Zugfényezés a pincében

Mindent a matricáért. Igen, a matricáért, mert azzal kezdődött. Ránézésre ez csak egy vintage Polini-matrica, de a látszat csal. Ez a matrica  A matrica  a Totalcarnál. Lassan tíz éve, hogy a szerkesztőségben él, és több régi tárggyal egyetemben ez volt az, amelyik mindig is emlékeztetett minket arra, honnan jöttünk és miért szerettek meg minket az emberek. Van még pár cucc így szétszórva a polcokon-dobozokban, de a Polini mindig szem előtt volt, egy hasonló korú terelődoboz (aka Püspök) oldalára ragasztva élt sokáig, míg aztán tavaly rákerült a Berzerker hátsó idomjára, így adva nekünk erőt és mindent legyőző akaratot. Így világos volt, hogy bármi legyen is az idei harci festés, a Polini matricának rajta kell lennie. Ez volt a kályha.

Az öreg matricát leszedni nem egyszerű, sziszifuszi és óvatos munka, sok hajszárítós melengetéssel és óvatos húzással, mindig a még éppen érintkező felület tövénél, mindkét oldalon egyenletes erővel. Az egész projekttel megvártam, míg a gyerekek szünidőzni mennek falura a nagyiékhoz, ez a precíziós művelet nyugalmat és száraz kezet kíván. Sikerült.

Adott volt tehát a világoskék Polini-szín és az elég leharcolt állapotban lévő idomok. Estünk vele párszor, a fejidomot a tavalyi futam alatt inkább eltörtük, hogy hozzáférjünk a fényszóróhoz, mert nem volt időnk szüttyögni a csavarokkal (amatőr hibát vétve elfelejtettük beállítani a magasságát és este döbbentünk rá, hogy a semmibe világít, buktunk is vele értékes perceket), a két alsó-oldalsó burkolat szétkarcolódva, mély árkokkal tele, a típusjel letörve, matrica-maradványok mindenhol és szutyok. Idén így nem állhatunk rajthoz és kész.

Mivel a kék szín adott volt, így nem volt nehéz hozzágondolni a pirosat és a fehéret, hiszen kedvenc Hondáink ezekben a színekben pompáztak anno. Igaz, Az a kék egy sötétebb, teltebb árnyalat volt, de a Polini szent és sérthetetlen, tehát maradt a világos. Eljátszottunk az ötlettel, hogy Rothmans-mintára matricázzuk fel, de a matricázás a gyengék fegyvere, más megoldást választottam.

Nyilván minden idomot alaposan le kell tisztítani, becsiszolni finoman (én 800-as papírt használtam) és alaposan zsírtalanítani, majd még egyszer, közvetlenül festés előtt, ezzel is elment pár nap. A fejidomot epoxival megragasztottam, a hiányzó részeket feltöltöttem és egy nap száradás után (elég jó időnk volt erre) becsiszoltam. Nem lett tökéletes, de sokkal jobb, mint volt. Nagyjából ez jellemzi az egész festést amúgy, de azt előre kell bocsátanom, hogy a nehezebb megoldást választottam, amikor eldöntöttem, hogy szembemegyünk a trendekkel és a fehér alapra nem a profán (japán-kombó) pirosat használom, hanem a Polini kéket. Ráadásul úgy, hogy az alapozóra felfújom a kék réteget, lematricázom, majd a fehéret és a matricát szépen lehúzom.

Most szólok, hogy a műanyag alapozóként árult aeroszolt nyugodtan a macska után dobhatják, elképesztően pocsék minőségű cucc (nem írom ide a gyártóját), amikor már harmadszor folyt meg a legvékonyabb rétegfújás után és még mindig rosszul húzott rajta a szín (pedig volt ideje száradni) és sokadszor kellett visszacsiszolnom, na akkor dobtam félre és vettem elő a jól bevált Motip-féle alapozót (barna). Először azt hittem, hogy a puha, alsó műanyagokon majd reped és nem tartja magát, de kellemesen meglepett, amikor tekerve-csavarva sem láttam rajtuk semmit. Ráadásul úgy kitöltött minden rést, hogy Rocco Siffredi is megirigyelte volna. Dolgozni remekül lehet rá. A bosszúságomat már csak az táplálta, hogy duplán dolgoztam minden alsó elemmel a hibás műanyag alapozó miatt. Sebaj, ebből majd tanulok.

Fehér, naná, hogy fehér kell. Az egyik legszebb versenyszín, selyemfényű matt, némi selyemfényű lakkal. Kicsit szemetes lett, sebaj, néhol látszik a megfolyás, mert mindent nem tudtam visszacsiszolni, de – különösen a fejidommal – elégedett voltam. Megmentettem a típusjelet is, pedig az a 20 éves ragasztó nagyon nem akarta engedni magát. A szerencse-kandzsi (japán, nem kínai) kellett rá, ahogy a japán (nem kínai) sárkány is, ami az erőt és a bátorságot szimbolizálja. Mondjuk a kandzsi megszopatott, mert türelmetlen voltam és nem milliméterenként körömollóval vagdosva, ív-irányban húztam le, így néhol magával hozta a fehéret is. A fehéret nem érdemes elkapkodni, legalább 3-4 réteg az ideális, egyszerre egy vízszintes és függőlegesnél nem szabad többet fújni. Nem nehéz kiszámolni, hogy 4 napig készült a fehér rész pont emiatt, plusz ugye a lakkozás, ami majd – elméletileg – ellenállóvá teszi. Bár nem az aszfalttal szemben.

A piros a Honda-örökséget jelképezi, a vért és az indulatot, ami mindenképpen el kell, hogy fogjon minket, ha a nyeregbe ülünk, különben lőttek az egésznek. A rendkívül tartós, jól gyorsuló kis Dio ZX sajnos szenved az öregecske futóműkonstrukció és gyenge váz miatt, az SR Apriliák kétségkívül gyorsabbak lesznek kanyarokban, de ha ott megfogjuk őket, akkor kigyorsításnál jók leszünk és a tempónk sem rossz. Harci díszünk elkészült, már csak a műszaki tartalmat kell szintbe hozni.