Rins stratégiai győzelmet aratott Márquez felett, így a hondás címvédő másodszor kapott ki zsinórban. Azt persze nem hiszem, hogy emiatt pszichológushoz rohanna, de azért csak odatették neki megint. Mindeközben Dovizioso motorja lángokban.
Emlékszem, Kovács „Kokó, Kobra, stb...” István mindig elmondta egy-egy nagyobb mérkőzés előtt, hogy a hét elemzéssel telt, amikor a következő ellenfél meccseit nézte rommá videón, így próbált felkészülni annak mozgáskultúrájából, hogy aztán el tudja dönteni, mikor ijeszt, mikor vakarja a tökeit, és mikor fog ütni valójában.
Magam elé képzelem, amint a MotoGP teljes mezőnye híres Silverstone-i versenyeket nézett a múltból, és próbált felkészülni szép előzésekre, bravúros manőverekre. A brit pálya alkalmas erre, megannyi szoros befutót produkált már, ahol csak néhány ezred döntött győztes és vesztes között. Ilyen volt negyven éve a legendás Roberts vs. Sheene befutó, vagy a brit bajnokságból Shakey Byrne és Alex Lowes csatája. Egy valami biztos volt, utolsó méteres előzés ritkán adatott, általában az jött ki jobban az utolsó, célra fordító kanyarból, aki oda elsőként is érkezett, így a minimális különbségek leginkább a behúzásból adódtak.
Minden bizonnyal Alex Rins volt az egyetlen, aki a régi versenyeken túl mozizott is egyet, és az valószínűleg a Mint a villám lehetett. Talán emlékeznek, ha nem, leírom, Cole Trickle folyamatosan kívülről próbálkozott, olyannyira, hogy ellenfele másra már nem készült, de a döntő pillanatban belülről támadt, és centikkel megnyerte a versenyt. A különbség csak annyi, hogy az egy film volt, ez pedig a valóság, Rins pedig megcsinálta az eddig látottak alapján a lehetetlent, és előzött az utolsó kanyarban.
A spanyol második győzelmét szerezte, de ami ettől is fontosabb, test-test elleni csatában győzte le Marc Márquezt, egy olyan érában, amikor ő a király. Stratégiai szempontból talán ezért is fontosabb a hétvégi győzelem, mint volt a texasi, bár az meg volt az első, ami tökmindegy, miként jött össze, az első bármi mindig is kiemelt szerepet kap egy ember életében.
A stratégiai szempontokat szem előtt tartva egyébként nem kizárólag Rins-re gondoltam, a Suzukira épp oly mértékben. A japán gyártó sokszor számított sokadrendűnek a gyorsasági vébén, a Honda pénzének a töredékéből állítottak elő egy győztes motort, amely ezen a pályán egyébként már 2016-ban is domborított, akkor még Maverick Viñales alatt.
Egy szezonon belül két győzelmet aratni ettől mégis sokkal speciálisabb, és ezzel Davide Brivio is tisztában van. Hagyjuk most a fordulékonyságot, a főtengely hosszát, az egyenesfutást, meg a végsebességet, hiszen Rins egyrészt azért nyert, mert mocskosul jól motorozott, másrészt pedig azért, mert egy mocskosul jó motor van alatta. Két győzelem pedig már egy olyan mérce, amellyel le lehet ülni ahhoz a bizonyos kerekasztalhoz, ahol részben eldől, ki lehet az öt versenyző, aki év végén világbajnoki címet hódíthat. Ezen a beszélgetésen ezek után pedig már nem kell a sarokban ülni a metálkékeknek. Úgy vélem, ilyen eredményekkel komolyan veszik őket, és ha kiemelt formában kell, mondjuk megkapni valakinek a gumikat, minden bizonnyal köztük lesznek.
Brivio egy zseni, nem kérdés, csak ő másként, mint Dall'Igna. A ducatis egy mérnökzseni, Brivio pedig egy topmenedzser, akinek rendszerbéli gondolkodása és taktikai érzéke egyedülálló. Utoljára Kenny Roberts Jr. nyert világbajnoki címet a gyárnak még 2000-ben, előtte pedig Kevin Schwantz, 1993-ban. Ha jobban megnézzük, mindkétszer egy olyan szituációban, amikor átalakulás alatt volt minden, korszakváltások kellős közepén. Schwantz pont amiatt, mert karrierjének legnagyobb riválisa, Wayne Rainey lebénult, és többé soha nem állt lábra, Kenny Roberts pedig azt követően, miután Mick Doohan összetörte magát '99-ben, és emiatt végleg vissza is vonult.
