Tíz évvel később

Interjú: Talmácsi Gábor

2017.07.31. 06:06

Tíz éve volt világbajnok a MotoGP 125-ös kategóriájában. Leültünk beszélgetni Kallióról, Stefanóról, titkos háttéregyeztetésekről, és arról, milyen az élet egy világbajnoki cím után.

Miért előzted meg Kalliót?

Furcsa így visszagondolni az esetre. Gyorsan elmúlt ez a tizenkét év, de a kérdés továbbra is nyitott, szeretném most tényleg tisztázni. Motorversenyzőként a mai napig úgy gondolom, helyesen cselekedtem, de ha sportmenedzserként gondolok vissza, nem kizárt, hogy rossz döntés volt. Talán még mindig KTM színekben mehetnék. A kommunikáció sem volt egyértelmű abban a szezonban. Persze tény, hogy a KTM-nek, és a Red Bullnak irtó fontos lett volna megnyerni a bajnokságot, de ha év közben leülünk tárgyalni, újra átbeszéljük a dolgokat, ha esetleg közölték volna: innentől legfeljebb kettes számú versenyző lehetek – biztos találtunk volna egy opciót, amely elfogadható lett volna. Ma, ebben a pillanatban, mint versenyző, ugyanígy cselekedtem volna. Azt sem szabad elfelejteni, hogy hátra volt még három verseny, miután ez az eset történt. Ebből Kallio egyszer elesett, kétszer rosszul motorozott, pedig egy futamot beáldoztam azért, hogy kompenzáljam az esetet. Persze a végén pont a Katarban elbukott öt pont hiányzott neki, így a legegyszerűbb volt engem elővenni.

Kallio-sztori

Talmácsi Gábor, élete talán legemlékezetesebb manőverét hajtotta végre a 2005-ös katari nagydíjon. A cél előtt megelőzte KTM-es csapattársát, a finn Mika Kalliót. Akkoriban sokan állították, ez egy tiltott mozdulat volt, mert a csapatutasítás szerint Talmácsinak Kalliót kellett volna segítenie a világbajnoki címért folytatott küzdelemben. Kallio végül épp annyi ponttal csúszott le év végén a világbajnoki címről, amennyit Talmácsi elvett tőle.

Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy a menedzserem nem volt ott a helyszínen, így tulajdonképpen megpróbáltak beleszorítani egy helyzetbe. Senkivel nem tudtam átbeszélni, végiggondolni a kérésüket.

Ezek szerint konkrét kérés hangzott el a csapat részéről.

Igen, úgy tizenöt perccel a rajt előtt. Harald Bartol, aki a fejlesztésekért felelt, és Mario Galeotti – a KTM csapatot lényegében üzemeltető olasz szakember – odajött hozzám, és ha jól emlékszem, valami olyasmit mondtak, hogy segítsem Kalliót Lüthivel szemben. A verseny folyamán végig láttam, hogy Lüthi hátul megy, így negyvenfokos hőségben, pár körrel a vége előtt úgy döntöttem, előzni fogok.

Ha Stefano ott van, és előtte beszélhettek, elképzelhető, hogy másként döntöttél volna?

Talán, nem tudom. Én akkor egy 25 éves, extramotivált sportember voltam. Stefano mégiscsak sokkal tapasztaltabb volt, és az üzleti érdekeket tartotta szem előtt, így nem kizárt, hogy meggyőzött volna. Akkoriban még telefonálni is alig lehetett Katarban, így amikor felhívott, azzal kezdte, hogy meséljem el mi történt, mert a KTM vezetők csak annyit mondtak neki előzetesen, hogy Gábor nagyon nagy hibát követett el. Persze utána védett, és megértette a helyzetet, de bárhogyan csűrjük és csavarjuk a tizenkét évvel ezelőtti dolgokat, a tanulság az, hogy rendkívül fontos a belső kommunikáció. Nem csak a versenysportban, az élet minden területén, és akkor ott, a csapaton belül ez több sebből vérzett.

