A krapeknők útra kelnek

2003.06.25. 09:43
Évekkel ezelőtt már volt részem ilyesmiben. Ismerős motoros lányokkal, - akikkel egyébként már korábban is motoroztunk együtt a fiúkkal - megbeszéltük, hogy lemegyünk a Balcsira. Csak egyedül, csak lányok. Persze a vége mindig az lett, hogy a 6-8 lányból csak négyen maradtunk, de mi legalább stabilan, minden évben, három éven keresztül megcsináltuk a Balaton körüli túrát.

 
 

Egyedül oldottuk meg a műszaki gondokat, túléltünk egy olyan vihart, amikor a szél fákat csavart ki előttünk az úton, és a jobbos kanyarban balra kellett dönteni a motorokat (ezt persze a fiúk sosem hitték el), és sikeresen magunkba bolondítottuk az utunkba eső pasikat. Ez alatt nagyon jól összeszokott a csapat. Mit mondjak, jót tett az önbizalmunknak. Bármikor bárhova elmennék velük, teljes nyugalommal.

 
   
   

Amikor egy olvasónk felhívta a figyelmemet Zsanett által meghirdetett női motoros túrára, gondoltam, majd a résztvevők fényképeznek, aztán meg írnak valamit róla. Persze tudtam, hogy az lenne az igazi, ha ott lennék, hiszen van viszonyítási alapom, de féltem. Még fiúkkal sem indulok el ilyen hosszú útra, ha előtte nem motoroztunk együtt. (Az más kérdés, hogy általában a fiúk ódzkodnak tőle, hogy velem együtt motorozzanak.) Meg aztán biztos nem véletlen a női sofőrökről kialakult sztereotípia.

Az indulás előtt többször beszélgettünk Zsanival, aki két találkozót is szervezett, hogy legalább arcról megismerjük a lányokat. Az eredmény az lett, hogy egyre jobban tartózkodtam, de már nem csak a tapasztalanság, hanem a korkülönbség miatt is. A jelentkezők ugyanis többnyire a húszas éveik elején jártak, és ami számomra még rémisztőbb, hogy hasalós, speed gépeken motoroznak. Végül azok közül, akikkel a meetingeken találkoztam, csak ketten jöttek el a túrára.

 
   
  Zsanett az SV650S-sel

Még akkor sem voltam biztos a dolgomban, amikor kifizettem Zsaninak az első napi szállásomat. Intéztem gyorsan egy tesztmotort, egy SV650-est, hogy legalább az erőviszonyok kiegyenlítettek legyenek. Hiába a jól hangzó szlogen: "mindegy, hogy milyen motorod van", tapasztalatból annyit azért tudok, hogy a 250-650-es motorok között csak szenvednék az 1100-as Guzzimmal, ráadásul akkor még úgy tudtam, hogy az egyik lány egy 200-as robogóval jön. Ja, és véletlenül Zsaninak is egy SV650S-e van.

Az elhatalmasodó ellenérzéseim közepette már én is kezdtem jelnek venni, hogy az indulás dátuma péntek 13. Aigner Szilárd csupa rosszat, vihart, zápor-zivatart jósolt erre a hétvégére. Amikor pedig a tesztmotort nem adták oda előző nap, már egész biztos voltam benne, hogy a túrából nem lesz semmi. Azért még felhívtam Zsanit, hogy szóljak, nem érek oda a tíz órás indulásra. Áttette az időpontot délre. Erre nem számítottam.

 
   
    Zsuzsi a Harley-val

Végül negyed egyre értem a megbeszélt benzinkútra. Nyugodt tempóban szeltem át a várost - legalább otthagynak, és akkor megúsztam. Vagy talán utánuk megyek, de akkor sem töröm valami béna kiscsaj miatt össze magam. Bár már mindenki a motoron ült és nyomták a gombokat, szemmel láthatóan nagyon örültek nekem, pedig többségükkel még sosem találkoztam.

A benzinkúton hét motorral nyolc lány várakozott, mind szimpatikusak (bár szemtelenül fiatalok), normálisnak látszó motorokkal - Réka: Suzuki GSF600 Bandit, Eszter és utasa Andi: -RF400R, Én: -SV650 és Zsani: SV650S, Niki: Kawasaki ZZR250, Dóri: Yamaha XT250, és a legnagyobb egy Harley-Davidson XR883R Sportster a nyergében Zsuzsival. Bár itthon a lelkemre kötötték, hogy ha már mégis elindultam, legalább álljak a sorban leghátulra, a csapat úgy döntött, hogy a 250-esek előre, és a HD megy leghátulra. Nem nagyon értettem a logikáját, hiszen a 600-as sportmotorok sokkal gyorsabbak, de én most csak sodródtam.

