Mindenütt jó...

Tavaly, sőt tavaly előtt is eltöltöttünk egy hetet, vagy legalább egy hosszú hétvégét a horvát tengerparton motoros társaságban. Ragaszkodom hozzá, hogy minden évre jusson pár nap a tengerparton, hiszen a tengervíztől begyógyulnak az apróbb hámsérülések, a tengeri naptól pedig sokkal egészségesebb színe lesz a bőrnek. Az sem mellékes, hogy a nagyjából 650 kilométeres út hét-nyolc óra alatt letudható.

Az idei túra azért volt különleges, mert úgy döntöttünk, hogy a pasik otthon maradnak, így mi lányok nyugodtan süttethetjük magunkat a napon. Augusztus első hetében két motorral és egy személyautóval indultunk útnak. Mivel a korábbi tapasztalatokból tudtuk, hogy Horvátországban az árak kicsivel azért mégiscsak magasabbak, mint az itthoniak, alaposan bevásároltunk egy nagyáruházban, hogy kinn csak a friss kenyérre legyen gondunk. Csak a pontosság kedvéért teszem hozzá, hogy így az egy hétre jutó élelmiszer rám eső része nyolcezer forintba került.

Magyarországon, amíg bírtunk, autópályán mentünk, tehát érdemes volt megvennünk a tíz napos matricát 2000 Ft-ért. Ennyi pénzért körülbelül 120 kilométert megyünk oda-vissza. Az autópályán hétköznap reggel elviselhető a forgalom, úgyhogy Zamárdiig tempósan haladtunk, innen viszont kínszenvedés volt még motorral is. Az autót nem akartuk elveszteni, tehát maradt az araszolgatás negyvennel a kamionok és teherautók között. Magunk sem akartuk elhinni, hogy Letenyéig négy óra alatt jutottunk el. A vámosok az autó csomagtartójában nyers húst és tejet kerestek, és csak azért nem pakoltatták ki a nyeregtáskámat, mert a döbbenettől, hogy lányok vagyunk, csak akkor vették észre, hogy az is van, amikor már tovább hajtottunk.

Az első meglepetés Horvátországban az autópálya fizetőnél ért minket, mikor Zsuzsi közölte, hogy őt 14 kunával (kb. 500 Ft) megrövidítették. A hír hallatán megszámoltam a visszajárót, és nekem is hiányzott 2 kunám (72 Ft). Rögtön megértettem, hogy miért dobta olyan hanyagul a kezembe az aprót a pénztáros, hogy csaknem a földről kellett összeszedegetnem. Én meg, hogy ne tartsam fel olyan sokáig a sort számolatlanul tettem el a pénzt. Amúgy az első, 97 kilométeres szakaszra 36 kunát (1296 Ft) fizettünk motorral, ugyanannyit, mint az autóra.

A második döbbenet a tankolásnál következett. Ugyanúgy, mint máskor, most is szárazra fogyasztottuk a benzintankokat, hogy a határ horvát oldalán olcsóbb és jobb benzinnel tölthessük majd meg a motorokat. Hát ez nem jött be. A 95-ös benzin litere 7,26 kuna azaz 261 Ft - csaknem 10 Ft-tal drágább, mint itthon. Habár már jobban figyeltünk a visszaadásnál okulva a korábbiakból, amíg azon gondolkodtam, hogy mennyit is mondott, újabb 2 kunával lettem rövidebb. Jobban kellett volna figyelnem az oroszórán.

Egy parkolóban elfogyasztottuk az otthon csomagolt szendvicseinket - hiszen már két óra körül járt az idő. Közben újra megnéztük a térképet, és megbeszéltük Szilvivel, az autó sofőrjével, merre menjünk. Mivel egy ismerősünk egy hete érkezett haza az Adriáról, az utolsó információnk az volt, hogy nem érdemes rámenni az autópályára, mert úgyis állandóan leterelnek. Megbeszéltük, hogy az E71-es főúton megyünk tovább, ahol - ha nincs túl nagy forgalom - 100-120 km/órával kényelmesen lehet haladni.

A letérőnek Karlovac után kellett volna lennie, de az E71-es utat továbbra is egyenesen jelezték a táblák. Mikor már a tengerparti Senj neve is megjelent, kezdtük gyanítani, hogy valami nem stimmel. A leállósávban újabb térképböngészés következett. Kiderült, hogy már csaknem 50 kilométerrel odébb vagyunk, mint ahol a térkép szerint le kellett volna kanyarodni. Kíváncsiságból megkerestem a térképen a kiadás dátumát, és kiderült, hogy az egy nappal korábban a benzinkútnál 1000 Ft-ért megvásárolt térképünket 2003. márciusában adták ki. Persze ez még nem indokolja egy út 50 km- rel odébb helyezését.

