Négyüteműeké a világbajnokság

2002.04.10. 13:31

Az eredménylistát böngészve láthatjuk, hogy a négyüteműek nagy sikerét hozta az első futam, amire azért senki sem számított, mivel a Suzuka-i pálya a könnyebb kétütemű gépeknek nyújtott némi előnyt.

 
  Négyüteműek a MotoGP-ben
 
 
 
   
   
Már lassan egy éve tudjuk, hogy jönnek. Féléve tudjuk, hogy néznek majd ki. De csak most ütött minket fülön, hogyan is mennek a MotoGP 2002-es szabályai szerint épített négyütemű versenygépek. Szinte mindegyik nagyobb gyártó, - amely az 500-as GP futamok állandó résztvevője volt hosszú évek óta - megjelent már az első futamon egy-egy versenyképes 4 ütemű fejlesztésével.

Az idei első Nagydíjon találkoztak végre ezek a gépek verseny körülmények között először, habár a tesztnapokon már láthattuk őket vadul körözgetni. Egyelőre 4 ilyen gép indult el több versenyzővel a japán futamon. A Honda RCV211 V5-ös, a Yamaha YZR-M1 soros 4-es, a Suzuki GSV-R V4-es, és az Aprilia RS3 soros 3-asa a verseny kezdete előtt felsorakozott egy közös fotózás erejéig. Mind a négy konstrukció igen magas fokú technikai szintet képvisel, itt talán az Aprilia és a Honda viszi a prímet. Az olasz a pneumatikus szelepvezérlésével és a Cosworth által fejlesztett motorjával, valamint ride-by-wire gázvezérlésével (elektronikus gázmarkolat: elektronikus jel útján vezérlik a fojtószelepet és a befecskendezést, nem pedig a gázmarkolat meghúzásával közvetlenül) igazi F1-es technológiát csillogtat meg. A japánok legnagyobb gyártója, a Honda sem mindennapi motort alkotott a V5-ös hengerelrendezéssel. A Yamaha és a Suzuki technikája kissé hétköznapibb, de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy nem versenyképes. Valentino Rossi történelmet írt vasárnapi Nagydíj győzelmével Japánban. Ezzel válaszolt minden olyan kétkedőnek, aki bizonytalan volt abban, hogy a 4 ütemű gépek sikeresek lehetnek-e a legmagasabb versenyosztályban. Ráadásul, mint azt tudjuk, az első négy helyen 4 ütemű gép végzett, persze ehhez az időjárási körülményeket is figyelembe kell venni, amely talán egy kicsivel jobban kedvezett most ezeknek a gépeknek. Itt kell megjegyeznem, hogy a 4 ütemű versenygépek már korábban is mentek a világbajnokság futamain. Giacomo Agostini szerezte meg az utolsó győzelmet 4 ütemű géppel a királykategóriában, az 1976-os Német Nagydíjon a Nürburgring-i pályán. Ez volt az utolsó alkalom, hogy 4 ütemű géppel induló pilóta dobogóra állhatott. Rossi edzés elsősége szintén évkönyvekbe való beírást jelent, mivel utoljára az 1976-os Francia Nagydíjon tudott 4 ütemű, 350-es MV Agusta gépével az olasz Agostini edzés első lenni.
 
   
   

A Suzuka-i pályán vasárnap a MotoGP futama rajtolt legutoljára.

A rajt előtt még érdemes megemlíteni a szombati időmérő edzést, amelyhez hasonló izgalmasat évek óta nem láthattunk. Loris Capirossi pénteki edzés elsősége nem sokáig bírta ki a folyamatos támadásokat. Először Carlos Checa, majd Max Biaggi vette el a pole pozíciót, majd Valentino Rossi tört az élre. Két perccel az 1 órás edzés letelte előtt Capirossi ismét megszerezte az első rajtkockát, de Rossi még a pályán tartózkodott, és egy fantasztikus utolsó körrel bezsákolta a pole-t. Ez a tűzijáték az utolsó 20 percben zajlott le, néha azt hitte a néző, hogy ez már a verseny. Pedig nem.

 
   
 

Bár az eső még szakadt a rajtnál, de már nem annyira, mint a 125-ös és 250-es futamok ideje alatt. A legnagyobb kategóriában 21 kört kellett teljesíteniük a 2 és 4 ütemű gépeknek. Az eső nem volt jó jel a versenyzők számára, van aki kifejezetten utálja ezt az égi áldást. A kétütemű gépek pilótái sem örültek a vizeskedésnek, mivel ilyen időben a 4 üteműek lágyabb teljesítmény leadása és nagyobb nyomatéka jobb kezelhetőséget biztosít.

