Felhőalagúton át Ceausescu ágyába

2004.06.02. 14:02
Nem egy szokásos úti beszámoló következik. Inkább jó ötlet azoknak, akik egy rövid kirándulást szeretnének tenni. Szeretnél vadregényes tájon, kétezer méter magasan futó úton motorozni? Nyáron hógolyózni? A véreskezű diktátor ágyában aludni? Ne menj messzire! Vedd elő Románia térképét, és keresd meg a Transzfogarast!

A Kárpát-medence déli határán, a Brassót és Szebent összekötő 1. számú út mentén háromszáz négyzetkilométer kiterjedésű, járhatatlan terület fekszik. Ez a Fogarasi-hegység. A térképre pillantva azonnal feltűnik, hogy szinte nincsenek utak. A 2500 méter magas csúcsokat nem sokkal alacsonyabb hegygerincek kötik össze. Járművekkel járhatatlan, de még gyalog is csak nagyon felkészülve lehet kirándulni ezen a tájon. 1975-ben épült meg a 7 C jelzésű út, ami egy 2000 méter magasan fúrt alagúton keresztül köti össze a Kárpátok déli vonulatának két oldalát. Ez az út 1500 méter magasságkülönbséget küzd le 35 kilométeres nyomvonalon úgy, hogy közben a kezdőponttól a hágóig légvonalban nincs tizenöt kilométer sem.

A hágó pontosan négyszáz kilométerre van a nagylaki határátkelőhelytől, innen célszerű kezdeni utunkat. Arad után harminc kilométerrel vége az Alföldnek, innen a Maros völgyén haladunk felfelé egészen Déváig. Útközben érdemes megállni Máriaradnán (Radna). A híres búcsújáró hely hangulatos parkjában jól lehet pihenni, és kár lenne kihagyni a hatalmas templom nyújtotta élményt. Akinek több ideje is van, az felmászhat egy fárasztó gyalogtúra árán a közeli Sólymos várához. A hegycsúcson álló rom mellől pazar kilátás nyílik a Maros völgyére. Ha a kirándulással nagyon eltelt az idő, a Maros túlsó partján lévő Lippafürdőn (Baile Lipova) találunk olcsó faházas kempinget.

További 130 kilométeren keresztül egymás mellett kanyarog a vasút, a Maros és a főút Déváig. "Magos Déva várának" látványa az egész várost uralja, de megközelíteni csak egy helyről lehet: a város határán (Arad felől) a benzinkútnál egy hosszú út ágazik le jobbra. Ezen kell menni, de ha véget ért az aszfalt, csak a bevállalós endurósok menjenek tovább, azok is csak óvatosan. A sziklás hegyoldalon még gyalog is kimozdíthatunk egy-egy nagyobb követ az útból. Kőmíves Kelemenné hamvainak keresése újra csodálatos kilátással ajándékoz meg minket, de megint elpazaroltunk pár órát és még csak félúton vagyunk.

Déva után hat kilométerrel Vajdahunyad (Hunedoara) felé mutat a tábla. A gyors haladás érdekében fogcsikorgatva le kell mondani róla. Ha nem bírunk ellenállni a kísértésnek, akkor a táblánál jobbra, és húsz kilométer után érünk Vajdahunyad központjába. A Hunyadiak vára egy régóta halott vasgyár szomszédságában, szakadékokkal övezett hegyen áll. Sajnos csak a vár egyik fele látogatható, a másik fele évtizedek óta le van zárva az omlásveszélyes falak miatt.

A kitérő után vissza kell térnünk a 7. számú útra, Erdély szászok lakta vidékére. Szerencsére az utat már megjavították, hiszen ez Románia egyik fő közlekedési útvonala. Az aszfaltra nincs is panasz, de sajnos nem lett szélesebb az úttest, és a megnövekedett forgalomhoz ez már kevés. Teherautók, kamionok, lovaskocsik okoznak időnként torlódást. Ügyelni kell a türelmetlen román autósokra, akik a motorost egyáltalán nem tisztelve előzgetnek. Romániában nem szokás előzéskor oldaltávolságot tartani, ezért csak annyira térnek ki, amennyire okvetlenül szükséges.

Következetesen Brassó felé kell tartani. Gyulafehérvár (Alba Iulia) előtt elkanyarodunk Szászsebes (Sebes) felé. Gyulafehérvárra az menjen, aki látni akarja Hunyadi János sírját az ódon székesegyházban, és be akar ülni egy boltíves étterembe a várban. De tulajdonképpen már mindegy, ha eddig mindenhol megálltunk, már úgysem fér be egy hétvégébe a Fogaras.