Abban az esztendőben még az ausztrál csapattársa, Alex Crivillé nyerte a hőn áhított címet, de Roberts már kopogtatott az ajtón, és szerzett néhány emlékezetes győzelmet. 2000 kritikus év volt, a szezon háromesélyes lehetett volna, hiszen ott volt a címvédő spanyol, a kihívóvá előlépett Roberts, valamint az újonc Rossi. Crivillé lendülete viszont megkopott, Rossi pedig elég sokat hibázott, Biaggi ugyan ment volna a Yamahával, de ő sem futotta élete szezonját, így Roberts tulajdonképpen mesteri versenyzéssel, szép győzelmekkel megérdemelten behúzta a 2000-es szezont. Utána, mint az a kisebb költségvetésű csapatoknál lenni szokott, a lufi kipukkadt, Rossi 2001-ben már tartolt, a négyütemre váltás pedig alaposan hazavágta az amúgy is kétütemre specializálódott hamamatsui MotoGP projektet. Próbálkozásuk volt már több is, szép győzelmek, biztató futamok is, de a fejlesztési lemaradások rendre bedarálták őket. Végül a sokáig angol irányítású csapat kivonult, és pár évvel ezelőtt, egy teljesen új szemlélettel és Brivióval tértek vissza. A nagy kérdés viszont csak most jön, a döntés még hátravan, de a nyakkendősök ajtaján eddig csak kopogtató csapat mostanra minden bizonnyal már bejutást nyert.
A gond csak annyi, hogy a jelenben még semmilyen korszakváltásról nem beszélhetünk, Márquez jobb, mint valaha, és szerencsére egészséges, sikerei nem egynyáriak, ezért a Suzuki jövője diplomácia szempontjából kissé megjósolhatatlan. Viszont ha abból a szemszögből nézzük, mi tenne jót a bajnokságnak? – Hát, egy újabb világbajnoki cím a gyárnak, tizenkilenc év után, egy pedig Rins-nek, minden bizonnyal megdobná mind a nézettséget, mind pedig az eladási statisztikákat, az üzenetről, mely szerint bárki nyerhet, már nem is beszélve.
Persze a Yamaha és a Ducati nagy kérdés, ezért biztos úgy hiszik, mesevilágban járok, és előrefutottam a nemlétező jövőben, de mégis úgy vélem, míg az olaszok végső sikertelensége leginkább a házon belüli vezetésnek és eltérő irányelveknek köszönhető, a Yamahában pedig bármikor benne lehet egy újabb világbajnoki cím, a kis japán csapat végső sikere mindenki számára pozitív végkimenetelű lehet.
Miközben az angol futam az előbb említett két márka egyikőjének sem sikerült fergetegesen. Azt ugyan már megszoktuk, hogy a Ducatinál Dovizioso után nem Petrucci, hanem Miller iparkodik a legjobban, arra viszont talán kevesen számítottak, hogy a yamahás Quartararo lassacskán vezérszerepet töltene be szatellit motorral. Persze a végén valahogy soha nem adja ki, de amit a hétvégi edzéseken művelt, bődületes volt. Az olasz legenda, Valentino Rossi nemkülönben, így sokan remélték, a kilencszeres bajnok ismét harcba szállhat a győzelemért. Remélni egy dolog, megtapasztalni valamit megint más, a valóság pedig nem különösebben volt párhuzamban egymással. Bár Quartararo minden bizonnyal remek versenyt futhatott volna, ha nincs az a fránya hiba az elején. De volt, és hogy ez nagyobb részben tapasztalatlanságának, vagy balszerencséjének volt köszönhető, nem tisztem eldönteni, de semmiképp nem kell Rins-t okolnia érte. A francia a rajt után visszaesett, és a spanyol is megelőzte, ezért agya minden bizonnyal elborult kissé.
Rins alatt megcsúszott a motor, de korrigált, a francia lekövette, de a korrigálás neki sajnos már nem jött össze. Mikor meglátta a maga előtt megcsúszó Suzukit, visszaengedte a gázt, majd újra rányitotta, akkor a hátsó gumi megtapadt, és ledobta. A csúszást - Quartararo esetében bukást is - mindkét versenyzőnél az eredményezte, hogy a traction control nem kapcsolt be, mert a telemetria alapján a motorok hármas sebességre vannak hangolva az első kanyarban. Viszont a rajt után az első kör első kanyarjában csak kettesben fordultak. Szakértők legalábbis ezt állították.
