Fél tonnát egyensúlyozni az Alpokban

2013.08.18. 06:33

A Yamaha nem hagyja feledésbe merülni néhány éve bemutatott óriásenduróját, a Super Ténérét. Idén bemutatott, rengeteg extrával felszerelt Worldcrosser kivitelt vittem el egy európai körre.

Amikor egyesbe raktam, az egész monstrum megrázkódott. Összeállt a rudazat, a gépház gigantikus ereje immár rendelkezésre állt, a kozmikus tömeg menetkész. Finoman engedtem fel a hidraulikus kuplungot, szinte megszámolhatóvá vált a hajtómű fordulata, mellyel egyből kontinenshódító távlatok ígérete kezdett lengedezni. A nagy nyári szabadság ünnepélyesen megkezdődött. Méltóságteljesen vonultunk el a tátott szájú portás előtt, a járdákról sugárzó csöndes áhítat sodorvonalát húzva magunk után. A Queen Mary 2 sem csinálta volna szebben New Yorkban. Feltárult előttünk a fényben fürdő Máriássy utca. Az, hogy amúgy csak a szomszéd sarokra készültünk egy polifoamért, semmit nem vont le a dolog jelentőségéből, és meg kellett tapasztaljam: a következő kilenc napban, akár akartam, akár nem, mindennek jelentősége lett. Ugyanis rajta ültem. Magán a jelentőségen.

Indulás előtt megbeszéltük, hogy ha végre túlléptem az ezredik aznapi kilométert a Yamaha Super Ténéré 1200-zal, készítek egy képet magamról. Legyek elgyötört, megviselt, csapzott, hiszen ez túracikk. Nos, ez volt az egyetlen, ami nem sikerült, a hajnali négy órás rostocki zárónapi indulás, meg a már nonstop megtett 1015 km ellenére. A berlini meg prágai extra kavarással együtt is tartottuk a menetrendet.

A kora reggeli 160-180-as száguldás frissítő emléke után órák óta csak arra kellett figyelnem, hogy ne lépjük túl nagyon a 130 km/h-s sebességhatárt, ami a világért sem sikerült. Ha nem figyelsz, 170-nél vagy egy pillanat alatt. A kontinenslépő motoron az ember előbb-utóbb megszokja, hogy kontinensléptékben is gondolkodjon, a végén már majdnem háromszáz kilométert haladtunk egyfolytában, kimotorozva az egész tankot, minden különösebb erőfeszítés nélkül. A fogyasztás sem alakult rosszul, több vacsorát köszönhetek annak, hogy a benzinszámla a tervezett töredéke volt csupán. 170-nel tartósan haladva 6,7 l /100 km-re jött ki az érték, a nyugodtabb túrázós részeken 4,9 l is elég volt, átlagosan 5,5 l kellett száz kilométer szabályos megtételéhez. Délután négyre ígértem az érkezést Alsóörsre, 15.40-kor felcsillant a tó a láthatáron Zirc után, és nem sokkal később, 1178 km szinte nonstop vezetést követően - állítólag cseppet sem elgyötörve - már a Balatonban hűsöltünk a haverokkal.

De mi ez a sok funkció?

A Yamaha Super Ténéré 1200-at ellátták egy rakás dologgal, ami a magamfajta egyszerű embernek menet közben eszébe sem jut. Balról egy gombbal állíthatod, hogy

a./ egyáltalán ne legyen kipörgés,

b./ legyen de csak mértékkel

c./ teljesen iktassuk ki az ASR-t, ami terepen nagyszerű lehetőség.

Ezt a gombot egyáltalán nem használtam, csakúgy, mint a jobb oldalon lévő túra-sportváltókapcsolót sem. Ez elektronikusan változtatja a gázkar karakterisztikáját, túra állásban kellemesen kezelhető minden, sport állásban minimális mozdulatra is vad gázadás következik be. Hátránya az volt, hogy a karakterisztika-váltáshoz a gázkarnak alapállásban kell lennie, különben nem áll át a rendszer, maga a lehetőség viszont akkor jutott az eszembe, amikor már megkezdtem az előzést. Ilyenkor már késő.

Mivel azonban a Ténéré 1200 elképesztő teljesítménnyel és nyomatékkal rendelkezik, teljesen mindegy volt, melyik sebességből, milyen gáznál és karakterisztikánál akarok valamit tenni, a dolog azonnal teljesült. Rendkívül kellemes a nyomatékgörbe, a leghosszabb ötödik sebességben 90-190 km/h között mindenre jók voltunk,

A motorblokkot előredöntötték, ettől alacsonyabb a súlypont, ami végső soron nagyszerű stabilitást és kormányozhatóságot jelent. Lazán, gyorsan volt dönthető a gép a Glockner hajtűkanyarjaiban, nagy sebességnél is fantasztikus stabilitást és uralhatóságot mutatott, kígyózás csak 194 km/h körül jelentkezett. Utassal rendre leért a lábtartó a körforgalmakban, a gyárilag adott gumik kiválóak, mind nedves, mind száraz úton. Remek a Super Ténéré 1200 szélvédelme, hatásos a két kis terelőplexi a nagy alatt, két oldalon. A szélárnyékban még nagy tempónál is kényelmesen hátranézhetsz, nem hatnak lényeges szélerők a fejedre. A láb szélvédelme kiváló a tank takarásában, még nagy tempónál is megkímél attól, hogy erővel kelljen tartani valamelyik testrészedet. Legjobban az integrált fékrendszer tetszett, és mentett is meg minket egy ütközéstől, amikor a dolog váratlansága folytán két ujjal (!) fékeztünk hatalmasat egy két záróvonalat átlépő és előttünk keresztben áthajtó barom miatt.

