Itt az ideje újragondolni, amit a motoros túrázásról tudtál

2017.05.08. 06:08
30 hozzászólás

Volt idő, amikor csodálattal szemléltem a hatalmas távolságok megtételéhez Touratech-dobozokkal, bukócsövekkel, extra halogén lámpákkal és mindenféle egyéb fityfenékkel teleaggatott BMW-ket.

Tisztességes kirándulásra csak ilyen hatalmas monstrumokkal lehet elindulni, gondoltam. Anyagi lehetőségeim soha nem karcolták e magasságokat, első komolyabb útjaimat egy ETZ 250-essel csináltam, egyből Párizson meg Dél-Hollandián át Anglia közepéig, Yorkig és vissza. 5901 km-en át, 1999-ben. Aztán jött a Yamaha WR250 korszak, amikor 2010 májusában az egyik csütörtöki vad futárkodás után a péntek csak annyiban különbözött az előző naptól, hogy aznap este Hamburgban állt meg a számláló, 1156 km-rel később.

Voltak tesztidőszakok, amikor szuper gépekkel volt alkalmam nagy távra utazni egy seggel, egy ezres Yamaha Fazerrel sikerült motoros életem eddigi leghosszabb napját, 1518,7 km-t teljesíteni a Den Haag-Passau-Wien-Zirc-Budapest útvonalon, 2007. december 16-án.

Oly sok év után azonban kiderült, hogy szinte tök mindegy, mivel motorozik az ember nagyobb távra, mert úgyis azt fogja csinálni, amit az alatta lévő  gépi paci lehetővé tesz. Annak megfelelő sebességgel, ebből adódóan annak megfelelő látvánnyal és részletekkel.Aztán ehhez vagy hozzá idomul a lelkünk, vagy elégedetlenek és dühösek leszünk a fogyatékosságok miatt, és hatalmas Touratech-dobozokat veszünk...

A Gearrel kirándulni roppant unalmas, ugyanakkor szórakoztató, kedves és elképesztően olcsó. 55-60-nal zümmögünk, az emelkedőkön lelassulva zihálunk, mint egy asztmás kerékpáros a szezon elején, fogasztunk vagy 2,27 litert. Sebességélménynek nyoma nincs, a falvakon mindenféle gázkarállás-módosítás nélkül áramlunk át, mintha ott se lennének, a kanyarokban a tempót - ami nem létezik - csak mértékkel csökkentjük, a traffipaxokba a támadhatatlan lassúság magabiztos szemtelenségével vigyorgunk bele. És eközben beúszik meg eltűnik a táj, van idő végre gondolkodni, gyönyörködni, szemlélődni ahelyett, hogy életveszélyes kanyartechnikával erőszakolnánk meg a 24-es főutat, óránként cserélve a térdkoptatót.

A legfurcsább az egészben, hogy mégis odaérünk a tervezett időben. Lustaságom miatt nagyravágyó terveim Jákkal meg a Zemplénnel kútba estek, jó 5 órás késéssel, csak kora délután indultam el Zircre egy fafaragó haveromhoz, meg utána siófoki ismerősömhöz egy pizzázásra - de aznap délután, 13 óra és 22.30 között mégiscsak megtekertünk egy 321 km-es karikát a fél Dunántúlon. A hétvégén a Zemplén is leapadt kissé, amikor végre reggel 10-re összetákoltam magam. Ha Telkibánya nem is, de azért egy kellemes Apci-tó összejött. Meg egy, még épp a havazás előtt elcsípett sárgálló repcemező Mezőkövesd mellett, egy mályi dombocska Miskolc előtt, naplementés hangulatos alföldi feeling Poroszló környékén.

Egy sereg gyönyörködtető, jelentéktelen, épp a Gear lassúságából előbújt apróság, melyeket 140-nél észre se venni.

És persze volt teljesítménytúra az éjszakában, Poroszlóról kis falvakon, meg Hevesen, Jászberényen, Gödöllőn át a didergő, végig-Gearezett éjszakai rettenet a télben. A Gear nyilván nem távmotor. Normális ember nem kirándul vele talán még Miskolcig sem. Meg tudom érteni a BMW-ket, a Touratech-dogozokat, a halogén lámpákat, meg mindent. Soha nem motoroztam ilyen lassan Budapest és Miskolc között.

De a fene se gondolta volna, hogy a 23 éve ismert, jelentéktelennek hitt, elhúzva mellette csak oldalsó villanásként megélt mezőkövesdi mező aranyló emléke tartja bennem a lelket, amikor két nappal később hóviharban visszük a címeket, jeges hólevet facsarva kesztyűnkből a tizenkettedik óra végén.