2017.08.08. 10:08

Féltáv után a Repsol spanyol versenyzője újra nyert, vezetése ugyan egy hajszállal, de erősödött az összetettben.

„Ígérem, egyszer még dobogóra állok egy motorcserés versenyen, mielőtt visszavonulok” - kezdte a gyónást Valentino Rossi a futam utáni sajtótájékoztatón. Az olasz ismét eltaktikázta a motorcserét, életében sokadszor, és mindenki tudja, ha valahol, a flag to flag esős versenyeken nem ő a legveszélyesebb. Véleménye szerint mind esőben, mind száraz körülmények között a dobogóért harcolhatott volna, de így csak egy zseniális felzárkózásnak köszönhette negyedik helyét.

„Mindenki tudja, talán ez a leggyengébb pontom, de azért sokkal jobb volt a helyzet, mint tavaly Sachsenringen, lehettem volna nyolcadik is, úgyhogy a negyedik hely nagyon jó, és közben élveztem a csatákat a többi versenyzővel. És megfogadtam, ha a csapat jelezni fog, azonnal kiállok, nem erősködök. Tény, hogy egy kicsit talán későn jött az utasítás, egy körrel később, mint kellett volna. Kár, hogy esőben ennyire erős voltam, és az első helyért csatáztam, mert a mögöttem érkezők könnyebben szánták rá magukat a motorcserére, én pedig nem tudtam, mi történik mögöttem”- folytatta.

Valentino Rossi így ismét távolabb került az összetett elsőségtől, hátránya huszonkét pont. Valószínűleg ő sem erre készült, nem így szerette volna ünnepelni – az éppen Brünnben megszerzett - első világbajnoki címének huszadik évfordulóját. De az élet már csak ilyen, az időjárás pedig kiszámíthatatlan volt vasárnap, így a szemerkélő esőben, esős versenyként indították a futamot. Arra viszont kevesen számítottak, hogy a fülledt időben a pálya rohamszerűen száradni kezd, és Rossi hiába csatázott Lorenzóval az első helyért, miután Márquez megindította a motorcserét a mezőnyben, három körön keresztül tíz másodperccel ment jobbat, mint Rossi.

Lorenzo remek formát mutatott, kár, hogy ezúttal a csapata volt felkészületlen, és nem várták a mallorcait a motorcserénél. A kavarodást követően végül rendeződtek a sorok, és tisztán láthatta mindenki, az edzésen mutatott Honda-dominancia a versenyen is folytatódik. A harmadik helyért egy ideig komolyan csatázó Aleix Espargarót végül megbüntették, mert az apriliás a bokszkiállás közben veszélyes manővert hajtott végre, Iannone pedig elesett.

A hétvége legkeményebb fickója címet Cal Crutchlow szállította, a brit még szombaton bukott, majd orvosi javaslat ellenére újra motorra ült az edzésen, végül a brünni kórházban kötött ki szombat este, mert a fájdalmak alapján gerincsérüléstől tartottak. Az eredményekből kiderült, nincs komolyabb baj, így fájdalmakkal ugyan, de az ötödik helyen ért célba. Rossi az utolsó körben előzte meg. Viñales pedig Németország után másodszor is Rossi előtt végzett, stabilizálva második helyét a világbajnoki összetettben.

A hétvége egyik legnagyobb kérdése azonban mégis az volt, vajon mit szólnak a gyárak a Ducati új idomkialakításához, amely a szezon elején a pörölycápa gúnynevet kapta. A továbbfejlesztett változatot előbb csak Lorenzo, végül Petrucci is kipróbálta, a versenyen viszont kizárólag Lorenzo használta. Az ülésidom alatt pedig újra feltűnt a rejtélyes fekete doboz is, amelynek valódi funkcióját továbbra is homály fedi.

Az edzések után végül megkérdeztek néhány versenyzőt, bízva talán abban, hogy kiugrasztják a nyulat a bokorból: miként vélekednek az olaszok újabb próbálkozásáról? A legnagyobb meglepetés talán akkor érte a kérdezőket, amikor a versenyzők kissé megengedően, de nem találtak olyan nagy kivetni valót az egészben. A válaszra nem kellett sokáig várni, hiszen a hétfői hivatalos teszteken szinte minden gyártó előrukkolt valami új idommal, amelyek vélhetően a dobozok mélyén lapultak, így hamar nyilvánvalóvá vált az ellentámadások ignorálása.

A nyári szünet után felgyorsulnak az események. A hétvégén következik az Osztrák Nagydíj, a KTM hazai versenye, ahová a gyár egy kilencedik helyezéssel érkezik. A világbajnokság enyhe túlzással továbbra is nyitott, az izgalmak fokozódnak.

Marc Márquez újabb győzelme mellett viszont nem szabad elmennünk szó nélkül. A spanyol versenyző Németország után ismét dominált, jelenleg vezeti a világbajnoki pontállást. Ha próbálunk racionálisan gondolkodni, végeredményben érvényesülni látszik a papírforma, és bár igaz, hogy hétről hétre szinte feje tetejére áll a világ, mégis sokan úgy vélték a szezon előtt, hogy közte és Viñales között fog eldőlni a világbajnoki cím sorsa.

Angel Nieto – A gyorsasági világbajnokság történetének második legsikeresebb versenyzője, Angel Nieto még július végén szenvedett súlyos quadbalesetet Ibizán. Sokáig úgy tűnt, állapota javul, de a brünni verseny előtti csütörtökön, a Cseh Nagydíj sajtótájékoztatóján a szervezők bejelentették, hogy a tizenháromszoros világbajnok koponyasérülései következtében, hetvenesztendősen elhunyt.

A tények ismeretében a hétvége Angel Nietóról szólt, rá emlékeztek a versenyzők. Angelt mindenki ismerte és szerette a paddockban, szinte minden hétvégén jelen volt, nem tudott, és nem is akart elszakadni a sporttól. Mindkét fiából, Pablóból és Angel Juniorból, valamint unokaöccséből Fonsiból is motorversenyzőt faragott. Fiai jelenleg a MotoGP világában tevékenykednek, Pablo Valentino Rossi csapatának, Angel Jr. a versenyző-elszállásolás világában dolgozik, unokaöccse, Fonsi pedig Ibizán dj.


Kijelző – A futam után sokan feszegették a kérdést, vajon mennyiben segített volna a versenyzőknek, ha futam közben kommunikálhatnak a csapattal, és megjelenhetnek a műszerfalon azok a kulcsfontosságú adatok, amelyek alapján eldönthetik, mikor szeretnének kijönni motort cserélni. A pilóták kivétel nélkül úgy gondolták, remek lehetőség lenne az adatok megjelenítése verseny közben. A hondások beszámolói alapján a rendszer felállt, de egyelőre csak az edzéseken használhatták, míg Valentino Rossi úgy nyilatkozott, már ők is igen közel járnak a megoldáshoz, de még tökéletesíteniük kell, hogy gond nélkül üzemeljen.

MotoGP Brünn 2017
Végeredmény
1. Marc Márquez SPA Repsol Honda Team
2. Dani Pedrosa SPA Repsol Honda Team
3. Maverick Viñales SPA Movistar Yamaha MotoGP
4. Valentino Rossi ITA Movistar Yamaha MotoGP
5. Cal Crutchlow GBR LCR Honda
6. Andrea Dovizioso ITA Ducati Team
7. Danilo Petrucci SPA OCTO Pramac Racing
8. Aleix Espargaro SPA Aprilia Racing Team Gresini