Motorozunk, mert jól esik

2004.06.10. 17:57
Már csaknem fél éve szerveztük az idei első Krapeknő túrát a lányokkal. Mindenki nagyon várta, és az első listán 23 résztvevő szerepelt. Ahogy közeledett a kitűzött időpont, csökkent a létszám is. Kiderült, hogy néhányan éppen vizsgáznak, mások vizsgáztatnak, a családosoknak pedig még egy csajtúra sem elég indok arra, hogy gyereknapon a nagyszülőkre hagyják a porontyokat. Azért még így is maradtunk éppen elegen.

Május 28-án nyolc motor várakozott az M7-es elején lévő gyorsbüfé parkolójában. Ott volt Réka a 600-as Bandittal, másik Réka egy GSX1400-et kapott kölcsön, Eszti és Puttony Andi most már Hornettel, Tuli 400-as Bandittal, Zsuzsi a Sporival, Ildi a CB400-zal, Judu egy kölcsön GS500-zal és én a Sakállal. Valójában senki nem tudta pontosan, hogy még kire várunk, mert több részletben indult a társaság. Miután Ndy (SV650S) telefonált, hogy neki még valami közbejött és majd jön utánunk később, elkezdtünk készülődni. Az, hogy csak valamivel fél öt után pattantunk nyeregbe, megdönteni látszott a lánytúrákról eddig kialakított elméleteimet - például a pontosságról.

Mivel a péntek délutáni csúcsforgalom nem igazán vonzott minket, az M7-es, illetve a 7-es út helyett az 1-est, a 811-est és a 8-ast választottuk. Igaz, hogy erre valamivel hosszabb, meg a 811-es minősége sem a legjobb, de legalább nincs forgalom. Még Székesfehérvárig sem jutottunk el, mikor Ndy telefonált, hogy véletlenül továbbment az 1-esen, az van kiírva, hogy Környe, és akkor onnan merre van Veszprém. Nagyjából elmondtuk, merre van Székesfehérvár és megbeszéltük, hogy ott megvárjuk egy benzinkútnál. Fél óra várakozás után telefonált, hogy egy másik kútnál van, mert már alig volt benzinje. Menjünk tovább, majd utolér minket. Tényleg utolért.

Habár Budapesten még verőfényben indultunk, Székesfehérvárnál mindenki esőruhát húzott, mert kezdett hűvös lenni, és a felhők is erőteljesen gyülekeztek. Nem tévedtünk, hamarosan tényleg eleredt az eső, és a szél is felerősödött. Veszprém előtt már akkorákat lökött rajtunk, hogy időnként mindkét sávot igénybe kellett venni.

Mire Veszprémbe értünk Ági (Volusia), aki itt csatlakozott volna hozzánk, már otthon nézte a meleg lakásban a tévét. Mivel elfelejtettünk szólni neki, hogy mikor érkezünk, jobbnak látta, ha nem álldogál az út szélén az esőben. Sebaj, a többiek Balatonfüreden már várnak minket, mire mindenki megtankol Ági is odaér. A benzinkútnál már kockára fagyott Juci (VT600 Shadow) és Bea (kölcsön Hornet). Ilyen sokáig eddig még senkinek nem tartott leérnie Füredre, bár még korai lenne az átlagsebességet firtatni.

Innen Keszthelyig minden simán ment, az eső továbbra is rendületlenül esett. Andi (Moto Guzzi Le Mans) és Nusó (ZZR400) itt csatlakozott hozzánk úgy este kilenc felé. A Gellénházáig hátralévő út nem volt valami felemelő. Judu és én már eleve náthásan indultunk (az egy héttel korábbi borfesztivál megtette hatását), és mivel csak a számon keresztül kaptam levegőt, a menet közben beszívott hideg a torkomra ment, amitől az nagyon fájt és már hangom sem volt. Mindenki nagyon fázott, fáradtak voltunk, esett az eső, és még csak most jött az út neheze: hátra volt még nemtomhány kilométer kanyargás a sűrű sötét erdőben, esőben...

Útközben Vikicsék is utolértek minket kocsival. Mivel nekik a Pünkösd minden évben családi program, erre az estére otthagyták az ikreket Badacsonyörsön és utánunk ruccantak bulizni. Úgy éjjel féltizenegy volt, mikor megérkeztünk Juci apósáéknak a házába, amit ezen a hétvégén tömegszállássá nyilvánítottak. Gyors fejszámolással valaki kiszámolta, hogy 38 km/órás átlagot jöttünk, de azt nem tudom, hogy ez hogyan jött ki, én 47-et számoltam. A kert és a garázs megtelt motorokkal. A ránk váró vadpörkölt mellé a többség a sör helyett ezen az estén a forralt bort választotta.

