Az igazi hősök túlélik, bár kell hozzá szerencse

Elemzés: Man TT 2018.

2018.06.19. 07:48

„Abbahagytam az orrtúrást, és megnyertem a versenyt.” – így értékelte Peter Hickman idei TT szereplését, mely a legek versenye volt.

Hickman azt állította, Phillip McCallen, egykori versenyzőlegenda volt az, aki felébresztette és elhitette vele, képes futamot nyerni. „A superstock győzelmem után odajött, és azt mondta, alaposan seggbe rúgott volna, ha végül veszítek.” Peter Hickman szenzációs szereplése mindenkit megdöbbentett, ugyanakkor érett a siker. „Utáltam én lenni a majdnem csávó, végre hittem magamban.” 2014-ben indult először a TT-n, még Bitter Sándor csapattársaként, és hála Sankónak, egy asztalnál ültünk a Villa Marinában az esti díjátadó gálán. Hickman a csajával és szüleivel érkezett, nagyjából garantálható volt, hogy ő lesz a legjobb újonc az évben. Elsőre szédületes tempót motorozott, sokan úgy vélték, a motor ugyan a néhai Paul Shoesmith csapatának színeiben gurult a rajtrácsra, mégis erős BMW-támogatottság érződött a háttérben. Ez nem baj, élt a lehetőséggel.

A következő pár évben szépen fejlődött, de bizonyos pontokon megtorpant. Tulajdonképpen azért vállalta első TT-szereplését, hogy keressen némi pénzt, mert a brit Superbike bajnokságban a szerepléséért egy árva fillért nem kapott, és szülei támogatására szorult. Végül itt ragadt, és a brit bajnokság mellett állandó résztvevővé vált. Korábban úgy ítélték meg, hogy egy rövid pályás versenyzői tapasztalat inkább hátráltatja a TT-s szereplést, mint segíti, de mind Hickman, mind Harrison példája ellentmond a teóriának.

Dean Harrison a másik meglepetésember, karrierje Hickmanével kissé párhuzamosan épült fel, ő is hagyományos pályaversenyekről érkezett, évek óta a nagy reménységek közé sorolták, kinek hol jobban jött ki a lépés, hol kevésbé, de igazán nagy áttörést egyikőjük sem mutatott. Harrison elmondta, hogy eddig még az életben nem kapott Superbike specifikációs motort a Man-szigetre, az idei év volt az első, és rögtön meglátszott az eredményeken.

TT eredmények röviden

A Superbike TT-t Dunlop nyerte, viszont a legjobb kört Dean Harrison hozta össze. A Lightweight TT-n szintén Dunlop volt az ász, körrekorddal behúzta a győzelmet. A Superstock TT-n viszont már Peter Hickman nyert, Dunlop a második lett, Harrison pedig a harmadik, a körrekordot Hickman húzta be. A legnagyobb presztízsű futam szintén Hickman győzelmével zárult, a második Harrison lett, míg Cummins a harmadik - Dunlopnak a negyedik hely maradt, ráadásul Hickman egy abszolút rekordot is ment.

A Supersport futamokból az elsőt még Dunlop nyerte (a második Harrison, a harmadik Hickman) a másodiknak viszont már Harrison-Hickman-Hillier sorrend lett a vége. A legjobb Supersport-köridő rekordot viszont Dunlop tartja.

Most viszont minden a feje tetejére állt. Hutchinson és McGuinness sérülése miatt szinte az egyetlen nagy esélyes Michael Dunlop maradt, és sokan úgy gondolták, csak azt a futamot nem fogja megnyerni, amelyiket nem szeretné. A Kawasakival versenyző James Hillier ugyan rendszerint az erős menők közé tartozik, de valahogy nem épül fel a sebessége a győzelemre. A lényeg, hogy pont két olyan srác ugrott szintet, és építette fel a sebességét, akikről sokan nem gondolták volna.

Ezzel szemben Dean Harrison álló rajtból ment egy 134 mérföld/órás átlagot. Ez pedig még néhány szakértő számára is kétségbeejtő volt. Igen, kétségbeejtő, mert az eddigi rekordokkal szemben nem csupán arról volt szó, hogy Harrison szintet ugrott, hanem rögtön kettőt, amely ezen a versenyen bizony rendkívül rizikós. Már az első edzéseken sejteni lehetett, az idei TT alaposan más lesz a többitől, és nem csupán azért lesznek meglepetésgyőztesek, mert az esélyesek kidőltek, hanem egyszerűen azért, mert mindenki felgyorsult.

Ez persze kétélű fegyver. Egy kiugró köridővel való beköszönés után jellemző, hogy a teljes mezőny elkezdi követni a másikat, és hirtelen mindenki jobb időkre lesz képes, egy gyors pilóta képes húzni magával az egész mezőnyt. Sajnos a tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek a pillanatok egyben a fordulópontot is jelentik sokak számára, mert bár mindenki gyorsul – ha másért nem, a pszichológiai nyomás miatt is – viszont tartósan nem mindenki képes menedzselni ezeket a változásokat.