Nagyszeben (Sibiu) után 15 kilométerrel egy nagy elágazáshoz érünk. Innentől kezdve párhuzamosan haladunk a Fogarasi-havasok hegygerincével. Az úttól jobbra magasodnak azok a hegyek, ahová az első adandó alkalommal behatolunk.

Scoreiu után néhány kilométerrel, egy benzinkút és egy országúti panzió mellől indul jobbra, a hegyek felé az út. Eleinte lankásan emelkedik, majd a régi nevén is igen nyelvtörő Strezakercisóra (Cirtisoara) után meredeken kacskaringóssá válik. Sűrű erdőbe érünk, a levegő egyre hűvösebb. Mintha egy földrajzkönyv illusztrációja lenne, úgy váltják fel a lombhullató fákat a fenyők, ahogy emelkedünk a hegy oldalán. Körülbelül ott, ahol már a sűrű fenyves is kezd ritkulni, átmegyünk két lavinavédő tető alatt, majd egy éles kanyarban többemeletes, meredek tetős szálloda bukkan elő.

Felejthetetlen élmény reggel ebben a szállodában ébredni. A sötétben rejtve maradnak a több száz méter magas sziklafalak, és a hotel melletti szakadékban a mélyben rejtőző Bilea-patak. Egész éjszaka csak az örökösen fújó szélben susogó fenyvest, és valami távoli zúgást hallunk. Reggel az ablakon kihajolva, mint valami pazar útifilm nyitóképe, úgy tárul elénk a Fogarasi-hágó. Alattunk száz méterrel folyik a víz, és kiderül a távoli zúgás titka is: a kétezer méter magasan fekvő Bilea-tóból eredő patak vízesését hallottuk egész éjszaka, ahogy vékonyan, de szédítő magasból esik alá a sziklákról.

A hotel mellett kezdődő szakaszt télen sorompó zárja el, mellette felirat figyelmezteti az utazót, hogy a sziklaomlás veszélye egész évben fennáll, de kora ősztől tavasz végéig hólavinára is lehet számítani, ezért a legnagyobb óvatossággal kell közlekedni az úton!

A Transzfogaras utat 1975-ben adták át a forgalomnak, akkor Nikolae Ceausescu-útnak nevezték. A Conducator (körülbelül ugyanazt jelenti, mint a német Führer) dicsőségét egészen 1990-ig hirdették a hegyoldal hídjain elhelyezett táblák. Meg kell hagyni, bámulatos mérnöki munka lehetett az út megtervezése és kivitelezése. A nehéz körülmények között dolgozó építőmunkások között volt számtalan kényszermunkára ítélt politikai fogoly, de ide vezényelték a megbízhatatlannak tartott sorkatonákat is, így köztük egész századnyi magyar fiatal dolgozott a Ceausescu-úton.

Nem sokkal a szálloda után végleg elmaradnak az út mellől a fenyves erdők. Kopár sziklák között kanyarog az út. Olyan meredek a hágó északi oldala, mintha egy kőbányában kapaszkodnánk fölfelé. Lehet látni a ránk váró viaduktokat és hidakat, de annyi van belőlük, el sem hisszük, hogy mindegyiken át kell mennünk. A hágó legmagasabb pontjához közeledve az árnyékos részeken nagy foltokban megmaradt a hó. Még csak 1800 méter magasan járhatunk, de egy-egy helyen már megállunk hógolyózni.

A szalagkorlát sok helyen hiányos, az útpadka igen keskeny, gyakran az aszfaltburkolat széle egyben a szakadék pereme is. A veszélyre az út melletti keresztek és egy-egy felismerhetetlen autó roncsa figyelmeztet. A roncsokat időnként elszállítják, de általában nem kell sokat várni az újabb balesetre.

2000 méter magasan érjük el a Bilea-tavat. ami egyben az utunk legmagasabb pontja is. A tó partján, nem messze az úttól egy romantikus kinézetű, szürke kövekből és gerendákból épített fogadó áll. A rusztikus külső ellenére belül viszonylagos kényelem fogad. A Vila Paltinu nevű szálloda volt Ceausescu egyik üdülője. Akkoriban Bilea-tó Fogadó névre hallgatott, és nyitva volt a nyilvánosság előtt is, de ha a Conducator itt tartózkodott, akkor a kíséretén kívül senki más nem léphetett be a házba. Az 1. szoba szolgálta Ceasusescu kényelmét, ami ma is ugyanazzal a berendezéssel várja a vendégeket, mint 1990 előtt. Aki szeretné kipróbálni, milyen érzés a diktátor franciaágyában aludni, az némi felár ellenében lefoglalhatja az 1. szobát.