 
   
  Niki és a ZZR250

Az útvonalat a lányok módosították még a megérkezésem előtt, a pénteki csúcsforgalomra gondolva, így a 7-es út helyett az 1-es, majd a 811-es után a 8-as következett. Egyetlen megállóval, a balatonalmádii tankolással másfél-két óra alatt értünk a káptalanfüredi szállásunkra. Kicsit sajnáltam, hogy nem álltunk meg valami csárdában, hogy legalább megismerkedhessünk, de végülis erre van még két nap.

A forgalomban nagy meglepetésemre a csajok ügyesen boldogultak. Az elején volt némi probléma a cikk-cakkba való beállással, mert Zsani nem tudta eldönteni, hogy melyik oldalon menjen elől. Később a kereszteződésekben Zsuzsi a HD-val zárta az utat, így nagyjából végig együtt maradt a csapat. Az előzésekkor néha lemaradt a hátulja, mert amíg az SV-vel 100 km/óráról Zsani könnyedén gyorsulgat, az XT-nek 250-esnek pont itt van a vége.

 
   
    Kiskorú Dóri és Yamaha XT-je

A szállásunk az ifjúsági táborban nagyon komoly volt, de szerencsére mi voltunk az egyetlen lakói. A tizenöt-négyzetméteres szoba tizennégy alvóhelyet tartalmaz. Direkt nem akartunk külön szobákat, fel voltunk spanolva, készültünk az éjszakai traccspartira. Az emeletes ágyakon elsőként az alsó helyek találtak gazdára (az erősebbek győztek a közelharcban), de akadt olyan is, aki direkt felső ágyat akart. Az emeletre életveszélyes, félbefűrészelt vas létrafokok vezettek. Izgultam is, hogy nehogy pont ma éjszaka kezdjem meg alvajárásomat. Nekem egyébként körülbelül lábszárközépig ért az ágy vége. Fölöttem az ágy alja ismerős - nosztalgikus érzéseket ébresztő - üzenetekkel volt teleírva.

 
   
 

A szoba elfoglalása gyorsan ment, egy talpalatnyi üres folt sem maradt. Ruháinkat ledobálva - már a gondnok előtt - kerestük elő a fürdőruhákat. Közben Niki leszedte a Kawáról az idomokat. Néhány héttel ezelőtt ugyanis csaknem totálkárosan vette meg a papájával, és bár most is pont a szervizből hozta, maradt még rajta némi munka. Például az egyik index nem villogott, hanem folyamatosan égett, de akkor még nem tudtuk, hogy ez a legapróbb hiba. Nagyjából egy óra múlva már a strandon voltunk.

 
   
   

A strand környéke Almádiban természetvédelmi terület, ezért parkolni csak jó messze a fizető parkolóban szabad. Mi persze szerettünk volna rálátni a motorokra. Már épp azon törtük a fejünket, hogy keresünk egy szabad strandot, ahol akár a motorokkal is lemehetünk a partra, mikor az egyik büfés néni kinyitott egy lelakatolt kaput, és megengedte, hogy az öltöző mögé álljunk a motorokkal. Amikor pedig a 200 forintos belépőjegyet is kifizettük mind a nyolcan, a jegyszedő néninek is kisimult az arca.

Az első csobbanás után elment a nap. A Balaton vize nem volt nagyon frissítő, úgy harminc fok körül, és az alja csupa iszap, ezért nem nagyon erőltettük a pancsolást. A büfében rendesen fogyott a lángos és a palacsinta, úgyhogy nem lehetett panasz ránk - ezen a hétvégén senkit nem érdekelt a fogyókúra. Kattogtak a fényképezőgépek és elkezdődött az ismerkedés.

 
   
  Eszter és a Drag Star

A strandról úgy este fél nyolc fele mentünk vissza a táborba. Gyors zuhany, és indultunk is Bándra a csárdába. Aggódásra adott okot, hogy a távolban hatalmas villámok cikáztak, de bíztunk Szilárdban, és reméltük, hogy nem lesz eső. Egyébként még mindig nagyon meleg volt. Indulás előtt befutott Eszter Győrből Yamaha XVS650 Drag Starja nyergében. Az a motor akkora! Nem is akartuk elhinni, hogy egy lány vezeti, de mégis.

