A gatyámból potyog a kavics, és szólnak, hogy elestem?

Interjú: Cal Crutchlow

2017.02.01. 06:09

Sokak szerint Cal Crutchlow egy őstulok, de alapjában véve jó srác. Igaz, néhány éve még rettegtek tőle az újságírók, mert ha tehette, mindenkit kiosztott. Az elmúlt évek kudarcai viszont nem teltek el nyomtalanul, angol úriemberekhez méltó hűvösséggel válaszolt kérdéseimre.

Crutchlow egy Birmingham melletti városban, Coventryben született, és annak a feltörekvő brit motorversenyző generációnak tagja, amelyből a Superbike jelenlegi királya, Jonathan Rea is érkezett, de ide tartozott a 2008-ban, tragikus körülmények között elhunyt Craig Jones is, akit Crutchlow egyik legjobb barátjaként tartottak számon.

Amikor a brit Supersport- és Superbike-bajnokságban elért sikerei után, azonnal a Supersport világbajnokság királyává koronázták, a britek gyakorlatilag az új Barry Sheene-ként kezelték. A MotoGP-ben töltött második szezonjában már dobogós eredményei is voltak, 2013-ban pedig négy dobogót és két pole pozíciót is magáénak tudhatott a Tech3 Yamahával. A brit rajongók és újságírók egyaránt gyári motort követeltek neki. A szezon végén átigazolt a Ducatihoz, meglett a gyári ülés, és plusz egy nulla került a fizetése végére. Vásárolt egy álomvillát Toszkánában, és még a szezon előtt feleségül vette tinédzserkori szerelmét, Lucy Heront.

Heron? Az a heron?

Cal Crutchlow szívesen szórakozik továbbra is az újságírókkal, bár kissé szofisztikáltabban. Ha akad olyan tudatlan, aki megkérdezi, hogy feleségének van-e bármi köze a Barry Sheene által hajtott Heron Suzukihoz, rendszerint igennel válaszol, és egy távoli rokonsággal magyarázza a helyzetet.

Ez viszont még csírájában sem igaz, hiszen Crutchlow felesége, született Lucy Heron, és az egykori Heron Suzuki között semmilyen összefüggés nincs, mert a csapat főszponzora nem Lucy családja volt, hanem a híres Heron befektetési társaság, a londoni Heron torony tulajdonosa, aminek a vezetőjét Gerald Ronsonnak hívták, a céget pedig apjáról, Henryről nevezte el. Értik, He(nry) Ron(son).

A helyzet annyiban mégis pikáns, hogy Crutchlow csapatát pénzelő, bebukott, ciprusi sikkasztó-főszponzor társaság egykori irodája is a Heron toronyban székelt.

Talán egyikőjük sem sejtette, hogy az év mindössze ennyi boldogságot tartogatott számukra. Crutchlow a Ducatival csak szenvedett, esett-kelt, szezon végén pedig lelépett az olaszoktól, hogy felüljön Lucio Cecchinello Hondájára (LCR Honda), az akkor újonc Jack Millerrel együtt.

A frigy szépen indult, de hamar rémálomba fordult, amikor a főszponzori szerepet betöltő cég ügyvezetőjét letartóztatták , így a fényűző motorleleplező partit követően a csapat kishíján csődbe ment. Cecchinello nagy varázsló, mentette a helyzetet, de 2016-ban már csak egy versenyzőre, Cruchlow-ra futotta a büdzséből.

2016 nehézkesen indult, de annál varázslatosabban fejeződött be. Megszerezte élete első MotoGP győzelmét, majd duplázott, újszülött lányával kiegészülve pedig a paddock álomcsaládjává váltak.

Mi alapján választottatok nevet?

Sok esélyes volt, de a feleségemmel, Lucyvel, már a legelején titkos favoritként gondoltunk a Willowra. Miután megszületett a lányom, beszéltünk még a névről pár percet, végül emellett döntöttünk. Így lett egészen pontosan: Willow Rebecca Crutchlow.

Mindenestre örülök, mert egy darabig azt hittem, a Willow Springs-i versenypálya után kapta a nevét.

Szerencsére nem, de ha nagyobb lesz, mindenképp el fogom oda vinni. Egyébként is úgy tervezzük, hogy a karrierem végeztével vagy Kaliforniában, de mindenképp az Egyesült Államokban fogunk letelepedni.

Nem a toszkán házban?

Kizárt. Persze a környék mesés, és minden évben eltöltünk ott egy kis időt, de egészen biztosan nem költöznék Olaszországba. Pont tavaly év áprilisában rámoltak ki bennünket, siralmas volt. Az USA-t viszont mindenki szereti, ezért egy eldöntött témáról beszélünk.

A kezdet nehéz volt, mégis bámulatos szezonon vagy túl. Megszületett a lányod, és végül kétszer is összejött a hőn áhított győzelem.

