői közül ezúttal Lorenzónak jött ki jobban a lépés, érdekes módon annak ellenére is, hogy az edzésen Valentino Rossi brillírozott, és sokan egy esetleges győzelmet vártak tőle. Persze mindkét pilóta tudta, Ausztriában domborítani kell, ha bármilyen kívánalmat éreznek az idei világbajnoki cím megszerzésére, bár arra talán ők sem számítottak, hogy Marquez kiugrott válla ellenére is ötödiknek érkezik.

Rossi, aki negyedik lett, egyébként sokat hibázott. Ezek nélkül talán végezhetett volna csapattársa előtt is, de erről szintén felesleges beszélni, kizárólag a tények számítanak. Megdöbbentő volt az információ, amit viszont már Kovács Nikolett mesélt nekem, aki részt vett Rossi sajtótájékoztatóján. Itt vált mindenki számára világossá, hogy az olaszt valószínűleg senki nem tájékoztatta Iannone utolsó perces húzásáról, mert a bajnok úgy hitte, honfitársa is kemény hátsó abroncsokat használt. Ez azért különösen érdekes, mert komoly pénzeket fizetnek egy-egy csapatnál egy kimondottan nézelődő, információgyűjtő embernek, akinek pont az ilyen apróságokra kell figyelnie a futam előtt, és azokat megosztania a megbízóval.

A legcsalódottabb egyértelműen a második helyezett, Andrea Dovizioso volt. Ezen a hétvégén minden adott volt, hogy megszerezze élete első MotoGP futamgyőzelmét, és meghálálja a gyárnak a belé fektetett bizalmat, melyet a sajtótájékoztatón később hivatalosan is megköszönt, de egyetlen porszem mégis bekerült a gépezetbe. Azt hiszem nem volt ember, aki egy kicsit is ne sajnálta volna őt, látva, hogy legszívesebben elbújt volna a spielbergi hegyek gyomrában, nem úgy a MotoGP Berki Krisztiánja, Iannone, aki miután vígan elparolázta több-kevesebb sikerrel a benne felgyülemlett gondolatokat, magángépéhez sietett, hogy még három napra gyorsan visszarepüljön ibizai villájába a cseh nagydíj előtt.

Egy vidám nyugdíjas emlékére

Alexander Fladl-lal, 2002-ben találkoztam életemben először a brnói versenyen. Lakóautójával, amelyben sógora, és kackiás bajuszt viselő, hetvenes évekbeli diszkókorszakot idéző öccse kísérte, épp velünk szemben parkolt a kempingben. Miután kifeszítette a sárga, negyvenhatos számmal díszített zászlaját, apám rögtön pálinkával kínálta, és beszédbe elegyedtünk. Elmesélte, hogy több mint negyven éve jár rendszeresen futamokra, régen Agostiniért, most pedig Rossiért rajong. A kettő közötti időszakban vegetált, mert nem talált rajongásra érdemes versenyzőt. Persze a hétvége nagy boldogságban, és hatalmas nevetésekkel telt, mígnem vasárnap délután, búcsúzóul címet cseréltünk. Így megtudtam, hogy Aflenzben, a hegyek között él. Nem hittem, hogy valaha újra látom, de Karácsonykor érkezett egy képeslap, melyben már a jövő évi cseh nagydíjat méltatta, így hát 2003-ban újra találkoztunk. Így ment ez minden évben, egészen 2007-ig. Abban az évben született az első gyermekem, ezért apámmal kivételesen csak vasárnap hajnalban keltünk útra, a kempinglét sajnos kimaradt. Kerestük Alexandert mindenütt, de sajnos nem leltük, és már épp feladtuk, amikor a futam végén kiözönlő tömegben megpillantottuk fiával, és unokáival. Egymás nyakába borultunk, és ismét megkínáltuk pálinkával. Ezt jóízűen elkortyolgatta, és bevallotta, akár jól esne egy repeta is, mert életében először nem lehet sofőr, miután néhány héttel korábban elvették tőle a jogosítványát egy falubéli tivornyázást követően. Azóta nem hallottam felőle. Sajnos a telefonszám már nem él, melyet egyszer megadott, a fiával pedig nem sikerült felvenni a kapcsolatot. Így nem titkolom, nagy reményekkel utaztam Ausztriába, bízva abban, hogy a sors, kilenc év után esetleg ismét felkínál egy találkát. De nem így történt. Alexander nyolcvan felett járhat, és hogy az élet mely oldalán, sajnos nem tudom. Viszont amikor végig gyalogoltam a Red Bull Ring talán legmisztikusabb részén, a Walk of Legends folyosón, amely a célegyenes alatt húzódik, éreztem, valahol itt van a közelemben. Majd megpillantottam az óriási fotót, Giacaomo Agostiniről.

MotoGP Spielberg 2016
Végeredmény
1. Andrea Iannone ITA Ducati Team
2. Andrea Dovizioso ITA Ducati Team
3. Jorge Lorenzo SPA Movistar Yamaha MotoGP
4. Valentino Rossi ITA Movistar Yamaha MotoGP
5. Marc Marquez SPA Repsol Honda Team
6. Maverick Vinales SPA Team Suzuki Ecstar
7. Dani Pedrosa SPA Repsol Honda Team
8. Scott Redding GBR Octo Pramac Yakhnich