A bándi csárda - ha valaki nem ismerné - nagyon jó hely. Számomra az egyik pozitívuma, hogy semmilyen külföldi szénsavas üdítőitalt nem árulnak. Itt a sláger a bodzaszörp, bár a többiek inkább a házi málnát választották. Az étlap egy hatalmas fatábla, amibe bele van égetve az a kb. tízféle étel, amit kínálnak. Az adagok jó nagyok, a tulajdonosok is nagyon szimpatikusak, nagydarab, egészséges vendéglősnek látszanak, akiken látszik, hogy csak jó kaját adhatnak. Mondjuk a kéttagú cigányzenekar egy kicsit zavart a dumálásban. Kiderült, hogy még az is jó a lányokban, hogy hagyják, hogy a többiek végigkóstolják, amit választottak.

 
   
    Ildi és a CB1

A csárdából hazafelé eleredt az eső. Már éjjel 11 óra volt. A parkolóban, akinek volt, felhúzta az esőruháját, a többiek bevállalták, hogy eláznak. Szerencsére az eső nem volt túl nagy. A táborba visszaérve úgy döntöttük, hogy az alváshoz még korán van, meg aztán néhányan már kóros alkoholhiányra panaszkodtak. A választás a szomszéd utcában álló, lakókocsiból kialakított vendéglátó egységre esett, hiszen idáig még kellemes a séta, és van rá esély, hogy haza is találunk majd néhány sör után.

 
   
 

Reggel Zsani kilenckor riasztotta a csapatot, hiszen tízkor el kellett hagynunk a szállásunkat. Nem is baj, így hosszabb lesz a nap. Tízre mindenki újra motoron. Csak Nikire kellett várnunk megint, mert éjszaka hazafelé kiderült, hogy beleér a gumiba az első sárvédője, amitől a mögötte haladók folyamatos gumifüstbe burkolóznak, és már féloldalasra kopott a gumija. A problémát - más lehetőség híján - egy gumipók segítségével orvosoltam. Közben újabb taggal gyarapodtunk, Ildi futott be Agárdról egy CB400-as Hondával. Az útitervet persze közben újra módosítottuk, hiszen a következő szállásunk Keszthelyen volt, viszont ha már tízkor elindulunk, tizenegyre odaérünk, és elmarad a motorozás. Út közben pedig alig van néhány kanyar.

 
   
   

Alsóőrsön egy vízparti kajálóban fogyasztottuk el a kapucsínót és a tojásrántottát, majd újra felmentünk a felső útra. Komolyabb terv nem volt, csak annyi, hogy mindenképp forduljunk balra, mert arra van Keszthely. Kellemes kis kanyargás vette kezdetét. Már egészen jó, egyenletes tempóban haladt a csapat. Igaz, hogy Nagyvázsonyban mentünk egy kört, de az a szerpentin sokaknak feldobta a hangulatát szombatra. A faluból újra a helyes útra fordulva Zsanit egy méhecske (méhe, ahogy a győri Eszter mondja) vette kezelésbe, amire összegyűlt a falu apraja-nagyja. Az unatkozó nénik csapdába ejtették Zsanit - aki allergiás a méhcsípésre - és nem engedték motorra ülni, nehogy rosszul legyen. Azért az orvostól beszerzett kalcium pezsgőtabletta hamar orvosolta a bajt a nénik nagy bánatára.

 
   
 

Mivel nem volt különösebb célunk, kijelöltük Kékkutat, úgyis mindenki nagyon szomjas volt már. Többszöri forgolódás után sem találtuk meg a helyes utat. Később a felderítő csapat megtalálta, de állítólag nagyon sok turista volt a forrásnál. Na sebaj. Addigra már úgyis nagyon elegünk és melegünk volt. Réka kijelentette, hogy "Na most húzzunk egy kövéret, és menjünk le a Balcsira!"

Badacsonyban egy benzinkútnál vártuk be a keszthelyi csajokat, pontosabban csak Andi keszthelyi, vele jött Judit Zalaegerszegről egy Kawasaki EN500 Vulcannal. Andi csak annyit mondott: "A medence 30 fokos az udvarunkban" és a lányok már pattantak is fel sorban a motorokra. A hátralévő utat fél óra alatt tettük meg nagyon jó tempóban.

