Külföldön konzerven

2002.02.13. 09:14
Dubrovnik felett keltünk át a határon, ahol rögtön egy "szellem település" mellett vezetett el utunk. Közelről nem mertük megnézni, mert féltünk, hogy esetleg aknára lépünk- mint később kiderült jogos volt az aggodalmunk.
 
   
   

A felszerelést és a tervet az előző túra tapasztalati alapján próbáltuk összeállítani:
1. Mindketten vásároltunk egy-egy túradobozt, hogy könnyebb legyen a cuccunk szállítása.
2. Beszereztem egy esőruhát, elkerülendő a tüdőgyuszit.
3. Egy-egy helyen hosszabb megállókat terveztünk, hogy alaposabban meg tudjunk nézni a városokat.

Augusztus 21-én korán reggel indultunk útnak. Az M3-Budapest-M7-Nagykanizsa-Letenye útvonalon repesztettünk át az országon. A Plitvicei tavakig a már részben ismert úton jutottunk el, bár ahol volt rá lehetőség, autópályán vagy autóúton haladtunk. A Letenye-Belgrád-Karlovac szakaszon három részletben gomboltak le rólunk kb. 1200 Ft-ot, amely a magyar viszonyokhoz mérten nem túl vészes összeg. Egy kis pihenő után újult erővel ugrottunk neki az utolsó 180 km-es szakasznak, amely a forgalmas és kanyargós 13-as számú főúton több hegyvonulatot átszelve egészen Zadarig tart.

 
   
 

Az előre tervezett penzum felénél sötét, gomolygó felhők tűntek fel a láthatáron, majd nemsokára elkezdett szemeregni az eső. Én rögtön felkaptam az esőruhámat, de a haver csak a vízálló kabátját vette magára, és farmerban folytatta az utat, arra hivatkozva, hogy úgyis csak futó zápor, és különben is meleg van. Ezután kb. 50 km keresztül iszonyatosan zuhogott az eső, és a levegő is lehűlt.

780 km-es, 13 órás út után fáradtan, de lelkesen érkeztünk meg Zadarba, ahol a Borik kemping (55 kuna/fő) nagy meglepetésünkre szinte teljesen kihalt volt. Tavaly ilyenkor az Istrián még nyüzsögtek a napfényre vágyó emberek. A sátor felállításánál jöttünk rá, hogy elkövettük egy nagy hibát, mivel már megint nem hoztunk vastag cövekeket, így nem voltunk képesek megfelelően lerögzíteni a sátrat. Éjszaka akkora vihar csapott le ránk, hogy fel kellett kelnünk nehogy elvigye a szél az egész kócerájt. Szerencsére volt a közelünkben néhány nagyobb kődarab, amelyekkel orvosolni tudtuk a problémát.

 
   
   

Másnap délelőtt bementünk Zadarba, hogy megtekintsük a belváros nevezetességeit. Több hazánkhoz és királyainkhoz kötődő emlék is található itt - ugyanúgy, mint a legtöbb Dalmát városban. Sajnos a város jelentős károkat szenvedett a II. világháború bombázásai során, ezért sok oda nem illő, szocreál épületet húztak fel a több száz éves műemlékek közvetlen szomszédságában. A kultúrálódás után folytattuk utunkat a horvát tengerpart második legnagyobb városa a kb. 200 ezres lakosságú Split felé. Útközben a Krka Nemzeti Parkban megtekinthető a látványos Krka vízesés. Késő délután érkeztünk meg Splitbe, ahol egy Békásmegyer típusú lakótelepen áthaladva jutottunk el a történelmi nevezetségeiről híres centrum környékére.

 
   
 

A belváros tényleg fantasztikus a közel 2000 éves Diocletianus palota romjainak kőrengetegével és pálmafás tengerparti sétányával. Igazi élmény az éjszaka a városban, látványvilágítások dobják fel az épületeket, és óriási pörgés van az utcákon. Az árak elég borsosak például: 0.33 l-es sör kb.: 400 Ft-nak megfelelő kunába került (fél literes csapolt sört nem is találni mindenhol). Három éjszakát maradtunk, és ráadásul mint a királyok, egy Cimmer Feriben.