Érdekesen alakult minden, de gondolom nem titok, itt mindenki a győzelemre hajt. Viszont a lányom születésének pillanatában – amikor még egyetlen futamgyőzelem sem volt a nevem mellett – pontosan tudtam, hogy ezek után semmi nem múlhatja felül azt az érzést, hogy apa lettem. Nyerhetsz akárhány versenyt, a gyermeked születése úgyis felülír mindent. Persze Willow érkezése után sem adtam fel, és ugyanúgy a győzelemre hajtottam – ami végül összejött, és szintén leírhatatlan érzés volt, mert teljesült egy álmom.

Ezek szerint az egy másodperces teória, mely szerint gyermekenként egy másodperccel lassabb egy versenyző, nálad is megbukott.

Nézz rám, az eredmények magukért besz

élnek. Inkább gyorsabbnak érzem magam egy másodperccel, mintsem lassabbnak. Persze hallottam erről én is, de az egész egy baromság. Gondolom pár idióta találta ki otthon a fotelben. Gondolj csak bele, minden új családtaggal bővül azon emberek száma, akik büszkék akarnak lenni rád. Ez egyértelműen plusz motivációt jelent, nem pedig visszatart.

Tudjuk, hogy nagy rajongója vagy a közúti versenyeknek, és a Man-szigeti TT-nek. Gondoltál valaha arra, hogy indulj valamelyiken?

A közúti versenyzés régi álmom, de a feleségem kijelentette, ha bármelyikre nevezek, azonnal elválik tőlem. És tudom, hogy nem viccelt.

Ennek ellenére a feleséged unokatestévre, Glenn Irwin nemcsak kacérkodott, hanem komoly eredményeket is ért el például a North West 200-on, és a Macau GP-n.

Emiatt még szigorúbb velem. Nem fog megenyhülni, pontosan tisztában van az utcai versenyzés veszélyeivel. Egyébként is versenyzőcsaládban nőtt fel. Glenn testvére, Graeme az ország egyik legjobb krosszosa, és utcai motoron is piszok gyors, szóval Lucy hozzászokott a légkörhöz, de van, amiből nem enged.

Az utóbbi években sok kritikát kaptál a rajongóktól.

Ez tipikusan az angol rajongókra jellemző. Ha nyersz, a talpad nyalják, ha veszítesz, földbe döngölnek. A fociban azért más. Ha valaki Rooney mezét viseli, akkor is a rajongója marad, ha éppen rosszul játszik. A motorsport más. Itt csak Valentinónak van meg az állandó szurkolótábora, akiket nem érdekel, hányadik helyen végez, számukra mindig ő lesz az isten. Az én esetem kicsit angolos ebből a szempontból, a brit mentalitás miatt.

A közösségi média tovább rontott a helyzeten?

Alapvetően nem foglalkozom vele, de bevallom, igyekszem elolvasni mindent, még akkor is, ha épp sárba tipornak, mert a sok negatív vélemény között mindig van néhány értelmes is. Nem tudom leszarni a rajongóimat, ez van. Próbálok reagálni, velük lenni, autogramot adni, a hülyéket meg inkább kiszűröm. Persze amikor egy bukás után, valaki leírja, hogy már megint elestem, akkor felb@szom magam. Épp a sódert rázom ki az alsógatyámból, pontosan tudom mi történt. Végeredményben mindig úgy nyugtatom magam, hogy ezek a hozzászólások kicsit sem változtatják meg az életem, és pontosan tudom, hogy sokkal jobban végzem a munkám, mint tenné az, aki épp bírálni próbál otthonról.

Nem lehet, hogy az elkeseredésük abból is ered, hogy téged reméltek a következő brit világbajnoknak Barry Sheene után, mint a munkásosztály hőse, akinek sikerült meghódítani a trónt?

Nem tudom, de ezen a szinten már minden a motoron múlik. Gyári motor nélkül esélyed sincs.

Jelenleg a Man-sziget az otthonod. Miért költöztetek ide?

Motorosbarát, mindketten imádjuk, csodálatos sziget. Egy kicsit talán sokat esik, és nehézkes a hazajutás az extra repülőút miatt, de a világ egyik legjobb helye, ez kétségtelen. Eddig minden télen Kaliforniában voltunk, ott készültem fel a szezonra, naponta kerékpároztam, ami a motorozás után a második legnagyobb szenvedélyben. Végül az elmúlt télen, Lucy terhessége miatt úgy döntöttünk, nem utazunk, maradunk a szigeten. Így is bicikliztem, de szívtam rendesen, mert minden nap ronggyá áztam.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Szeretnék minél jobb eredményeket elérni 2017-ben, ezen kívül van egy szóbeli megállapodásom: ha mindketten elégedettek vagyunk, akkor 2018-ra egy teljesen új szerződést dolgozunk ki. Persze a MotoGP-ben kár ennyire előre gondolkodni, mert soha nem tudhatjuk, éppen ki érkezik, ki marad, vagy melyik versenyző dönt úgy, hogy befejezi a karrierjét. Bármi megtörténhet, de a legfőbb célom, hogy még minél több szezont fussak.