2015.02.23. 15:04
0 hozzászólás

Oké, ez egy Simson KR50, amit 1958 és 1964 között gyárottak, és az igazi Schwalbe (1964-1986) elődje volt. Soha nem is volt akkora sláger, mint a szocializmus Vespája. Töredék annyi is készült belőle (165 000 kontra egymillió), csupán két gangja volt, és már-már olaszosan könnyed formáit ellenére is kezd feledésbe merülni. A képen látható őrület viszont az egyik legütősebb átépítés, ami a komoly rugózatlan tömeg ellenére is úgy fekszi az ívet, minta sínen húznák!


Én alapból szkeptikus voltam az építés sikerét illetően, tippem szerint a 2,1 lóerőtől nem kapartak volna el a kerekek, sőt, legfeljebb egy lajhár dinamikájára számítottam. És mekkorát tévedtem!
Egy felnőtt ember egyedül is képes megfordítani, és ugyan a lépe senkinek sem reped meg a gyorsulástól, egy könnyű kocogás tempóját látótávolságon belül is eléri.


Akit nagyon érdekel, a schwarzenbergi vasútmúzeumban megtekintheti.