Extrém Hétvége - Extrém Eredmények

2001.09.07. 10:31

Elérkezett a Motul Kupa döntője, a motorosok nyárbúcsúztatója. Az utolsó alkalom, hogy bizonyítson gép és ember.
A motorok spiccen, a versenyzők szintúgy. Fogadkoznak, most minden menni fog.
Úgy lett.

 
  Néhány adat kedvcsinálóként:
 
 

9.17 s negyed mérföldön, új országos csúcs,
9.68 s hivatalos dragster idő 900 köbcentis géppel,
9.44 s dragster idő kitámasztó és nitró nélkül szintén új országos csúcs,
70 m elsőkeréken gurulva az országban egyedül,
174.51 km/h-val történő vaspapucsos száguldás,
325.29 km/h végsebesség 1800m-en.
 
   
   

Sokan ígértek már extrém dolgokat, de ami Kunmadarason augusztus 18-19. között történt, az minden eddigit felülmúlt. A Motul Kupa záró futamán egymást követték a rettenetes futamok, s csak úgy repkedtek az új országos csúcsok.
Az 50-es kategóriában Hugyecz Erik időben és sebességben is javítva vitte el a pálmát, ám az összetett versenyben a második helyen végzett Gyöngyösi Robi mögött.
400-ban Bartos Zoli nem kis meglepetésre szintén új időcsúccsal megverte Orbán Józsit, de ez nagyot már nem változtatott Orbán Bajnoki pozícióján.

 
   
 

600-ban Bajcsi Tominak az is elég lett volna, ha megjelenik a versenyen. Ám aki profi, az profi, új időcsúccsal búcsúzott ettől az évtől s óriási fölénnyel nyerte el a bajnoki címet.
Fórián Suzukija és Czinder Hondája szintén élvezetes csatát biztosított a nézőseregnek.

750-ben a teher egyaránt nyomasztotta Biharit és Vargát, így a nevető harmadik, Csuka János került ki győztesen az utolsó futamon. A bajnokságot viszont Bihari nyerte meg hajszállal Varga Zoli előtt. A kéthengereseknél Nacsa Zsolt fogadkozása előzte meg a versenyt, s ha már valaki ígér valamit azt illik be is tartani. A TL valóban új csúccsal nyerte a versenyt, s ezáltal Nacsa Zsolt lett az összetett bajnok is.

 
   
   

900-ban hihetetlen idők születtek. Nagyokat ment Szebenyi Misi, akinek reggelre lett kész a gépe (és az idegei is), de ezen a napon Papp Laci olyan időcsúcsot produkált, amire még nem volt példa, hiszen 9.68 másodperccel hivatalos dragsteridőt futott. Méltán vehette át az összetett bajnoki címet is.

900+-ban Kövecsi Jancsinak jött ki jobban a lépés, és ha Belme Józsi nem remekel időcsúcsot, akkor veszélybe került volna a bajnoki címe is. Így viszont összetettben Kövecsi Suzukijával Belme mögött végzett.

 
   
 

900+Top-ban Kerecseny és Papp sorban döntögették a csúcsokat, ám egy szerencsés gumicsere óriási eredményt hozott Papp Lacinak és az egész dragbike sportnak, hiszen 9.44 másodpercet még soha senki nem futott széria futóművel. Ebben a kategóriában új sebességcsúcs született Belme 1400 köbcentisre combosodott Hayabusájának köszönhetően, ami 247.22 km/h-val száguldott át a negyed mérföld végét jelző csíkon.
Az ádáz csatározás végére Papp Laci vihette el a bajnoki címet Kerecseny elől.

 
   
   

A speciálosaink is nagyon fogadkoztak, hogy elsöprik a régi csúcsokat. Már az edzőfutamok alatt lehetett látni, hogy a Fucsi drag talán meglepetést fog okozni, valamint Erdős gépe olyan dolgokat produkált, hogy a szőrök állóháborút játszottak a közönség hátán.
Orgoványi Gyuri ismét műszaki gondokkal küzdött, de bíztunk gépe brutalitásában. Aztán jött a nagy csata s Orgoványi alul maradt Fucskó Hayabusa dragjával szemben. Erdős-Fucskó döntő lett, ahol szenzációs teljesítménnyel Erdős Csaba új, hihetetlen országos csúcsot futott 9.17 másodperccel s bebiztosította bajnoki helyét Gyuri előtt.

 
   
 

A verseny szünetében Potzner Feri kápráztatott el mindenkit streetfighteres tudásával s felállított egy szenzációs elsőkeréken gurulás csúcsot: 70 métert sikerült teljesítenie. Mindezek persze forró hangulatot teremtettek az amúgy is forró betonon, amit a kirendelt tűzoltókocsi locsolással próbált elviselhetővé tenni. Este szép számú közönség előtt játszott a kimerültségig Blöró, amit voltak, akik a medencékből élveztek a kunhegyesi Szent István Szabadidő Parkba.

Másnap folytatódott az őrület Kunmadarason. A hazai streetfighteresek nagyon ígérték, hogy a kunmadarasi verseny kiemelt fontosságú lesz mindenki számára, de azt azért nem gondoltuk volna, hogy ennyire.
Minden versenyző eddigi legjobbját produkálta a lelkes közönség előtt, akik reggeltől estig végig őrjöngték a napot. Volt is miért.

