Ice, ice baby: robogó vagy hóeke?

2012.07.12. 12:09

gilera-ice-50.jpg

Nem próbáltam ki és nem én fotóztam, de érdemes beszélni róla: ez a Gilera Ice. A cég mindig is előkelő helyet foglalt el a robogógyártók között a legendás Runner sorozattal és az általam sosem tesztelt, de jó hírű, állítólag terepen is helytálló Typhoonal. És akkor még csak az ötvenesekről beszélünk. Sosem féltek kísérletezni, erre példa a DNA robogó-motor hibrid. Egy 250-es 180-as négyütemű DNA-t most buktam be, mert közben eladták.

DNA.jpg

Az Ice azonban új volt, élőben még sosem láttam. A dolog ott kezdődött, hogy elballagtam (természetesen motorral) a Baumaxba, hogy csavart vegyek az RX hátsó lámpájába. És ott állt egy ilyen furcsa vázú izé, a létező legdurungabb robogókerekekkel: csak tíz collosak, de igen ballonos, 130/90-es gumikkal.

Website Scooters 052.JPG

Rögtön megjött a gazdája is, illetve az apa ugrott ki a fia robogójával a fíling miatt, de ez már lényegtelen. Az érdekesség ott volt, hogy az ICE gyújtáskapcsolója éppen akkor bekrepált. Most írhatnék egy sztorit, hogyan kell robogót lopni, de nem tudok, mert a kulcs megvolt, az pedig kell a kormányzár miatt. Az első idom eltávolításával fértünk hozzá a gyújtáskapcsolóhoz.

Az első ötlet ilyenkor lehúzni a csokit és összezárni a kábeleket, de valójában egy biztosítórugó kihúzásával le lehet szedni a gyújtáskapcsoló hátulját, függetlenítve a zárszerkezet mechanikájától. Mivel a zárszerkezet adta meg magát, egy fordítás a kapcsolón, és máris életre kelt a digitális műszerfal. Én mentem a dolgomra tovább.

gileraICE.jpg

Az Ice különlegessége kétségkívül a váz, amely jóval merevebb, mint a hagyományos robogóké: a baromi vastag acélcső nem a taposó alatt megy, hanem nyílegyenesen fut a motorfelfüggesztéstől a váznyakig, a lábtartók pedig erre vannak rábiggyesztve. Ülés alatti idom nincs, ezt a részt szintén a váz anyagából képzeték ki, háromszöget alkotva, amely egészen bizarr külsőt kölcsönöz. Hátul egy szokatlanul hosszú rugóstag köti össze a váznyúlványt a blokkal.

150117432_small.jpg

A szokásos rakodóhelyek áldozatul esnek a dizájnnak, de szerintem az egyik legformásabb robogóról beszélünk, ami valószínűleg némi sportos képességeket is fel tud mutatni. Igaz a blokkja csak ötvenes, léghűtéses, de hagyni kellett valamit a tuningolóknak is. Azokból pedig van dögivel. Meglepő módon használt példány nálunk is akad, nem is túl drágán.

chezzmo_ice_1.jpg