Portré: Szekeres Viktória

A másodosztályban nincs is női versenyző, az ifikkel viszont együtt megy egy külön értékelt női mezőny – ezt eredetileg Viktóriáék járták ki, eleinte egyesével fogdosták össze a krosszozó lányokat, hogy egyáltalán legyenek indulók. A motokrosszban ugyanis – mint megtudtam – sokkal több a nő, meg is lepődnék, hogy mennyi lánynak van otthon krosszmotorja, a pályákon is jelen vannak, csak nem versenyekkel egy időben. Eleinte a díjakat is fiúk megmaradt, régóta porosodó serlegeiből kaparták össze, hogy egyáltalán legyen mit átadni.

Rá is kérdeztem, hogy akkor miért nem krosszozik ő is? „Endurókrosszban akartam indulni, mert az apukám és a testvérem is ott versenyeztek már régóta”. A versenyzés Szekereséknél családi program, „a két órás futamon együtt vagyunk a pályán, találkozunk is, ha éppen utólérnek, a szerelődepóban ott van a barátom, az anyukám, a nagyapám és a kutyánk” – meséli. A találkozónk helyszíne, a gödöllői KTM-kereskedés családi vállalkozás, de előbb volt a versenyzés, mint a bolt, az ügyfelek is főleg a pályáról ismerik őket. Viktória egyébként nem ott dolgozik. Interjúztam már motorversenyzővel, ezért óvatosan kérdeztem rá, hogy civilben mégis mivel foglalkozik – egy amerikai multinál termeléstervező, „elvégre valamiből motorozni kell”.

Az egész csak hobbinak indult, egyszerűen megtetszett neki, hogy a fiúk kijárnak Erdélybe offroad-túrákra. Hogy velük mehessen, megtanult motorozni, onnan pedig – nagyjából úgy mondta, mintha mi sem lenne természetesebb – már magától jött a versenyzés. Látványosan kompetitív alkat, miért is ne lenne az, nagyjából egész életében versenyszerűen sportolt, ennek megfelelően nagyon összeszedett volt végig, már-már olyan, mint amikor az Olimpián kérdezik verseny előtt a sportolót. A diktafonról visszahallgatva különösen vicces, hogy milyen, amikor az újságíró sztorizik össze-vissza, és a riportalany tereli vissza folyamatosan az eredeti témához.

Az E1-es kategóriában egy 250-es, négyütemű KTM krosszmotorral megy. „85-ös kétüteművel tanultam motorozni, a 165 centimhez az ideális volt, próbáltam 125-öst is, végül a lentről egyenletesebben meginduló, szelídebb teljesítményleadás miatt döntöttem emellett” – meséli a versenymotor mellett állva – „Kevesebbet forog el a kerék, kezesebb. Amikor nem ér le a lábam, az ülés szélén egyensúlyozva fontos, hogy lehessen úgy adagolni a gázt, hogy meg tudjon tapadni, és el tudjak indulni. Sokszor egy kétüteművel a nehezebb, forgatni kell, hirtelen történnek a dolgok. Illetve ez finomabb, kevésbé fáraszt a két óra alatt.”

A nagykönyv szerint a 125-ös kétüteműeknek nincs súlyuk, a négyütemű négyötvenesekben meg már van kraft – a kettőötvenesek a kettő között vannak, súly már van, de hiányzik a bika erő. Viktória szól, hogy azt a nagykönyvet vagy rég írták, vagy kifejlett férfiak fogalmazták meg: „kicsi a súlyom, 30 kilóval könnyebb vagyok, mint egy férfi, az erejével nekem nincs hiány, közel 48 lóerő most már egy 250-es. És könnyebb lett, üresen 100 kiló alatt van, pontosan 98 kilóval jön ki a gyárból. Az előző években a motorjaim ilyen 104-105 kilók voltak, nagyon megérzem a különbséget.”

