Japánban a helyi menők uralkodnak

2001.05.28. 10:31

A Japánban tartott nemzetközi motorversenyekre jellemző, hogy általában egy olyan helyi menő keni el az összes nagy VB sztár száját, akiről addig soha, egy szót sem hallottunk itt Európában. Akárcsak tavaly (Izutsu volt a tettes akkor), idén sem volt ez másként.

Az április 27-29 közt a japán Sugoban rendezett negyedik világbajnoki felvonás mindkét futamát, és a Superpole-t is egy honi kamikáze nyerte meg, aki stílusában a korábbi Superbike csillag Haga-hoz hasonlítható, vagy talán egy kicsit még őrültebb is nála.

 
   
   

Edzések, Superpole A Japán Motorkerékpár Szövetség tulajdonában lévő 3.737 méter hosszú, meglehetősen fárasztó vonalvezetésű pályán az előbb említett helyi kamikáze, becsületes nevén Makoto TAMADA villogott. Pénteken, az első edzésen közel 1 másodperccel ment jobb időt mint bárki más a mezőnyből, ami gyorsasági versenyeknél nagyon sok. A gyári Cabin Honda-ján elért hihetetlen 1'28.658-as ideje pályacsúcsra sikeredett, őt követte csapattársa, Shinichi ITO, majd Troy CORSER az Axo Aprilia-val és Tamaki SERIZAWA egy gyári Kawasaki-val.

 
   
 

Az első napon a legjobb 16 eredményből 9 japán nemzetiségű versenyzőhöz tartozott! A második napi edzés legvégén Robert ULM (Ducati) akkorát esett és olyan rossz helyen, hogy az edzést meg kellett szakítani, amelynek következtében Troy BAYLISS nem tudta már magát a legjobb 16-ba sem hozni, ami a Superpole-n való indulási lehetőségének végét jelentette. Tamada már nem javított tovább pénteki eredményén, Corser eggyel előrébb ugrott a 2. helyre, viszont Izutsu kiköszörülve a pénteki csorbát, a 3. helyről várhatta a Superpole-t, Ito viszont visszaesett az 5. helyre, Serizawa marad a 4. pozicióban.

A Superpole néhány éve került bevezetésre, tulajdonképpen egy felvezető kör utáni egyetlen gyors, mért kört jelent. A legjobb 16 edzésidő tulajdonosai közt ez alapján dől el, ki hová állhat végül a vasárnapi versenyek startjánál.

 
   
   

Verseny, első futam A versenyre érdekes módon nem látogatott ki olyan sok néző, mint egy spanyol, olasz vagy angol futamnál ezt megszokhattuk. A 25 körös verseny rajtját az abszolút leggyorsabb Tamada kapta el a legrosszabbul, visszaesve egyből a 8. helyre. Corser, Bostrom és Izutsu volt a jól indulók sorrendje az első körben. Yanagawa mindjárt meg is borította a Kawa-ját egy kigyorsításnál rendesen.

Tamada nem izgatta magát különösen, az 5. kör végére már magabiztosan vezetett, mögé Corser-Izutsu duó zárkozott fel és csatázott a befutóig, az ausztrál végső sikerével. A kicsit csalódást keltő Okada a 12 körben esett el. Addigra Ito szépen feljött a rossz rajtja után, és végig tartani tudta a 4. helyét. Lavilla-Hodgson-Chili folyamatosan nagyot küzdöttek a verseny hátralévő részében a 6-8. helyekért, a végső sorrend is ez maradt közöttük. Az célba természetesen Makoto Tamada ért be elsőként 4 másodperces előnnyel, őt Troy Corser és Hitoyasu Izutsu követte, amit a japán nem könyvelt el túl értékes helyezésnek, a tavalyi dupla győzelme után. Troy Bayliss gyenge szereplése (13.) a vilagbajnoki pontverseny vezető pozicióját jelentette Corser számára.

 
   
 

Verseny, második futam Ez a futam kissé szorosabb versenyt hozott mint az előző. Tamada a rajtott megint csak benézte, Bostrom viszont nem, igaz csak egy körig vezette a mezőnyt. A kezdeti pozició harcok után kialakult egy hármas vezetőboly, Izutsu, Serizawa, Tamada sorrendben, és egy ötös üldőző egység Ito, Bostrom, Corser, Hodgson, Chili felállásban.

A 16. körben dőlt csak el a verseny, Tamada többszöri próbálkozás után végre megelőzte az igen kemény Izutsut. Ito közben folymatosan jött fel, úgy nézett ki felér a pódiumra is, de épp amikor a 3. helyért előzte volna Serizawat, elmérte a féktávot a célegyenes végén és kifutott a sóderágyba, szerencséjére még vissza tudott jönni és 9.-ként ért célba. Bostrom és Hodgson megmutatta, hogy nem csak a japánok tudnak ezen a pályán, és elcsípték a 4-5. helyet a végén.

Az élen már nem változott a Tamada-Izutsu-Serizawa japán különítmény sorrendje a befutóra, bár a Cabin Honda elhúzott a két Kawasakitól. Bayliss (15.) rossz formája ebben a futamban is tovább tartott, így Corser tovább növelte előnyét a pontversenyben.

 
   
   

Nyilatkozatok

Makoto Tamada: Az első futam rajtját elrontottam, de utána már könnyedén megtudtam előzni Corsert mikor hibázott. Már tudtam a tábláról hogy biztosan vezetek, így már nem húztam tovább. A második futamban nem azért maradtam olyan sokáig Izutsu mögött mert a helyet kerestem volna ahol megelőzhetném, hanem mert élveztem mögötte a motorozást és már kicsit elfáradtam az első futamban, de bármikor megtudtam volna előzni. Néhányan azt mondják mi csak a japán pályákon tudunk jól menni, de szerintem a tengerentúliakon is, alig várom már hogy a világbajnokságban is el tudjak indulni.

Hitoyasu Izutsu: Nyilván ez nem volt olyan élvezetes verseny számomra mint a tavalyi. A Superbike szezon nem kezdődött számomra túl jól idén, de ez egy jó verseny volt felkészülni a japán bajnokságra. Mindent megtettem a másoik futamban amit csak tudtam, de Tamada túl gyors volt ma.

Troy Corser: A gumim elforgott a felnin a második futam startjánál, ami alaposan feltartott, mivel nem tudtam olyan gyorsan menni mint ahogy tudtam volna. Az első futamban a sikán kijáratánál, felfelé a hegyre Tamada motorja előnyben volt az enyémmel szemben, de a futamok után a 22 pontos vezetés a pontversenyben a legfontosabb számomra.