Utólag hogy gondolod, megérte?

Minden éremnek két oldala van. Egyrészt, világbajnok lettem, míg Kalliónak ez soha nem sikerült, másrészt ha arra gondolok, hogy talán még mindig ott lehetnék, és esetleg tesztpilótaként dolgozhatnék a gyárnak, akkor van bennem egy kérdőjel. Nem marcangoltam magam emiatt, és nem arról van szó, hogy azóta is ezzel kelek és fekszem, de elnézve a magyar motorversenyzők jelenlegi helyzetét, nem kizárt, hogy bent hagytam a karrieremben egy lehetőséget. Tényleg nem tudom megítélni, örökké talány marad.

Ezek után te voltál az ügyeletes rosszfiú a paddockban?

Alapvetően igen, de Rossi például kiállt mellettem. Inkább megosztó volt az eset.

Rengeteget beszélgettem erről a finn motorversenyző barátaimmal, akik végig azt mondták, ugyan mélységesen haragudtak rád, mégis óriási hibát követett el Kallio, mert megbízott a csapattársában.

Nézd, a futam előtt zavaromban nem kizárt, hogy megígértem neki, segíteni fogom. Ez sajnos így alakult.

Nem érezted úgy, hogy a KTM-szerződés elvesztése után soha többé nem lehet esélyed komoly csapathoz szerződni, mert nem bíznak benned?

Nem igazán foglalkoztam akkoriban ilyesmivel, motoroztam, tettem a dolgom, volt egy rossz évünk, végül jött az Aspar-szerződés. De ennyire mélyre soha nem mentem a témában, és végül nagy visszaigazolás volt, hogy Jorge Martinez, a csapatfőnök, pont azért kínált szerződést, mert értékelte a győzni akarásom. Azt vallotta mindvégig, győzzön a jobb.

Tény, hogy mind a spanyol, mind az olasz motoreladási adatokhoz képest Magyarország még 2007-ben is kerekítési hibának számított. Az időben ugorva, volt szerinted bármilyen titkos egyeztetés a szezonzáró futam előtt, amikor végül mindenki rábólintott arra, hogy világbajnok lehetsz?

Én ilyenről nem tudok. Sok mindent lehet mögé gondolni, de ez mind találgatás. Bizonyára egy spanyol motoros világbajnok jobb gazdasági mutatókkal rendelkezik, de én akkoriban csak arra koncentráltam, hogy a leggyorsabb legyek, és tanulva a Kallio-esetből, csak magamban bíztam. Gondolj csak bele, spanyol csapat, spanyol főszponzorokkal, egy olasz motormárka félgyári motorján, miközben a csapattársaim a legutolsó fejlesztéssel mentek, mindezt egy olyan futamon, ahol a csapat összes nagy támogatója jelen volt, hiszen Valencia a csapat főhadiszállása is. Arról már nem is beszélek, hogy a másik világbajnoki esélyes a spanyol csapattársam volt. Elég lett volna egy csavarás a motoron még a rajtrácson, és bukott a versenyem, a világbajnoki címemmel együtt.

Ezen kívül talán még nagy szerepet játszott Aspar motorversenyzői múltja, és szíve, a körülötte levő szakemberek, ügyvédi stáb, valamint az, hogy az én motoromat olaszok szerelték, nem pedig spanyolok, akik egész évben kicsit elhatárolva végezték a munkájukat. A futam előtti nap csak annyit mondtak, rajtuk nem múlhat a dolog, még akkor sem, ha az állásukkal játszanak, így szombat éjjel a motorom mellett aludtak a garázsban.

Mit gondolsz, volt bármilyen politikai lobbi annak érdekében, hogy világbajnok légy? Az sem titok , hogy az egyik főszponzornak tekinthető spanyol építőipari vállalat elég sok beruházást nyert akkoriban Magyarországon. Más kérdés, hogy végül a legnagyobb falatnak számító Balatonring projekt meghiúsult.

Erről végképp nincsenek információim.

