Elvesztettem a robogószüzességem

Hogy milyen az első? A szexben általában bénázunk, az első cigi sem az élvezetről szól. A robogózást sem ilyennek gondoltam.

Már a tavalyi Totalbike24 leintése után elkezdték Zombiék tervezni az idei Totalbike Monkeys-csapat összetételét, amibe – nagy megtiszteltetésemre – engem is be akartak venni. Az a tény, hogy életemben nem ültem még robogón, nem nagyon zavarta őket. Gondoltuk, időben elkezdett felkészüléssel nem lehet nagy baj, talán nem fogok szégyent hozni a csapatra. Na ez az idő jött most el. Nem kell kapkodni, van még két hét a versenyig.

Éppen kapóra jött a kapkodós felkészülésben a verseny előtt két héttel tartott robogós vezetéstechnikai tréning. A tavalyi versenygépünk, az Aprilia SR50 épp felkészítésen volt, helyette edzőgépnek a korábbi Berzerkerre gondoltunk. Sajnos pár héttel ezelőtt rátolattak, de pénteken, éjszakába nyúló szereléssel, utolsó pillanatra sikerült a Bandi-Zombi párosnak üzemképessé tenni.

Alig, hogy kiértünk a Hungexpo A épülete mögötti parkolóba, Zombi gyors alapképzést adott robogózásból. Jobb oldali kar első fék, bal oldali a hátsó, hidegen be kell rúgni, mert rossz az önindító szabadonfutója. Ennél többre nem is maradt idő, mert már hívták is a képzésre jelentkezőket egy gyors eligazításra. Két pályát alakítottak ki, egy szlalompályát, ahol a robogósok kanyartechnikáinak hibás beidegződéseit javítják ki, illetve egyet a vészfékezés biztonságos és hatékony begyakorlására.

Tíz ember, két oktató, jobbra vagy balra? Balra. Ezzel a döntéssel azonnal a szlalompályán találtam magam, illetve majdnem, mert odáig el is kellett jutnom. Csak harminc méter. Akkor jöhet az első berúgás, na nem alkoholtól, mert azon már majd' harminc éve túl vagyok. A robogó áll, a motor jár. Sztenderről le, ez sem nehéz. Óvatos gáz. Megy ez. Majdnem tökéletesen sikerült a startvonalhoz jutnom, csak kicsit tűntem hülyegyereknek. De itt nem volt kivételezés, nem volt időm gyakorolni a gép kezelését, be kellett állni a sorba. 

Kezdésnek az instruktor körül kellett körözni, hogy begyakoroljuk a hátsó fékkel segített kanyarodást. Nem estem el, nem ütöttem el senkit, tehát sikeres volt. Szerintem. Az instruktor figyelmeztetett, hogy nézzek oda, ahová menni szeretnék. Tényleg, amint nem a kerék elé néztem, hanem a kanyarba, rögtön oda is ment a robogó. Nem mondhatom, hogy a tízperces lecke után már tökéletesen uraltam a gépet, de az önbizalmam jelentősen növekedett.

Szlalomnál a mögöttem jövők megszívták, mert nem voltam túl gyors, de egy bóját sem döntöttem el, bár ebben nem vagyok biztos, hátranézni még nem nagyon mertem. Az extra feladatnak betett boxbábokat sem volt még időm és tapasztalatom megérinteni, de a tempóm gyorsult. 

Elégedett voltam magammal. Ez könnyen ment - hittem addig, amíg le nem vettem a motoros kabátot, s meg nem láttam, hogy az alatta lévő csapatpólót csatakosra izzadtam. Ezek szerint jobban izgultam, többet dolgoztam ezalatt a háromnegyed óra alatt, mint gondoltam.

Következett a vészfékezés. Felgyorsítunk negyvenre, majd onnan mindkét fék használatával nullára fékezzük a robogót. Ne nézzünk oldalra, ne nézzünk le a kilométerórára. Na szép, de akkor az, aki még nem ült robogón, honnan tudja, mennyivel megy épp? 

Első nekirugaszkodás, húzom a gázt, a végén mindkét fék be. Hát nem sikerült az instruktor előtt megállnom, neki kellett utánam jönni. Kérdi, mi a gond? Rossz az alapjárat? Mivel nem vettem vissza a gázt teljesen, így hajtott kereket kellett a fékeknek megállítaniuk. Próbáljuk meg újra.

Gyorsítok, a bóják mellett fékezek, s megint túlfutok. Jön az instruktor, mondja, megint csúszott a hátsó kerék, a hátsó fékkel csak korrigáljak, bátrabban az elsővel, s ha lehet két ujjal húzzam a féket. Vissza a startra. Próba: gáz vissza, két ujj készenlétben. Indulok, gyorsítok a bójáknál fékezek. A hátsó még mindig csúszott egy kicsit, de már jobb. Vigyorgok, majd véletlen rárántok a gázra, megugrik alattam a robogó. Az instruktor csodálkozó arccal: ugye ez nem direkt volt. Égek. Szabadkozom: először ülök robogón.

Még két-három menet. Fejlődés volt, tökéletesség nem. Sajnos a két órának gyorsan vége lett, egy kis levezető beszélgetés az instruktorokkal azért jól esett. Az egyik nagyrobogóra gumicserét javasoltak, a másik felforrt vizes társunknak csak türelmet, amíg visszahűl a blokk. A beszélgetés témája persze a TB24-re terelődött, sajnálták, hogy mint aktív licence-szel rendelkező emberek, nem indulhatnak, és sok szerencsét kívántak nekem.

Még a héten megegyeztünk a Zombival, hogy a tréning után tart egy extra képzést, ahol nem a biztonságos robogózás lesz a cél, hanem a tempós haladás. A tréningpálya mögött megkezdtük a kanyarok minél gyorsabb bevételének gyakorlását. Mindezt két órával az első méterek után. Az elméletet már hét közben átvettük, átbeszéltünk a TB24 előző évadjainak különböző pilótáinak hibáit, illetve pár világbajnokét. Értitek: nullkilométeresként kritizáltam világbajnokokat. Hát most jött a fekete leves. Dönteni nem volt olyan nehéz, de a súlypontáthelyzés már nem ment olyan könnyen. Kiülni? Térdet ki? Vagy krosszos stílusban előre? Fej közelítése a csuklóhoz? S ha még ezeket meg is csináltam, akkor a tekintetem nem volt a kanyaron. Ha nem nézek oda, nem is megyek oda. 

Sokszor centiken múlott, hogy le nem padkáztam. És az örök szabály: a gázt húzni kell kanyarban is. Csak egyszer felejtettem el, a katonai gyakorló gatyám bánta.

Tíz perc forgolódás, pár perc pihi, majd újra. Nagyon sokat segített Zombi, mikor át-átnézett hozzám, lefotózta pár kanyarodásomat, majd az árnyékba húzódva, a képeket nézegetve megbeszéltük, mit is rontottam el. Szerinte kihoztam a Berzerkerből a maximumot. Jobban nem lehetett ledönteni, mert rajta volt a középsztender, ami már alattam is karcolta az aszfaltot, ha jobban sikerült egy-egy kanyar.

A verseny előtt, ha szerencsénk van, még lemegyünk Kecskemétre, ahol a robogó finomhangolása mellett a pályával fogok ismerkedni. Bizakodó vagyok. Mi lehetne a gond? Talán a másik 30 ember a pályán?