Prága és Róma egy helyen

2005.11.08. 10:45
Krakkó a magyar határtól mindössze háromszáz kilométerre van. Szlovákián keresztül a nagyon jó minőségű 66. számú úton alig néhány óra alatt könnyedén megközelíthető. Ráadásul az olcsó benzinnek és szálláshelyeknek köszönhetően meglehetősen költségkímélő is lehet az itt eltöltött néhány nap.

Az első élmény már a megérkezéskor éri a motorost. Nyílegyenes autópálya vezet be Krakkóba. A széles aszfaltcsík több, egyre alacsonyabb dombon keresztül vezet át. Előttünk terül el Krakkó és környéke, szinte térképszerűen látható felülről a milliós nagyváros. A hegyről lefutó úton legszívesebben teljes gázzal rohannék be a városba, de megállok egy fénykép erejéig, aztán meg már vigyázni kell, mert a forgalom egyre sűrűbb. Eltévedni nem lehet, a főút egyenesen a Visztula partjára vezet. A túlsó parton elénk tárul a sziklás Wawel-dombon magasló királyi vár. Csodaszép! Egy tábla mutatja a város centrumát, de nem is tudnám eltéveszteni: egy híd éppen a Wawel mellett visz át a Visztulán, azon pedig az Óvárost teljesen körbefutó zsúfolt útra jutok, és nemsokára már ott áll a motor Krakkó főterén.

Furcsa város Krakkó. Magas, vastag falú, ódon házakból állnak az utcák zsúfolt hangulatát a bennük csörömpölő villamos teszi teljessé. Krakkót az 1241-es tatárjárás óta minden pusztítás elkerülte, ezért hihetetlen építészeti értékeket őrzött meg a múltból. Ódon utcáival olyan, mint Prága, de szinte minden sarkon (és ebben most semmi túlzás nincs) szembesülünk a lengyel nép buzgó katolicizmusával: Krakkóban 130 templom áll. Ennél többet már csak Rómában találhatnánk. Nyüzsgő kulturális életére jellemző, hogy a templomok nem afféle magukba forduló, komor, zárt épületek. Sok helyen látunk plakátokat, amik komolyzenei koncertekre, orgonahangversenyekre hívják be a templomokba az embereket.

Az Óváros már a középkorban csupa derékszögű utcából épült ki, ezért eltévedni lehetetlen, előbb-utóbb mindenféleképp eljutunk a Piactérre. Itt már velencei a hangulat: a teret körbe-körbe mindenhol éttermek asztalai övezik, galambok szállnak a kövezetre, kézből lehet etetni a madarakat. Középen méltóságteljesen emelkedik a posztócsarnok valamikor raktárépülete, most az árkádok alatt rengeteg kis bazár sorakozik az aranyművesektől kezdve a fafaragókig. Bábeli a hangzavar is: apácák, turisták, egyetemisták, lengyel cserkészek és még ki tudja miféle emberek sokasága sétál, nézelődik, eszik, zenél, alkuszik, beszélget a téren, vagy eteti a galambokat, esetleg csak napozik valamelyik padon. A hangzavarból a zene sem hiányzik: egy szökőkút mellett kiránduló diákok énekelnek egy gitár kíséretével, nem messze tőlük Krisna-hívők zenélve próbálnak téríteni.

Az éttermek sora csak egy helyen szakad meg: a székesegyháznál. A tér sarkához ferdén épített templom két tornya nem egyforma. Két testvér egymással vetélkedve építette a tornyokat, mindkettő a másikénál magasabbat, szebbet akart. Az egészséges versenyszellem valószínűleg nem volt meg abban a testvérben, aki végül szakmai féltékenységből leszúrta a másikat. Az építkezésnek ezzel gyorsan vége lett, a tornyok megmaradtak felemásnak, a gyilkos eszközt, egy tőrt, pedig kifüggesztették láncon a Posztócsarnok templomra nyíló kapujában, jó magasra, a boltív alá. Ez persze régen történt, és naiv, aki azt hiszi, hogy még mindig a gyilkos eszközt látja. Lánc ide, magas boltív oda, a tőrt időnként pótolni kell, mivel élelmes szuvenír-vadászok időnként eltüntetik a leltárból. Hét évvel ezelőtt nem találtam, most viszont a helyén volt: határozottan olyannak tűnt, mint egy teljesen feketére festett, mainak tűnő konyhakés.

A félbemaradt oldalt végül 1666-ban a király adományának köszönhetően fejezték be. Ennek emlékére fényes koronát kapott a 81 méter magas torony.

Még egy különlegessége van a székesegyháznak: valószínűleg itt dolgozik a világ utolsó toronytrombitása. Napkeltétől napnyugtáig óránként a négy égtáj felé riadót fúj, ami minden alkalommal hirtelen megszakad. Ennek is története van. 1241-ben tatárok törtek Krakkóra, és a riadót fújó őrt torkon találta egy nyíl. Az életét feláldozó trombitás emlékére azóta soha nem fejezik be a dallamot. A lengyel állami rádió délben nem harangszót közvetít, mint nálunk, hanem a krakkói toronytrombitást, aki minden bizonnyal a legritkább foglalkozást űzi a világon.