Éjfél előtt érkezett meg Ria (ZZR1200) és Cat (Monster 1000). Nekik az út 280 kilométerre sikeredett, de legalább élvezték. Az hogy a hideg, a sötét meg az eső ellenére képesek voltak este nyolckor elindulni Érdről, igazán szép tőlük. Bár a nagy buli, amit beterveztünk elmaradt, azért kellemes kis traccsparti kerekedett. Némi izgalmat okozott, hogy Ndy kulcscsomójáról lefújta a menetszél a vadiúj dobozának kulcsát, amiben minden holmiját hozta. A fiúk egy hajcsattal próbálták kinyitni, a csajok rögtön felajánlották fölösleges ruhadarabjaikat, én meg javasoltam, hogy válasszon valami sötétebb hajszínt, de a mások által sajátosnak mondott humorom nem aratott osztatlan sikert.

A betegek éjszakára külön szobát kaptak, hogy a többieknek ne kelljen egész éjjel a köhögést, orrfújást, krahácsolást hallgatni, így viszont nekünk kellett hallgatnunk, ahogy a másik szobában a többiek - mind a hatan - viháncolnak, és hülyítik Blörót a nyolchónapos Beagle-t. Azért kicsit sajnáltuk, hogy csak foszlányokban halljuk a poénokat, amin hajnalig röhögtek. Cserében viszont következő éjjel mi nem tudtunk aludni, és mivel már a megfázás tünetei is csökkentek, hajnalig dumáltunk.

Szombaton nem jött össze a korán kelés, ami azért nem volt olyan nagy baj, mert az időjárás még mindig nem volt kifejezetten motorozásra alkalmas. Délelőtt Cat és Andi továbbmotorozott, viszont kora délután megérkezett Kitti az Intruderrel. Nem sokkal később elindultunk Szlovéniába, egy termálfürdőbe fürdeni, ha már a motorozás nem okoz élvezetet. A légvonalban ötven kilométeres utat Juci kis kerülővel vezette, nehogy délután háromnál korábban odaérjünk, mert a belépő ára akkortól kedvezményesebb. Este Zalaegerszegen a fürdő után jól kiéhezve elleptünk egy éttermet, és jól összezavartuk a pincért a rendelésekkel.

Vasárnap reggel verőfényes napsütésre ébredtünk. Úgy látszik, otthon hagyott házi Táltosunk Napistenhez intézett fohászai meghallgatásra találtak. Az indulást tíz órára terveztük, úgyhogy már kicsit el voltunk késve. Az ablakon kinézve, nagy meglepetésükre azt láttuk, hogy a motorok szépen sorban, az előző napi sártól megtisztítva, lemosva csillognak a kertben. A rejtély megoldása az volt, hogy a korán kelők ezzel ütötték el reggel hat óta az idejüket.

Mivel néhányunknak ez már az utolsó nap volt, a csomagolás kicsit hosszabb időt vett igénybe. Alaposan bejártuk az Őrség minden kis szegletét, a Zalai dombságot, a gyönyörű erdei utakat, dimb-dombokat. Volt időnk nézelődni, rácsodálkoztunk a ragadozó madarakra, és a kéményeken fészkelő gólyákra. Nagyrákoson megálltunk a csárdánál ebédelni.

Szerencsére Nusó készült (még elég fiatal, hogy emlékezzen történelmi tanulmányaira), így megtudtuk, hogy az államalapítás környékén telepítettek le itt magyar családokat, akik az ország nyugati határának védelméért cserébe kiváltságokat kaptak. Innen ered a terület neve. Valamint azt is ő mondta, hogy a genetikusok úgy tartják, az ezen a területen élő emberek génjei őrizték meg legjobban az ősi tulajdonságokat. Talán épp amiatt, hogy a határt védték, kevésbé keveredtek más nációkkal. Egyébként erre utalnak az olyan településnevek is, mint például Magyarlak. Ezek után nem csoda, hogy alaposan szemügyre vettük a pincért és a csárda dolgozóit. A többség már választott is magának házat, ha netán megunnánk a város forgatagát.

A lakoma után Zsuzsi, Judu, másik Réka és én elbúcsúztunk a társaságtól, és hazafelé vettük az irányt. Jó volt végre egy kicsit tempósabban haladni. Az idő még mindig szép volt, irigyeltük is azokat, akik még egy napot maradhattak. Ők a Szajki tavak felé indultak, ahol a vizibiciklin ledolgozták az ebédre magukhoz vett kalóriákat. Este már családias hangulatban, szűk társaságban söröztek, és Pünkösd hétfőn egy füredi ebéd közbeiktatásával este fél tízkor értek haza.

Az egyetlen dolog, ami kissé beárnyékolta a hangulatomat, hogy úgy nyolc kilométerre a lakásunktól a Pongrác úti felüljárónál eleredt az eső, és mire hazaértem, esőruha nélkül - erre a kis időre már nem öltöztem be - még utoljára jól bőrig áztam.