Olyan mint a Bubi, csak hát mégsem egy biciklit tekersz

2016.08.10. 13:59

A Bubit soha nem próbáltam, de tetszik az elgondolás: ha éppen kell egy bicikli, felveszed, majd lerakod máshol, miközben nem neked kell tárolni, szervizelni, odafigyelni rá. A Gogoro ennek az elektromos robogókkal felütött változatát már befuttatta Tajvanon, és elérkezett az európai terjeszkedés ideje.

Ha nem lenne meg: a Gogoro egy tajvani robogógyártó, ami nem kimondottan a robogóival lett híres, hanem azzal, amit köré építettek. Elektromos robogóikhoz villámgyorsan cserélhető akkupakkot és töltőhálózatot fejlesztettek, így hazai pályán eddig 10 ezer robogót adtak el, amikkel a vásárlók már közel 20 millió kilométert tettek meg. Mára 225 GoStaionnek keresztelt töltőállomást húztak fel, amiken naponta összesen 7000 akkucsere történik. A számítások szerint eddig 850 ezer liter üzemanyagot és 1653 tonna széndioxidot spóroltak meg.

Nemrég aláírtak egy szerződést a Bosch egyik leányvállalatával, a Couppal, hogy robogómegosztói rendszert építhessenek ki Berlinben.

A megegyezés szerint a kölcsönzői rendszert a Coup fejleszti, míg a Gogoro a járműveket szállítja hozzá, így egy csendes, gyors és környezetbarát alternatív közlekedési módot építhetnek ki.

Első körben 200 robogót állítanak hadrendbe, amit a felhasználók 3 euróért (kb. 1000 forintért) vehetnek igénybe fél órára, míg az egész napos használat 20 euróba (kb. 7000 forintba) kerül. A robogók végsebességét 45 km/h-ra korlátozzák a helyi törvényeknek megfelelően, a felhasználóknak pedig rendelkezniük kell autós vagy motoros jogosítvánnyal.