Éjjeliőrnek készültem, versenyző lettem

2017.07.11. 15:55
1 hozzászólás

Talán nyolcéves lehettem, amikor lázadásom leginkább abban merült ki, hogy anyámnak minden este elmondtam, nem vagyok álmos, éjfélig fent akarok lenni. Anyám erre mindig azt felelte, ha kijártam a nyolcat azt csinálok, amit akarok, de addig lapuljak csendben. S ha netán nem akarok tovább tanulni, menjek éjjeliőrnek, ott úgysem kell majd aludnom egész éjjel.

Persze az éjszaka számomra mást jelentett, leginkább diszkós, vagy éjjeli rádiós műsorvezető lettem volna, netán huszonnégy órás motorversenyző.

Gondolom kitalálták, mire volt jó az apró felvezetés, s miért jó, ha valaki álmatlanságban szenved: kiváló Bol d'Or versenyző lehet belőle. Bár tény, amikor elkezdtem újságírni, hamar rájöttem, az éjjel készülő cikkek megannyi elcseppent nyállal, elfogyasztott kávéval, és értelmetlen nassolással járnak, bár az anyag néha még ilyenkor is csapnivaló.

A hosszútávú motorversenyzés viszont kimaradt, eddig csak bámultam, tátott szájjal figyeltem őket, és persze nem titok, a legnagyobb kedvenc hosszútávúm nem egynapos, hanem a szuzukai nyolcórás. Így amikor a Totalbike24 előtt négy nappal, hétfőn reggel kaptam a hírt, hogy Bistei szenior tesztelő helyére kell beugranom, csak azért hordtam ki ülve egy könnyedebb infraktust, mert épp a reggeli dugóban araszoltam.

Persze füllenteni nem akarok, régóta tudtam, hogy kispados vagyok, ha valaki kiesik a felkészülési időben, én veszem át a helyét, de Bistei kolléga elvesztése mégsem olyan könnyen feldolgozható, neki vérében van a pályaversenyzés. Őt helyettesíteni nagyjából olyan, mintha egy sérült Rossi helyére a Yamaha nem valamelyik tesztpilótát, hanem Ucciót kérné fel egy futam erejéig.

Most pedig itt ülök, csak pötyögök, és igyekszem minél inkább felkészülni. A hivatalos teszteken ugyan nem vettem részt, de az Apriliákkal kötött szerződésem talán még a síron túl is tart, úgyhogy bízok a motorban. A kecskeméti gokartpályával pedig mindössze annyi emlékem van, hogy egyszer láttam ott edzeni irtó gyors gyerekeket, apám elmesélte, hogy még nagyon régen egy srác ujjait ledarálta a lánc, amikor az ritkítani akart egyenesben, valamint videón láttam hétévesen egy frenetikus versenyt, amit Bakos András, és ifj. Farkas Tibor vívott.

A hétfői edzésem egy speciális kardio program volt, egy közel negyvenfokos autóban utaztam felhúzott ablakokkal. A rinyálást egyébként elhagytam, tisztán emlékszem, mennyire elege volt mindenkinek Rossiból, amikor hülyébbnél hülyébb indokokat keresett és talált, hogy kibújjon a szuzukai futam alól.

Panaszra egyébként sem lehet okom, hiszen a Totalbike24-en a Totalbike gyári csapatánál versenyezni legalább olyan, mintha leigazolt volna a Vaillant Le Mans-ra, ennél nagyobb megtiszteltetés aligha érhet.

Felkészülésnek bekövettem újabb, endurance versenyzéssel foglalkozó facebook csoportot, visszanéztem az imolai kétszáz mérföldes képeit, hallgatom a Mint a villám filmzenéit, és erősen koncentrálok fejben az eddig még nem ismert kecskeméti kanyarokra.

Jó, olyat már hallottam, hogy Zomborácz csapatfőnöknek komoly elvárásai vannak, de meg kell értenie, hogy nekem meg irtó komoly feladataim hétfőtől, úgyhogy versenyszellem ide vagy oda, kihagynám a kecskeméti városi kórház balesetijét, csak azért, mert megpróbáltam huszonkilencedik lenni.

Most rám is igaz, amit Ron Haslam a fiáról mondott: „Leon, belőled azért nem lesz soha világbajnok, mert képtelen vagy meghalni a pályán.”