Miért nem fog megsértődni Márquez az öccse kirakása miatt?

Ha a HRC-n belül létezik klasszikus stróman szerep, minden bizonnyal Alberto Puig tölti be. A spanyol szakembert, aki jelenleg a Repsol Honda csapatvezetője, szerény, higgadt emberként ismertük meg. Sokáig kizárólag Dani Pedrosa ügyeit intézte a csapaton belül, az ő érdekeit védte, így amikor érkezett a Márquez–Alzamora duó, néhányan attól tartottak, kiszorul. A Honda ezzel szemben megnövelte befolyását, és inkább Alzamorát távolította el, így Puig lett a megmondóember. Bizonyos szempontból érthetetlen, más oldalról pedig nagyon is logikus. A Honda nem kedveli, ha mindenféle jöttment európaiak kontroll alatt tartják őket, így gyakran megkeverik a lapokat, szándékos káoszt okozva, fenntartva a bizonytalanságot, hogy aztán Japánban döntsenek. Ezzel sincs semmi baj, az elmúlt néhány évtizedben kitapasztalhatták.

Abban viszont mindannyian hittünk, hogy nem követik el még egyszer ugyanazt a hibát, amit elkövetek mondjuk Valentino Rossival a kétezres évek elején, amikor az olasz dominanciája megdönthetetlen volt. Addig mondták, hogy nélkülük egy nulla lenne, amíg átszerződött a Yamahához, és elverte őket. Jelenleg Márquez az aranytojást tojó tyúk, eszméletlenül fiatal, még hosszú jövő állhat előtte, és ha így folytatja, jó eséllyel megdöntheti Rossi rekordjait, ami a Hondának mindenképp elégtétel lenne.

De, a gépezetbe ismét porszem kerülhet, amelyről mindeddig nem tudtuk eldönteni, irányított vagy sem. Természetesen Álex Márquez, Marc öccsének menesztésére gondolok. Azelőtt rúgták ki, mielőtt bármit is bizonyíthatott volna a gyári csapatnál. Még a legnevesebb szakemberek szerint is bátor húzás volt ez Puig részéről, hiszen könnyen megeshet, hogy a regnáló világbajnokot alaposan felbőszítették ezzel. Puig persze azt állította, Álex Márquez áthelyezése az LCR csapathoz egy jó döntés, hiszen nem kerül majd rá akkora nyomás, mégis úgy hangzik az egész, mint amikor a párok azt bizonygatják egymásnak, hogy a szerelem megvan, mégis jó lenne szünetet tartani.

Puig érvei alapvetően azért is röhejesek, mert a nyomás már az idei évben is meglesz, hiszen mégiscsak teljesíteni kell néhány versenyt a gyári csapat színeiben a multibajnok öccseként. Benne van a pakliban, hogy a különleges testvéri kapcsolatban élő fivérek nem fogják lenyelni ezt a békát. Egészen pontosan Marc Márquez, aki joggal gondolhatja, Puig elhúzta a mézesmadzagot az orra előtt Alex leigazolásával, majd aláírattatta vele a rekordhosszúságú HRC szerződést, és amikor a tinta megszáradt, Marc Márquez pedig gyakorlatilag vállalta, hogy a Hondánál fejezi be pályafutását, az öccsét nemes egyszerűséggel kirúgta. Ha így van, akár még a legvadabb pletykák is valóssággá válhatnak, hiszen ne gondolja senki, hogy a KTM-nek ne lenne annyi pénze a Red Bull Ring alatti titkos alagútrendszerben, hogy bármilyen szerződésből kivásárolja Márquezt.

A legütősebb verzió minden bizonnyal ez lenne, és az osztrákok már titkolni sem nagyon titkolják, hogy bármit megadnának érte. Ha bekövetkezne, Puignak egészen biztosan az állásába kerülne, de hát a strómanok elvégre ezért vannak.

Ezzel meg is érkeztünk a történet következő fejezetéhez, a Honda és a KTM között dúló háborúra, mely szinte egészen az osztrák csapat 2016-os bemutatkozásáig vezethető vissza (sőt, még régebbre – Zombi). Még a legelismertebb szakírók sem vitatkoztak abban, hogy a KTM leginkább egy Hondára hajazó MotoGP motort épített, és a vázat leszámítva egy komplett RCV állt előttünk, amikor lehúzták a leplet. Az osztrákok két dologból nem engedtek, a merev csővázból, és a WP futóműből. A váz okozta rezonanciás problémákat állítólag egy speciális bevonattal oldották meg idén februárra, a futóműkérdést pedig úgy, hogy belső források szerint leigazolták Andrea Dovizioso egykori futóműtechnikusát. Neil Spalding technikai szakíró szerint ezek a változtatások akkora előrelépést jelentettek a csomag szempontjából, hogy amikor Pol Espargaro kijelentette Sepangban a februári teszteken: „Most a dobogóért harcolhattunk volna” – nem tévedett.

