2017.07.09. 06:50
2 hozzászólás

Az SR 50 beszerzése óta foglalkoztatja a szerkesztőséget a nagy kérdés: lehet-e jobb, mint a Berzerker? Ha valaki nem lenne képben, a Berzerker a szerkesztőség Honda Dio ZX típusú versenyrobogója, amivel már kétszer is lenyomtuk a 24 órás versenyünket, az Aprilia SR 50-et pedig ugyanerre a célra vettük, és már túl is van egy alap állapotfelmérésen.

 

Az SPD Scooter Weekend ideális környezet volt egy ilyen összehasonlításra, hiszen rengeteget lehet jó áron pályázni, illetve folyamatosan vannak versenyek, amelyekre a nevezés benne van a belépőben. Elég sok TB24-es csapat élt is a lehetőséggel, az eddig kétszeres győztes Big Hero például a B-csapatukkal együtt lent volt végig, megnyerték a háromórást, és hogy az ipari kémkedésnek is eleget tegyek, elárulom: felváltva teszteltek három robogót - a régi Jogjukat, egy Zip SP-t és egy Yamaha Aerox-ot, hogy kiválasszák a közülük a tuti versenygépet. Kint volt az OEM-Parts és a Viharsarok Team srácaival is váltottunk pár szót, és ezek csak az ismerősök voltak, ki tudja, inkognitóban hány csapat fordult meg.

Míg a pilótáink tréningeztek, én a másik robogóval mentem hol előttük, hol mögöttük, és figyeltem. Az elmúlt hetekben amúgy is komoly energiákat fektettem abba, hogy egyfajta Michele Pirróba oltott Gigi Dall'Igna legyek - ha valakinek nem járatos a MotoGP-s belterjes dumában: Gigi Dall'Ignát az Apriliától csábította át a Ducati, ő épített győzelemre esélyes versenygépet abból a motorból, amivel Rossi két éven keresztül nem tudott eredményt felmutatni, Pirro pedig a Ducati tesztpilótája. Tehát egyfelől tanácsokkal láttam el a versenyzőket, másrészt felmértem a versenygépet - nagyképűen a pályához való hangolásnak hívjuk, de igazából a felmerülő hibák elhárításáról beszélünk.

A Berzerker még mindig fantasztikus robogó, rendkívül jól indul lentről, kezes, minden stressz és félelem nélkül lehet rombolni vele - ha esek akkor olyan, mintha felborulnék egy sámlival. Ráadásul most rendes versenygumi van rajta, medium keverékű, semi slick Mitas MC35, magasabb oldalfallal, tapad mint az állat, egyszerűen sokkal de sokkal hamarabb elér mindene, minthogy leveszítené a tapadást.

A fékeket és a futóművet viszont csak addig érezni jónak, míg nem ment az ember az SR-rel. Az Apriliánál az első-hátsó fék szinkronban van, ugyanakkora elmozdulásnál jelentkezik a tisztán tapintható nyomáspont, a futómű még így, himbilimbi első villával is olvassa az utat, nincs benne semmi hintázás, kóválygás, ahová beállítod, ott marad. Álló helyzetből nem lép akkorát, viszont az egyenes végére lelépi a Berzit. Egy dolog hiányzik belőle, a végtelen kezesség.

A Berzerker a legszebb hondás hagyományok szerint magától megy. Én is érzem, túlzás lenne egy széria ötvenes robogó esetében a megregulázhatatlan, szilaj vadságot emlegetni, de a Hondához képest ilyennek érződik az Aprilia. Eleve, ahol a Berzivel jó érzéssel be lehet engedni a féken lógva a kanyarba, egészen mélyen, szinte az érintési pontig, ott az Aprilia keményen megpróbál felegyenesedni. Viszont a célegyenes végén simán ki lehet fékezni a Hondát, bárhogy, bármikor. Aztán a szűk csikicsukiban ugyanott tartanak, amit merevebb vázzal és jobb futóművel az SR behoz, azt visszaveszi a Berzi rövidsége, fordulékonysága és robbanékony kigyorsítása. A hosszú kanyarokban viszont az SR az úr.

Gépátvétel Gábor szerint a fékezéskor jelentkező egyenesedést el lehet kerülni, ha elölre nem a gyári 130-as, hanem keskenyebb, 120-as gumikat teszünk, de az általunk választott Michelin Power Pure SC-ből nem is létezik ilyen méret.

A kecskeméti pálya döbbenetesen jó lett, Gerendás "Elektromos KTM" Szabi szólt, hogy szerinte túl egyszerű és gyors a pálya ezeknek a gépeknek, én viszont rendkívül élvezetesnek találtam - van tempó, egy-két helyen elég tisztességes méretűt lehet takarózni, de a versenyzőknek folyamatosan ott lesznek a helyzetek. Ahol egyedül simán el lehet fordulni, ott az előzés már nem lesz annyira triviális. Az aszfalt patika, még az Aprilia Jura korból származó abroncsai sem csúsztak meg.

Az már nyilvánvalóvá vált, hogy hosszú íveket kell választani, úgy kell menni, mint hatszázassal egy GP-pályán, a lehető leghosszabb íveken utazni - egyszerűen nem működik a MotoGP stílus, vagyis rohadt nagy fékezés után letörni az ívet, aztán brutálisan kigyorsítani. Viharban pislákoló gyertyafényként kell őrizni a lendületet.

Közben megérkezett az OEM-Parts-tól a segélycsomag - Anti le is szállította a Rodeo Ride 34-be, ahol elvállalták az Aprilia gatyába rázását, vagyis teló rendberakását, a gumi szívócsonkok, a fékbetétek és a hajtásolaj cseréjét, illetve felpattintják a Michelin Power Pure SC-ket, lehetőleg fém könyökszelepekkel, hogy könnyű legyen hozzáférni, és ne szakadjanak ki.

Érzelmi kötődés ide vagy oda, az Aprilia alkalmasabb a versenyzésre. Melósabb vele határon menni, a határ viszont messzebb húzódik. A bulifaktor viszont szerényebb, de ez már olyan vita, hogy Altamont Speedway-en betrinyózva vagy kokó-gomba kombóval lehetett nagyobbat bulizni?