A fogadóban az egy főre eső szállásköltség körülbelül 3000 Ft, a kétszemélyes Ceausescu-szoba tarifája egy éjszakára 12000 Ft. Érdekes, hogy a nevezetes szálloda olcsóbb, mint a tó másik oldalán álló, később épült hotelé, ahol jóval tízezer forint felett van egy egyszerű kétszemélyes szoba ára.

A tó melletti sziklafokra felkapaszkodva elénk tárul az 1500 méteres szintkülönbség minden szépsége. Alattunk a Szászok Földje nevű fennsík, szép időben, ha nem takarja pára a horizontot, több száz kilométerre el lehet látni. Közvetlenül alattunk a Transzfogaras kígyózik, a szinte szabályos félkör alakú völgy teljes szélességében. A Bilea-tó mellett van a kötélvasút felső állomása. A júniustól október elejéig üzemelő kabinos felvonó a Hotel Bilea Cascadamellől indul. Körülbelül 8000 Ft egy oda-vissza út, tíz fő alatt nem indul el.

A tó egy majdnem kerek tengerszem. Némi ügyeskedéssel és meredek sziklák megmászásával körbejárható. A nap folyamán mindig más-más sziklaorom veti rá az árnyékát, óráról órára változik ezzel a tó képe. A kristálytiszta, mélykék vízen alig vannak hullámok. Innen indulnak Románia legmagasabb csúcsaihoz vezető ösvények a 2535 méter magas Negoi, és a tőle keletre eső, 2544 méteres Moldoveanu-csúcshoz. Az utak megkövetelnek némi hegymászó-felszerelést, de a könnyebben járható terephez tartoznak. A tizenöt kilométeres, a fűrészfog-szerű hegygerincen vezető útvonal végigjárására rá kell szánni egy napot.

A Bilea-tavat körbeölelő mély katlanból az út egy 900 méter hosszú, szűk alagúton keresztül halad tovább. Az enyhe ív miatt nem is látjuk a végét. Világítás nincs benne. Ha lavinaveszély miatt nem szabad áthaladni a hágón, a két végén egyszerűen vaskapuval lezárják, és akkor még gyalogosan sem lehet bemenni.

A Fogarasi-havasok déli oldalát több nap éri, itt nyárra már eltűnnek a hófoltok. Az aszfalt jó állapotú, de óvatosan kell rajta haladni, mert sok a legurult szikla, és vízátfolyásra is minden kanyar után számíthatunk. A déli oldalon sokkal több a patak. Ha a víz fel akar törni, akár az út közepén is kialakul egy kisebb forrás. A napsütés ellenére továbbra is hideg van. A szél időnként nekifúj a Fogarasnak egy-egy felhőt. Az egyébként vakítóan ragyogó napsütésben az ég kékje visszatükröződik rajta, mintha egy nagy kék füst mellett motoroznánk. A Fogarason átemelkedő felhő követi a hegy oldalát, és az abba vágott úton tiszta marad a levegő. A motor ilyenkor a felhőalagútban gurul.

A déli oldalon is körülbelül 1500 méter magasan találjuk az első szállodát. Innen már megjelennek a fenyők, majd lejjebb érve a lombos erdők. Huszonöt kilométer múlva néha már össze is borul a fejünk felett a lombsátor, majd elérjük a Vidraru-tavat.

A tó az Arges folyó felduzzasztott vizéből jött létre. Harminc kilométeren keresztül kanyarog a partján az út, ami helyenként igen rossz állapotú. Alig lehet haladni, bár a szembejövő forgalom nem nagy. A kis távolságot majdnem másfél óra alatt lehet leküzdeni. De megéri, mert az Arges gátja olyan, mintha a Grand Canyonból hoztak volna ide valami fiók Hoover-gátat. A fák alól kibukkanó út a 155 méter magas völgyzáró gát tetején folytatódik, majd arról lekanyarodva kettéválik, és mindkét ága egy-egy alagútban tűnik el. A gát száraz oldala hatalmas árnyékot vet a völgyre, a vízierőmű gépháza olyan apró innen nézve, mint egy makett.

A gát melletti több emeletnyi lépcsőt megmászva egy kilátót találunk, ahonnan felülről látszik az egész építmény. Még feljebb az "Elektromos Ember" acélszobra tekint le a felduzzasztott vízre. A Vidraru-tavon még egy kirándulóhajó is üzemel, bár a menetrendje elég rapszodikus. Nagyobb társaságok kedvéért bármikor elindul, az ár alku kérdése.