Ettől függetlenül lett volna bárki, aki megvédett volna egy esetleges motorbabrálás során? Gondolok itt egy jogi stábra, bárkire, aki a versenyző jogait és ügyeit képviselné, ha bármi turpisság kiderülne.

Persze. Egy nagyon komoly stábbal dolgoztunk, de nekem egy feladatom volt, hogy a versenyzésre koncentráljak. Stefano külön megkért, hogy interjút ne adjak, a médiát ne figyeljem, cikkeket ne olvassak, csak a versenyzésre összpontosítsak, a többit ő intézi. Közben foglalkozott velem sportpszichológus, minden nagyon nyugodt volt, mentálisan nagyon erős voltam.

Hogy aludtál a futam előtt?

Teljesen nyugodtan, kifejezetten jól. Aggodalomra nem is volt különösebb okom, hiszen már szombaton olyan erős időt motoroztam, és megszereztem a pole pozíciót, hogy a tervem az volt, hogy a vasárnapi versenyen mielőbb meglógok. Ez ugyan nem jött össze, és meglepett, hogy Faubel is ennyire felgyorsult, de végig sikerült higgadtnak maradnom.

A verseny során viszont az is tisztán látszott, ha segítségre lenne szükséged, megkapnád a versenyzőtársaidtól.

Igen, Faubelt annyira talán nem kedvelték a versenyzők, ahogy én sem. De azért sikerült legyőznöm, mert tudtam, hogy ennek ellenére tisztelnem kell, hiszen jó és gyors versenyző.

Majd következett 2008, amikor nem sikerült megvédeni a címet, de a legnagyobb törés talán mégsem ez volt. Mi volt az a pont, amikor a karrieredben negatív fordulat történt.

2008 nehezen indult a sok technikai probléma miatt, majd mikorra beindult minden, eltörtem a csuklóm az amerikai futamon. Ott a helyszínen megoperáltak. Ugyan Dr. Costa és csapata mindent megtett értem versenyről versenyre, ennek ellenére csak nagy fájdalmakkal tudtam motorozni. A sikerek így sem maradtak el, az év végi összetettben bronzérmes lettem. Szép emlék számomra a 2008-as szezon.

Azonban a világbajnoki cím után a magyar közönség visszaesésnek könyvelhette el a harmadik helyet, pláne egy olyan országban, ahol az olimpiai arany számít sikernek, az ezüst már kicsit kudarc.

Nem cáfolom, kicsit szomorkás voltam amiatt, hogy maradnom kellett a kategóriában, és nem léphettem feljebb már 2008-ban. De az igazán nagy törés az Asparral való szakítás volt 2009-ben.

Ez miért történt?

Az eredeti terv és szerződés szerint az volt, hogy maradok a Team Aspar kettőötvenes csapatában, és minden megy a maga útján, majd jött a Balatonring menedzsment, és a feltételek pillanatok alatt megváltoztak. Valószínű, hogy ők szerették volna irányítani a dolgokat, még az Asparral kötött szerződésem értelmében is, de talán Stefano jobban el tudná mesélni, hiszen ő intézte a dolgaimat.

Ezek szerint elképzelhetőnek tartod, hogy magyar érdekek, érdekellentétek miatt kellett szerződést bontanod?

Balatonring

Talmácsi soha nem látott népszerűségre tett szert világbajnoki címét követően. Nevét komoly pénzkereseti forrásnak látták, olyannyira, hogy Magyarország MotoGP-pálya építésébe kezdett spanyol csapatának háttérszponzoraival.

A pályaépítést végül megvétózta az akkori magyar ellenzéki politika, de Talmácsi már a szezon közben, 2009-ben otthagyta csapatát, amely a Balatonring nevet kapta. A szakítás okai részben tisztázatlanok maradtak.

Elképzelhető, nem kizárt. Alapvetően volt egy élő szerződésem, majd jött a Balatonring projekt, és a fejünk felett elkezdték szervezni a dolgokat. Minden addigi feltétel megváltozott, és elfogyott a levegő körülöttünk, mert a Balatonring és Aspar is bekeményített.