Így nem meglepő, hogy a második helyről rajtoló Capirossi alaposan beragadt a startnál (20. hely), ellenben a francia Jacque a kétütemű Yamaha-val meglepően jól rajtolt. Sőt túl jól, mert később kiugrásnak minősítette a versenybíróság a startját, és egy stop-and-go büntivel jutalmazta, amely szerintem nem volt jogos, de hát a bíróknak mindig igazuk van. A rajt után Itoh, Jacque, Ryo, Checa, és Rossi volt a sorrend, aki szokásához híven igen közepes startot vett.

 
   
   

A japán Akira Ryo, aki a Suzuki helyi menőjének számít már az első körben meglépett kihasználva a jól beállított V4-es négyütemű gépét, és nagyon jó pályaismeretét. A nagy nevek közül Biaggi a 11. helyen húzta a gázt az első kör végén.

Aztán Rossi megindult. A második körre már 4., később megelőzve Checa-t és Itoh-t már Ryo nyomában loholt. A 6. körben Biaggi besarazta magát, ezt látva két kanyarral odébb Kenny Roberts is a sóderba kormányozta a Suzukit. A verseny élbolyát alkotó Ryo, Rossi, Itoh, Checa és Gibernau ötös 2-3 másodpercen belül követte egymást. Ebből a 12. körben kiesett Gibernau, amikor odaverte a második Suzukit a futamon.

 
   
 

A végére Ryo és Rossi elhúzott a két üldözőjétől, majd Rossi 5 körrel a futam vége előtt a célegyenes előtti sikánban megelőzte Ryo-t, és fokozatosan elhúzott tőle, így magabiztosan nyerte az első MotoGP futamot. Ezután már csak Checa előzését láthattuk, amint Itoh-nak ment el, miután egy kanyarból kijövet Itoh hibázott és majdnem elesett. A viszonylag jó helyen motorozó Ukawa és Nakano 3 illetve 4 körrel a vége előtt mondtak búcsút az aszfaltnak, és próbálkoztak inkább a sódermotorozással, sikertelenül.

   
  A MotoGP Japán Nagydíj végeredménye:
 
  1. Valentino Rossi (Honda, 4 ütemű)
2. Akira Ryo (Suzuki, 4 ütemű)
3. Carlos Checa (Yamaha, 4 ütemű)
4. Shinichi Itoh (Honda, 4 ütemű)
5. Norick Abe (Yamaha, 2 ütemű)
6. Alex Barros (Honda, 2 ütemű)
7. Nobuatsu Aoki (KR Proton, 2 ütemű)
8. Regis Laconi (Aprilia, 4 ütemű)
9. Loris Capirossi (Honda, 2 ütemű)
10. Daijiro Katoh (Honda, 2 ütemű)

Az eredménylistát böngészve láthatjuk, hogy a négyüteműek nagy sikerét hozta az első futam, amire azért senki sem számított, mivel a Suzuka-i pálya a könnyebb kétütemű gépeknek nyújtott némi előnyt. Viszont úgy tűnik, hogy ezt az esős idő kompenzálni tudta, de ez az oka annak is, hogy mindössze 12 versenyző ért célba a 21 indulóból.

MotoGP kommentárok:

Valentino Rossi: "Ez egy nagyon fontos gyozelem volt, az adott körülmények között. Kétszer elestem az edzések során, és ez volt az elso eset hogy tesztelhettem az új motort esos idoben és mindössze 14. helyen végeztem a reggeli bemelegíto edzésen. Az utolsó körben nem vétettem egyetlen hibát sem, így képes voltam megnyerni a futamot."

Akiry Ryo: "Nagyon elégedett vagyok, bár megnyerhettem volna ezt a versenyt. Mindenesetre számontartva azt, hogy Rossi a világbajnok, igazán elégedetnek kell lennem a második helyezésemmel."

Carlos Checa: "A verseny reggelén a bemelegíto edzésen nem volt elég idonk tesztelni mindent amit szrettünk volna. A verseny alatt volt némi problémám az eroátvitellel, és igen nehéz volt eloznöm a feltételek miatt. Remélem ez az eredmény tovább segít minket, hogy még gyorsabban továbbfejlesszünk egy két dolgot."