A Transzfogaras út a tó keleti partján megy végig. A nyugati oldalon is van egy út, de az minden szilárd burkolatot nélkülöz, legnagyobb része csak terepjáróval vagy enduróval járható. Erre az útra vezet rá a gátról jobbra kanyarodó alagút. Az alagútban leomlott sziklák, meglazult védőhálók között kell manőverezni, miközben útburkolat hiányában a nyers sziklán motorozunk. Közönséges túramotorral az alagút után néhány kilométerrel vissza kell fordulni.

A Vidraru-tó nyugati partján találjuk a Cumpana szállodát, mellette kemping, ahol jó körülmények között találhatunk olcsó szállást. Ezt inkább a tó felső végéről jobb megközelíteni, ahol úgy-ahogy karbantartják az elágazástól a szállodáig vezető utat. Csodákra persze ne számítsunk, a hétkilométeres távolság leküzdése majdnem fél órát vesz igénybe motorral.

A Transzfogaras út olyan kirándulóhely, amit többször fel kell keresni, mert annyi felfedezni valót kínál. Romániában a helyi sajátosságok miatt viszont nem árt megfogadni néhány tanácsot.

Ha egy hosszú hétvégét szánunk a Transzfogarasra, akkor korán kell indulni, legalább pénteken reggel. Akármelyik szállodát választjuk a Transzfogarason, este kilenc óra előtt oda kell érni, mert utána bezárják a kaput, és nincs az a kopogás vagy dudálás, amire kidugnák az orrukat. Éjjeli portaszolgálat egyik helyen sincs. Ja, és az utazási időbe be kell számítani azt, hogy Romániába már másik időzóna, egy órával előttünk járnak. Ha elfoglaltuk a szállást, akkor a hágó és a Vidraru-tó környékének motoros felfedezése belefér egy napba, vasárnap reggel lehet indulni haza. Aki közel lakik a nagylaki határátkelőhöz, két nap alatt is megjárhatja oda-vissza.

Aki Ceausescu ágyában szeretne aludni, telefonon foglalja le előre a Vila Paltinu 1. szobáját, mert nagy az érdeklődés rá. A szálloda telefonszáma: 00 40 0269 524-277. Lehetőleg kérjük meg a beszélgetés lebonyolítására egy románul tudó barátunkat, ismerősünket, mert a Vila Paltinu személyzete hadilábon áll az angollal, magyarul pedig egy szót sem tudnak. Nyelvtudás szempontjából egyébként ez jellemző szinte minden középkategóriás szállodára Romániában.

A Vidraru-tó környékén nem tilos a vadkempingezés. Román szokás kivonulni a hegyek közé egy-egy hétvégére, az út közelében gyakran bukkanhatunk kellemes táborhelyekre. De az éjszaka nagyon hideg a völgyben, és sűrűn esik az eső.

A román közlekedési morál közel áll a balkánihoz vagy az ázsiaihoz. Hídon, alagútban a teherautó sofőrje akkor sem húzódik le, ha látja a szembejövő motorost. Előzésnél nem tartanak oldaltávolságot. Nem kímélik a rossz úton a nyugati személyautókat sem, ha utolérik a kátyúkat kerülgető motorost, akkor szorosan mögötte próbálják nagyobb sebességre kényszeríteni. Ilyenkor az okosabb enged alapon le kell húzódni, hogy hadd menjenek, ha akarnak!

A Transzfogaras burkolata a hágó közelében egész jó, különösen a déli oldalon. A sok hajtűkanyar csábít a sportos motorozásra, de mégis fogja vissza mindenki magát! Egyrészt az út állapota csalóka. Nem látszanak messziről a vízátfolyások, a hordalék, vagy az aszfaltból kibuggyanó forrás. Másrészt, ha valaki itt besokall egy kanyarban, könnyen pár száz méterrel lejjebb találja magát.

Csak jó időben vágjunk neki a Transzfogarasnak! Hiába süt hétágra a nap a Fogaras lábánál, ha 1500 méteren sűrű felhőbe kerülünk, forduljunk vissza! Az esőfelhőbe burkolózó hágón életveszélyes az átkelés motorral. A látótávolság néha egy méter sincs, a szalagkorlát hiányzik, és ha elered az eső, akkor mintha dézsából öntenék. A lezúduló víz a ködben bármikor elénk guríthat egy sziklát. Akinek megjött a kedve, az máris indulhat, hiszen a lavinaveszélynek vége, és júniustól nyitva a Transzfogaras!