A MotoGP új aranykora közeleg

MotoGP 2016: Silverstone

2016.09.06. 14:49

Elérkeztünk a 2016-os MotoGP szezon egy olyan pontjához, amelynél meg kell állnunk egy pillanatra, tisztázni a dolgokat, és eloszlatni minden olyan esetleges félreértést, amely eddig generálódott.

Gyűlölöm a statisztikát, sőt, néha még a tárgyilagosságot is szükséges rossznak tekintem. A MotoGP romantikus, humánus megközelítése áll hozzám közel, ahol a versenyzők nyernek, amikor jobb napjuk van, és buknak, amikor rossz. Most viszont érdemes egy kicsit matekozni, mert csodálatos dolgok történtek, amiket a számokon keresztül érthetünk meg.

Az elmúlt hét versenyen, hét különböző futamgyőztest számlálhattunk a királykategória versenyein. Az utolsó dupla győzelmet Jorge Lorenzo szerezte, amikor Le Mansban és Mugellóban is sikerült egymás után futamot nyernie. Utoljára 2000-ben volt hétnél több futamgyőztes egy szezonban. Szám szerint nyolc.

Valamint a Suzuki szintén 2000-ben szerzett utoljára futamgyőzelmet – Kenny Roberts Jr. Motegiben - száraz körülmények között, pont abban az évben, amikor világbajnoki címet szerzett, és a gyár üstökösként ragyogott Kevin Schwantz 1993-as menetelését követően.

Első ránézésre érdekes egy szezon, másodikra kaotikus, harmadikra fantasztikus. A nézőknek ugyan ajándék minden egyes futam, főleg úgy, hogy még a szatellit csapatok versenyzői is odaértek végre a húsos fazékhoz, az élmenők számára viszont talán már közel sem ennyire mulatságos.

Hogy miért?

Természetesen szó sincs arról, hogy elfelejtett volna bárki is motorozni egyik futamról a másikra. Az indokolatlan pörgés sokkal inkább a Michelin gumiknak, az új elektronikának, és a változó időjárásnak köszönhető, legalábbis a világ talán leghíresebb GP-szakírója, Mat Oxley szerint. És igaza van, hogyan akkor is igaza volt, amikor áprilisban kijelentette, az lesz a világbajnok, aki a végén képes talpon maradni.

Mert az abroncsok nem rosszabbak, csak teljesen különbözőek, mint a Bridegstone-ok voltak, legalábbis a köridők ezt mutatják, azok pedig ritkán hazudnak. A 2016-os Silverstone-i futamot egy másodperccel gyorsabban teljesítette a győztes versenyző, mint a 2014-es futam első helyezettje. A tavalyi évet most átugrom, mert akkor esett az eső.

Régen, az idős tudósok úgy vélték, hogy abban a szezonban, amelyben ennyi pilóta képes futamot nyerni, nincs kiemelkedő egyéniség, egy igazán gyors, domináns versenyző. És ez a 2000-es szezonra talán igaz is lehetett. 1999 és 2000 az átalakulás évei voltak, míg 1999-ben Doohan hegemóniája véget ért egy sokadik bukás következtében, és Crivillé megszerezte a hőn áhított világbajnoki címet, ismételni már nem tudott, és mindenki legnagyobb döbbenetére érkezett a legendás Kenny Roberts fia, Kenny Jr., aki bár közel sem volt annyira tökös mint az apja, mégis világbajnok lett. Rossi akkor érkezett a királykategóriába. Ugyan gyors volt, de a motoron maradással akadtak még gondjai, az ötszázas fenevad nem tűrte az izgága mozdulatokat.

De most, 2016-ban egy hasonló megállapítás még távolról szemlélve sem állja meg a helyét. Egyszerűen azért, mert annyira kiegyensúlyozott a mezőny, mint még soha, és legyünk őszinték, a három domináns zseni ugyanúgy ott van, csak a meglepetésszerűen változó körülmények még nekik is fejtörést okoznak.

Hiszen azt ugye senki nem feltételezi, hogy az eddig fantasztikusan motorozó Lorenzo egyszerre elfelejtette mindazt, amit eddig tudott. Egyszerűen az történt, hogy Angliában egy keményebb beállítással próbálkozott, ami egyszer már működött ezen a pályán, aztán vasárnap mégis kevésnek bizonyult.

Andrea Iannone pedig kivételesen nem túlvállalta magát, hanem a jobb kezében olyan erős volt az arm pump jelenség, hogy szinte egy kézzel tartotta a motort, mígnem egy bukkanón elveszítette az elejét és elcsúszott.