A kiadó szobákat a sétányon és a buszmegállóban ácsorgó nénik ajánlgatják a turistáknak. Fontos, hogy alkudni kell az árból és meg kell nézni a szálláshelyet mielőtt fizetnénk érte. Mi a második ajánlatra bólintottunk rá, amely még lealkudva is 3300 Ft/fő/éjszakába került, de ezért cserébe a motorjainkat is zárt helyen tudtuk tárolni. Konyha, fürdőszoba és erkély is tartozott a szobához, de egy olyan ágyat sikerült kifognom, amelyen képtelenség volt aludni, így inkább az erkélyt használtam hálószobának, ott legalább nem volt olyan dög meleg.

 
   
   

A túra 4. napján Trogirba (Trau) látogattunk el, amely arról nevezetes, hogy IV. Béla ide menekült a tatárok elől. Trau egy valóban kellemes mediterrán városka, amely Splittől északra kb. 10 km-re a tengerparton terül el. A nap további részében ismételten a hasunkat sütettük egy homokos tengerparti strandon. Élveztük, hogy egész nap bukó nélkül poroszkálhatunk és a zsarukat ez egyáltalán nem érdekelte.

Reggel indultunk tovább Dubrovnik felé, ahová egy 220 km-es kanyargós, zsúfolt és sok helyen gyenge minőségű tengerparti út vezet. Ennek ellenére a hatalmas kopár hegyek, a sziklás tengerpart és a part közelében fekvő számtalan kis sziget mesés látványt nyújtanak. Elhatároztuk, hogy Dubrovnikban szintén Cimmer Feri bácsinál fogunk lakni, akit nem nehéz megtalálni, mert az út szélén sok rokona álldogál táblával a kezében és kedvesen hívogatják a megfáradt utazót. 2800 Ft-ért sikerült kifognunk egy kellemes szobát, amely közel volt a belvároshoz és a tengerparthoz is.

 
   
  Dubrovnik, kikötő

Duborvnikot (Ragúza) nem véletlenül nevezik az Adria gyöngyszemének, mert tényleg káprázatosan szép az évszázadok során is épségben megmaradt, azaz újjáépített óváros, mert a délszláv háború során 1990-91-ben a szerbek teljesen szétlőtték. Az UNESCO pénzügyi támogatásával viszont olyan szépen kijavították a sérüléseket, hogy megvan az illúzió, hogy a régit látjuk (még a köveket is ugyanabból a kőbányából hozatták, amelyből a középkorban építkeztek). Nappal érdemes végigsétálni a több km hosszú várfalon, ahonnan szép kilátás nyílik a környékre, de itt is megéri belekóstolni a nyüzsgő éjszakai életbe.

Az egyetlen probléma, hogy az árakat a nyugati turisták pénztárcájához igazították (pl.: vendéglátóhelyen: 0.33 l sör 500-550 Ft-ba kerül). Két nap múlva készülődtünk hazafelé, de úgy gondoltuk, hogy egy kis izgalom még beleférne, ezért jobb volna, ha Bosznia-Hercegovinát átszelve érnénk Magyarországra. Megtudakoltuk, hogy milyen állapotok uralkodnak arrafelé, amelyre azt a választ kaptuk, hogy nyugodtan mehetünk és még pénzt sem kell váltanunk, mivel a horvát kunát is elfogadják, mint hivatalos fizetőeszközt.

 
   
    Kilátás a dubrovniki várfalról

Dubrovnik felett keltünk át a határon, ahol rögtön egy "szellem település" mellett vezetett el utunk. A település teljesen lerombolt és lakatlan volt, de közelről nem mertük megnézni, mert féltünk, hogy esetleg aknára lépünk - mint később kiderült jogos volt az aggodalmunk. 35 km-es út után értünk a Trebjine nevű városkába, ahol tankolni szerettünk volna, de a benzinkutas közölte, hogy csak a helyi márkát fogadja el, esetleg még a németet, amellyel 1-1-ben váltják. Csak akkor lettünk nyugtalanok, amikor az összes bankban tudomásukra hozták, hogy nem váltanak csak német valutát és a bankkártyánkról sem tudunk pénzhez jutni.

