Szeretjük, hát megmentjük

Versenyfelkészülés Le Visontára

2016.07.13. 06:49
11 hozzászólás

Az olaszoknak hiába jobb a futóművük, a fékük, a vázuk, hiába eszi meg a Honda Diot reggelire egy Aprilia SR vagy egy Gilera Runner, hiába mossa fel vele a padlót egy Piaggio Zip SP, és hiába tud nagyjából bármi nagyobb dőlésszöget - megszerettük, és inkább az erősségeire építünk. Ilyen a jó gyorsulás és a fordulékonyság. Tavaly a tizedik helyen vitt be minket a célba, ami elég szép eredmény. Mindezt úgy, hogy a versenyt Motordoktor szerencsétlen bukása miatt lényegében hárman csináltuk végig, plusz ugye az esések miatti szerelések.

A szerkesztőségi Honda Dio ZX - ismert nevén Berzerker - története ott kezdődött, hogy konténerből éppen kiesve, leszervizeletlen állapotban találtunk rá a Red Baron telepén, majd magunk is meglepődtünk, hogy a lepattant külső mennyire jó műszaki állapotot rejt. Aztán belement egy 24 órás verseny és pár ezer rohangálós kilométer, beleértve Bandi téli munkába járását. Hölgy olvasóink kedvéért elmondanám, hogy mindegyik nyomot hagyott rajta, a férfi olvasóknak pedig úgy fogalmaznék, hogy lelaktuk, mint a szart. Szóval kezdeni kellett vele valamit.

Minden idom csálén állt, nem érte el a végsebességet, a kipufogó milliméterre volt a keréktől - láthatóan elfáradt, és erre még kapott egy téli szezont Bandi alatt. Twist Olivér hozzá képest burokban felnőtt úrigyerek, de nem hagyjuk elpusztulni. Szívünkhöz nőtt ez a kis gyösz, igazi harcos, sok kilométer, előzés és csata kapcsolódik hozzá a fejünkben, fel sem merült, hogy lecseréljük egy ütőképesebb alapra.

A leütött külsőt Pista vette kezelésbe, de hát nem pattinthatjuk fel a penge idomokat egy kotványra - összeültünk, hogy gatyába rázzuk.

Az első kör, a beszerzés az enyém volt, elég hosszú listával érkeztem meg a Moped91 raktárába. Tavaly a legnagyobb gondot a fékkarok fogyása okozta, akkor oldalanként egy-egy tartalékkal készültünk, ami édeskevésnek bizonyult. Pista a balt, én a jobbost szórtam szét a bukótéren, hogy aztán a hátralévő időben emlékeztessen a szilánkokon megcsillanó fény, hol kell elvenni a tüzet. Ilyen idén nem történhet, ezért Dzsingisz kán stílusban fosztottam ki a készletet.

Az olaj szintén kulcsfontosságú, a Moped91 csapatának leggyorsabb pilótája, István szegődött mellém kenőanyag-sommelier-nek. Hosszas vívódás után a full szintetikus olajra esett a választás - közértbe járáshoz nem ezt választottam volna, ugyanis benne van a pakliban a kokszosodás, de Le Visonta kimondottan extrém terhelés. És még kellett ezernyi apróság, hajtásolaj, fékbetétek, kerékcsapágy, szimeringek - ráadásul egy szett bársonyos Mitas MC35 gumit sem tudtam ott hagyni. Nyilván lelki okai voltak az elhozatalnak, amin racing felirat és letérdelősen kanyarodó Piaggio Zip SP nyomat van, az kell. Kevés ennél faszább versenygumi van robogóra, stratégiailag kulcsfontosságú pillanatban fogjuk felpattintani, most éppen qualifying abroncsént hivatkozunk rá.

Két aggasztó problémára kellett megoldást találunk. Az egyik az eltűnt végsebesség volt, ami a Visonta óta belepörgetett kétezer kilométer során szívódott fel, a másik pedig a kezdetek óta velünk elő életveszélyes futómű. Emellett pedig ott voltak a kopott fékek, az átrohadás-gyanús kipufogó, a furcsán magas alapjárat, az indítási gondok és más apróságok. Tehát volt egy robogónk, ami se nem gyorsul, se nem lassul, de kanyarban is rettentes.

Bandi tavalyi megoldása a rettenetes futóműre: kitámasztotta magát a nyeregben, és minden felesleges mozdulatot kerülve motorozott bámulatosan tiszta íveket. Idén a rendes futómű lenne a cél
Bandi tavalyi megoldása a rettenetes futóműre: kitámasztotta magát a nyeregben, és minden felesleges mozdulatot kerülve motorozott bámulatosan tiszta íveket. Idén a rendes futómű lenne a cél

A fékbetétek cseréje és a dob beállítása villámgyorsan megvolt - nem túlzás, észre se vettem, amikor Motordoktor és Bandi percek alatt végeztek az egésszel. Az első problémát így kipipálhattuk, és ráfordulhattunk a súlyosabb gondokra, például a kipufogóra - ami szerencsére gyári, de a téli üzem csúnyán kikezdte a felületét, és ha elkezd kifújni, azzal elbukjuk a fő ütőkártyánkat, a robbanásszerű gyorsulást. Egy gyors drótkefézést követően kiderült, hogy ebben még volt anyag, az állag megőrzésére kapott egy réteg hőálló feketét, én pedig megismertem a világ legjobb terméktársítását, a fényező üzletbe elhelyezett jégkrémes pultot.

