Ugye te nem vagy motoros huligán?

2012.09.09. 12:40
0 hozzászólás

Nem jellemző, hogy nagyon sok érdekes robogós esemény lenne, az meg főleg, hogy el is tudjak rájuk menni. Biztosan nem fogok tudósítani arról, amikor a tízmillomodik kínai robogó legördül a Csinjeng Robogó Bérgyártó kft. szalagjáról, amiért a szakszervezet minden munkásnak ajándékba ad egy kiló rizst, vagy arról sem, amikor az első Yamaha Jog landol a Holdon.

A következő eseménynek azonban van némi privát vonzata is számomra, így engedjétek meg, hogy először elmeséljem, hogyan ismertem meg Dodort.

images-gallery-mot5.jpg

Annak idején több hullámban is nekifutottam a motorozás kérdésének. A kilencvenes években futárkodtam, akkor munkaeszközként volt egy csomó robogóm, de inkább a motorok érdekeltek, így egészen a motorépítésig fajultam. Emlékszem, két hétig csiszoltam smirglivel az FZR kerekeket, amelyeket egy Suzuki GSX 750 vázával kívántam házasítani, bolondítva GSX 1100 villaszárakkal és polírozott Yamaha FZR 1000 kerekekkel. Ezt fura szabadidős tevékenységet munkaidő után, a tv előtt fekve végeztem, és úgy neveztem el: siki-miki. (A szemfüleseknek talán beugrik, hogy az installáció az XJR 1200-ra hasonlított volna.)

Aztán egy sokadik baziunalmas motorostalálkozó után (amelyek közül az utolsón a magukat valami felsőbbrendű lófasznak képzelő motorosklubos parasztok ún. privátokat hajigáltak a Dunába), anyagi problémákkal küzdve eladtam a félig-meddig elkészült motoromat Mazsi haveromnak. Igazi motoros szararc volt, csak motorja nem volt sosem, mert nem vetette meg az alkoholt és egyéb földi javakat.

Ezek persze rám is kihatottak, így abban az időben volt egy-két csúnya elhajlásom a novemberi meztelen felsőtesttel ittasan motorozástól kezdve a hányósvödrös bulikig: nem vagyok ezekre büszke, sőt, de legalább felvállalom, hogy egy pár hónapig én is voltam gyökér.

Mazsitól származik egyébként a "kőbájker" kifejezés is, amelyet nikknevemül választottam: valójában ez egy gúnynév azokra az ultrakemény motorosklub-életet élő szakállmatyi kivarrt majmokra, akiknek igazából apu vette a motort. Az élet úgy hozta, hogy eltűntem abból a haveri körből is, és azóta sem hallottam róluk, ezt dobta a sors, de az emlék megmaradt.

Pár évnél többet azonban nem bírtam ki motor nélkül. Potzner Feri 1990-es, dupla kereklámpás GSX-R 1100-át vettem meg, amely a steetfigher múlt ellenére egyáltalán nem volt szétkúrva. Feri gyárira alakította vissza (kivéve a saját tuning okosságait), amelyet én valami beteg ötlettől vezérelve, nyilván túl sok felesleges pénz birtokában a későbbi modellek tigriscsíkos fényezésére fújattam, de az általam kedvelt sötétmetálkék-fekete kombinációra. Imádtam: kalandos volt, mert lerohadt néha, de általában ment mint az állat. Volt, hogy eltépte a láncot és még hánytam is rajta.

Abban az időben kezdtem internetezni is: ott akadtam a Motorland fórumára, ahol már a mostani nikket használtam, és nem sokkal utánam csatlakozott a társasághoz a Dodor is, akkor még kezdő elmebetegként, amelyet hamar haladóra váltott.

Mivel rögtön próbáltam offline terelni a társaságot, hamar motorozás lett a fórumos szófosás helyett, kialakult egy szűk kis társaság, amelynek rajtam kívül a következők alkottak: Dodor (CBR 900), a barátnóje, Tacsa (GSX-R 750 SRAD), akit cseppet sem zavart, ha éjjel 250-el kell menni az M3-ason öklömnyi krumplibogarak szétfröccsenő belét törölgetve a plexiről. Ott volt a valahol mélyen szintén nem épelméjű Cornholio (CBR 900), az egyetlen normális fazon, Blackhawk (CBR 600), és még páran. Mivel Dodor kapuvári volt, gyakran megfordultunk arrafelé, de jártunk anyám balatoni nyaralójába, a Mátrábán, Kunmadarason, Döme Pizzériájában Szolnokon, meg a fene tudja merre még. Az beszédes, hogy nekem egy kaposvári streetfighert show-ra menet vették el a forgalmimat egy napja lejárt műszaki miatt, ami annyira nem izgatott, hogy emiatt jópár hónap múlva 8 órát egy fogdában töltöttem. 