Szerencsétlen esetben bekövetkezik egy halálos baleset, mely észhez téríti a versenyzőket, és igyekeznek a verseny hátralevő részében óvatosabban motorozni, vagy észhez térnek maguktól. Az sem feltétlenül egyértelmű, hogy a gyorsuló versenyző számára ez csak olyan kiugró teljesítmény, melyet jobb lenne nem forszírozni, vagy szimplán összeállt fejben a mozaik, és ténylegesen ennyit gyorsult a mezőnyhöz képest.

2013 volt az év, amikor Michael Dunlop első igazán bombasztikus áttörése történt. Dunlop akkor John McGuinness csapattársaként a gyári Hondával megnyerte élete első Superbike győzelmét, erre pedig nem sokan számítottak. Eszeveszett tempót motorozott már az edzéseken, de sokan úgy vélték, átlépte saját határait. A Superbike győzelmet követően már a Honda is érezte, hogy itt bizony nem hirtelen fellángolásról van szó, ezért szinte egész héten nyomasztották, és állították, feleslegesen hajt, nincs még felkészülve a Senior győzelemre. Dunlop agya feltételezhetően végül engedett a nyomásnak, és másodikként végzett a kékszalagos versenyen csapattársa mögött.

Idén viszont nem volt ki megállítsa a két feltörekvőt, Dunlopnak pedig nehézségei adódtak a Senior futamon, viszont h a Dean Harrison kuplungja nem mondja fel a szolgálatot a Superbike futamon, minden bizonnyal megveri Dunlopot. Az egész történet külön pikantériáját az adja, hogy Dunlop idén a TAS Racing-hez (más néven ez a Tyco) igazolt, amely a TT történetének egyik legpatinásabb, legmegbízhatóbb alakulata.

Ez volt az a csapat, aki Guy Martinba évekig vagyonokat ölt, de végül mégsem nyertek vele soha egyetlen futamot, majd tavaly leigazolták Hutchinsont, aki szédületesen ment, és minden esélye megvolt a hőn áhított Senior győzelemre, de egy defekt miatt óriásit bukott a versenyen – vezető helyen – és lábát majdnem amputálni kellett.

A Tyco nem adta fel, ezért amikor tavasszal bejelentették, hogy versenyzőjük Michael Dunlop lesz, a TT szervezői már majdnem belegravíroztatták Dunlop nevét a serlegbe, és könnyes szemmel ölelgették Philip Neill csapatvezetőt, hogy végre megvan az ember, aki megnyerheti számára a Senior-t, oly sok kegyetlen esztendőt követően. Hogy ez most sem sikerült, már több mint frusztráló.

A Senior előtt egyébként épp Neill volt, aki azt nyilatkozta élőben, hogy minden bizonnyal másodjára is megdől az abszolút sebességrekord, és a nézők látni fogják az első 135 mérföld/órás átlagot, mely a valaha futott leggyorsabb kör lesz a Man-szigeten.

Igaza lett, bár talán jobban örült volna, ha nem Hickman, hanem Dunlop dönti meg a rekordot. Ebben viszont nem volt nagy mágia, a legtöbb szakértő számított erre, leginkább azért, mert az idei év volt az első, hogy a TT ideje alatt egyáltalán nem esett az eső. Emiatt a versenyíveken kellő gumiréteg halmozódott fel, megnövelve a tapadást.

Dunlop a Senioron szinte végig szenvedett, a sikertelenséget pedig magára vállalta a csapat. Neill nyilatkozata szerint az utolsó pillanatban még megváltoztatták a beállításokat, leginkább az abroncsok miatt, mely balul sült el, és Michael emiatt nem lehetett harcban a győzelemért. Igaz, a csapat már korábban is panaszkodott, hogy a csodagumi, melyet a Dunlop (a gumigyártó) Hickman számára biztosított, az ő motorjukon nem működött , sőt, hátráltatta versenyzőjüket.

Hogy mit tartogat a jövő? Teljesen kiszámíthatatlan, de minden bizonnyal Hickman és Harrison megérkezett, szintet ugrott, a tempójuk pedig évről évre fejlődni fog. Ennek tudatában pedig kijelenthetjük, a TT történetében minden bizonnyal megtörtént a generációváltás, és új csillagok születtek.

Bár John McGuinnes mást állít, de mégsem hiszem, hogy még visszatér valaha. Remélhetőleg megemészti, hogy karrierje sérüléssel ért véget, de életben maradt, és ez a legfontosabb. Hutchinson esélyei szintén megkérdőjelezhetők, a TT előtt egy hónappal állt lábra először, így az egyetlen, aki a régi táborból maradhat, Michael Dunlop. Bár ne feledjük, kivételes tehetsége miatt egészen fiatalon került az elitbe, és úgy hiszem, még nagyon sokáig ott is marad.