Négy-öt kiló számít? „Nekem igen. Te, vagy egy súlyosabb fiú nem venné észre. Ezért is vártuk a 2016-os modellt, mert ezek már könnyebbek lettek. Súly szempontjából jobb lenne egy kétütemű 125-ös, az 95 kiló alatt van, de ezt jobban szeretem. Mentem már 450-essel is, édesapámnak az van, ki szoktam próbálni edzéseken, de nem, nem. Elég menni vele egy-két kört.”

A motorja teljesen széria, a futóművet állították csak a súlyához. Érdekesség, hogy a testvére egy XC-vel, azaz direkt endurókrosszra gyártott motorral megy, nagyobb tankkal, kisebb hátsó kerékkel, más futómű-karakterrel és váltókiosztással. Viktóriának viszont a krossz adja ki, főleg a már említett alacsonyabb tömege miatt, ez éppen a legkönnyebb négyütemű.

A két motor egyébként nagyon hasonló, a rajtszámok is egymást követik, 98 és 99. Kiderült, hogy a 99 eredetileg az apáé volt, de ő már a 299-essel megy, mert szeniorban kettessel kell kezdődnie. Endurókrosszban ugyanis több kategória megy egyszerre, így már a rajtszám és a színe is információt hordoz, könnyebb követni, ki ki ellen van versenyben. Tehát a 99-est a báty, Zsolt örökölte, az első osztályban egytől százig lehet választani, így maradt a 98.

Viktóriát az édesapja és a testvére képezte ki, próbáltam elképzelni, vajon úgy zajlik-e az edzés, mint bármilyen más sportágban, vagyis kiabálnak neki a pálya széléről, hogy tegye rá jobban a tüzet, vagy törje le a kanyart? Tévúton jártam, ők együtt motoroznak, és az alap technikázás mellett különböző helyzeteket gyakorolnak. „Először kis köröket megyünk egyik majd másik irányba, aztán ugyanezt állva vagy félkézzel, aztán fékezések, kigyorsítások, álló kerekes fékezések. Ha az alapokból elég, akkor szakaszoljuk a pályát, és konkrét részeket tanulunk be. Kanyarokat, ugratókat.”

Konkrét pályát gyakoroltok? „Részben. Ha nem is ott, ahol a verseny lesz, de hasonlót igen, például azonos típusú talajjal.”

Felnőttként került bele a versenyzésbe, míg ellenfelei nemsokkal a járni tanulás után már a környék libáit terrorizálták az elcsent Simsonokkal. Oké, a testvére és az apja a szakág nagymenői, tehát a lehető legjobb tanárai voltak, de ez önmagában nem magyarázná a jó eredményeket.

„A krosszosok sokkal vakmerőbbek, ezért is nem megyek el a motokrossz irányába. Látványosan bátrabbak, jobban merik húzni a gázt, nagyobbakat mernek ugrani. Velük szemben a motorkezelésre és a technikai képességekre tudok hagyatkozni, azt nagyon jól megtanultam az édesapámtól és a testvéremtől. Illetve jól tűröm a nehéz körülményeket, a meleget, a szárazságot, a port, a sarat, esőt, ezeket versenytársaimhoz képest is jól viselem.”

A technikai felkészültségre alapozó stílusához leginkább a fák közötti csiki-csuki részek illenek, inkább ügyességből próbál túljutni az akadályokon. „Az ilyen nagyon-nagyon magas gumikat vagy betonkarikákat nem szeretem, örülök, ha éppen nincsenek, illetve a térdbajom óta a sárért sem rajongom.” Érdekesség, hogy éppen emiatt került az életébe a biciklizés, ami nagyjából az egyetlen mozgásforma amit rehabilitációs jelleggel űzni lehetett, pont nem terheli a térdet, de a körülötte lévő izmokat szépen megerősíti. És ha már biciklizett, akkor azzal is kipróbálta a versenyzést.

Akkor a bicikli a hobbi vagy a motor? Vagy van olyan, hogy hobbiversenyzés?

„Hobbi, elvégre nem ebből élek, de attól még a versenyzés mégsem az, hiszen azért dolgozunk, hogy ezt csinálhassuk, e köré épül az egész életünk. Ettől függ minden: a versenynaptárhoz igazítjuk az élet többi részét.”