 
   
   

Szabó Ákosnak egy balszerencsés bevonulás miatt a tartalék gépével kellett végig csinálni műsorát, amit hihetetlen biztonsággal tett meg. Hérány István szintén sokat fejlődött és egyhengeres gépével különdíjat kapott. Sztik Józsi, mint egy szellem suhant át a pályán. Kovács Krisztián csapata rendőri öltözékben lépett fel, a személyek közötti max-elése felejthetetlen volt. Tölgyesi Babu olyan eleganciával adja elő gyakorlatát, mintha bicajjal tenné és erősen zárkózik föl a mezőny élvonalához. Topor Robi a gyorsulás után most a kaszkadőrségben is megmutatta, számolni kell vele.

A verseny szünetében jött a Motul Kupa ünnepélyes díjkiosztója. Besenyei Péter óramű pontossággal repült be a légtérbe, s lélegzetelállító bemutatójával ejtette ámulatba a közönséget. Ezzel azonban nem volt vége. Leszállt a pályára, és először Papp Laci Kawájával földről, majd Erdős dragjával levegőből mérte össze erejét. Besz_rás volt!

 
   
 

Ezután jött az őrület folytatása. Potzner olyan elsőkeréken gurulásokat csinált, hogy a közönség sikoltozása elnyomta a gép hangját. Hidi Miki olyan összeszedett volt, mint még soha s megtervezett show-jával teljesen a padlóra küldte a közönséget. Erdős és csapata a tőle megszokott színvonalon hozta a mutatványokat. Már annyira lassan motorozik egykeréken, hogy lassított felvétellel se lehetne felülmúlni.

 
   
   

Szőllősi Péter magyarosra vette a figurát és betyár barátai, valamint ostorcsattogtatásai a száguldó motoron és hátrabukfence óriási hangulatot varázsolt a pályára. Borsay Szabolcs egykerekező dinamizmusa már-már a határokat súrolja, s lábbal vezetett körzése élményszámba megy. A denevér ember Nagy Backman Béla fejlődése talán a legdinamikusabb, mindent tud, amit csak lehet s előre szaltója mindig nagy tapsot vált ki a közönségből. Büszkék lehetünk rájuk.
A nehéz helyzetben lévő zsűri Hidi, Erdős, Potzner sorrendet hozott ki, amit a közönség lelkesen helyeselt.

A végsebességmérő Pap Zoltán emlékverseny előtt még egy lassúsági egykerekezést is beiktattak a szervezők, valamint egy őrült vaspapucsos húzatást. A lassúságiban Erdős Csaba 15.66 másodperc alatt tette meg a kijelölt 100 métert, így győzött, a vaspapucson száguldásban pedig a jászberényi Kovács Krisztiánék szenzációs 174.51km/h-át produkálva új országos csúcsot állítottak fel.

 
   
 

A végsebesség mérést óriási találgatások előzték meg, hiszen tudtuk, a tragikus körülmények között elhunyt Pap Zoli elmúlt évi 312.77-es teljesítménye nagyon a spiccen volt. Végül is több versenyzőnek sikerült megdöntenie a csúcsot, de legnagyobb sebességet Belme Józsinak sikerült elérnie, hiszen 325.296 km/h-ás hihetetlen csúcsot állított fel. Őt követte Kerecseny Attila 318.646-tal, majd Papp László 317.457-tel. Méltó eredmények az elhunyt bajnok tiszteletére.

Azt hiszem, akik ott voltak a Maxxpower Extrém hétvégén, azok élmény hegyekkel hagyták el Kunmadarast, akik nem voltak ott azok bepótolni nem tudják, de jövőre megtapasztalhatják azt a fergeteges hangulatot, amit átéltünk. A rendezvényről videokazetta készült, ami megrendelhető a 30/9654435 telefonszámon. Jövőre veletek Kunmadarason.

MOTUL KUPA összetett eredmények:

Junior 50
1. Gyöngyösi Róbert 1380p
2. Hugyecz Erik 1360p
3. Fegyvernök Csaba 1290p

400-ig
1. Orbán József 2150p Honda
2. Nagy István 1630p Honda
3. Bartos Zoltán 1260p Kawasaki

600
1. Bajcsi Tamás 2520p Suzuki
2. Fórián Zsolt Csaba 1630p Suzuki
3. Molnár Attila 1510p Suzuki

750
1. Bihari Norbert 2030p Suzuki
2. Varga Zoltán 2010p Suzuki
3. Csuka János 1860p Suzuki

Kéthengeresek
1. Nacsa Zsolt 1720p Suzuki
2. Takács József 1310p Suzuki
3. Schőbel László 840p Suzuki

900
1. Papp László 2410p Kawasaki
2. Szebenyi Mihály 2090p Kawasaki
3. Kmetty Ágoston 1410p Honda

900+
1. Belme József 2240p Suzuki
2. Kövecsi János 2090 Suzuki
3. Máté Sándor 980p Suzuki

900+TOP
1. Papp László 2130p Kawasaki
2. Kerecseny Attila 1960p Suzuki
3. Belme József 1480p Suzuki

Speciál
1. Erdős Csaba 1790p Suzuki Turbó
2. Orgoványi György 1420p Suzuki Apokalipszis
3. Fucskó Antal 1200p Suzuki Nitró Hayabusa