A Lincolnshire-i pajeszos kamionszerelő jelensége sokakat megihletett, és az elmúlt tíz évben akkora nimbuszt kerítettek karaktere köré, mely talán még önmagának is sok volt. Írom ezt azért, mert Guy Martint a legtöbb rajongó, legtöbb ember félreismerte. S nem azért, mert egy kitalált, megjátszott figura volt, hanem azért, mert sokan azt hitték, az egész Guy Martin jelenség csak mese habbal. Martin legnagyobb áttörése a 2010-es szezonban történhetett volna. Addigra már láttak benne annyi pénzt, hogy a média is felkapta, sőt, egy TT-ről szóló dokumentumfilm főszereplőjévé vált, mellőzve minden racionalitást, hiszen futamgyőzelme még akkor sem volt. A film Martin 2010-es szezonját hivatott feldolgozni, de a happy end elmaradt. Talán a legnagyobb esélye lett volna futamon nyerni a Man-szigeten, de a Senior versenyen, vezető helyen bukott, és eltörte gerincét. A film és Martin népszerűségének talán jót tett a dráma , de a karrierjének cseppet sem. 2011-ben ugyan ismét rajthoz állt, és dobogón végzett, de a hőn áhított győzelem elmaradt. Martin megígérte, ha sikerül futamot nyernie, befejezi az utcai versenyzést, de végül erre sem kerülhetett sor.

A film eszméletlen sikereit követően, az angol televízió is felfedezte magának, és ismeretterjesztő sorozatot forgattak vele. Igazából nem volt olyan televíziós csatorna és termék, aki ne kereste volna meg. Akkoriban eljutottunk arra a pontra, hogy hiába volt John McGuinness és Michael Dunlop jobb v ersenyző, mint Martin, emberek ezrei bizony csak miatta látogattak a Man-szigetre, és ha egészen őszinte akarok lenni, az egész TT neki köszönheti az elmúlt tíz évben produkált bámulatos fellendülését. Egyszóval újra felhelyezte a térképre a TT-t. A depóban legalább akkora tömeg várta,  mint Valentino Rossit, de Martin ezt tényleg utálta, és szinte bujkált az emberek elől.

Sokan talán nem tudják, de Martin Asperger - szindrómában szenved. Ez nagyjából azt jelenti, hogy képtelen elviselni maga körül az irtózatos tömeget, iszonyodik tőle, és hosszú távon veszít koncentrációjából. Tévedés, hogy lassú lett volna, vagy gyenge, Martin őrülten gyors versenyző volt, de azt is mindenki tudta, hogy képtelen négy-hat körön keresztül megmaradni azon a szinten, egyszerűen elfáradt. A közönség is megkapta, amit akart: a hőn áhított munkásosztálybéli hőst, aki hiába jár Aston Martinnal, mégis egy hétköznapi kamionszerelő.

Martin anyagilag is jól járt, de nem változott meg. Ugyanaz maradt, aki előtte is volt, nem szeretett emberekkel csevegni, végül pedig szupersport autóit is eladta, hogy ne piszkálják. A TT-re egy fekete Ford Transittal érkezett, és képes volt órákig magára zárni az ajtót a rakodótérben, ha százak állnak körülötte. Inkább megvárta, míg azok megunják.

Míg barátnője a csapat által bérelt házban lakott, ő rendszerint a mikrobusz hátuljában aludt minden este, és a Senior végezté vel előre foglalt jegye volt a péntek esti kompra, mert szombat hajnalban bement dolgozni. Aki azt hitte, mindez nem igaz, é s csak a mese része, tévedett, mert Martin tényleg ilyen ember.

Emiatt döntött 2016-ban úgy, hogy TT helyett részt vesz egy maratoni mountain bike versenyen. Majd amikor a Honda nyerő motort ajánlott a számára, elfogadta, mert úgy érezte, 2017-ben adna magának még egy esélyt. A tavalyi évben elszenvedett kudarc miatt a közönség nagy része ujjal mutogatott rá, de valójában mindenki tudta, a motor nem elég jó a győzelemre, és McGuinness nagyjából az elektronikai hibának köszönheti, hogy még mindig képtelen járni. Martin tavalyi bukása, amikor az új Fireblade állítása szerint üresbe váltotta magát, óriási blama volt, megpróbálták elhallgattatni, de nem az a fajta fickó, akit csak úgy el lehet.

Megbecsülhetetlen vagyonnal a háta mögött, koszos rövidnadrágban pontosan tudta, vége, nem akarja folytatni. Az csak később derült ki, barátnője első gyermeküket várja, ő pedig felmérte, kár kockáztatnia mindent, amit részben szerencsével, részben eladható karakterének köszönhetően megszerzett. Guy Martinról az utóbbi időben nem sokat hallunk, teljesen visszavonult életet él, nem érintkez ik a sajtóval, bár műsorait azért még forgatja.