Kétszáznegyvennel koccanó herék

2009.01.15. 15:24

Mi másról szólhatna egy motorosblogot megnyitó bejegyzés, mint a sebesség iránti feltétlen alázatról? Erre vágyunk, ezt hajszoljuk, ezért folyik a harc – csak az alázat tisztasága határozza meg, hogy jobbá válunk-e a sebesség adta tapasztalattól, vagy dicstelenül, nyakat és csontot törve elveszünk.

Ki másról írhatnék egy motorosblogot megnyitó bejegyzésben, mint Rollie Freeről, akinek sebességi rekordja annak ellenére maradt ikonikus, hogy azt már sokszor és sokan megdöntötték? Senki sem emlékezik az egykori bajnokokra, az ő neve mégsem kopott meg. Miért is? Hát ezért:

1900-ban, együtt születik a motorizált kétkerekűekkel. Már tizenkét évesen szakszerűen köti el apja NSU-ját, muszáj ifjú tökeit edzeni a magas fordulaton csicskáztatott motor hőjével. Húsz évesen már az ACE márka értékesítője, majd céget vált, és egy Indian szalonban dolgozik tovább. Szakmai kötelessége a legjobbat hozni ki a motorból, Kansas City leggyorsabb utcai versenyzője, csak úgy becézik: a Harley-bosszantó.

1923-ban rajthoz áll a Nemzeti Bajnokságban, és egészen a harmincas évek végéig versenyez. Köröz a deszkapályák gyilkos gyűrűin, hosszú távú versenyeken, de ott van az első Daytona 200-on is; deszka, kő, makadám, homok, föld – Freenek mindegy, gerincvelejében ott remeg a kényszer: gyorsan, még gyorsabban. A száguldás az igazi mátkája, és benzinnel koccint a frigyre akkor is, amikor a második világháború a légierő utahi Hill Field bázisán találja. Ekkor jut el először a legendás bonneville-i sós tó kiszáradt fenekére. Aki egyszer eljut oda, örökké visszavágyik, a fehér por drog, legalább annyira addiktív, mint a heroin, a só szétmar, ha nem mész vissza.

1948-ban John Edgar, ismert szponor és sportember becsönget az ajtón, és Rollie szemébe néz. „Joe Petralit el fogják felejteni, mert a veszteseket elfelejtik. Akarsz gyorsabb lenni nála?” Akart, semmi mást nem akart jobban, mint mindenkinél gyorsabb lenni. Ehhez az angol HRD Vincent Black Lightning ideálisnak tűnt. A Phil Irving tervezte 55 fokos V2-es, 998 köbcentis blokk 55 lóereje még ma sem szégyellnivaló, gyárilag megadott végsebessége 201 km/h volt. A kor legfürgébb utcai motorja - Edgar ezt akarta Amerikának bebizonyítani.

A rekordkísérlet első rajta után örökre kiradírozták Petrali és a Harley Knucklehead 1937-ben felállított 219,17 kilométer/órás rekordját. Egy jó rajt, nagy gáz és a két vékony gumi sócsíkot húzva lódul meg. Rollie nyugodtan kapcsolja végig a négy fokozatot, minden váltás után egy pillanatra kihallatszik a Vincent ordításából a száraz kuplung csörrenése. 230,18. Megdőlt a tizenegy éves rekord.

Nevetett, de neki ez kevés volt. Nem kerek a szám, kereste az indokot, hogy még egyszer nekifuthasson, ott kódorgott zsigerei között a bizonyítás vágya, hogy menne ez gyorsabban, hisz ez egy Vincent, a világ leggyorsabb motorja, és ő fogja a kormányt, ő, Rollie Free, a világ leggyorsabb motorosa.

„Mit csinálsz?” - kérdezték tőle, ahogy levetette kabátját és kibújt nadrágjából. Csak mosolygott, ledobta sisakját, kölcsönkért egy papucsot, és egy szál Speedo fecskenadrágban újra elindult. Negyvennyolc évesen, deres halántékkal, tulajdonképpen meztelenül vágta ketté Utah száraz levegőjét: kamaszkora óta erről álmodott.

Állát a benzintartályra támasztotta, férfiasságát rászorította a rozsdamentes acél sárvédőre. Phil Vincent utálta a krómot, a Black Ligtningon sem volt belőle – hitte, hogy nem a csillogással, hanem a műszaki tökéllyel kell kitűnni. Hitte ezt Rollie Free is, ahogy légellenállását minimálisra csökkentve száguldott előre. A levegő elfektette derekán a szőrszálakat, heréi összekoccantak az örvényben: acélból voltak azok, a legjobb fajtából, amelyen sosem fogott a rozsda.

Mohón szívott a két 29-es Amal karburátor, bőven 6000-es fordulat fölé pörgött a Vincent - 241, 905 kilométer per óra, 1948-ban, középkorúan, vidáman, nevetve saját félmeztelenségén.

Ha nem készült volna a híres fotó, ma senki sem emlékezne rá és az ő ruhátlan rekordjára. Nézzék meg újra a férfit, aki gyorsan élt és sokáig; nyolcvannégy évet adott neki az Isten. Nekünk pedig megadta a hőst és a példát: Rollie Free-t, a sebesség alázatos királyát.