 
   
   

Keszthelyen Andi és Attila panziójában a Calecon Brothers MC tagjai babgulyással vártak minket. Az előző napi szállás után a csajok ekkora luxusra nem számítottak. Miután elosztottuk a kétágyas szobákat mindenki fürdőruhára vetkőzött, és egy nagyot csobbant a kertben lévő medencében. A fiúk egymás után hordták a söröket, és csak arra vártak, hogy felszolgálhassák a bográcsból a gulyást.

A gulyás is nagyon jó volt, a baj csak az, hogy a fiúk annyira komolyan vették a dolgukat, hogy amikor Andi felajánlotta, hogy süt egy kis rétest nekünk, azt válaszolták, hogy nem dolgozhat, mert ma nőnap van. Cserébe megettük a család összes cseresznyéjét. Mivel a hőmérséklet továbbra sem csökkent, a buli az éjszakába nyúlt. Kilenckor Attila felkapcsolta a medencében a lámpákat, és a tetőfokára hágott a hangulat. Csak a Chippendale fiúk hiányoztak.

 
   
 

Reggel nehezen ment az ébredés. Csak az tuningolta a csajokat, hogy ott a medence. Délben érzékeny búcsút vettünk a Calecon Brothers MC tagjaitól és Anditól, és megígértük, hogy augusztusban eljövünk a találkozójukra. Addigra újabb lánnyal gyarapodott a csapat, ugyanis megjött Bea, aki szintén Keszthelyen lakik és egy Suzuki VL250Y Intrudere van. Juditért eljött a kedvese egy barátjával, akik egy darabon elkísértek minket, és videóra vették, ahogy a csajtúra a Balaton déli partján halad. Mivel nem akartunk belefutni a vasárnap délután Budapest felé autózók tömegébe, Szántódnál visszakompoltunk az Északi partra. Az eső a kompon kezdett újra szemerkélni. A tapasztaltabbak esőruhába bújtak.

Füreden álltunk meg utoljára együtt. Ebéd közben még átdumáltuk a fontos dolgokat. Elbúcsúztunk a keszthelyiektől és a zalaegerszegi lánytól, és tovább indultunk. Legalábbis indultunk volna. Ugyanis amikor már mindenki a motor ült, és nyomta a gombokat (még a Kiskorú is kivételesen sikeresen rúgta be az XT-t), Niki motorja megint megadta magát. Most a kuplungbowden adta fel a harcot. Az út túloldalán épp akkor állt meg két krosszozó. Mi mást tehettünk, rájuk uszítottuk az egyetlen krosszozónkat. A fiúk próbáltak a meglepetés legkisebb jele nélkül segíteni rajtunk. A hiba feltárása után egyikük azonnal motorra pattant, és pár perc múlva már ott is volt a bowdenjavító kitt. Pillanatok alatt jobb lett a motor, mint új korában. Persze azért a csajok bepróbálkoztak: "Meg ne írd, hogy fiúk segítségére szorultunk!", de mit csináljak, ha ez az igazság?

 
   
   

Hazafelé újra a 8-as, majd 811-es utat választottuk. A veszprémi körgyűrűnél elbúcsúztunk Esztertől, aki itt Győr felé kanyarodott. A korábban még tizennégy motorból álló csapat a felére csökkent, és ahogy közeledtünk Budapest felé, sorban szakadoztak le a lányok. Amennyire nem akartam elindulni a túrára, annyira szomorú volt, hogy már vége is van az útnak, és most egy jó ideig biztos nem találkozunk.

Persze szerencsére a jó dolgok nem múlhatnak el nyomtalanul. Másnap jött az üzenet Zsanitól, hogy csinált egy SMS falat, majd Ildi megcsinálta az index fórumon a saját topicunkat "Krapeknők" címmel, mert a fiúk szerint ez a legjellemzőbb név a motoros lányokra. Szerintünk persze ez nem igaz. Szerdán néhányan együtt söröztünk Geronimo MC klubházában, és ha minden jól megy, hamarosan pólót is készíttetünk majd. Már a következő hétvégén többen együtt motoroztak, és folyamatosan tervezik a következő alkalmat, ahova megint nem hívjuk el a fiúkat.