Visszafordulni már nem lett volna érdemes, úgyhogy megcéloztuk Senjt. Innen csak egyenesen kell menni a part mellett lefelé, úgyhogy a hátralévő 130 km-t legfeljebb másfél órára tippeltük. Senjig mindössze egyszer tereltek le a pályáról, és kétszer kellett még fizetni: volt egy 69 km-es szakasz 39 kunáért (1400 Ft), és egy rövidebb, ami mindössze 7 kunába (250 Ft) került. Egy óra, és mindössze hatvan kilométer után már láttam, hogy Zsuzsi nagyon fészkelődik a Sportsteren, és én sem találtam már kényelmes helyet. A több száz ugyanolyan kanyar azt a benyomást keltette, mintha semmivel sem jutottunk volna előbbre, és csak rontotta a kilátásainkat az a francia lakókocsi, amely a szerpentinen 30-40 km/ órával vette be előttünk a kanyarokat.

Este negyed hétre megtaláltuk a kempingünket, és elfoglalhattuk a luxusapartmant, amelyet egy magyar vállalkozó ad ki napi 14000 Ft-ért (ehhez még napi 11 kuna - kb. 400 Ft- áramdíj és fejenként napi 6 kuna idegenforgalmi adó is járult). Miután a négyágyas faházban egyszerre csak egy ember tudott tartózkodni, a kinyitható kétszemélyes kanapé egy embernek is szűk volt, és az emeletes ágy alsó része leszakadt alattam, utánanéztünk, hogy mennyibe került volna, ha inkább sátorozunk.

Kiderült, hogy a kempingben háromágyas szobát is lehet bérelni, ami egy éjszakára fejenként 12,5 Euró (3175 Ft) plusz az adó, de ha sátoroznánk, a motorokkal együtt 3300 Ft körül fizetne egy ember. Hétvégére egy barátunk utánunk jött, és mivel a négyágyas faházban még a földön sem tudtunk volna neki helyet biztosítani, kivett egy szobát egyedül 15 Euróért. Ndy pedig, aki vasárnap jött utánunk motorral, jobbnak látta, ha felveri a sátrát.

A tengerpart ezen a részen sziklás, Starigrad környékén sziklás, rengeteg tengeri sün van, ezért praktikus venni egy szandit. A mienk 45 kunáért egy napig bírta, ugyanis eltört a csatja. A városok környékén apróbb kaviccsal töltötték fel a partokat, de úgy láttuk, az embereket semmi nem tartja vissza attól, hogy bemenjenek a vízbe. Zadarban még az étterem melletti kikötőben is fürödtek az emberek.

Egy hét alatt kétszer ebédeltünk étteremben. Zadarban egy adag grillezett tintahalkarika 60 kuna (2160 Ft), a köret 17 kuna (612 Ft) volt, mellé a korsó sör 12 (432 Ft), közértben 6 kuna (216 Ft). Ugyanez Strarigradban, 70 kilométerrel északabbra 50, 12 és 10. Ugyanitt egy kávézóban a helyről elnevezett fagylaltkehely rengeteg szezonális gyümölccsel 22 kunába (792 Ft) került, és a pincér még le is fotózott minket.

Mikor utolsó este a kemping tulajdonosával a Sligovicáját (Slivovitz, Slivovica - érlelt, délszláv szilvapálinka, alkoholtartalma 40-45 %) kóstolgattuk, és már elég jól ment nekünk is a túristanémet elmondta, hogy a környéken a kempingtulajdonosak egyfajta karterbe tömörültek, tehát az árak nagyjából ugyanazok. Feljebb, Pula, Senj, Rovinj környékén valamivel többe kerül a hasonló kategóriájú szállás, délebbre a nagyobb távolság miatt talán valamivel kevesebbe.

Azt is elmondta, hogy egy héttel korábban adták át az autópálya új szakaszát amelynek tőlünk 20 km-re van a legközelebbi felhajtója. Igaz, hogy így az utolsó 7 kuna helyett majd 54 kunát (1944 Ft) kell fizetnünk, de inkább ez, mint az a sok egyforma kanyar megint. A legfontosabb dolog, amire egy motorosnak Horvátországban figyelnie érdemes, hogy lehetőleg minden benzinkútnál tankoljon. Ez nem vicc, ugyanis a legtöbb helyen 100 kilométerre is rúg a távolság két kút között, és ez az autópályára is vonatkozik. Mikor hazaindultunk, a starigradi benzinkútnál éppen délben töltötték fel a tartályokat, és másfél-két órát kellett volna várni, míg elkészülnek. Még szerencse, hogy a maslenicai autópálya- felhajtótól nem messze van egy benzinkút.