Ha valakinek a véleményére adni érdemes, azt kétségtelenül Spalding, ez pedig burkoltan azt is jelentette, az osztrákok újabb támadást indítottak, csak immáron sokkal jobb fegyverekkel.

A Honda nyilvánosan eddig nem állt bele a történetbe, de háttérben mindenki tudja, hogy a csata elég nagy az osztrákok és közöttük, Dani Pedrosa elcsábítása pedig nyilvános hadüzenetnek számított. Nem csak áthallás, kissé hidegháborús jelenetek ezek, megannyi agyelszívással, és idegtépő kötéltánc az ipari kémkedésnek minősíthető jogi esetek útvesztőjében.

Ha a történet nem lenne elég bonyolult, emeljünk be még egy szálat, a Red Bullt. Manapság az energiaitalgyártók töltik be azt a szerepet, amit a kilencvenes években a dohányipari vállalatok, és az általuk biztosított pénz megszámlálhatatlan. A különbség itt annyival bonyolultabb, hogy amíg a Red Bull évek óta szponzorálja Márquezt és egyben a Repsol Honda kiemelt partnerének is számít, addig neve eggyé vált mára a KTM-mel, és nem véletlen az sem, hogy azt osztrák pálya amolyan stratégiai központ mindkettő számára. A tele erszény itt tehát helytelen fogalom lenne, inkább egy feneketlen zsákról beszélünk, amelyből annyi pénz varázsolható elő, amennyire csak szükség van. A dolgok nem feketék és fehérek, és nyilvánvaló, hogy a Red Bull teljes mértékben nem üzenhet hadat a Hondának, miközben a számukra kiemelten fontos Formula 1-ben épp a japánok motorjával nyernének világbajnokságot.

Sportpolitikai sakkjátszma ez. A fentiek ismeretében pedig újabb magyarázat lehet Espargaro leigazolása. Nevezhetjük akár szimpla válasznak a Hondától az osztrákok eddigi megnyilvánulásaira, feltételezett adatnyúlásra, motorok közti kísérteties hasonlóságra, és Pedrosa elszippantására. Mert mi mással tudnának keményen visszavágni nekik, mint azzal, hogy leigazolják az egyetlen versenyzőjüket, aki eddig egyedüliként tudott kiemelkedő eredményt elérni a motorral, és aki végeredményben a mezőny utolsó harmadából felküzdötte az első felébe – már ha a szezon előtti tesztek alapján tett kijelentések valósak.

Ha pedig így van, és Espargaro leigazolása egy válasz volt az osztrákok túlzott igyekezetére, sokkal inkább elhiszem, hogy Márquez is könnyebben meggyőzhető volt a színfalak mögött. Ez esetben viszont nem kell számítani sértődésre. Egyszerűen elmondták neki, hogy erre a döntésre most szükség van, ha másért nem, azért, hogy a jövőbeni dominancia megmaradjon. Így ha Márquez egy csöppnyit is átvett a Honda kultúrájából az elmúlt évek alatt, ezt a döntést csak üdvözölni tudta. A témában egyébként sokat sejtető volt még a Dorna vezér, Carmelo Ezpeleta elejtett félmondata is, mely arra utalt, a háttérben olyan sok minden változott meg, és játszott közre, hogy a csapatnak nem volt más választása, és ha közönség ismerné az okokat, azonnal megértené a döntés lényegét.

A történet másik legnagyobb vesztese pedig kétséget kizáróan Cal Crutchlow, akit így minden bizonnyal meneszteni fognak az LCR-től, leginkább a Honda nyomására, amiért Nakagamit szeretnék a MotoGP-ben tudni. Amikor a brit azt állította, a döntés ugyan nem lepte meg, mégsem érti, leginkább mert Márquez után tavaly ő volt a legjobb hondás, nem hazudott. Ez viszont ismét egy fekete pont a japán gyártónak, aki Crutchlow menesztését minden bizonnyal járulékos veszteségként éli meg. Noha talán ő volt az a versenyző, aki az elmúlt években a legtöbbet dolgozott és tesztelt a HRC-nek, a bizonytalan fejlesztéseket gyakran vele próbáltatták ki, így fáradhatatlanul szállította az adatokat, hogy a Repsolnál már tökéletesen működjön minden.

Puig vállalva a kedves gyilkos szerepet, felajánlotta a segítségét a britnek, és bekínált egy Superbike ülést, aki ezt méltósággal elutasította, megjegyezve, van még teendője a MotoGP-ben. Jelenleg az egyetlen ülés az Apriliánál lehet, amelyről Crutchlow bizakodóan nyilatkozott, de bevallom, ettől kicsit féltem. Persze cuki a projekt, és ütnek a szavak, de ha a noaeliek feleannyit fejlesztettek volna eddig is, mint amennyit állítottak, már rég lekörözhették volna akár Elon Muskot is az űrprogramban.