A földön csúszó Petronas Yamahát Andrea Dovizioso már nem tudta kikerülni, és átugratott rajta. Az olasz óriásit bukott, fejét kétszer ütötte meg elég keményen, motorja pedig lángra kapott. Apokaliptikus állapotok uralkodtak a pálya mentén. Végül mind Dovi, mind Quartararo a saját lábán hagyta el a helyszínt. Mindkettőjüket kórházba szállították megfigyelésre, ahonnan még aznap este kiengedték őket. Látva az esetet, megnyugtató a biztonság folyamatos fejlődése. Dovizioso ettől függetlenül az egyik legnagyobb vesztese is a futamnak egyben, azon túl, hogy volt egy tizenöt perces emlékezetkiesése, viszonylag lélektani fölénnyel érkezett Ausztriából, és két évvel ezelőtt, az utolsó brit versenyt is ő nyerte, így minden bizonnyal az esélyesek között lehetett volna.
A yamahások közül most Viñales teljesített jobban, odaért a dobogóra, sőt, ha van még két kör, akár a győzelembe is beleszólhatott volna. A nagy kérdés ismét inkább Valentino Rossi. Az olasz bravúrosan motorozott szombaton, körideje több mint biztató volt, de vasárnap mégsem érhetett fel a dobogóra. A hátsó gumikra panaszkodott, és állítása szerint már az első körtől kezdve gondjai voltak a tapadással, Miller és Crutchlow szintén hasonló tüneteket észlelt, bár az olasszal kapcsolatban természetesen rögtön hallatja magát az ellentábor, aki szerint egyszerűen arról van szó, hogy már nem akar extra kockázatot vállalni, hiszen kaliberét tekintve bőven Miller és Crutchlow fölé sorolható. Így ami számukra probléma forrását jelenti, az egykori Doktoron hasonló bizony nem foghatott volna ki. Mások szerint ez baromság, ha szar a gumi, akkor egyszerűen szar.
És kell néhány szót ejtenünk a franciák drámai sorsú lovagjáról, az utóbbi időben csak szomorú szeműként emlegetett Johann Zarcóról. A brit nagydíj hétvégéjén Mat Oxley szakíró hallott egy pletykát, egy, a Superbike vb-n dolgozó bennfentes újságírótól, hogy Zarco minden bizonnyal szerződést fog kötni a Hondával, és jövőre akár Bautista csapattársa is lehet. A hír alapvetően meglepő, másfelől mégsem, hiszen említettük korábban mi is, jelenlegi menedzsere, Jean Michel Bayle a HRC szakembere, és hasonló verziót jósolt még ettől is korábban Zomborácz kolléga. Ha őszinték akarunk lenni, sok más lehetősége nincs, és minden bizonnyal azt sem tett jót a KTM-nél eltöltendő utolsó néhány hónapjának, hogy épp márkatársa, az ülését feltételezhetően öröklő portugál, Miguel Oliveira alól ütötte ki a motort előzés közben. A versenybíróság emiatt rajthelybüntetéssel sújtotta, hogy az osztrákoktól mit kapott, csak sejteni lehet.
Alapvetően, ha Zarcóra gondolok, csak a drukk ami eszmbe jut, hiszen bízom benne, hogy hamarosan kikerül ebből a gödörből, mert egyértelműen többet érdemel.
No, de a nagy kérdés akkor már továbbra is csak az: mi lesz végül a Suzukival?
| MotoGP Ausztria 2019 | |||
| Végeredmény | |||
| 1. | Alex Rins | SPA | Team Suzuki Ecstar |
| 2. | Marc Márquez | SPA | Repsol Honda |
| 3. | Maverick Viñales | SPA | Monster Energy Yamaha MotoGP |
| 4. | Valentino Rossi | ITA | Monster Energy Yamaha MotoGP |
| 5. | Franco Morbidelli | ITA | Petronas Yamaha SRT |
| 6. | Cal Crutchlow | GBR | LCR Honda Castrol |
| 7. | Danilo Petrucci | ITA | Ducati Team |
| 8. | Jack Miller | AUS | Pramac Racing |