Hazafelé sem úsztuk meg benzinprobléma nélkül, ugyanis a pályán az egyik kút még nem készült el, ezért a Sportster 230 kilométer után az utolsó csepp benzinét is felhasználta, majd feladta a harcot. Ndy a leállósávban fordult vissza, hogy a 100 méterrel korábbi lehajtónál - kifizetve a komplett szakasz díját - a közeli faluban szerezzen benzint. A hátralévő 20 kilométerre tőle egyébként újabb 5 kunát kértek.

A Balatont nem lehet a tengerhez hasonlítani, de idén szerintem kifejezetten tiszta volt a vize, és a mennyiségével sem volt probléma. A Balatonra 2000 Ft-ért lejutunk autópályán, és még haza is jöhetünk ennyi pénzért, vagy ha hosszabb útra vágyunk, mehetünk a 70-es úton negyvennel, és benzin is olcsóbb nálunk. Napi 4400 Ft-ért nem gond szállást találni valahol a parton, és a legtöbb étteremben 2000 Ft-ból kijön egy kiadós kaja. Szóval lehet, hogy a Balatonon is becsapják a turistákat, de onnan azért sokkal közelebb van haza...

Olvasói vélemények:

Sajnos nekem sem voltak idén jó tapasztalataim: a pincérek udvariatlanok, és még örülni sem bírnak, hogy drága kagylót rendeltem, az autópályabódékban hozzánk is úgy vágták oda a pénzt, a házinéni a 3. napon hajnali 8-kor gázsprével nyitott be minden szobába és a policájjal fenyeget?zött, mert éjszaka +2 ember megérkezett, amit mellesleg el?re kifizettünk és nekik is megvolt a külön szoba.
Ja és nemtom észrevettétek-e de az autópályán mindenki a bels? sávban közlekedik (90-nel) és csak hosszas reflektorozásra hajlandók nagykegyesen kimenni.
Asszem elég volt Dalmáciából örökre.
Fehér

He-he!
Ez kell!!! Nem? Horvátország!
Ott minden jobb, szebb, olcsóbb, mint a Balatonon. Menjetek csak!
Nevetséges, hogy a magyarokat ennyire átverik. Röhej!
Luxusapartman, Király! Magyar tulajjal. Mégjobb!
Valóban szép tiszta a Balaton vize, s?t a mennyisége is javul.
Elnézést! Rettent? elfogult vagyok a Balatonnal.
Nocom

Mi most jöttünk haza 10 nap Szlovénia+Horvátországból, a Horvátoknál egészen Dubroknyivig lementünk (3000km).
3 nap kemping, a többi magánszállás volt, lehet, hogy mi voltunk szerencsések de elégedettek voltunk mindennel. A szállásokkal is és az emberi hozzáállásokkal is. Az árak persze magasabbak mint a Balaton de nem sokkal. Amúgy sem nagyon lehet egy többszáz kilométeres tengerpartot és a sok hegyet a Balatonnal összehasonlítani, nem mintha a Balaton rossz lenne, de ott csak fürödni lehet meg bulizni, míg Horvátországban ott a sok középkori óváros, nemzeti park stb. Egyszer?en más. De nem akarok senkit rábeszélni, nekünk bevált.
Rob

Sziasztok!
Én Balaton párti vagyok.
A hétköznapokban.
Van úgy hogy képes vagyok egy óra ottlétért is lenyomni a 100 km-t. Plusz vissza.
Horvátország más. 3 éve járunk oda nyaranta egy hétre.
Nem akarok senkit rábeszélni, de a hangulata, és számomra maga a tenger teljesen más.
Látni a halrajokat, kagylókat, tengeri sünöket, minden strand más hangulatú, stb.
Maga az út is most már hogy elkészítették a sztrádát elviselhetövé vált.
Én a magam részéröl be tudtam illeszkedni az ottani közlekedési ritmusba.
Ha gyorsabb voltam elengedtek, ha lassabb voltam én húzódtam le, ha eltévedtünk segítettek.
Igaz, hogy mi étterembe alig megyünk (spórolás), de az ottani hangulat meg ritmus mindig feldob.
Csak az a skorpió ne lett volna ott idén elsö nap a hálószobánkban a padlón.
Nem tudom jövöre megyünk-e.
Üdv:
Vince

Hali!
Mi is voltunk Horvátországban, azért nem olyan vészes a helyzet! Persze élni tudni kell!
És sorry, ne haragudjatok, de aki motoron a kanyarok helyett a fizetös autópályát választja, háát...
Amiben egyetértünk, az a horvátok stílus(talanság)a és a gazdagodjunk meg gyorsan mentalitása!
Üdv
Kristóf