A Piactérről a gépjárműforgalmat kitiltották. Ezt viszont csak lengyelül írják ki a környező utcákon, ezért vigyázni kell, hogy a motorral merre kanyarodunk. Hét évvel ezelőtt csúnyán megjártam, amikor hangulatos fényképet akartam készíteni emlékül. Begördültem a Suzukival a térre, tettem egy kört, aztán leállítottam egy étterem előtt. A háttér: jellegzetes krakkói ház, zöld fákkal, étteremmel. Megvilágítás: ragyogó napfény hátulról. A főtéma: Suzuki, bordón, csillogón, mint mindig (majdnem mindig). Elégedettségem: maximális. Meg is jutalmaztam magam egy kis sétával, betértem a Posztócsarnokba. Klassz faragások vannak itt, venni is akartam valamit, mielőtt hazaindulok. Kiléptem a csarnokból, és rögtön láttam, hogy valami nem stimmel. A motor mellett álló rendőr nagyon fiatal volt. Látszott, hogy érdekli a technika, de amint meglátta kezemben a sisakot, egyre érdeklődőbben tekintett felém. Csak ekkor tűnt fel, hogy gyanúsan kicsi a gépjárműforgalom a téren...

A rendőr udvarias volt. Látszott, hogy egész nap turisták között van. Mivel nem akartam megérteni, hogy mi a probléma, szolgálatkészen elkísért egy kis utcába a Piactér mellett, ahol mutatott egy, a kicsinél éppen nagyobb fehér táblát, amin részletesen le volt írva lengyelül, hogy 7 és 19 óra között csak engedéllyel lehet behajtani a Piactérre. A rendőr mélységesen együtt érzett velem, megértette problémámat, hogy nem tudok lengyelül, és hogy egyébként az ilyen esetekben kör alakú, piros szegélyes táblákhoz vagyok hozzászokva, és nagy sajnálkozások közepette elkezdi lapozgatni a nyugtatömbjét. Megfogott három tíz zlotys nyugtát, már éppen leszakította, de megáll a mozdulat. Felsóhajtottam. Ő is, és hozzáfogott még két tízest. Miközben kifizettem, megérkezett a rendőr társa, és mindketten udvariasan, szívből jövően jó utat kívánnak, és még láttam a tükörből, ahogy hosszasan, vágyódón néznek a Suzuki után: vajon mikor lesz nekik ilyen motorjuk?

A Visztula és az Óváros között fekszik Krakkó vára, a Wawel. Magas, borostyánnal benőtt falai romantikus hangulatot árasztanak. Épületeiben pazar kiállítások vannak, fel lehet menni a templomtoronyba a hatalmas harangokhoz, és itt van a királyi kripta is. A labirintusszerű folyosókon szarkofágok, sőt, a szabadon álló koporsók között egy fülkében megtalálom Báthory István sírját is. Az erdélyi fejedelemből lett lengyel király rácsok mögött fekvő szarkofágját mindig elborítják a magyar koszorúk.

Sajnos a Wawel összes múzeumába külön-külön kell jegyet venni, ami nagyon megdrágítja a látogatást. Még a katedrális kriptájába, tornyába és múzeumába sem lehet egy jeggyel bemenni, hanem mindegyikhez külön kell megvenni a belépőt az apácák által üzemeltetett pénztárban. A királyi palota még ennél is megosztottabb. Külön belépőt kell váltani a királyi magánlakosztályokba és másikat az állami fogadótermekbe. ezen kívül még van fegyvertár, keleti gyűjtemény, régészeti kiállítás és a legendás krakkói sárkány barlangja. A jegyek árai 15 zloty körül mozognak, ami 1000 forint felett van.

Szállást nagyon könnyű találni. Rengeteg kisebb, két-három csillagos hotel van az Óvárost övező utcákban. A Hotel Cracowia vagy a Hotel Dom Turisti még a viszonylag olcsók közé tartozik. Mondom, viszonylag. Mert Krakkó árainál bizony figyelembe kell venne, hogy igen népszerű turista-célpont. Egy átlagos szállodában 15 000 Ft-ot kérnek egy kétágyas szobáért.

Szerencsére ennél olcsóbban is megúszhatjuk az éjszakai pihenést, bár ahhoz az igényeket is lejjebb kell adni. A Hotel Zacek óriási épülete a Nemzeti Múzeum mellett van, el sem lehet téveszteni. Valamikor kollégium lehetett, most ifjúsági szálló. Véletlenül akadtam rá, de nagyon megörültem neki: 75 zloty a legolcsóbb kétágyas szoba, ez 4500 forintnak megfelelő összeg egy éjszakára, és közel van az Óvároshoz.

Elmotoroznál Krakkóba?

  • 156
    Mindenképpen elmegyek:
  • 34
    Már meg is tettem:
  • 7
    Nem érdekel:

Ha ugyanilyen körültekintőek vagyunk, az étkezés költségeinél is jelentős megtakarítást érhetünk el. Különleges élmény a Piactér valamelyik éttermében vacsorázni, bár ez nem sokban különbözik a velencei Szent Márk tér áraitól. A Piactértől egyre távolodva az árak is csökkennek. Az Óváros falain kívül pedig már egészen tűrhetőek. A legkellemesebb vacsorában a Kazimierzben, a régi zsidónegyedben volt részem, úgy is mondhatnám, hogy itt volt a legjobb az ár/érték arány. Mindehhez hozzájárult az az élmény is, hogy abban a házban volt az étterem, ami előtt Spielberg a Schindler listája egyik jelenetét forgatta, az étterem környéke is igen sűrűn tűnt fel a filmben, mivel a Szeroka utca a krakkói gettó főutcája volt.

Egy biztos: Krakkóban nem elég egy hétvégét eltölteni. Annyi felfedezni való a városban, annyi rejtett értékre bukkanhatunk lépten-nyomon, hogy egy hónap is kevés a megismeréséhez.