A hajtásolaj cseréje szintén időszerű volt már - fene sem gondolta volna, mennyire el tud mocskolódni. Mivel hárman voltunk, ezért nem vacakoltunk fecskendőkkel, egyszerűen kiborítottuk a robogóból a kenőanyagot - rendkívül hülye megoldás, hogy nincs hozzá leeresztő csavar.

A légszűrőt tökéletes állapotúnak ítéltük, így egy alapos mosás után csak újra kellett kenni ragaccsal. A biztonság kedvéért a légszűrőházat is kimostam, majd száradás után a belső felére is kentem egy kis olajat.

A hajtást szétszedve egyből meglett a magyarázat az elveszett végsebességre: a szíj majdnem egy centit nyúlt a gyári mérethez képest. Bandi gyorsan szétkapta a variátort is, a görgőkön csak minimális kopást lehetett látni - ez még bőven tűréshatáron belül van, a Polini variátorhoz cserealkatrészünk sincs, szóval marad a helyén.

A legnagyobb problémát a teleszkópszárak jelentették. A futóművel már tavaly is komoly gondjaink voltak, ugyanis a hátulja csak simán pocsék volt, az eleje viszont rettenetes - iszonyat instabil volt a robogó, minden súlypontáthelyezésre őrületes pumpálásba, himbálózásba kezdett, a két vége eltérő amplitúdón kígyózott, így esélytelen volt kanyarban kiülni, és azzal spórolni az amúgy is csak jelzésértékű szabad magasságon.

A magyarázat is meglett, a villaszárak fürödtek az olajban - ez amúgy bíztató jel, ugyanis így egészen biztosan nem szétszedhetetlen, zsírpatronos gagyi az első villa, hanem ugyanazon az elven működik, mint Márquez versenymotorjában az Öhlinsek.

Bandi boszorkányos ügyességgel szétkapta és elmosta a szárakat - nem véletlenül hívjuk Telós Bandinak - majd nekiláttunk a vakarózásnak: semmilyen adatot nem találtunk a szervizkönyvben sem az olaj típusára, sem a mennyiségére. A Honda jellemzően 10-es olajat javasol mindenbe - előző nap egy kimondottan vastag, harmincasat vettem le a Moped91-nél a polcról, hiszen egyfelől keményíteni akarunk rajta, másrészt a kopott futómű miatt amúgy sem lehet belőle baj. Egyébként nagyjából mindegy is, hiszen villaolajnál a viszkozitás nem szabvány, tehát márkánként elég nagy eltérés lehet, úgy is mondathatnám, hogy lutri az egész.

A krómozáson apró, pöttyszerű rozsdásodást találtunk, ez általában a futómű végső elmúlásának egyik jele, szerencsére ezek a nyomok nálunk magasan a szimering fölött találhatók, így vélhetően nem fognak verseny közben gondot okozni.

Végül találomra beállított olajmennyiséggel és új szimeringgel összeraktuk, és ezer éves, kilágyult rugó ide, fogalom nélküliség oda, érezhetően jobb lett a robogó eleje, de ez csak mérsékelten nagy szó, tovább rontani nehezebb lett volna.

A jó első futóművel viszont pofánvert minket a tény, hogy mennyire vállalhatatlanul rossz a hátulja - hiába költöttük el egy jobb ebéd árát egy thaiföldi utángyártott gátlóra, még a tavaly használt kínai utángyártott is jobb volt. Utcára így is megtenné, mert nagyon szépen hintázik és kényelmes, de mi pont ezt nem szerettük a váltott kanyarokban. Erre egyelőre nincs megoldásunk, úgy tűnik, idén is két kézzel fogjuk kiszórni a másodperceket a kanyarokban.

Foglalkozni kellett még az új első felnivel is, Bandi a hegesztőpisztolyt segítségül hívva kivarázsolta belőle a csapágyat, majd Pista letüsszentette fehérre. Egy teljes szett tartalék kerékkel készülünk, ugyanis egy defekt bármikor bejöhet, hiába takarítják le verseny előtt a pályát, elég egyszer lehajtani a fűre.

Nagyjából kész
Nagyjából kész

Ezekkel és egy kiadós ebéddel el is ment a nap - a munkánk gyümölcse pedig gyorsult, lassult és valamennyire kanyarodott is. A hazaúton aztán előjött néhány hiba: nyűgös indulás, gyorsításnál fuldoklás, folyamatosan világító féklámpa, hogy csak a fontosabbakat említsem. Nincs már sok a versenyig, és még egy tesztet is be kell iktatnunk - tökünkön a lámpás, de nem adjuk fel.