Mivel a rendszer mindkét kereket fékezi és méri a két kerék lassulását is, eszerint adagolva a fékerőt a két fékhez, a vészfékezés végig uralható, stabil és vezetett maradt, a motor bólintása szinte megállt egy bizonyos érték után. Nyolcvanról nullára  kb. 25 m alatt sikerült megállni csomagokkal tele és egy 90 kg-os utassal a hátam mögött. Lévén én is vagyok vagy 110 kg, össztömegünk a Ténérével együtt közel járt a fél tonnához, ennek ellenére elég volt egy nem teljes kézzel végrehajtott odakapás. Ha a hátsó fékpedált nyomod, csak a hátsó fék fog.

Az előre döntött blokk miatt oldalt van a hűtő a tank mellett, a másik oldalon pedig az elektronika, ugyancsak kívül. Lévén elég hosszú lábam van, a bal térdem tartós forró levegős ellátást kapott, ezzel feltehetően akadályoztam a hűtő szellőzését. A hűtőventilátor mindenesetre gyakran bekapcsolt, még a Grossglockner amúgy 7,6 fokos felső régiójában is folyamatosan ment felfelé tartó menetünk során, városi forgalomban pedig már egy piros lámpa is elég volt a 28 fokos nyárban, hogy zümmögni kezdjen a kényszerhűtés.

A túradobozok már pár véletlen, felszállás közbeni csizmaspicc-érintéstől is  karcossá váltak, fel- és leszerelésük egyszerű volt, de megszokást igényelt. A műanyag záróelemek helyett az ember jobban örülne pontosabb pozíciójú fém alkatrészeknek, de így is megfelelően rögzül minden. Szerencsés dolog, hogy van hely a pókoknak az oldaldobozok és a gép között, ennyire könnyen és ennyire rendben már rég pakoltam ekkora cuccot. A dobozok sarkán lévő fekete műanyag védőelemekből egyet egy kapu tört le véletlenül, aránylag kevés is elég volt ehhez, javítottuk, de érdemes rá vigyázni, itt sem ártana erősebb fém alkalmazása.

Az ember nem lehetne ennyire tiszteletlen a távolságokkal szemben, ha nem lenne ilyen segítsége, mint ez a járgány. A korlátlanság érzése, a mindent elérés képessége, a "kontinenslépő bálna" - valami ilyesmi a Yamaha Super Ténéré 1200. Sokszínű nyári kirándulásként beleraktunk ebbe a túrába mindent, amit csak motor és motoros kívánhatott. Békés poroszkálást falutól faluig Karintiában és extra hosszú korlátlan autópályás száguldásokat a Duna völgyétől Hamburgig. Történelmi városmagok kockaköves múltidézését, és meghitt elő-alpesi gasthof-hangulatot egyaránt. Előző nap még a Grossglockner-hágó hajtűkanyarjait élveztük, viharosan döntve ide-oda, felcikázva a hóhatár fölé, karnyújtásnyira állva a rohanó felhőktől a boszorkánykonyhaként kavargó látóhatárt szemlélve. Másnap délután már a hamburgi szabadkikötő felett feszülő szédületes függőhíd, a Köhlbrand árnyékában uzsonnáztunk, jó 800 km-rel odébb.

Volt itt konténerterminál és vörös téglás régi raktárnegyed, "gazdagék" elbai strandja és az egykori tengeralattjáró-központ, Kiel melletti tengerészemlékmű-látogatás. Végül pedig a cél, a két napos magányos pihenés fent, a szeles, szélkerekes, lagúnás Rostock melletti síkságon, a tengerparton.

Most, hogy visszaadtam a Ténéré 1200-at, túlzás lenne azt állítani: nem tudok nélküle élni, minden más csak játékszer ezt követően, noha a WR valóban biciklinek tűnt néhány napig utána. Valójában minden motort úgy kell vezetni, ahogy az az adott típusnak ideális, lehetőleg olyan helyekre, ahová igazán valók. Mindegyik megmutat valamit egy másik motoros világ dimenzióiból, megszokható, és előnyei idővel természetessé válnak.

A Super Ténéré maradéktalan élvezetéhez némi túlzással egy kontinensnyi hely kell. Ez a motor maga a pazar, fantasztikus magashegyi túra. Szédületes megtapasztalni és legfőképp ettől kezdve személyes élményként tudni: mennyire korlátlan is valójában e motor megrajzolta világ, és milyen messzire is tolható ki a horizont, ha vágtázva szeretnénk eltűnni nyomában a végtelenbe.