Rossi és Crutchlow esete némileg talán hasonló is lehet, mert bár állítani nem merem, mégis azt feltételezem, ha nincs járványhelyzet, és a szezon normális keretek között zajlik, akár még el is tudták volna engedni az egészet, és a visszavonulás tényét sem zárták volna ki. Persze Rossinál ezt megjósolni összetettebb, de Crutchlow már tavaly is tett hasonló megjegyzéseket. Jelenleg viszont azt érzem, kissé pánikhangulatba kerültek, amiért nem tudtak szépen zárni, adott esetben búcsúzni, emiatt pedig ráadást szeretnének.

Rossi szerződése, mint elmondta, még mindig várat magára, leginkább azért, mert a húsz éve neki dolgozó stábot vinné magával. A Petronas Yamaha ezt kezdetben nem támogatta, és Razlan Razali csapatfőnök is többször megüzente az olasznak, csak akkor menjen, ha nem búcsúfellépésre készül. Az üzengetések ugyan a médián keresztül történtek, higgadtan, mégis határozott, és nyomatékos hangnemben. Ezek alapján pedig azt feltételezem, gyakoroltak némi nyomást az olaszra, emiatt szól a szerződéstervezet egy év helyett kettőről is, amely első hallásra meglepő, azok után, hogy Rossi visszavonulni készül. De minden bizonnyal ez az egyetlen módja annak, hogy a stáb nagy részét magával vigye, és megszerezze a Petronas bizalmát. Más kérdés, hogy az elmúlt hónapokban olyan kijelentéseket tett, mint előtte soha, ezek pedig leginkább arról szóltak, hogy megtalálta végre a nőt, akitől gyermeket szeretne.

Végül pedig ejtsünk néhány szót a mezőny legújabb fekete bárányáról, aki ez esetben piros, és a Ducati nevet viseli. Úgy tűnt, Jack Miller leigazolásával minden a helyére került, és nem kell újabb meglepetésre számítani az olaszoktól, noha először megígérték Petruccinak, hogy maradhat 2021-ben is. Végül villámcsapásként érkezett a hír, hogy Dovizioso szerződéshosszabbítása bizonytalanná vált. Ez akkora zűrzavart okozott a rendszerben, hogy sokan azt sem tudták, sírjanak vagy nevessenek. A Ducatitól nem idegen, hogy érzelmi alapon döntsenek, és az sem, hogy kissé szervezetlenül üzemeljenek, ez a bejelentés viszont teljes mértékben a Ferrari Formula 1-es csapatában is uralkodó fejetlenségre hajaz.

Az egész kavarás mögött minden bizonnyal az a Jorge Lorenzo áll, aki tavaly elképesztő pátosszal, és teátrális búcsúval elköszönt a motorversenyzéstől, mondván, fél a tolószéktől, és inkább egészségesen szeretné élvezni a létet. Ezt követően vett néhány nagyon drága szupersportautót, és közös kollekciót tervezett piacra dobni Philipp Plein divattervezővel, de a milánói divathét a vírus miatt megszakadt. Az egésszel egy gond akadt, hogy Lorenzónak ezek a dolgok nem állnak jól. Sem a giccses ruhák, sem a giccses és drága autók. Cserébe nagyon jó és gyors versenyző, de viselkedése miatt mégis antipatikus. A hírek viszont arról szólnak, hogy Gigi Dall'Ignát szüntelenül bombázza, és próbálja elérni, hogy újra a Ducati gyári csapatába kerülhessen. Bevallom, egy hozzá hasonló nárcisztikus személlyel, aki kis híján megsiratta önmagát, nem szívesen dolgoznék, a legnagyobb gond viszont mégis az, hogy Dall'igna igen, és a három Ducati vezető közül ő az egyetlen, aki motort is tud építeni. Paolo Ciabatti és Davide Tardozzi már közel sem ennyire elfogult Lorenzóval szemben, ha rajtuk múlik, a mallorcai egészen biztosan nem ül vörös motorra, így gyakorlatilag annak lehetünk szemtanúi, miként harcol egymással három topmenedzser. Ez pedig könnyen oda vezethet, hogy a Ducati még pályára lépés előtt, házon belül veszíti el a világbajnokságért folytatott harcot.

A minap a MotoGP is posztolt egy képet a közösségi médiában, mely szerint a Ducati jövőre gyári versenyzőt keres, a kommentszekcióban pedig érdekes üzenetre lettem figyelmes. Scott Redding volt, egy jelentkező gyermek piktogramját küldte az érintetteknek. Ha Ciabattán és Tardozzin múlna a kérdés, nem hiszem, hogy sokat teketóriáznának a brit személyét illetően, Dall'Igna viszont kétlem, hogy támogatná. Mindenestre politikailag egyértelmű volt Redding jókívánsága a hétvégi versenyhez, melyben az egész Ducati alakulatnak sok szerencsét kívánt, viszont a képen, amelyet ehhez posztolt, csak a két ember volt, Dall'Igna valahogy lemaradt.