 
   
  Szarajevo

Elhatároztuk, hogy Dubovnikba csak azért sem megyünk vissza, ezért leintettem egy UN feliratú terepjárót, hátha sofőrje tud segíteni rajtunk. Hihetetlen szerencsénk volt, mert egy magyar, ENSZ szolgálatban lévő srác szállt ki belőle, akit - micsoda véletlen - látásból ismertem is. Felváltotta a kunánkat, és elmondta, hogy milyen útvonalon érdemes áthaladni az országon. Véleménye szerint biztonságosan lehet közlekedni az egész országban, mivel a háborús cselekményeknek már több éve vége szakadt és Bosznia ugyanolyan jogállam, mint bármelyik másik a környékünkön (a maga balkáni szintjén).

Ebben a mesterséges államban élő horvátok, szerbek és bosnyákok között még mindig komoly ellentétek vannak, sőt manapság is sok fegyver tartanak eldugva, így elképzelhető, hogy ha az ENSZ és SFOR egységek elhagyják az országot, újra egymásnak esnek. Egy fontos dologra figyelmeztetett, hogy ne hagyjuk el a közutakat, mert még sok aknát nem szedtek fel - a helyiek tudják, hogy merre vannak, de még így is felrobban néha egy-egy közülük.

 
   
    Horváth Route66

Az útvonal, amelyet javasolt Mostar és Szarajevó érintésével halad át az országon. Ezt nem szabad kihagyni, mert az említett két város közötti út a Neretva folyó völgyében, fantasztikusan látványos. Egyedül azzal kell vigyázni, hogy az alagutakban nincsen világítás, így ha a szerencsétlen motoros napszemüvegben hajt be, a saját lámpája fényénél csak a sávok között lévő fényvisszaverőket láthatja. Sőt, állítólag néha még kivilágítatlan bringások, gyalogosok is bekeverednek az alagutakba.

 
   
  Split belváros

Szarajevóba 3-4 sávos sztráda szintű út vezet be. A belváros olyan, mintha valamelyik európai nagyvárosba csöppenne az ember, de a külvárosokban található néhány megdöbbentő relikvia a háború során lezajlott véres ostrom maradványaként. Az egyik ilyen egy bombatalálatot kapott és kiégett emeletes ház, a másik pedig az 1984-as téli Olimpia stadionja, amelyben több ezer kopjafa látható. A több hónapos ostrom során megtelt az összes temető, ezért a sportpályán hantolták el az elhunytakat.

Bosznia-Hercegovina középső területeit szinte teljesen tisztán bosnyákok lakják, akik egy független iszlám államot szeretnének létrehozni (ezt rajtuk kívül, nem sokan támogatják). Majd hasra estünk a meglepetéstől, amikor egy benzinkútnál megszólalt a müezzin éneke.

 
   
    Zadar

A sok nézelődés miatt már esélyünk sem volt, hogy hazaérjünk, ezért Pécset tűztük ki aznapi végcélnak. A kanyargós, de kiváló minőségű, széles főutakon 120-130 km/h-ás tempóval mentünk, hogy minél hamarabb Magyarországra érjünk. Néhány sunyító trafis rendőr mellett elhaladtunk, de a közelebbi ismeretséget szerencsére nem kellett kötnünk velük. Slavonski Brod-nál mentünk át Horvátországba, ahonnan pedig újra hazai földre léphettünk.

Az utazás költségei viszonylag alacsonyak voltak (csak a szállásra költöttünk a tervezettnél többet), bár azt be kell vallanom, hogy minden nap konzervet ebédeltünk és az itthonról magunkkal vitt wishkyt fogyasztottuk szorgalmasan.

Társakat keresünk a jövő nyárvégi túránkra, amely már jóval nagyobb falatnak ígérkezik, mivel az Ibériai félszigeten szeretnénk randalírozni. Az utazás előzetes paraméterei: közel 3 hetes időtartam, kb. 7 ezer km. Érdeklődni Bandit -nál lehet.