Blackhawk azért volt jellegzetesen szimpatikus figura, mert igen egyszerűen egyeztettük a logisztikai kérdéseket. Íme egy tipikus párbeszéd telefonon:

Én: Jössz?
BH: Mikor?
Én: Most!
BH: Hova?
Én: Nem tudom!
BH: Jövök!

images-gallery-mot2.jpg

Sok-sok sztorim van a baromságainkról (kár, hogy nem emlékszem rájuk), de a legjellegzetesebb talán az, amikor Dodorral feltaláltuk a sztripfighter show-t. Ez úgy nézett ki, hogy Balatonlellén, a 7-es úton kétoldalról megelőztük az autósokat, majd felálltunk a lábtartóra, és a gatyánkat letolva mutogattuk a seggünket nekik. Ez még egy pont a mai posztban, amire nem lehetek büszke. De egyszer frappáns választ kaptunk: egy stuntmotort utánfutózó személyautóból kitolta a seggét valaki a tetőablakon(!), hogy méltó módon viszonozza a köszöntést.

Sajnos az élet megint úgy hozta, hogy fel kellett adnom a motorozást: Ausztráliába költöztem, igaz akkor még nem tudtam, hogy csak egy évre, és ott is volt motorom, egy NX 650 Dominator. De az egy kalap szar volt egyrészt, másrészt miután hazajöttem, jó pár évig ábrándozni sem volt lehetőségem arról, hogy motorozzak. Néhány éve ültem vissza: nem bírok lemondani róla még akkor sem, ha nincs időm motorozni. Néha el is magyarázom azoknak, akik nem értik: a motorban az a jó, hogy van. Nem baj, ha nem használod, a lényeg, hogy tudod, hogy rád vár.

Közben Dodor belemerült a témába, amikről nagyjából annyit tudok, hogy a Superbike magazinnál kezdett dolgozni, majd saját tv műsora lett, és elég sikeresen futott mindez évekig. Majd egyszer csak gondolt egyet, és számomra felfoghatatlan módon a robogók felé fordult: annyira, hogy ma már nem motorozik, csak robogózik, és bár reménykedem, hogy nem a régi elmebeteg módon, azért biztos vagyok benne, hogy igen.

4.jpg

Pár hónapja megkeresett azzal, hogy egy Robogó Roadshow-t szervez. Ez ügyességi pályaverseny-sorozat volt hat városban: Ózd, Kiskőrös, Nyíregyháza, Mosonmagyaróvár, Székesfehérvár és Szeged legügyesebb robogósai jutottak a döntőbe, amely ma volt a Westend tetején a Karting promotion gokartpályáján. 

5.jpg

Egy Motowell Magnet robogót kellett végiterelgetni a gokartpályán időre, és a nyeregből odébrakni egy olajosflakont anélkül, hogy felborulna, mert az öt másodperc levonással járt. Igencsak barátságos versenyszám: nem árt az ügyesség, de azért nem kell profi motorversenyzőnek lenni a teljesítéséhez, ez a szimpatikus benne.

1.jpg

Ráadásul még csak nem is kell saját robogó, a rendelkezésre bocsájtott Magnet City pedig hasonló az én azóta sajnos már eladott Magnet sportomhoz: igen könnyen kezelhető, fordulékony jöszág, masszív testtel. 

2.jpg

Nyilván a nyeremény egy kissé meredekebb téma: az ezresre tuningolt Gilera GP 800 nem örökbe jár, de egy tesztvezetésre sem kis élmény, főleg, hogy a kiskunlacházi reptéren ki is lehet próbálni a 220-as végsebességet.

6.jpg

Remélem lesz folytatás, mert a versenysorozat nagyon jópofa és mindenkinek elérhető: az első évben 250 robogóst mozgatott meg országszerte, amivel felülmúlta a várakozásokat.

3.jpg