Negyvennel zúztunk a naplementében

2015.09.26. 07:50
3 hozzászólás

Motoros túrázásnál amolyan alapszabály, hogy nagyjából azonos sebességű gépekkel menjenek a résztvevők, különben valaki szenvedni fog - egy hatszázas Transalppal például nem olyan poén 140-nel zúzni az autópályán, míg egy CBR600RR ott kezd kényelmessé válni, aztán közben mind a kettő Honda is meg hatszázas is. Na, ezt a nagyon fontos alapszabályt hagytam figyelmen kívül, amikor Mopedblog Ágostonnal elindultunk egy vidám közös gurulásra.

Annyi stílusérzékünk szerencsére volt, hogy ha nem megyünk messzire, akkor azt legalább lassan tegyük. Ő stílusosan a Peugeot 103 mopedjével jött - a Puch Maxi bevallása szerint túl hangos és sokat zabál, az inkább városi vagánykodásra jó - én pedig a mopedekhez képest vérmesen erős és gyors szerkesztőségi Honda Dio ZX-szel vágtam neki a távnak.

Mivel a Peugeot-nak sík úton 45, lejtőn 50, emelkedőn 30 km/h volt a vége, míg a Berzerker azért kényelmesen tartja a 60-65-öt domborzattól függetlenül, folyamatosan figyelgettem hátra, hogy mikor tűnik el Ágoston a gyengélkedő gyújtású mopedjével. Végül nem is volt gond, azt leszámítva, hogy a hazafelé út elején kiürült a tankja - szerencsére öt percre volt egy benzinkút, tehát a gond igazából nem is volt gond.

A célunk Agárd volt, egyrészt Kawasaki Szilárd rendkívül kitartóan nyomasztott a Kawasaki fesztivállal, másrészt dél körülre tökéletes motoros idő lett a reggeli szemerkélésből, amit ősszel különösen meg kell becsülni. A 7-es út motorozás szempontjából rettenetes, de Etyek felé kerülve menthető a helyzet, ráadásul arra még a nagy nyári balatonos dugók idején is elég nyugisan lehet haladni. Az út többnyire rossz, de a környezet kárpótol - ott van például a legendás platános szakasz, ahonnan állítólag az Andrássy út már kivágott fáit is szaporították. Az a párszáz méter például simán elég ahhoz, hogy Dél-Franciaországban érezzem magam, arrafelé ugyanis amint találnak két párhuzamos vonalat, azt teleültetik platánnal, legyen az sétálóutca, folyó vagy a bolt előtt elbóbiskolt nyugdíjas.

Megállókkal, fotózgatásokkal együtt nagyjából két óra alatt értünk le a helyszínre, majd egy gyors ebéd után kidőltünk a vízpartra dumálni és bámészkodni. Ott sikerült felállítani az elméletet, hogy ha Alsóörs a Balaton Sound VIP részlege, akkor a Kawasaki Fesztivál megfelelője a Bánki-tó, úgy értem az oda szervezett fesztivál, ami nem a Belsőség találkozó. Nagyon értékeltem például, hogy csend volt: az egy dolog, hogy nem üvöltött valami középszerű rock, de motorhangot sem igazán hallottam. Oké, volt egy vagány csávó, aki kicsit hergelte üresben a motorját, de neki is sikerült pár másodperc alatt beáltnia, hogy ez senkinek sem hiányzott korábban.

Az egész délutános chillezés annyira betakarta az igényeinket, hogy még a zene beindítása előtt elindultunk haza, hiszen ami egy normális motorral fél óra, az nekünk inkább kettő.

A nap csúcspontját természetesen Ágoston mopedjének kipróbálása jelentette. Amit addig egy nyomorúságos forgalomakadályozó sorscsapásnak gondoltam, arról kiderült, hogy tényleg az, csak ha éppen én ülök rajta, akkor baromi vicces. Olyasmi érzés, mint mérsékelten szétcsapva érkezni valami karótnyelt eseményre, kívülről enyhén kínos, belülről rohadt szórakoztató. Az első pár kilométer masszív rötyögéssel telt, utána pedig a lendület megtartására koncentráltam, ami még falusi forgalomban is olyan feladat, mint szélviharban kezünkkel óvni egy mécses lángját.

Valószínüleg a Peugeot-nak volt valami gyújtásnyűge, mert a motor érezhetően tudott volna többet, illetve egy hosszabb áttétellel is jobb lenne a helyzet - mopedből tehát én csakis olyat keresnék, aminek elektronikus a gyújtása és variátoros a hajtása. Már csak azt kell eldöntenem, hogy akarom-e ilyesmivel rontani a sorsom, vagy érjem be annyi nyomorúsággal, ami alapból jutott.