És mindez fordítva is igaz. Aki egy pillanatig is azt feltételezte, hogy az egykor szatellit Yamahákon megállíthatatlanul vitézkedő Cal Crutchlow nem tud egy mélyet fordulni, és agresszívan kigyorsítani úgy, hogy ne a sóderágyban végezze, szintén tévedett, hiszen aki egyszer bizonyította, hogy képes az elejében menni, annak nem hiszem, hogy különösképp magyarázkodásra lenne szüksége. És pont ez az önbizalom volt a legmegnyugtatóbb, amely az angol versenyzőn tükröződött, amikor néhány hete interjúztam vele. Persze lehettek gondjai, izgulhatott felesége várandósága miatt, és idegesíthette, hogy a közelmúltban ritkán jöttek össze a dolgai, de gyermeke születése után olyan bombaformában motorozik, amely eleve megilleti őt.

És talán ugyanez igaz lehet a jövő egyik legígéretesebb versenyzőjére, Maverick Viñales-re, akiről talán már néhányan lemondtak az utóbbi időben, kétségtelenül ostoba módon - a spanyol még a legnagyobb ellenlábasai szerint is szerény és kegyetlenül gyors. Ezért sem meglepő, hogy egy remek gumiválasztással olyan köridőkre volt képes a Silverstone-i pályán, hogy még csak megközelíteni sem tudták.

Viñales

Maverick Viñales, azon túl, hogy megszerezte élete első MotoGP győzelmét, még egy hőstettet jegyezhet a neve mellé. Ő lett az új generáció első olyan motorversenyzője, aki mind a Moto3, mind a Moto2, és mind a MotoGP kategóriában futamot nyert. Maverick Viñales az édesapja nevelte, nevét a Top Gun főhőséről, a Tom Cruise alakította Maverick pilótáról kapta. 2013-ban megszerezte a Moto3-as kategória világbajnoki címét, így 2014-ben már a Moto2-esek mezőnyében motorozott, de mindössze egy év után elfogadta a Suzuki gyári ajánlatát, és fellépett a királykategóriába. Jövőre már Valentino Rossi csapattársaként a Yamahánál fog versenyezni. A japán gyár nem titkolt szándéka, hogy a jövőben Rossi méltó utódjaként kezeljék.

Viñales egyébként párkapcsolatban él, barátnője pedig a motorversenyzőktől szokatlanul nem egy modell, hanem Chiara Fontanesi (ez a születési neve, azóta módosította Kiara Fontanesi-re), az olaszok legújabb üdvöskéje, aki immáron négyszeres motokrossz világbajnoknak mondhatja magát. A pár megjelenése egyébként rendkívül szórakoztató, hiszen míg Chiara egyik főszponzora a Monster, addig Vinales szekerét, a szörnyek legnagyobb riválisa, a Red Bull tolja. A közös fotókon pedig többnyire mindketten büszkén viselik a különböző cégek reklámsapkáit.

Az abroncsválasztás ismét különösen fontos volt, és a jelekből ítélve újra a kockázatosabb választás bizonyult jónak. A mezőny egyharmada választotta csak a kemény első gumikat, a többiek puha keverékkel álltak rajthoz, az első három mégis a szűkebb csoportból került ki. Marc Márquez versenyét egyértelműen a puha első gumi nehezítette meg, elmondása szerint a motor eleje folyamatosan csúszkált.

Ugyancsak Márquez nevéhez köthető a szárnyak sokszor emlegetett biztonságot veszélyeztető faktorának tesztelése is – a Ducati főmérnöke, Gigi Dall'Igna véleménye szerint veszélytelenek. Márquez egy őrült manővernél elszámolta magát, és szárnyával pont Crutchlow térdének ütközött. Szerencsére senkinek nem esett bántódása, Crutchlow zavartalanul folytathatta menetelését, Márquez azonban kibillent az egyensúlyából, és elvétette a kanyart.

MotoGP Silverstone 2016
Végeredmény
1. Maverick Vinales SPA Team Suzuki Ecstar
2. Cal Crutchlow GBR LCR Honda
3. Valentino Rossi ITA Movistar Yamaha MotoGP
4. Marc Marquez SPA Repsol Honda Team
5. Dani Pedrosa SPA Repsol Honda Team
6. Andrea Dovizioso ITA Ducati Team
7. Aleix Espargaro SPA Team Suzuki Ecstar
8. Jorge Lorenzo SPA Movistar Yamaha MotoGP