Beindulnak a Guzzisok (is)

2002.03.21. 08:41

 
   
   

A Moto Guzzi Magyarország Túra és Motorsport egyesület tavaly nyáron alakult meg 10 taggal, de eddig még nem történt meg a hivatalos bejegyzés. Egyetlen dolog hiányzott csak hozzá, a mandelloi gyár hivatalos engedélye a márkanév használatához a klub nevében. Erre sem kell tovább várni, hiszen március 18-án megérkezett az engedély, tehát az olasz cég is elismerte, és egyúttal engedélyezte a klub működését.

Ebből az alkalomból március 20-án összegyűltek a klubtagok a zuglói Porthos étteremben - Stohl András a Vihar című színdarab próbája miatt igazoltan távol maradt -, és egyúttal véglegesítették a tavaszi túraterveket is.

- Az első út: a március 30-án Keszthelyen megnyíló Kawasaki márkakereskedés megnyitó ünnepsége egyúttal alkalmat adna az ottani, már-már népesnek mondható guzzis-táborral való megismerkedésre.

- Április 6-án a cél Kalocsa, ahol Mágus és Mazo második alkalommal rendez szépségversennyel egybekötött veteránbörzét. Találkozó reggel kilenckor az M0-ás Dunaharaszti lehajtójánál, a benzinkútnál (a cola gyárral szemben). Innen hazafelé útba ejtik a Citadellát, ahol a hónap első szombatjára való tekintettel összegyűlnek a motorosok.

- Március 20-án Mór-Tés-Várpalota és környéke a terv, részletekről később értesítik a tagokat.

- Május 4-én kétnapos túra Egerbe a Szépasszonyok völgyének beható tanulmányozása érdekében.

A klubtagok szívesen látnak mindenkit, aki csatlakozni szeretne a túrákhoz, illetve a klubhoz. Érdeklődni a Frontosa Motorosboltban illetve a ezen címen lehet.