Stefanónak volt ebbe bármi beleszólása?

Igen, leginkább azért döntöttünk úgy, hogy kiszállunk ebből az egészből.

A MotoGP-projekt magától jött, vagy emiatt történt esetleg a szerződésbontás is?

Nem, magától jött minden. Amikor szerződést bontottunk, nem tudtuk, hogyan tovább, voltak kapcsolataink, de konkrét terv nem. Sokkal inkább lehetőségként tekintettem rá, de a szerződésbontás nem emiatt történt.

Nem érezted hirtelen túl nagy váltásnak? Szinte a százhuszonötösről ültél egy ezres motorra, teszt nélkül. Mennyiben rombolta az addigra felépített belső ritmusodat?

Nagyon nagy falat volt, ez tény. Akkoriban pénteken még csak egy edzés volt, tesztelés nélkül ültem egy olyan motorra, amelyet alig ismertem, egy teljesen új szerelőstábbal. A technikai háttér messze nem olyan volt, mint amire számítottam, és a csapatban sem éreztem jól magam. Eleinte nem voltam elégedett a teljesítményemmel, de utólag visszagondolva nem volt annyira vészes a lemaradásom a körülményekhez képest, csak az előző évek eredményei miatt nagyon magasak voltak az elvárások.

MotoGP projekt

Miután Talmácsi kiszállt a kettőötvenes csapatból év közben, a Le Mans-i nagydíj előtt, sokan azt hitték, pályafutása véget ért. Ezzel szemben néhány nappal később bejelentette, hogy a MotoGP mezőnyében folytatja karrierjét a Scot Racing Team színeiben. Összesen két futamot hagyott ki, a Katalán Nagydíjon már ismét motoron ült. A váltás minden bizonnyal óriási volt, szinte a százhuszonötös motorról ült a fenevadra. Eredményeit sokan kritizálták, bár tesztelés nélkül nem lehetett csodát várni. A szezon végén tizenhetedikként zárt összesítésben.

Milyen a kapcsolatod ma Stefanóval?

Az idén hét éve, hogy különváltunk, jelenleg átlagos. Ő lett a Spíler TV technikai sport felelőse, ahol MotoGP szakkommentátor vagyok, tehát ismét együtt dolgozunk. Pár éve megbeszéltük a dolgainkat. Sokat köszönhetünk egymásnak, ezt mindketten tudjuk.

Hol csúszott el a kapcsolat?

Ezt továbbra is megtartanám magunknak.

Talán elég sokan próbáltak kívülről is befolyásolni ebben az időszakban. Hogy érzed utólag?

Erről rengeteg történetet lehetne mesélni, mindenkinek van véleménye, mindenkinek van jó tanácsa, nyilván nehéz kezelni. Mindig attól függ, mentálisan milyen állapotban vagy, mennyire engeded be ezeket a beszélgetéseket. Jót akar a szülő, a barátnő, a barátok, az újságíró, néha nem egyszerű megfelelő helyen kezelni ezeket.

Elég nagy port kavart, amikor elterjedt a hír, hogy kizárólag pénzért adsz interjút.

Igen, akkoriban valóban sokat foglalkozott ezzel a média, de ez inkább egy szűrő volt. Olyan sok megkeresés érkezett, hogy nem tudtam volna mindenkinek eleget tenni, így az ebből befolyó összeget gyakorlatilag arra fordítottuk, hogy még jobb kommunikációs csatornát hozzunk létre, és újabb embereket vettünk fel, hogy kiszolgáljuk az érdeklődőket.

Böröczky Pepivel történt nézeteltérésben érintett voltál?

Nem, ez hozzám is csak információ szintjén jutott el, Pepivel mindvégig jóban voltam.

Van bármi, amit megbántál a karriereddel kapcsolatban?

