Tuti megoldás gyorshajtóknak

Nem vagyok nagy rajongója az autó- és motortuningolásnak, járművek terén elég puritán gyerek vagyok, ugye ez többek között abból is kiderülhet, hogy ágyúval verébre lőve az A jogsimat leginkább mopedes közlekedéssel koptatom, és a monstrumnak nagy jóindulattal sem nevezhető, nálam mégis túragép státuszban lévő Honda XBR-t csak akkor tolom ki a kertből, ha egy-két megyével odébb, de legalább 20 kilométerre van dolgom.

A járműtuningolásnak van azonban egy olyan válfaja, amit a teljesítménytuningnál is kevésbé értek, ez pedig az optikai tuning. Mondom, puritán gyerek vagyok, azt a pénzt, amiből spoilert és kipufogóvéget vehetnék, benzinre vagy sörre költöm, és inkább vígan eljárkálok a tuningolatlan szirszarjaimmal. By the way, a tisztánlátás végett szögezzük le, hogy mopedet is lehet - igényesen(!) - tuningolni. Aki nem hiszi, vessen egy pillantást Balázsnak a Moped blogon is megénekelt Puch Maxijára vagy majd Péter 20 lóerő körüli németországi tuningon átesett S51-es Simsonjára, persze csak ha végre-valahára eljutok odáig, hogy írjak róla.

Az optikai tuning vékonyabb pénztárcájú képviselői repedtfazék hangú kipufogóvégben, sötétített ablakokban és kreatív matricázásban/típusmegjelölésben utaznak. Ez utóbbi kategóriában nagy favorit az M-tuning matricaszettel felhergelt 316-os BMW, aminek a létjogosultságát a logika barátai joggal vonják kétségbe, mivel:

1.aki nem ért az autókhoz, annak fogalma sincs, hogy mi az az M betű ott a hátsó lámpa fölött, és
2. aki meg ért hozzájuk, az meg úgyis rögtön levágja, hogy nem M-szériás BMW-vel van dolga.

Nehéz tehát megmondani, hogy milyen célközönség elismerő pillantását hivatott egy utólagos M-es matricaszett kiváltani, főleg annak fényében, hogy az 1. és 2. pontban a potenciális közönség 100%-át már lefedtük.

Az M-es matricaszettel megkínált 316-os BMW láttán Guy Debord elismerően csettintene a nyelvével, hiszen pont azt testesíti meg, amit ő szimulákrumnak nevez: „szimulálni annyi, mint úgy tenni, mintha lenne az, amink nincs”. Jót láthatjuk, hogy kétségkívül a többnek látszani elv megtestesüléséről van itt szó.

Ennek szöges ellentéte az az eset, amikor valami kevesebbnek mutatja magát, mint amennyi valójában. A „kevesebbnek látszani” stratégia nekem alapvetően nagyon szimpatikus. A nagyhangú, mégis lepkefing teljesítményű autóknak az antitézisét a szerény, már-már a környezetükbe belesimuló puritán izomautók jelentik, amik meglepetésszerűen támadnak, majd tűnnek el előttünk a lombjuknak szomorú búcsút intő őszi platán- és gesztenyefák által keretbe foglalt szürkéllő horizonton. E tekintetben egy visszafogott S200-as Mondeo vagy egy 3.6 literes V6-os Superb számomra az etalon, de egy szolid VR6-os Golfot vagy Passatot sem vetek meg (bár a hirdetőoldalak gyér kínálata alapján úgy tippelem, hogy nagy részüket már sikerült feltekerni egy fára).

A kamu 50-esezés ennek a kevesebbnek látszani projektnek a nemzeti sporttá nemesedését jelképezi. Ilyenkor szoktak a 125-ös mivoltra utaló jelzések lekerülni a motorról, hűlt helyüket pedig ákombákom-betűkből megrajzolt vagy kínai matricawebshopból beszerzett 50-es feliratok elfoglalni. A kamu 50-esezés eheti bajnoka azonban minden kreatív energiáját latba vetve olyan megoldáshoz folyamodott, amire az én puritán lelkivilágomból táplálkozó gyér kreativitásom már nem terjed ki: nehéz eldönteni, hogy egy szépen méretre vágott fehér kartonlappal van-e dolgunk, vagy a csávó konkrétan idegből nekiment dörzsiszivaccsal a kilométerórának, és szépen lesikálta az összes számot, de akárhogyan is, a végeredmény kimondottan Malevics Fehér alapon fehér négyzet című kompozíciójára hajaz.

Műszerfal volt, nincs

Nem tudom, hogy vajon ez a megoldás rendőrriasztóként jól működik-e, de kétségtelen, hogy a rájder perspektívájából a gyorshajtást valóban lehetetlenné teszi, hiszen a mutató sosem tud tiltott tartományokba emelkedni. Más kérdés, hogy a traffipaxok beállítása és a KRESZ attól még nem változik meg, hogy az ember gőzborotvával vagy kartonlappal megkínálja a műszerfalat.