Az utolsó lábsérülést szívesen kihagytam volna, ez volt a legkeményebb. Nézd, sokan mondják, hogy lehetett volna ebben több, de ez mindig nézőpont kérdése. Ha úgy nézem, édesapám összebarkácsolt négyéves koromban egy kismotort, és akkor arról álmodtam, hogy majd egyszer megváltom a világot. Ez sikerült, szóval nincs miért panaszkodnom.

Moto2

A MotoGP szereplését követően Talmácsi Gábor visszatért a középső kategóriába, és a kettőötveneseket váltó Moto2-esek mezőnyében folytatta a versenyzést a Speed Up csapattal. Eredményei ugyan nem voltak rosszak, a magyarok lelkesedése mégis lankadt a sport iránt, és úgy tűnt, kizárólag egy világbajnokért hajlandó rajongani a teljes lakosság. Talmácsi végül hatodikként zárta az évet, és a szezont követően többé nem indult a gyorsasági világbajnokságon.

A Supersport világbajnoki szereplés levezetésnek számított?

Nem, sőt, 2013-ban úgy éreztem, hogy az első háromban is végezhetek. Az első fél szezon amolyan visszatérés volt, de 2013-ban nagyon felkészültem, tudtam a receptet, Spanyolországban tréningeztem, mindent alárendeltem. Az élet mégis másként akarta. Kezdődött az ausztrál állkapocscsonttöréssel, majd következett a lábam.

Milyen érzés volt, amikor rádöbbentél, hogy a lábad kritikus állapotba került?

Először nem gondoltam, hogy ekkora a baj, de az első műtét után már éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben. Ez volt az a pont, amikor a versenyzést feltettem a polcra, és arra összepontosítottam, hogy tudjak újra járni, futni, hogy működjön a lábam.

Mikor engedted el a motorversenyzést?

Az utolsó nagy versenyem 2013 júliusában volt, de igazából talán teljesen nem engedtem el, nem jelentettem be soha, hogy visszavonultam volna, és kisebb futamokon még lehet, hogy rajthoz állok, azonban világversenyeken biztosan nem fogok indulni. Egyszerűen arról volt szó, hogy nem tudtam kezelni a váltókart az elveszett izomrész miatt, így nem tudtam visszaváltani a sebességi fokozatokat. Az orvosok felhívták a figyelmemet arra, hogy ha újra ráesnék, annak súlyos következményei lehetnének. Elkezdtem összpontosítani az utánpótlásra. Már 2011-ben is foglalkoztam ezzel a kérdéssel, de igazán 2013-ban kezdődött, Bódis Ricsivel. Tudtam, hogy most erre szeretnék összpontosítani, hogy a saját csapatom elindítsam. Ebből lett a Talmácsi Racing.

Mit csinált Talmácsi Gábor magánemberként ez elmúlt három évben?

Tanultam, és képeztem magam, épp most fejeztem be a Testnevelési Egyetemet sportszervező/sportmenedzsment szakon, megalapítottam a Talmácsi Groupot, menedzsment szinten pedig szerencsére sok mindent csinálunk, a gyermekmotoros oktatástól kezdve a mobilpályás kitelepüléseken át a hivatalos megjelenésekig. Világcégek nagykövete vagyok, irányítom és menedzselem a saját vállalkozásaimat, és magánoktatóként is eljárok a privát ügyfeleimhez, de ez inkább hobbi, hiszen mégiscsak versenypályán lehetek.

Az utánpótlást igyekeztünk újragondolni, de erről talán még kicsit korai beszélni. Sok gyermekkel találkozunk a különböző rendezvények alkalmával, akik igen tehetségesek, és a szülők is hajlandóak áldozni arra, hogy motorozzanak, de mindig elérkezik az a pont, amikor egyszerűen megfizethetetlenné válik ez a sport. Emiatt kezdtünk el gondolkodni és dolgozni egy tervezeten, amely a gyorsasági szakágat részben tömegesíthetné, és a spanyol mintához hasonlóan nem a családokat vinné csődbe, hanem új szervezeti felállásban működne.